Tiszta vizet Hamvas poharába

Hamvas Béla egyik esszéjében arról ír, hogy milyen kár, hogy csak két decis poharakat, esetleg félliteres korsókat lehet vásárolni, miközben az ember szomját igazán csak három és fél deci ital csillapítja.

Néhány évvel ezelőtt még a Hamvas-életművet gondozó Medio Kiadónál dolgoztam: egyebek mellett Hamvas naplóit, jegyzeteit, leveleit rendeztem sajtó alá, nem ritkán cigarettásdoboz nagyságú papírocskákra írt feljegyzéseket bogarászva. A munka évekig tartott, sok energiát követelt, sok idegsejtet elhasznált, ami persze mellékes ‒ a könyvek ugyanis elkészültek, megjelentek végül, és csak ez számít: hogy Hamvas naplói, jegyzetei, levelei eljutottak az olvasóhoz.

Emellett, amíg a kiadó alkalmazottja voltam, más feladatokat is rám bíztak: könyveket lektoráltam és korrektúráztam, különböző szövegváltozatokat vetettem egybe, pályázatokat írtam, és más hasonló dolgokat végeztem, amelyek egy kiadó életében, mondhatni, természetszerűen előfordulnak. Mindezek mellett a kiadó vezetője, aki egyben Hamvas Béla jogutódja, egy alkalommal különös feladattal bízott meg. Mielőtt részletezném, hogy mi volt ez a feladat, rövid kitérőt kell tennem, mert talán nem mindenki tudja, hogy a ma olvasható Hamvas-könyvek hogyan (és, úgymond, milyen áron) kerülnek a könyvespolcokra.

Hamvas írásai a rendszerváltozás előtti években, mint tudjuk, gépiratos másolatokban terjedtek. Ennek köszönhetően a művek több változatban maradtak fenn, amelyek gyakran több helyen eltértek az eredeti szövegektől. Ezek a többszöri átíráson átesett szövegek kétségkívül fontosak, mivel van olyan írása Hamvasnak, ami ennek köszönhetően maradt fenn – másrészt viszont meg kell jegyezni, hogy a szövegek másolói sokszor félreértésekkel, értelemzavaró elírásokkal „bővítették” ezeket a szövegeket, és ezek a félreértések és elírások többnyire nem csak benne maradtak, hanem tovább is gyűrűztek a hibás gépiratokban. Azok, akik a szövegeket legépelték, helyenként félreértettek, félreolvastak valamit, és ezek a kisebb-nagyobb hibák bekerültek a szövegekbe. Hamvas Béla halála után az özvegyének, Kemény Katalinnak hosszú évekbe telt, amíg az elérhető szövegmásolatokat begyűjtötte, és azután még hosszabb, még fáradságosabb munkába került, hogy a nyilvánvaló tévedéseket helyreigazítsa, esetleg Hamvas fennmaradt jegyzetei alapján kijavítsa; ebben a munkában később Dúl Antal volt a segítségére. Előfordulhat, hogy a szövegek feldolgozásakor Kemény Katalin és Dúl Antal is követett el hibákat, ne feledjük azonban, hogy ebben az esetben két ember végezte el azt a munkát, amelyen más szerzők (az államilag  támogatott klasszikus írók és költők esetében) egy egész intézet vagy kutatócsoport dolgozik.

Most pedig, térjünk vissza arra a nem mindennapi feladatra, amelyet fentebb említettem. Nevezetesen, Dúl Antal azzal bízott meg egyszer, hogy keressem meg mindazokat a szervezeteket, társaságokat, csoportokat, amelyek Hamvas Béla könyveit teljes terjedelemben megjelenítik és letölthetővé teszik a honlapjukon; ezzel ugyanis nem csak a szerzői jogokat sértik meg, hanem egyben, szándékukon és akaratukon kívül, félre is vezetik az olvasókat. Félrevezetik azért, mert a jogtalan szövegközlések nem ritkán a hibás, téves, félreértésekkel tele lévő szövegváltozatokat teszik közzé, és így azok a Hamvas-művek, amelyeket a holnapjaikon terjesztenek, nem minden esetben tekinthetők hiteleseknek.

Igaz, a Hamvas-szövegek hitelessége mélyebb problémákat is felvet, amelyekre e helyütt nem térek ki; sok esetben viszont valóban nehéz lenne eldönteni, hogy melyik a szerzői szándéknak vagy az úgynevezett „ultima mano” elvének megfelelő szövegváltozat.

