05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.04.
| Megálló – Tarján felett az ég – Majális+ >>>
05.02.
| PLÜSS NAP – Gyerekirodalomról nem (csak) gyerekeknek >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
04.24.
| Beszédülés a sarjerdőbe – Tiszatáj lapbemutató >>>
04.24.
| Kaláka 50 – Hét határon át >>>
04.18.
| Emberkereskedelem elleni kampánnyal jön a mozikba az Egy nő fogságban >>>
04.16.
| REÖK – Nincs megállás a Rendőrséggel >>>
04.12.
| Vármező Galériában – Bahget Iskander: Szíriai kulturális kiállítás Budapesten >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>
02.12.
| Takács Zsuzsa az Artisjus Irodalmi Nagydíjasa >>>

Tandori Dezső versei
Fried István, Tóth Ákos Tandori Dezsőről

Farkas Wellmann Éva, Gergely Ágnes, Hartay Csaba, Lanczkor Gábor, Markó Béla, Pál Sándor Attila versei

Boldog Daniella, Rafael Chirbes prózája

Deres Kornélia, Julian Barnes, Milián Orsolya tanulmánya

Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról

>>>

A csütörtöktől szombatig tartó konferencia tizennégy szekcióban, összesen hetvenhárom előadónak adott lehetőséget arra, hogy megmutathassák magukat, és eddig elért tudományos eredményeiket. Újdonságként szolgált az Innovációk és gondolatok szekció, ahol javarészt tudományos-ismeretterjesztő előadások hangoztak el, vagy olyan tudományos kutatásokat mutattak be, amelyek még gyerekcipőben járnak. A Szegedi Tudományegyetem hallgatóin kívül az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem és a Pannon Egyetem is képviseltette magát.

>>>

Egyedül az ember képes reflektálni önmagára
2013.05.25 - tiszatáj

KELEMEN LAJOS BESZÉLGETÉSE TÓTH ERZSÉBETTEL

Egy lázadó panteizmusa: „Istennek a madárutat kaptam, / apostoloknak a virágokat.” Imádkozó pátosz, s izgatott, vibráló vers, amelynek címe: Madárúton, egyúttal egy nemzedéki antológia keresztneve is. A múlt század hetvenes éveinek végén vagyunk; finoman szólva is fura ötlet egyetlen kötetben, s főleg egyetlen nemzedékként negyvennél több költőt felereszteni. Hol az a nemzedék, amely képes negyvenesével költőket adni a világnak? Mindenesetre a Madárúton c. vers szerzője, Tóth Erzsébet és e sorok írója a nevezett könyvben találkoztak először költőként, s ugyanannál a kiadónál és ugyanabban az évben jelent meg első kötetük.

Kelemen Lajos: Mindjárt az interjú kezdetén tisztáznunk illik, hogy beszélgetésmódunkban lesz valami akaratlanul is rokonias: nem beavatatlanok, nem ismeretlenek gyanánt látjuk egymást. Ez a tény beszélgetésünknek bizonyos korlátokat állít, ugyanakkor diskurzusunk legelső állásfoglalása is.

Emlékszem, amikor az Írószövetség épületében találkoztunk, már kötetes költőkként, mögöttünk az ambivalens érzéseket keltő nemzedéki antológiával, amelyről aztán egy közös barátunk, Zalán Tibor nemsokára alaposan leszedte a keresztvizet. Mondván: arctalan nemzedék a miénk. Ennek – ha csak a te költői sorsodat nézem – eleve ellentmond, hogy Tóth Erzsébet fiatal költőből egy-kettőre „atótherzsi” lett. Azaz: minden különösebb kritikai agitálástól függetlenül mintegy fogalommá váltál. Mondjál néhány szót, milyen emlékeket keltenek benned a pályakezdés évei? Én sokkal inkább becsapottnak semmint arctalannak látom a nemzedékünket. Te hogyan vélekedsz: csakugyan arctalanok voltunk?

