A „szentek életrajza” az összetett mondat rejtekében

KÖNYVHETI NAPLÓ, SZEGED, JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK

A hagyományos Dugonics téri nyitóünnepséggel megkezdődtek a 84. Ünnepi Könyvhét programjai Szegeden. A csütörtöki nap első hivatalos rendezvénye a tavalyi év irodalmi bestsellerét (Így szerettek ők. Magyar irodalmi szerelmeskönyv. Corvina Kiadó, 2012) jegyző Nyáry Krisztián ünnepi beszédével indult. Nyáry expozéja az olvasás aktuális helyzetéről morfondírozva a könyvalapú kultúra történetének csomópontjai körül forgolódott, a szerző retorikai fordulatai a múlt és a jelen helyzetének egymásba játszatására épültek. A könyv el nem múló divatját és létjogosultságát alátámasztani hivatott megnyitóban az olvasás kultúrtörténetének legismertebb pillanatai váltották egymást, a Hess András nyomdájának napi normáját a KSH kurrens olvasási szokásokról szóló statisztikai adataival kiegészítő beszéd világos és kiszámítható, az alkalomhoz illő fordulatokkal élő mondandót fogalmazott meg. A statisztikai hivatal adatai reménykeltő és biztató tendenciákat kirajzoló összkép elemei voltak ebben a felvezetőben, a megnyitó beszéd üzenete a könyvalapú ismeretátadás életképességébe vetett hit volt.

A rövid nyitóünnepség következő részében Solymos László alpolgármester átadta Szeged város ez évi könyvtámogatásait. A város ösztönző jutalmában részesült Hász Róbert A Vénusz vonulása című kötetéért, a Tiszatáj Alapítvány Tandori Dezső újabb munkájának (Szellem és félálom) kiadásáért, de támogatást kapott többek között Simoncsics János és Temesvári László Üdvözlet Szegedről című válogatása, amely régi képeslapokon mutatja be a város múltját, A szegedi kóruskultúra 150 éve című kiadvány, Lesi Zoltán új verseskötete és a Bába és Társai Kiadó Szegedtől Szegedig antológiájának legutolsó darabja is. Az Év Könyve díjat Nagy Bandó András A Hangyabanda nagy kalandja című kötete kapta. Az elismerések után a Babszem Tánccsoport dél-alföldi táncokat bemutató blokkja következett.

A hivatalos megnyitót követően a Dugonics tér nagyszínpadán az ötvenötödik születésnapját ünneplő szabadkai Életjel Kiadó szerzői és kiadványai mutatkoztak be. A beszélgetést moderáló Veszelka Attila író Dévavári Beszédes Valériát, Gergely Józsefet, Káich Katalint és Hózsa Évát, a kiadó állandó szerzőit, munkatársait faggatta a műhely történetéről és legújabb munkáikról. Az Életjelhez kapcsolódó alkotók elsősorban újdonságaikat ajánlották a látogatók figyelmébe, így Beszédes Valéria Dragan Rokvić Szárics Jánosról, a szabadkai repülősről szóló kiadványt, Gergely József legújabb gazdag képgyűjteménnyel illusztrált ornitológiai témájú munkáját, Káich Katalin az utószavával és gondozásában megjelent unikális faximile kötetet, a Farkas Bertalan ferences rendi szerzetes által jegyzett, hexameterekben írt Szabadka történetével foglalkozó munkát (Szabadka szabad királyi város századjai) ajánlotta a könyvhétre látogatóknak. A kiadói műhely újdonságai között szerepelt Hózsa Éva Kosztolányival foglalkozó tanulmánygyűjteménye (Melyik Kosztolányi[m]?), amely a kutató témához kapcsolódó rendszeres kutatásainak újabb összefoglalója.

Miközben a Dugonics tér sátraiban megkezdődtek a dedikálások, az könyvújdonságokat bemutató író-olvasó találkozók, a Somogyi Könyvtárban Nyáry Krisztián könyvéről beszélgetett a szerző Szilasi László irodalomtörténésszel beszélgetett. Az Így szerettek ők harmincötezer példányos eladási mutatójával a közelmúlt legnagyobb visszhangot kiváltó, üzleti sikert is hozó vállalkozása volt. A magyar írók szerelmi életét és magánéleti sorseseményeit, hűtlenségeit, szerelmi három- vagy sokszögeit prezentáló kiadvány annak ellenére ért el a mai könyvkiadási és könyvterjesztési viszonyok közt szinte példátlannak bizonyuló hatást, hogy valódi újdonságokat, az irodalomtörténeti kutatási irányokat igazából átrendező információkat nem tartalmazott.

Szilasi felvezetője a kritika regisztereinek szélső tartományaiban elhelyezkedő ellentmondásos reflexiókat is összefoglalva éppen a megírás motivációit kutatta, miközben a munkát „olvasókat teremtő, tehát jó könyvnek” nevezte. A moderátor első kérdései a megírás és az anyaggyűjtés módszereire, a válogatás szempontjaira irányultak, miközben a kiadvány észlelhető és tagadhatatlan olvasást indukáló hatását is jelezték, a visszacsatolás látható és látványos eredményeivel is számot vetettek.