Dúl Antal tehát rám bízta, hogy keressem meg mindazokat, akik teljes Hamvas-műveket, teljes Hamvas-könyveket tesznek közzé a honlapjaikon, és kérjem meg őket, hogy ezeket a jogszerűtlenül közölt szövegeket távolítsák el az Internetről. Ezen a ponton, persze, számos Hamvas-rajongó felszisszenhetne, mondván, neki senki ne említsen szerzői jogokat, mert ez egyfelől nagyon is átlátszó pénzhajhászásnak tűnik, másfelől mindenkinek joga van Hamvas Béla könyveit ingyen olvasni az interneten ‒ Hamvas életműve ugyanis közkincs, mint ahogy például Bach zenéje is az, mondják sokan.

És akik így gondolják, azoknak részben igazuk van: Hamvas, Bach, Shakespeare életműve valóban közkincs. Mégis, egy esszét, egy drámát, egy kantátát vagy egy H-moll misét megírni nem kevés munkával jár, és alighanem elszomorító a tény, hogy Hamvas az írásaiért soha nem kapott jelentősebb tiszteletdíjat, miután pedig politikai okok miatt tiltólistára került, nem kapott értük egy fillért se.

Másrészt azonban, tegyük hozzá, hogy Bach CD-it sem adják ingyen a boltokban, hiszen számos zenésznek, karmesternek, hangmérnöknek, technikusnak és másoknak a munkájába kerül, hogy a fotelemben hátradőlve ezeket a CD-ket meghallgassam. Ugyanígy, amikor a mai olvasó megvásárolja Hamvas könyveit, akkor tévedés azt hinnie, hogy a jogutód magánvagyonát gyarapítja. Hamvas szövegeit, mint említettem, nem egy állami intézmény gondozza, ezeket a könyveket nem egy gazdag kiadóház vagy áruházlánc teszi közzé, hanem a Medio Kiadó, amelynek jelenleg, ha nem tévedek, két alkalmazottja van. Nekik köszönhető, hogy a szövegek sajtó alá rendezéséről gondoskodnak, hogy a könyveket a nyomdában kinyomtatják, és hogy ezek a könyvek azután könyvesboltokba, könyvtárakba eljutnak. Vagyis a szöveggondozást, a tördelést, a papírt, a kötetet borító vásznak, a nyomdai munkát, és a könyveket árusító áruházakat kell megfizetni, nem a kiadó alkalmazottjainak a luxusát. Sajnos, kevesen tudják, hogy a könyvek ára (minden könyv ára!) a legnagyobb részben a kereskedőkhöz, vagyis a könyvet árusító könyvesboltokhoz, újabban pedig a nagy áruházláncokhoz kerül. A boltban kifizetett összegnek a fele a kereskedők zsebébe jut; az összeg fennmaradt másik feléből kell kigazdálkodni mindazt az imént felsorolt, valós anyagi és szellemi munkát, amellyel a könyv elkészítése jár…

Visszatérve a jogtalan közlésekre: Dúl Antal arra kérte az említett szervezeteket, hogy a honlapjaikról vegyék le az ellenőrizetlen szövegeket; ugyanakkor, mivel Hamvas szövegei bizonyos tekintetben mégiscsak közkincsnek minősülnek, a jó szándék jeleként arról biztosította mindegyik szervezetet, hogy jogutódként hozzájárul ahhoz, hogy a Hamvas-könyvekből nem csak rövid részleteket, hanem teljes esszéket, vagy a regények esetében akár több fejezetet is közöljenek.

Mi történt ezután? Az érintett szervezetek, csoportok, cégek ügyintézőiben, megbízottjaiban és vezetőiben feltámadt valamiféle sértett önérzet, és hangosan kikérték maguknak, hogy bárki is korlátozza a szövegközléseiket, mert mit is képzel magáról Dúl Antal, és kinek hiszi magát Danyi Zoltán, hogy ilyen pimasz, fölényeskedő módon akarja rendre utasítani őket. Nem túlzás, több esetben valóban ilyen dühös, majdhogynem agresszív válaszok érkeztek; a levelezést archiváltam, bármikor közzé lehet tenni őket. A szóban forgó csoportok közül kettő határozottan kijelentetté, hogy a szövegeket semmiképp nem távolítják el a honlapjukról, ezekhez a közlésekhez ugyanis nekik joguk van, és ezt a jogot senki nem kérdőjelezheti meg. Ekkor megpróbáltam értésükre adni, hogy tévednek, itt nyilvánvaló jogsértés történt, és a törvényes jogörökös hivatalos úton is felszólíthatná őket ennek megszüntetésére; emellett újra nyilvánvalóvá tettem, hogy Dúl Antal hozzájárul hosszú részletek közléshez, de teljes könyvek közzétételét nem tudja elfogadni. A beérkezett reakciókon meglepődtem: magas szellemi értékeikre hivatkozva azt válaszolták, hogy az efféle „földi jogok” őket nem érdeklik, Dúl Antalt pedig semmilyen tekintetben nem ismerik el Hamvas Béla jogutódjának…

Kezdtem lassan megérteni, hogy itt más, talán személyes érintettség is fennáll, amiről persze nem sokat tudhattam akkoriban; azóta már világossá vált, hogy a többféle csoport mögött, akik az interneten Hamvas-szövegeket közöltek, lényegében azok állnak, akik merőben másképp viszonyulnak Hamvashoz, mint ahogy Dúl Antal és Kemény Katalin viszonyultak.