Tóth Erzsébet: Nagyon nehéz kérdés ez, mert az emlékezet megbízhatatlan. A magam arcát sem tudom felidézni, nemhogy a nemzedékemét, melyet én mindig tágabbnak érzékeltem. Nem gondolkodtam nemzedékben, talán éppen azért, mert annyira erőltette a politika. Például: öntsünk negyven költőt az olvasók arcába, hadd higgyék, hogy virul a költészet. Holott ezzel éppen a költészet lényegét, az egyéniséget, a különösséget semmisítik meg, Valószínűleg ez volt az igazi cél. Erre érzett rá Zalán Tibor, amikor arctalannak nevezte nemzedékünket.

Alaposan dolgoztak rajta, hogy ne legyen arcunk. De ez még csak költői megjelenésünk pillanata. Senki sem tudhatta, kiből ki lesz később. „Születtem, elvegyültem és kiváltam” Ez még az elvegyülés, bár igazad van, én különös figyelmet kaptam. Talán a csillagok állása volt jó, később aztán segítenem kellett a csillagoknak.

Ha akkori énemre gondolok, például az Írószövetségben tartott bemutatkozó estre, ahol tizenegy költő 1979-ben megjelent első kötetét ünnepeltük, nem is nagyon emlékszem. Annál inkább arra, hogy otthon készülődöm, iszonyú feszültség van bennem, szinte remegek az izgalomtól. Anyám dolgozik, apám nem tudom, hol van, húgom is kószál valahol, este persze ott vannak a bemutatón. Csak az izgalom maradt meg bennem, hiszen ez az első nyilvános bemutatkozásom. Fogalmam sem volt arról, hogy akkor már voltam „valaki”, jóval később, Fodor András naplóiból tudom meg, „A terem zsúfolásig, néhányan a földön ülnek. Várható volt, hogy Tóth Erzsi miatt sokan eljönnek.” Látod? Ő így emlékszik rám. Pályatársaim egy része, barátaim velem örülnek, mások nyilván irigyek rám. Ebből én hála istennek semmit nem érzékeltem. Az akkori bemutatottak közül ,ketten, Deák László és Vaderna József már nem élnek. A nemzedékemet én Nagy Gáspárral, Szervác Józseffel, Baka

Istvánnal, Csajka Gábor Cypriánnal, Sziveri Jánossal együtt gondolom, és szándékosan mondok olyanokat, akik már nem élnek. Nagyon nagy veszteség ért minket az ő korai halálukkal. Akik pedig még élünk? Élünk még? Vagy csak nem kaptunk hírt a halálunkról? S ez nem vicc.

A figyelem, ami fiatalon rám irányult, gondolom, nem volt érdemtelen. Versesköteteim, regényem, folyamatosan írt publicisztikáim, esszéim, a díjaim, és a kezdetek óta tartó   kritikai figyelem ezt bizonyítja. Majd aztán száz – ötven? – év múlva kiderül, mi marad belőlem. Hogy lesz-e arcom, a könyvek borítóján esetleg, esetleg…

K.L.: Mondod: valahol derekasan igyekeztek, hogy ne legyen arcunk. Ez a dolgok végeredményét illetően a szememben egyenértékű a becsapottsággal. Nem akarom túlforszírozni, régen is volt, de arról az ifjúi kategorizáló hévről, mely jövendő teljesítményeket eleve a szürkeséghez köt, s már az indulásnál alig ad előleget leendő teljesítményeknek, annyit mégiscsak illik megállapítanunk, már csupán nemzedéktársainkra való tekintettel, hogy az arctalanságot fixáló osztályozás elkapkodott volt. Ezzel egyetértesz?