Nyáry az elsősorban a 20. századi irodalmi közösségek magánügyeire fókuszáló témaválasztását, e korszak iránti fokozottabb érdeklődését mentalitás- és társadalomtörténeti vonásokkal magyarázta, mivel ahogy elmondta, a polgári kultúrának a házasság és párkapcsolatok játékterét kijelölő keretei között talált rá leginkább a mai olvasó azonosulásra alkalmas szereplehetőségekre, a mai közönségnek is érdekes, megírásra érdemes szituációkra. Az irodalomtörténészi, írói pályát kommunikációs tanácsadással felváltó alkotó korábbi szellemi mozgástereit hobbinak, örömforrásnak tekintve az „arisztokratikus”, részben szemérmes, részben a tudományos ismeretterjesztés nyitott szellemével szemben állva „titkokat őrző” irodalomtudományos beszédmód ellenében gyűjtötte össze és írta újra e történeteket, láthatóan hiányokat betöltő kísérletként tekintve saját vállalkozására.

Szerző és beszélgetőtársa egyet értettek abban, hogy a középiskolai oktatás életrajzokat szakralizáló, erősen cenzúrázó kanonikus gesztusai vakfoltokat eredményeznek, amelyek az irodalom élvezhetőségének ellenében ható akciók. Az is könnyen belátható, hogy ez a felfogás a 19. századi irodalomtörténet-írás konvencióiból táplálkozott és lett máig átugorhatatlan gátja az oktatási metódusoknak. Nyáry találó megfogalmazásában a „szentek életrajzát” az írók biográfiái váltották fel, akik nem is lehettek „nálunk nem jobb emberek”.

A beszélgetés egyik vonalát a kiadványt alkotó szövegek olvasásszociológiai szempontból is izgalmas kérdéseket felvető első közlési fóruma és annak hatásai foglalták el. Nyáry számára a mai olvasási szokások természetét is felfedő tapasztalatnak bizonyult a Facebook-oldalán rendszeresen közölt és könnyen elérhető „irodalmi szerelmi kalandok” kötetbeli megjelentetése valamint azok rendkívüli, váratlan sikere. Az alkotó a papíralapú verziót részben feleslegesnek tartva, szkeptikusan várta annak megjelenését, az hogy a két médium mégsem lett egymás konkurenciája, hogy az érdeklődő közösségek mindkét formátumra igényt tartottak, bevallása szerint meglepő eredmény volt számára is.

Szilasi kritikai észrevételeket sem nélkülöző, finoman és elegánsan provokáló kérdései közt a szakmai, tudományos közösség neheztelését feltételező, azt firtató megjegyzések is szerepeltek. Nyáry Krisztián élménye ezzel kapcsolatban a pozitív visszhangok tapasztalata, az adatokat kiegészítő interakcióról árulkodó párbeszéd kialakulásának öröme volt.

Néhány moderátori észrevétel a kötet szándékoltan egyszerű, „operettesített” történetvezetésével, lakonikus stílusának forrásaival is foglalkozott. Nyáry a tudományos beszédmód, saját korábbi szakmai nyelve és e kötet megszólalásmódjai közötti tudatos távolságtartást nevezte meg saját hangját alakító, stílusformáló erőként. Szó esett még a kiadvány olvasásra csábító, a tárgyalt szerzőket újra divatba hozó hatásáról, a Facebook-os verziót olvasók politikai karakterének és preferenciáinak észlelhetőségének vagy észr. A kötetbe vehetetlenségének problémáiról. Arról, hogy miért nem kerültek a tárgyalt szerzők sorába a magánügyeik révén érdekes, de a szerző számára irodalmi tevékenységük okán érdektelen Wass Albert és Tormay Cécile magántörténetei. Az esztétikai szempontból Nyárynak fontos, invenciózus darabokat jegyző, politikai tevékenysége, ideológiája miatt viszont vállalhatatlan Nyírő József alakját említve újfent a szerzői, emberi, magánéleti, morális kategóriái merültek fel, e címkék immanenciájának, vagylagosságának problémái fontos elemként tértek vissza újra és újra a párbeszédben. Az est utolsó témafelvetései is izgalmas kérdéseket feszegettek, a beszélgetőtársak észrevételei a magát és irodalmi katalógusát ciklikusan újragondoló nemzeti irodalmi kánon itthon még meg nem valósult ideáján gondolkodtak el.

Nyáry Krisztián kötetbemutatója számos releváns és vitára érdemes témát vetett fel. Érezhető, hogy a könyv szerzője szimpatikus tervekkel vágott neki terve megvalósításának, az irodalom „híres magánügyeinek” árnyalt, izgalmas bemutatása olvasóbarát és alázatos törekvés. Az különösen megnyerő szándék, hogy az író tudományos ismeretterjesztésként, az angolszász típusú kötetlenebb, esszéisztikus információközlés kísérleteként gondolja el gyűjteményét, aminek van helye a magyar tudományos diskurzusokban és ahogy látható, közönségét is megtalálná, megtalálta. A résztvevők kötetlen és élvezetes beszélgetés élményével zárhatták a könyvhét első napját, bár az író-olvasó találkozó talán nagyobb élmény volt, mint választott tárgya. Mert Nyáry gyűjteménye pontatlanságai és olykor bántóan feltűnő hibái miatt érzésem szerint megmarad a nagyon óvatosan és megfelelő forráskritikával kezelhető képeskönyv szintjén. Bár ez nyilvánvalóan egyezik az alkotó eredeti szándékaival, a talán közeli jövőbeli újrakiadáson lehetne még javítani. A lazább tudományos stílus összhatását nem rontó pontosság pedig a közeljövőre ígért második kötetben az eddiginél jobban követhető vezérelv lehetne.

Kovács Krisztina

[nggallery id=162]