Hungarian Humour

HUMOUR AND CULTURE 3.

Ha Hungarian Humour (Magyar humor) kötet ismertetésébe kezdünk, aligha lehet kifogása bárkinek is azzal szemben, ha Karinthy Frigyes humor meghatározásával hangolódunk rá a humor témájában készített tanulmányokat összegyűjtő könyvre. Karinthy Frigyes Együgyű lexikonjának Magyar Enciklopédia, NEVETÉS, nevetséges, nevetségesség, humor (vö. Humor és Magyar, őslegenda) szócikkében – játszva az eredeti, bergsoni elmélettel – a következőképpen határozza meg, és szemlélteti példával a nevetés és humor jelenségét: „Sajátságos állapot, melyet a humor vagy nevetségesség idézhet elő. Bergson elmélete szerint a humor úgy jön létre, hogy a mechanikusan történő dolgokat megfordítjuk, s úgy tekintjük őket, mintha nem volnának fordítva. Szemléltetőleg: ha például valaki felöltözve véletlenül beleül egy kádba, szórakozottságából, abban a hitben, hogy a karszékbe ült bele, és most valaki megfordítja a zuhanycsapot, és az illető úgy tekinti, mintha nem volna megfordítva, tehát tovább ül a kádban: ez esetben a humor (nedvesség) szemlélhetővé válik, és az illetőt benedvesíti. Ez az állapot másokban a hasizmok rángatózását idézheti elő, mely egészen a szájig, a szájon keresztül egészen a fülekig terjedhet, s kórbonctanilag megállapítható. Ezt nevezzük nevetésnek.” Álljunk meg itt, habár a szócikk további részei sem mellőzik a témánk számára hasznos gondolatokat. Karinthynak sikerül az, ami a humorelméletek megalkotói, a humor és nevetés jelenségeinek kutatói számára általában munkájuk paradoxonaként (amennyiben képtelenség tudományosan megragadni az ilyen megközelítésektől iszkoló humor jelenségét) nem adatik meg: humoros meghatározását adja a humornak, működésében szemléltetve vizsgálata tárgyát. Az író a bergsoni definíció komolyságát a szemléltető példában humorral oldja fel. A szórakozott ember nevetségességét, humorosságát úgy mutatja be, hogy közben szó szerint veszi a szemléltetés, a megfordítás kettősét, és megidézve a humor eredeti ‘nedv, nedvesség’ jelentését is, kettős játékba kezd e szavakkal. Ezek a fogások együtt azt eredményezik, hogy a szórakozott ember az olvasóban nedvessé és nevetségessé válva kétszeresen is humoros hatást kelt. Mindeközben a példa szójátékai mellett mindvégig érvényes marad az emberre kívülről rátapadó nevetségesség, humorosság bergsoni elmélete, így Karinthy nyelvi humorában nem foszlik szét a meghatározás tudományossága, a példa helytállósága sem. Nem kétséges ugyanakkor, hogy az író szócikk, definíció és szemléltető példa paródiájával örvendezteti meg az olvasót, amelyben minden szereplő, minden vizsgálati tárgy és vizsgáló alany kinevethető, hiszen nem pusztán a szórakozott ember nevetséges, de a nevető alany is: annak teste legalább annyira mechanikusan, gépiesen és öntudatlanul cselekszik – s ezek a főbb kritériumai a bergsoni nevetségesség fogalomnak –, mint teszi azt nevetése kiváltója. Karinthy 1912-es szócikke a nevetés, nevetséges, nevetségesség, humor jelenségeivel zsonglőrködik komolyan komolytalanul és fordítva.