T.E.: Nem tudom. Tényleg régen volt. Annyian bizonyították azóta, hogy igenis van arcuk, köztük éppen a cikk írója, Zalán Tibor, hogy hajlok az igenre. Más példákat illetően: mi igaz mára az akkor „Péterek nemzedékének” nevezett kategóriából? Néhány Péter megmaradt, néhányan eltűntek a süllyesztőben. Köztük olyanok is, akikért igenis kár.  És kár lenne veszni hagyni őket.  Például Bólya Péter már nem él, de az írásai elevenek. Olvasni kellene őt.

Amikor ilyesmiről kérdeznek, mindig Füst Milán jut eszembe, aki nem tudta elérni, hogy a Nyugat nyitódarabként hozza a versét, és ez igen fájt neki. Ma meg hol vannak azok, akik esetleg előre kerültek olykor, és hol Füst Milán?

K.L.: Volt egy kor, történetesen az ifjúságunk ideje, amikor csak iparengedéllyel lehetett lázadni, vagy valami egészen kivételes elszántságból. A te nevedhez eposzi jelzőként szokás hozzáilleszteni a lázadó fogalmát. Gyönyörű verssorodat olvasva, persze nem csodálkozom. „Koponya leszek egy Hamlet-ország kezében.” Honnan nyertél erőt a lázadáshoz?

T.E.: Ezt is nehéz megmagyarázni. Génjeinkben hordozzuk személyiségjegyeinket, és aztán a környezet kialakítja, vagy elfojtja a képességeinket. Legelső lázadó ősöm bizonyára Dózsa György volt, bár ezt Ady után még soha nem mertem így kijelenteni. Igaz, hogy nem is kérdezte még más rajtad kívül.

Akkoriban, a hetvenes években csöndes lázadók és hangoskodók is voltak körülöttem. És volt valaki, aki egész életét a rendszer elleni okos lázadásra, tevékenységre alapította: Csoóri Sándor.

Nagyon hamar megismertem őt, és mellette nem lehetett nem lázadni. Persze, nem vonultunk az utcára, hanem sokkal hatásosabb eszközöket találtunk. Iparengedélyünk biztos nem volt. Csoóri folyamatos, csak ritkán meg-megszakított szilenciumok büntetése alatt élt és írt, én is stencilezve jutottam egyes írásaihoz.

Később a Fiatal Írók József Attila Körében komolyan lázadtunk a korszak bornírt és iszonyú személyiségromboló lényege ellen, de nem is folytatom, mert történelemóra lenne belőle. Néha azt hiszem, már igazán öreg vagyok, hiszen mindig ugyanarról beszélek, és nem tudom, nem unalmas-e. Persze, aztán megnyugtatom magam: ebben a mai információözönben nincs jelentősége az ismétléseknek sem, hiszen nincs túl nagy esély arra, hogy valaki feltűnően sokszor találkozzon velem, vagy az írásaimmal. Nem vagyok egy Karafiáth Orsolya.

K.L.: A vers föléli az élményt, elfogyasztja, de újjá is teremti a valóságot. Mondják, írni nem szükségszerű, az élet attól még folyna tovább. De azt is mondják, mi értelme lenne az életnek művészetek nélkül. Kit képvisel tehát a vers? Csak önmagát?

T.E.: Régi, régi kérdés, ami azt jelenti: örök. Nincs rá válasz. Nem tudok más élőlényt a földön, aki csak úgy, a maga bolondságára és boldogságára, szenvedélyes semmittevésben éljen, „tegye a semmit”, miközben okoskodik, fontoskodik az élet nagy kérdéseiről. Persze, mert egyedül az ember képes reflektálni önmagára. Egy macska gyönyörűségét, ahogy maga köré tekert farokkal ül és alszik, vagy szemlélődik, vagy éppen rám néz, és ki kell találnom, mit mond, macska még nem írta meg, csak ember. Ember nélkül a természet is megszűnik majd, mert nem lesz, aki folyamatosan nézze, dicsérje, vagy sirámailva reklamáljon a Teremtőnél. A művészet luxus, amely nélkül nem lenne ember sem. Csak jól-rosszul működő állatok volnánk.

