Visky András: Átszállások

HÉT REPÜLŐTÉRI FELJEGYZÉS

(TŐLED NEM)

Csak tőled nem óvott meg

az óvszer, minden mástól

egyébként, amitől nem

tartott egyikünk sem.

*

(VÉGRE)

Későn értettem meg, hogy a követ

csak belülről lehet elhengeríteni.

A vereség váratlan összkomfortja

kápráztatott el, a befogadó

sötétség, meg a legjobb ízléssel

elkészített sziklaüreg ismerős

illata, nem feledve a frissen

szőtt szemfedő váratlan fényeit.

Magamra venni mások vereségét is:

nem kívánhatja tőlem senki. Végre

az öngyűlölet napi kis szertartásait

szeretném élvezni, örökkön örökké.

*

(FALVÉDŐ)

Ha én test vagyok,

Te vagy a szarkofág.

Ha lélek vagyok,

Te vagy a perzselő szél.

Ha kimondott szó vagyok,

Te vagy az emlékezetkiesés.

*

(VALAMI FÉNY)

A számkivettetés

kegyelmi fordulatára

vártál, a megváltó

nincstovábbra, amit

emberi elme föl sem

foghat, a még háborgó

test meg a legkevésbé.

Látványos kiűzetés,

igen, ebben bíztál,

amikor a vereség

régtől fogva ismerős

mozdulatával kivontad

magad a másik testből,

valami fényt hagyva

hátra magadból, valami

fényt hozva el belőle.

Arra vártál, hogy

vérszomjas kutyákkal

kergessenek a dombháton

vagy a beteg fák között

a mérges völgyben,

a végleges összeomlásig.

De nem, senki nem

követett a tarkódba

lihegve, még csak kérdő

pillantást sem vetett

rád egyetlen lélek sem,

amikor elvegyültél a

ruhatár felé nyomuló

felbolydult tömegben.

*

(TÜKÖR)

Lehull egy keskeny, ezüst

színű levél, vissza-

visszaráng, egymás tükrében

a ringás és a csupasz ág,

gazdátlan mozdulat, – lehull

egy fénylő levél a tóra.

Lehull egy ezüst tóraolvasó,

élesen peng az üres, tetőtlen

zsinagóga kövén, visszakap

még a rebbenő, csontra száradt

kéz felé, hirtelen huzat fut

át, lobog a gazdátlan tóra.

*

(ISTEN KEZE)

– Ismerlek, mint a tenyeremet.

– A tenyerét csak a vak ismeri.

*

(ESTI IMA)

Nem lehet meg nem történtté

tenni a soha meg nem történőt.

Megjelent a Tiszatáj 2013/5. számában