Babits Mihály 1910-ben a Nyugat oldalain ismerteti meg a magyar olvasóközönséggel a bergsoni filozófia főbb stációit (Nyugat, 1910. 14. szám, Babits Mihály: Bergson filozófiája), melyek között szerepel A nevetés, a francia filozófus nevetés köré szervezett előadásainak kivonata is. 1911-ben megjelenik Szigetvári Iván A komikum elmélete, amely a kezdetektől koráig tekinti át a komikum elméleteinek görög, római, francia, német, angol és magyar irodalmait, és foglalkozik a komikum elemezhetőségének, meghatározhatóságának különböző módjaival is. A humorral, komikummal ilyen-olyan formában persze foglalkoznak sokan (gondoljunk például Kosztolányi Dezső 1933-ban a Pesti Hírlapban megjelentetett Humor és írás szövegére, Füst Milán 1936-os A nevetésről [Emlékezés Kosztolányi Dezsőre] vallomására, amelyben felidézve barátja nevetéstípusait, elemzi jelentéseiket), a humor és komikum tárgyának könyvet azonban majd az 1960-as és 70-es évektől Szalay Károly (például Szatíra és humor, Humor és szatíra Mikszáth korában) és Robotos Imre (A nevetés vonzásában – Értelmezések a szatíra es humor köréből) szentel ismét. Szalay Károly nevéhez fűződik A komikum breviáriuma című gyűjtemény is, amelybe komikum- és humorelméleti szövegek magyar fordításai kerültek. Ezzel párhuzamosan elkészül, és 1980-ban napvilágot lát Séra László A nevetés és a humor pszichológiája, amely nem csupán a humor és nevetés pszichológiai kutatásainak eredményeit tekinti át, de számot vet az interdiszciplinárisnak tekintett humorelmétek legfőbb irányaival is.

Séra László részt vesz a Magyarországon először 2007-ben a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán megrendezett humorkonferencián is (I. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia 2007. szept. 13-14., Szekszárd), amely rendezvény ismertetése helyet kap a Hungarian humour kötet IX. Conferences and proceedings (Konferenciák és hozzá kapcsolódó események) fejezetében. (Az első humorkonferencia előadásaival a 2008-ban a Tinta Könyvkiadónál Ezerarcú humor című válogatáskötetéből ismerkedhetünk meg.)  Mint azt már a konferencia sorszáma, a római egyes is sejteti, az esemény nem kívánt unikális lenni, hanem a kezdete egy, a humor témáját fókuszba helyező, rendszeres interdiszciplináris konferenciasorozatnak, amely rendszerességet ígérve talán éppen az eddigiektől eltérően ösztönözhette a különböző (szak)tudományok – elsősorban magyar – kutatóit munkájuk folytatására, elmélyítésére. Habár az Előszóban a szerkesztők 2009-re datálják egy angol nyelvű humorral foglalkozó könyv megírásának ötletét, a konferencia szervezőjeként vagy előadójaként többen jelen vannak a 2007-es eseményen (például T. Litovkina Anna, Barta Péter, Schnell Zsuzsanna). A 2012-ben a krakkói Tertium Kiadónál a Humour and Culture (Humor és kultúra) sorozat 3. köteteként megjelent Hungarian humour nem is titkolja kötődéseit az interdiszciplináris humorkonferencia sorozatához. Az eseménysorozat címében is olvasható interdiszciplináris jelző azt a reményt fejezte ki, hogy a vizsgálati tárgyként választott humor természetének megfelelően a vele foglalatoskodó tudósok, kutatók köre sem egyetlen diszciplínára szorítkozik majd, ez azonban az első alkalommal még csak részben teljesült, hiszen annak résztvevői túlnyomórészt nyelvészek és folkloristák voltak. Az első humor konferenciát szimpozium követte (International Symposium „Humor and Linguistics / Folklore, Illyés Gyula Tanárképző Főiskola, Szekszárd, 2007. szept. 14-16.), amelyen a folkloristák/ nyelvészek prezentálták eredményeiket a nemzetközi közönség előtt. A szimpozium anyagát az Acta Ethnographica Hungarica tematikus, Humour and Folklore száma (Vol. 54. Number 1/June 2009) és a krakkói Tertium Kiadó Linguistic Shots at Humour (szerk. A. T. Litovkina, P. Barta, M. Daczi) kötetében, a Humour and Culture sorozat – amelyben a Hungarian Humour megjelent – részeként tették közzé. A II. Magyar Interdiszciplináris Humorkonferencia (Kodolányi János Főiskola Siófoki Oktatási Központja, 2009. szept. 3-4.) előadásaiból az ugyancsak a Tinta Kiadónál 2010-ben megjelent A humor dimenzió kötetből válogathatunk. Az eddigiekhez képest valóban egyre inkább teljesülni látszott a rendezvény interdiszciplináris jellege: habár továbbra is erős maradt a nyelvészeti vonal, de ekkora már több előadó a pszichológia, a jogtudomány, a filológia, történettudományok területéről érkezett az eseményre. A 2012-es Hungarian humour kötetbe pedig már fordító, stand-up komikus, történész, kulturantropológus is közöl szövegeket. A humor tematikus kutatásainak magyarországi meghonosításának és megerősítésének munkájában kiemelendő a minden esemény szervezésében és kötet szerkesztésében, de szerzőként is jelen levő T. Litovkina Anna neve, aki az Előszóban az angol nyelvű kötet értelmi szerzőjeként is felmerül. A többek mellett általa is képviselt antiproverbiumok kutatási területe mindvégig számos előadással, tanulmánnyal bővíti e sorozat tudományos készletét.