A vers nem fölösleges, az ember lényegét képviseli, ezért több önmagánál. A társadalomban élő ember nem lehet őszinte, vagy legalábbis nagyon megfizetne az őszinteségért. A szokások és a létharc folytonos képmutatásra készteti, és ez nem szándékos, így születtünk. Ezért kell a papír, hogy ott őszinték lehessünk. De még ez is a hagyományokon múlik, mit enged meg a korízlés, a szemérem, stb. Ma már egyre kevesebb a tabu, így inkább a lélek jelenlétét igazolja számomra egy-egy sikerült műalkotás.

K.L.:  Nem úgy látod-e, hogy a ma fiatalnak mondható költők túlnyomó része egyfajta önbabráló, prózával szétoldott versfélét produkál? Azért merek némileg általánosítva, azaz felületesen fogalmazni, mert hivatásszerűen írok könyvekről, és számos példát tudnék felhozni arra, hogy kortársaik közül nem kevesen némely távoli vagy távolodó irányzattól kedvet kapva egyre inkább megoldásnak és nem teremtésnek tekintik a költészetet. Egyáltalán: szerinted él még az egyszeregy, tudniillik, hogy a költészet olyan, semmivel fel nem cserélhető koncentrált valóság, amely mást ad; mást keres, és e mást másutt is keresi, mint a próza?

T.E.: Majdnem válaszoltam erre a kérdésre az előbb. A vers több önmagánál, ha a lényegesre tör. A fiatalnak mondható alkotók között is találkoztam rendkívül átütő erejű költőkkel, most például Acsay Roland, vagy Pollágh Péter jut eszembe, és Falusi Márton, akinek könyvhétre megjelenő kötetét most szerkesztettem. Mindhárman eredeti, nagyon tehetséges költők. Mindenki tanul mindenkitől, ez így van rendjén. Mi lenne velünk, ha nem tanulnánk?

K. L.: Abban a szerencsében részesültem, hogy alighanem én lehetek az első monográfusod,

Szállsz te már, magad… címmel írtam a költészetedről. Az égi és földi hatalmak közös akaratát feltételezve, ez a könyv hamarosan megjelenik. De féloldalas! Úgy értve, hogy ebben a kötetben csak néhány mondat erejéig említődik jelentős prózád.

Te magad is életműved számottevő részének tekinted azokat az írásaidat, amelyeket némi leegyszerűsítéssel és összefoglalóan prózának mondhatunk?

T.E.: Nem tudok különbséget tenni, és nem is akarok. Elsősorban a költészetben érzem magam otthon, de igyekszem a prózát is ugyanolyan komolyan írni. Te, aki a monográfiát írtad – és nem szeretek szembe dicsérni, de most kivételt teszek: fantasztikus, ritka élményben volt részem, amíg olvastam rólam szóló nagyesszédet, és hálásan köszönöm –, tudhatod, hogy a vers az igazi otthonom. Kenyeres Zoltántól idézek: „Tóth Erzsébet elementáris költő. Ez azt jelenti, hogy élményeit, érzelmeit és gondolatait nem ismerteti, hanem sugározza…. Nem ő él a költészetben, hanem a költészet él őbenne.” Ezt a már említett bemutatkozó est után írta, és remélem a helyzetem azóta sem változott.

K.L.: A prózád is ugyanolyan alanyian élményi, mint ahogy lírádtól is elvehetetlen a biográfiai jelleg, a közvetlen átélés?

T.E.: A vers sokkal inkább átélt, de átlényegített élmény. Prózában viszont nem teszek mást, közvetlen élményt írok meg. Olyan sok és javarészt feldolgozhatatlan, megírhatatlan élményt élünk át: amit meg lehet fogalmazni belőle, azt próbálom megírni. Nem vagyok történetmesélős fajta, sokat változtatok a valóság tényein, mire papírra kerül. Ezt önvédelemből és a szereplők érzékenysége miatt muszáj megtenni, bár, mint Márai írta: „Az író nem úriember.” Egy nő pláne.

