Sanghaji oktatási kiállítást rendeztek Szegeden

Huszonnyolc sanghaji egyetem, főiskola és középiskola képzési kínálatát bemutató oktatási kiállítást rendeztek hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE).

Ujhelyi István (MSZP), az Országgyűlés alelnöke, az SZTE Konfuciusz Intézete tanácsadó testületének vezetője elmondta, a Magyarországon első ízben megrendezett kiállítás célja a két ország közötti oktatási és kulturális együttműködés erősítése, és a szegedi diákok érdeklődésének felkeltése a sanghaji tanulás iránt.

A 23 millió állandó lakosú Sanghaj Kína legnyitottabb városa, ahol 51 ezer külföldi, köztük száz magyar diák tanul – mondta a politikus. Hozzátette: bízik abban, hogy a rendezvény hozzájárul a kutatói és hallgatói csereprogramok fejlesztéséhez.

Az országgyűlési képviselő kifejtette, a Szeged és Sanghaj között néhány éve létrejött oktatási együttműködés eredményeként a Tisza-parti város több általános és középiskolájában tanulhatnak kínaiul a diákok, tavaly ősz óta Konfuciusz Intézet működik az SZTE-n, és immár a kínai hallgatók második csoportja fejezi be európai jogi tanulmányait az egyetemen. Hozzátette: reményei szerint hamarosan az SZTE más karain is nagy számban tanulhatnak majd kínai hallgatók.

Szabó Gábor, az SZTE rektora közölte, a vezető európai és észak-amerikai egyetemek mindegyike keresi a Kínával kiépítendő oktatási és tudományos kapcsolatok lehetőségét. Sanghaj több egyeteme is Kína és így a világ legjobb felsőoktatási intézményei között van, a városban működő optikai és finommechanikai intézet pedig a lézerkutatás egyik fellegvára.

Hszüe Ming-jang, a sanghaji oktatási, tudományos, kulturális és egészségügyi bizottság elnöke közölte, a város 66 felsőoktatási intézményében mintegy 800 ezren tanulnak. Az egyetemek és főiskolák közül 35 fogad külföldi hallgatókat.

A két ország között létrejött oktatási megállapodás alapján jövő évtől száz magyar hallgató kap ösztöndíjat kínai tanulmányaihoz. A politikus szeretné, ha többségük Sanghajt választaná.

A helyi kormányzat célja, hogy a sanghaji hallgatók két százaléka a közeljövőben részt vegyen hosszabb-rövidebb külföldi kurzusokon vagy gyakornoki programokon – tudatta a bizottsági elnök.

MTI 2013. június 10., hétfő 14:36

Kép: http://szegedma.hu/hir/szeged/2013/06/kinai-kepzeseket-nepszerusitenek-szegeden-fotok.html