 A nemzetközi humorelméletek jelenkori trendjeit követve a Hungarian Humour szerkesztői lemondtak arról, miszerint lehetséges lenne egy, esetleg tudományonként változó, de azon belül egységes humormeghatározás, és helyette az egyes tudományágak különböző módszereivel magyar kontextusban kísérelték megadni, ha ideig-óráig is, a humor amőbaszerű – kor, kultúra, nyelv, műfaj, tudomány stb. specifikus – testének körvonalait. Habár a cím („magyar humor”) sugallhatna egyfajta speciális, a magyar kultúrára, emberekre jellemző humorosság, humorérzék meglétét, az általános, átfogó humor kategóriájának speciális, magyar humor típusát, a kötet magyarságát, mint azt az Előszó és a könyv hátlapján olvasható ismertető is megerősíti, a vizsgálati tárgy kontextusa teszi azzá, ami. Eszerint a humor különböző diszciplínákban kutatott megjelenési formáit magyar vizsgálati alanyokkal végzett felmérésekkel vagy magyar vizsgálati tárgyakon (magyar nyelvi jelenségeken, irodalmi műveken, magyar vonatkozású karikatúrákon) veszik szemügyre, ezáltal létrehozva a „magyar humor” korpuszát, amely magyarsága által speciális, humorossága által azonban univerzális, így érthető és hozzáférhető a nem magyar olvasók számára is. Céljuk eszerint a magyar kultúra és az ehhez kapcsolódó humorkutatások nemzetközi megismertetése, amelyek által a humor cizelláltabb jelenségéhez érhettek el.

