Tiszatájonline | 2013. június 26.

Maarja Pärtna versei

de kelet-európában még otthon érezheted magad.
ráncos arcok szunyókálnak
a padokon a meleg őszi fényben
a panelházak körülállják őket
omladozó oszlopokként –
függetlenül. önállóan. büszkén.
[…]

a hőlégballonom az óceánba hullott most a halak között alszom

kagylók hajóroncsok

fúrótornyok szigonyok ipari hulladékok

nagy sós ágyán

ahol a szirének éjszakánként hínárfonalat fonnak

és én az áramlatok beszédét hallgatom

a híreket orkánoktól kapom cápafogakat gyűjtök a zátonyokon sétálva

& a vérem hideg olyan hideg mert

a vízbefúltak rokona vagyok

az emlékezetemet hullámok csiszolták

az emlék-molekulák homokká halmozódnak

sok parton a Balti-tengertől a virginiai fövenyig

a félelmek korallá merevednek

a vágyakból trópusi halrajok lesznek

az ábrándokból medúza lumineszencia a mélyben

hullámok koptatta emlékezet

hullámok koptatta emlékezet

néha a holdfényben a nyílt tengeren a felszínre bukkan

aztán lesüllyed ballaszttá ázott papírlapokkal a szájában

amelyről az írás a fenék iszapjába ülepedve

lassan elkezd a gondolatok borostyánjává

és a betűk olajává oszlani

Márkus Virág fordítása

*

kelet-európában még otthon érezheted magad –

legalább addig, amíg ezek a panelházak még

állnak. amíg ezek a liftek még járnak, amíg

valakinek még megfájdul a feje a túl vékony

falakon áthallatszó szomszédoktól:

ugyanazoktól a szomszédoktól,

akiknek eszükbe sem jut melegebb éghajlatra menni,

hogy ott gyümölcsszedés

vagy idősgondozás közben

valóra váltsák az emberibb életről szőtt álmot.

te szereted a felebarátodat

a falon áthallatszó szomszédot, legkedvesebb társad,

habár a kedve változékonynak bizonyult,

és lelkiismerete – megjósolhatatlannak.

de kelet-európában még otthon érezheted magad.

ráncos arcok szunyókálnak

a padokon a meleg őszi fényben

a panelházak körülállják őket

omladozó oszlopokként –

függetlenül. önállóan. büszkén.

*

láttam őket ahogy mentek

a kaubamajától a vanemuine felé

kis kerek fejük

hosszú lábak végén

kérdő pillantásokat vetettek

erre és arra

jobbra és balra

akkor egyszer csak

a levegő megtelt

bádogszárnyaik

csilingelésével

távolodóban búcsúzóul

udvariasságokat kiabáltak

idegen nyelven

*

az esőből csend lett, súlyosak az ágak

és lement a nap. fűszálak alatt

és öreg tűlevelek között valaki lépései susognak.

valaki motoszkál a törzsön, valaki szárnyai

álombéli csúcsokat súrolnak. valaki lábai utat vágnak

a tökéletes városon át: még megépítetlen hidakon át

és névtelen utcákon,

kis üres boltokkal és kávézókkal teli

ködös folyóparton valaki keze

végigsiklik a lépcső esőáztatta korlátján.

valaki keze egy könyvet tart

az örökkévalóság két metrómegállója között.

valaki szeme a jövőbe

néz – valaki a megfoghatóra

vágyik. valaki még csak most vág utat,

valaki a legvadabb látomásokat is

valóra váltaná.

bebábozódni csendben a sötét hideg földben.

összegömbölyödni. hosszú fekete álmot aludni.

aludni? igen, aludni,

talán álmot is látni…

Balázs Anna fordításai