„Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!” Öt esőcsepp csattan egymás után metronóm-pontossággal a földre. Kossuth Rádió, Budapest. Híreket mondunk. A sárgabarack a kezemben marad, a fa ága visszacsapódik a helyére. Harangok hangjai indulnak felém nagyapám lusta lépteinek ritmusára. A kong elnyomja a bemondó hangját, a madarak elnémulnak. Figyelnek. De ők sem hallják a rádió mondatait. A sült csirke illata előkígyózik a kövér konyhából és kikönyököl a tornácon. Érik a bodzaszörp. Nyár van. Dél.
*
„Hajóvonták találkozása tilos!” A rádió győz. Övé az utolsó szó. Megtörlöm ingujjamban a sárgabarackot. Egy pegazusforma- és egy mérgesemberfej-felhő ácsorog felettem. Közöttük egy elveszett repülő sínpályája oszladozik álmosan. A szomszéd ház tűzfala előtt én és a barackfa. Berta nénit ide állította Laci egy fotó erejéig. Fekete-fehér fénykép. Penészszürke háttér, grafit-fa. Rossz minőség. Hátoldalára felírta: Berta a tengernél.
*
Szerelmes hajóvonták
Simulnának össze
De csak tétován távolról
Merednek egymásra
Mert találkozniuk tilos
*
Még nem láttam ilyeneket. Nagy uszályokat képzelek rettentő bálákkal megrakodva. Vagy valami hajó húz maga után valami vízi izé rakományt. Méregetik egymást. Távolról. Mi lenne, ha találkoznának? Csók, csata? Kikötnének egymás mellett? Révbe érnének? Vagy valamelyiknek pusztulnia kellene? De most semmi sem lesz. Nem találkozhatnak. Tilos! Miért maradnak magukra, miért magányosak ezek a hajóvonták?
*
Amikor a teavíz felforrt, Berta néni kamillafüvet tett a szűrőbe és átöntötte rajta a vizet, majd a szűrőt a pohárra akasztotta, keveset még áztatta a kiszárított növényt. Ízesítés nélkül itta. Idős korban jót tesz a gyomornak, ébren tartja a bélműködést. Milyen a Balaton? Minden nyaralásunk után megkérdezte. Jó. Aztán pecsenye-pirosan rúgtuk tovább a labdát a belső kertben. A tűzliliomokat sem kíméltük. Jó. Tényleg: Milyen a Balaton?
*
Egy erős uszály
Még mondani akar
Valamit
Egy rozsdálló vénségnek
Egy kürt egy jel egy kiáltás
De többé nem teheti meg
Mert az a Lábujj-hegyhez ér
Lassan láthatatlan lesz
A folyó aljára fekszenek
Hullámgyűrűi
*
Berta néni mindig a terítő rojtjait egyengette. Mintha vendég. Laci egyszer a barackfa alatt megcsókolta az arcát. Elmegy. Fonyódon nyaralót néz kis kerttel. Keresgél. Mindenképpen hoz majd kétpohárnyi badacsonyi szürkebarátot. Magunknak, Önnek és nekem, Berta! Aztán megcsókolta Berta néni ajkát.
*
Levél jött. Laci egy fényképet küldött. Nagy házat vett Fonyódon. Rálátással a tanúhegyekre. Karján Jancsika, mellette Zsóka. Volt egy kis üzleti ügylete. Meg orvoshoz is szaladgál. De semmi gond. Majd négyszemközt. Érkezni fog. Mindenképpen hoz majd kétpohárnyi badacsonyi szürkebarátot. De nem jött. Tisztes összeget hagyott Zsókára. Berta néni mindig a terítő rojtjait egyengette. Mintha vendég.
*
Jó lett volna még
Egyszer utoljára
Megpróbálni hogy hátha
De ő most már boldogan
Csobog egyre messzebb
Vissza se néz
Én meg húzhatom
Magam után
Emlékével megpakolt
Terhemet
*
„Milyen a tenger, Berta néni?” Öcsémmel összemosolygunk. Hagyd már! Nem! „Milyen a tenger, Berta néni?” „Olyan öltönyös. Megvan mindene, csak nyakkendőt nem hord. Szorítja. Szürkületkor nyikorogva verik a partot fázós hullámai. Nyikorog, mint a vasalt bakancsok a hajópadlókon. Csizma éjjel felette az ég, és minden csillag egy-egy talpszeg. Nézed. Bármikor rád taposhat. Nappal vakít. Nem látsz. Nincsenek színei. Fekete-fehér. Penészszürke tűzfalak előtt grafitfák nőnek. Egymáshoz kötözött hajóvonták úsznak párban. Összesimulnak. Olyan a tenger, mint Laci.”
*
Dagály Apály
A Tenger
Egy legénységét vesztett
Elsodródó hajó
Ezt véste méhe mélyén
Hallgatózó kabinjának
Asztalára jegyzetnek
Mikor a torkolatnál járt
Hogy tudja
Mit kell majd véssen
A folyók fáira
De már csak ez
A három szó maradt
apály dagály
a tenger