A könyv felépítése a humorkonferencia kötetek gyakorlatához hasonlóan különböző tematikus csoportokba szervezte a tanulmányokat: I. Humour in literature and the arts (I. Humor az irodalomban és művészetekben), II. Humour in the media (II. Humor a médiában), III. Ethnic humour (III. Etnikai humor), IV. Gender and sexuality (IV. Gender és szexualitás), V. Political humour (V. Politikai humor), VI. Education and psychology (VI. Oktatás és pszichológia), VII. Anti-proverbs (VII. Antiproverbiumok), VIII. Funny names (VIII. Vicces nevek), IX. Conferences and proceedings (IX. Konferenciák és hozzá kapcsolódó események). A tematikus csoportosítás néhol önkényesnek ható voltával maguk a szerkesztők is tisztában vannak, a tanulmányok azonban valóban nagyon ritkán (pl. az antiproverbiumok fejezetében) kapcsolódnak csupán egymáshoz, amelynek közvetett tanulsága az, hogy hiába vizsgálja a nyelvész, a fordító, filológus, irodalomtörténész, „irodalomelmélész”, de tulajdonképpen a kérdőíves felmérésekre, interjúkra támaszkodó pszichológus is a humor különböző megjelenési formáit nyelvi anyagon, eredményeikből nem párolható le a nyelvi humor tudományok közötti esszenciája. Vizsgálataikban gyakorta közös a használt eszköztár, és szinte kivétel nélkül mindannyian osztoznak abban az előítéletben, hogy humoros az, amit annak ítélünk, amin nevetünk, vagy amiről úgy nyilatkozunk, hogy humoros hatást kelt bennünk, s ennél több a humorról általában nem tudható. Ennek ellenére kérdéses, hogy működik-e a dialógus szövegeik között. Ami összefogja a széttartó tanulmányokat: 1. a magyar kultúra és tudományos eredmények közvetítésének igénye, 2. a nemzetközi tudományos humorkutatásokhoz való csatlakozás és a humorelméletek tudományosságának legitimálásának vágya, 3. a tudományos igényesség, 4. az említett előfeltételezés/hit abban, hogy a humoros dolgok különböző megjelenési formákban ugyan, de felismerhetők, 5. annak a tézisnek az elfogadása, miszerint a humorérzék minden emberre jellemző.

A kötet első, I. Humour in literature and the arts (I. Humor az irodalomban és a művészetekben) fejezetében például Bogár Judit: Humor in early Hungarian literature (Humor a régi magyar irodalomban) írása egyszerre ismeretterjesztő jellegű, célja megismertetni a laikus olvasót a régi magyar irodalmi szövegekkel, következésképpen gyakorta kivonatolja az elemzett szövegeket, ugyanakkor vizsgálja azt is, hogy hogyan változott a szerző korának feltételezett és a mai olvasóra jellemző humorpreferencia. Tézise szerint az olvasó/író változásával átalakult a szövegek humor-értéke is. Például a hosszabban elemzett Gyöngyösi István Márssal társalkodó Murányi Vénusa műfaját tekintve – epikus költemény, melyben a hősi eposzok és a románc elemei keverednek – nem humoros műnek íródott, hősei és cselekedeteik mégis gyakorta nevetségesek. Bogár Judit válogatásából kitűnni látszik, hogy elődeink a durva vicceken és gúnyolódásokon nevettek leginkább, a humor kifinomult formáival csak kevésszer találkozhatunk munkáikat olvasva. Ez utóbbira példa Mikes Kelemen Törökországi levelei, amelyekben a szerző szellemességekkel, ismétlésekkel, elferdített közmondásokkal, állandósult szókapcsolatokkal ér el humoros hatást leveleiben, de gyakorta imákat ír át, szinonimákkal, homonímiákkal, azonos alakú szavakkal játszva hoz létre katakréziseket stb. A fejezet egy másik tanulmányában, Esterházy and the games he plays. Language, humour, and translation (Esterházy és a játékok, amiket űz. Nyelv, humor és fordítás) az Esterházy Pétert is fordító Judith Sollosy (Szöllősy Judit) vall arról, hogy milyen nehézségekbe ütközik Esterházy írásainak angolra fordítása során, miként oldja meg a magyar nyelvi humor angolra átültetését (Walter Benjamin-i elveket követve), s hogyan válaszol fordítóként a szerző „lefordíthatatlan szójátékaira”.