Különös módon azonban, a támadó szellemi gőggel megírt leveleik után ezek a szervezetek eltávolították a szövegeket a honlapjaikról, talán mert semmibe veszik ugyan, de azért mégiscsak tartanak az úgynevezett „földi törvények” jogi következményeitől. Mindenesetre, az utolsó levelükben tudatták velünk, hogy ciprusi és amerikai szervereken ezután is közzéteszik Hamvas Béla könyveit. Passz.

Ami engem illet, ezek után hamarosan befejeztem a kéziratok feldolgozását, és a Medio Kiadótól megkaptam a felmondásomat, részben azért, mert anyagi okok miatt nem tudtak tovább foglalkoztatni, részben pedig azért is, mert némely szakmai dolgokat illetően komoly nézeteltéréseink támadtak: más állásponton voltunk a Hamvas-naplók gondozásának lényeges kérdéseiben; ennek részletezése azonban más lapra tartozik.

Amiért most mindezt mégis leírtam, annak személyes oka van: az említett szervezetek, cégek, társaságok honlapjai ugyanis a nyilvánosság előtt név szerint engem okolnak amiatt, hogy Hamvas Béla könyveit el kellett távolítaniuk a honlapjaikról. Vagyis, úgymond, „Danyi Zoltán” a főinkvizítor, és ő az oka annak, hogy az olvasóközönség nem juthat hozzá Hamvas szellemi örökségéhez. (Emiatt már különböző olvasóktól nem egy levelet kaptam, amelyben a pokolra küldenek; lelkük rajta.)

Ezzel kapcsolatban most két dolgot szeretnék világossá tenni. Az egyik az, hogy senki nem rövidítette meg a magyar olvasókat, se Dúl Antal, se Kemény Katalin, se pedig jómagam. Hamvas Béla könyvei Magyarország valamennyi könyvtárában ingyen hozzáférhetők, kikölcsönözhetők, olvashatók. Hamvas Béla apró kis cetlikre, vagy az Erőmű Beruházási Vállalat használat tervrajzainak hátuljára írt jegyzetein öt évig kellett dolgoznom ahhoz, hogy a naplók, levelek (és a még kiadásra váró vázlatok, jegyezetek, töredékek) az olvasók kezébe, vagy ha nem is a kezébe, legalább a könyvtárak polcaira  kerülhessenek. Tisztelettel kérem tehát az említett szervezeteket és csoportokat, hogy amennyiben erkölcsük és szellemi kiválóságuk lehetővé teszi, a továbbiakban lehetőleg ne okoljanak a Hamvas-szövegek szabotálása miatt.

A másik dolog pedig: éppen az ilyen, és ehhez hasonló félreértések, acsarkodások, rosszízű féltékenykedések okán, amelyeket Havas Béla személye és életműve körül láttam és tapasztaltam, a magam részéről úgy döntöttem, hogy meghatározatlan időre visszavonulok ettől a témától. Nem áll szándékomban több tanulmányt, esszét, cikket írni Hamvasról, és nem szeretnék több előadást sem tartani róla vagy a műveiről, legalábbis Magyarországon nem. Az egyik érintett szervezet, amelyet most sem nevezek meg, különben is úgy fogalmazott, hogy semmiféle jogom sincs ahhoz, hogy Hamvassal foglalkozzak: mégpedig azért nincsen, mert irodalomtudományból doktoráltam (az értekezésem témája mellesleg a Karnevál alkímiai jelképeinek elemzése volt), ami a megítélésük szerint kiábrándítóan alacsony színvonal ahhoz, hogy Hamvas szellemi magasságaihoz bármi módon hozzászóljak. Ezzel egyébként még egyet is tudnék érteni; annyit azonban mégis hozzá kell tennem, hogy ezeket a fellegeket kaparászó szellemi magasságokat korábban sem akartam érinteni, ebben az estben tehát a számonkérésük, akárhogy is veszem, célt tévesztett.

Ami ugyanis engem illet, mindig csak Hamvas három és fél decis poharát szerettem volna megtalálni, és ezt a poharat azóta is egyre jobban hiányolom ‒ ahogy a tiszta vizet is, amellyel jó volna teletölteni.

 Danyi Zoltán