K.L.: Az idén nagy megbecsülés ért: Babérkoszorút kaptál. Ez a közösségtől származó becs. De egy íróember élete – legalább félig-meddig – a lelke legbelső szintjein zajlik. Minden lélek rejtélyes mozgások közepette permutálja a valóságot. A költőnek ezeket a tán nem is csak kissé misztikus mozgásokat, történéseket kell formába rögzítenie; kevésbé fennkölten szólva: könnyen vagy nehezen írsz?

T.E.: Inkább nehezen, de ez is nagyon relatív. Ha már megtaláltam a hangot, az atmoszférát, és magamra borítom, belebújok, mint egy sátorba, akkor már könnyű. Á, még így is eltart hetekig, hónapokig! Ez módosult tudatállapot, olyasmi, mint a szerelem. Nem cserélném el semmiért sem.

K.L.: Hamarosan kezdődik a könyv ünnepe. Tőled tudom, hogy a könyvhétre Hidegbéke címmel köteted jelenik meg. Egy könyvet sem lehetséges elmesélni, de azért mondjál néhány szót az új kötetről.

T.E.: Ezek a cikkek munkaköri kötelességből, vagy felkérésre íródtak, és a megélhetésem költségeihez járultak hozzá néhány év alatt, amíg lehetőségem volt hétről hétre írni napilapokba. Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Magyar Fórum, aztán a már sajnálatosan megszűnt Nagyítás volt a megjelenés helye. Azt hiszem, naplóféle a közérzetről, jelentés egy értelmiségi lény gondjairól és gondolatairól, a körülötte zajló világról.

K.L.: A versíró Tóth Erzsi egyelőre pihen? Vagy – mint remélem – szüntelenül dolgozik, ha nem is ír fék nélkül?

T.E.: Dolgozom, persze. A költő minden pillanatban dolgozik, még álmában is. Az írásban a legfontosabb: elővenni egy üres papírt, egy tollat a papírra helyezni, és jó sokáig nem venni el onnan. Közben persze betűket formálni. Ez vicc volt, ráadásul nem is én találtam ki.

K.L.: Látod, mindnyájan próbáljuk körülírni, amit még senkinek sem sikerült pontosítania: mi is az írás, mi kell hozzá. Hemingway azt mondta: állóképesség és rengeteg whisky (vagy amerikaiasan: whiskey) kérdése az egész. De ő is csak tréfált, mert az írásban nagy munkás volt. Köszönöm a beszélgetést!

 

2013. május


Címke: , , ,
2019.04.25 - tiszatáj

REKAMIÉ FESZTIVÁL, SZEGED
11 ember várakozik London kapujában. Románok, szerbek, erdélyi és magyarországi magyarok. Angliában szeretnének dolgozni. Könyvelő, pap, énekesnő, ingyenélő fiatal. Bevándorlók, vagy kivándorlók, talán nem menekültek, talán csak munkakeresők. Tele reményekkel, félelmekkel, előítéletekkel. Mintha a mindennapokat látnánk… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.04.24 - tiszatáj

LANG LANG: PIANO BOOK
Nem akarom azt mondani, hogy nem értem a Lang Lang-jelenséget: itt van ez a még mindig fiatal zongorista, könnyen megjegyezhető névvel, és miközben kevesek arról vitatkoznak, hogy miért nem jó, amit csinál, addig ő millióknak ad elő a legnagyobb koncerttermekben. Három éve járt Budapesten, és hát persze, hogy a Müpa az ajánlófüzete címlapjára rakta. Nem mintha nem ez volna a jó marketingstratégia: könnyű arra a következtetésre jutni, hogy per pillanat Lang Lang a legismertebb zongorista a világon… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.04.24 - tiszatáj