A Hungarian Humour VII. Anti-proverbs (VII. Antiproverbiumok) T. Litovkina Anna Vargha Katalinnal, illetve Boronkai Dórával közösen írt tanulmányában olvashatunk a közmondások humoros eltorzításainak, vagyis elferdítéseinek különböző formáiról. Ezek a proverbiumok, közmondás-ferdítések azonban csak akkor működhetnek, ha a hallgató ismeri az eredeti közmondás-formát is, vagyis a humoros hatást a kettő együttes jelenléte, de egymástól eltérő jelentése közti feszültség adja meg. A közmondás-ferdítés egyik módja az antiproverbium szó szerinti jelentését továbbíró kiegészítés, amely kiegészítés azonban a mondás bölcsességét semmisíti meg. Példa erre: „A falnak is füle van, csak ritkán mossa” antiproverbium az eredeti „A falnak is füle van” közmondás elferdített változata. Továbbá, hogy Togvhűek maradjunk Karinthyhoz: „Ki korán kel, aranyat lel. Viszont aki aranyat lelt, későn fekszik, és másnap már nem tud korán felkelni. Leghelyesebb le se feküdni, akkor mindenkit megelőz az ember [Karinthy, 1981: 73]” – idézi Litovkina Anna és Vargha Katalin. T. Litovkina Anna és Vargha Katalin a Common types of alteration in Hungarian anti-proverbs (Az alteráció általános típusai a magyar proverbiumokban) című tanulmányukban több mint 7000 gyűjtés közül válogatva ismerteti meg az olvasót a különböző ferdítés-technikákkal, s arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy az ilyen, az ember kreatív nyelvhasználatáról, ötletességéről árulkodó nyelvi jelenségek gyakori vendégei hétköznapi beszélgetéseinknek, és megérdemlik a nyelvészek és folkloristák figyelmét. A második, Vargha Katalinnal és Boronkai Dórával végzett két újabb felmérést feldolgozó On two recent sociolinguistic surveys on anti-proverbs (A proverbiumok két, újabb keletű szociolingvisztikai vizsgálata) tanulmány a közmondások és közmondás-ferdítések magyarországi szociolingvisztikai jellemzőit vizsgálja. Az első felmérés alapján arra következtetnek, hogy a megkérdezettek a közmondások használatát az idős emberek és nők, míg a közmondás-ferdítéseket a fiatal, városi férfi nyelvhasználatára tartják általában jellemzőnek. A második felmérésben a nemek, a kor és az iskolázottság tényezőit vonták be a humoros antiproverbiumok vizsgálatába. Arra keresték a választ, hogy hogyan reagálnak a különböző nemű, korú válaszolók a kérdőívekre, mennyiben más az eltérő témájú humoros antiproverbiumok preferencia-megoszlása a különböző nemű és korú emberek között, illetve cél volt egy, a legviccesebb és a legkevésbé vicces közmondás-ferdítések listájának összeállítása is.

A Hungarian Humour című könyv szerkesztői, szerzői sok éve fáradoznak a humorelméletek, humorkutatások magyarországi tudományos kereteinek megteremtésén, ugyanakkor a tárgyterület megismertetésén, népszerűsítésén is. Úgy tűnik, az évek során tudományos igényű munkák sokasága készült el e fáradozások gyümölcseként, amelyek megérettek arra, hogy nemzetközileg is bekapcsolódjanak a humorkutatásokba. Ehhez kellett egy, az amerikai The International Society for Humor Studies által évente szervezett nemzetközi humor konferenciához hasonló konferenciasorozat is. Annak ellenére, hogy a kötet érzékelhetően a nemzetközi olvasóközönséghez szól, a benne publikált tanulmányok a humor kutatásában érdekelt vagy éppen irántuk  laikusként érdeklődő magyar olvasó számára is sok érdekességet tartalmaznak. A tanulmánykötet legnagyobb hibájának egy bevezetésként vagy utószóként funkcionáló hosszabb, áttekintő tanulmány hiányát tartom, amely valamiképpen megkísérelhette volna megteremteni azt a közös alapot, ahonnan a kötet széttartó szövegei valamiként mégis egybeolvashatók. Emellett hasznos lett volna a magyar humorkutatásokat áttekintő bibliográfia megadása is.

(Anna T. Litovkina, Judith Sollosy, Péter Medgyes, Dorota Brzozowska [szerk.] Tertium, Kraków, 2012.)

Pál Katalin

A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.