KÖNYVFESZTIVÁL IDÉN IS – A DÍSZVENDÉG NORVÉGIA
Ahogy minden évben, úgy idén is lesz könyvfesztivál a budapesti Millenárison, ezúttal április 25. és 28. között népesül be könyvstandokkal az egykori Ganz-gyár területe a Széna tér szomszédságában. A számos újdonság mellett az idei egyik legnagyobb durranás kétségtelenül a norvég díszvendég Karl Ove Knausgård lesz, aki hatrészes önéletrajzi regényfolyamával vált híressé: Min Kamp (Harcom) című ciklusából eddig három magyarul is megjelent a Magvető Kiadó gondozásában, a könyvfesztiválra pedig a negyedik, Élet című mű is napvilágot lát… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.04.22 - tiszatáj

KÖNYVPREMIER ÉS KIÁLLÍTÁS A KISKUNHALASI MÚZEUMBAN
Bensőséges ünnepség meghívottja lehettem néhány napja Kiskunhalason a Thorma János Múzeumban, ahol a Biczó-család társaságában gyűltek össze érdeklődők egy kiállítás megnyitó és egy könyvpremier alkalmából. A számos családtagot számláló ünnepségen joggal kaphatott volna főszerepet a veretes családi címer, a Mátyás királytól kapott nemesi oklevél, a nemzetes rang, de a résztvevők nem ezeket ünnepelték, hanem Biczó Gézát, a néhai rajztanárt… – PACSIKA EMÍLIA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.20 - tiszatáj

MÁNYOKI ÁDÁM KIÁLLÍTÁSA NYOMÁN
Önjáró paradoxonok… – Suttogja a költő, majd a kiállítás-megnyitón létrára mászik, levetkőzik, mélyen meghajol, és köldökéből kiissza a nektárt, a szellemet (a gint?)…
Ki ismer itt laza Istent? – Aki ismer: haza is ment…
Egy elképzelt kiállítás jegyében az eb-színház, a nem-színház lírikus absztrakt jelmezében. Ó, attribútumok és amorfizációk…

>>>
2019.04.18 - tiszatáj

BOLOGNAI GYERMEKKÖNYV- ÉS ILLUSZTRÁCIÓS VÁSÁR
Április 4-én ért véget az idei, 56. Bolognai Gyermekkönyv- és Illusztrációs Vásár, ennek kapcsán tartotta meg a HUBBY – Magyar Gyerekkönyv Fórum első rendhagyó, szakmai estjét a B32 Galériában. A meghívottak: Balázs Eszter Anna (Kolibri), Dian Viktória (Publishing Hungary), Érsek Nándor (Scolar), Győri Hanna (Pagony), Sándor Csilla (Csodaceruza), a beszélgetés moderátora Szekeres Nikoletta, a HUBBY elnöke volt… – KELEMEN RÉKA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.04.17 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Kis történeteket ígér a kiállítás címe. De ne dőljünk be ennek. A rövid műfaj, legyen az néhányperces novella vagy rövidfilm, látszólagos egyszerűsége mellett, tömörségével egy egész világot képes megjeleníteni, a ki nem mondott szavakkal, a meg nem jelenített képekkel. Ha valamennyire ismerjük David Lynch munkáit, elsősorban filmjeit, kultikus filmsorozatát, nem könnyen emészthető csemegére számíthatunk. A kiállítás egyik poszterét látva van, akinek már ekkor beugrik a Twin Peaks sorozatból Judy figurája, és a sorozat egyik horrorisztikus pillanata […]

>>>
2019.04.16 - tiszatáj

2019. április 11-én Makón tizennegyedik alkalommal kapta meg elsőkötetes költő a Makói Medáliák irodalmi díjat, amelyet 2005-ben a József Attila-emlékév alkalmából alapított Makó város önkormányzata. A díj célja, hogy Makó városa támogassa az elsőkötetes költőket, ahogyan az egykor József Attilával is történt. Idén Vajna Ádám Oda című verseskötetéért vehette át ünnepélyes keretek között a díjat… – JANÁKY MARIANNA INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő