07.31.
| Szabó T. Anna és Bősze Ádám lesz a Képmás-estek vendége a festői Halász-kastélyban >>>
08.23.
| Költözik a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutató >>>
08.21.
| Lesz 32. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja >>>
08.20.
| Három új kiállítással készül a nyitásra a Ludwig Múzeum >>>
08.15.
| Beethoven-esttel készül a Szegedi Szimfonikus Zenekar a Szabadtérire >>>
08.05.
| Törzsasztal Műhely – Irodalmi minisorozat a Grand Caféban >>>
08.01.
| Duda Éva Társulat SUMMER INTENSIVE 2020 >>>
08.01.
| Főszerepben a kortárs fotográfia az idei Garten programjában >>>
07.30.
| Szemtestvér – Filmpremier és beszélgetés a Capa Központban >>>
07.29.
| Grand Café – Harag Anita Évszakhoz képest hűvösebb c. noválláskötetének bemutatója >>>
NAPI TANDORI

07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>
07.01.
| MÓRA RENGETEG – A zöld Móra >>>
06.29.
| HOVA TOVÁBB? – 20. ARC közérzeti pályázat >>>
06.24.
| Fellendíti Szeged turizmusát a járvány után a Szabadtéri >>>
06.20.
| Megújult a magyar irodalom fordításának pályázati rendszere >>>
06.18.
| PesText – Tarol a Reset! >>>

Drubina Orsolya, Eszteró István, Fellinger Károly, Jász Attila, Kovács Dávid, Alice Oswald, Tőzsér Árpád, Vida Gergely, Zalán Tibor versei

Boldog Zoltán, Mátyás Győző, Jesús Moncada prózája

Kulcsár-Szabó Zoltán, Móser Zoltán, Zsadányi Edit, Zsellér Anna tanulmánya

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. A ragyogó tavaszi napfényben szinte csillámlott bibircsókos orcája, ahogy szépítkezett a borotválkozó tükrével a kezében. Arcára a fiatalság illúzióját próbálta kozmetikumok segítségével felkenni. Marcsi, hát te milyen ragyogóan festesz motyogta magában kedvenc nagydarab kisnyugdíjasunk. A rádióban éppen az aznapi híreket sorolták. […]

>>>

Egyedül az ember képes reflektálni önmagára
2013.05.25 - tiszatáj

KELEMEN LAJOS BESZÉLGETÉSE TÓTH ERZSÉBETTEL

Egy lázadó panteizmusa: „Istennek a madárutat kaptam, / apostoloknak a virágokat.” Imádkozó pátosz, s izgatott, vibráló vers, amelynek címe: Madárúton, egyúttal egy nemzedéki antológia keresztneve is. A múlt század hetvenes éveinek végén vagyunk; finoman szólva is fura ötlet egyetlen kötetben, s főleg egyetlen nemzedékként negyvennél több költőt felereszteni. Hol az a nemzedék, amely képes negyvenesével költőket adni a világnak? Mindenesetre a Madárúton c. vers szerzője, Tóth Erzsébet és e sorok írója a nevezett könyvben találkoztak először költőként, s ugyanannál a kiadónál és ugyanabban az évben jelent meg első kötetük.

Kelemen Lajos: Mindjárt az interjú kezdetén tisztáznunk illik, hogy beszélgetésmódunkban lesz valami akaratlanul is rokonias: nem beavatatlanok, nem ismeretlenek gyanánt látjuk egymást. Ez a tény beszélgetésünknek bizonyos korlátokat állít, ugyanakkor diskurzusunk legelső állásfoglalása is.

Emlékszem, amikor az Írószövetség épületében találkoztunk, már kötetes költőkként, mögöttünk az ambivalens érzéseket keltő nemzedéki antológiával, amelyről aztán egy közös barátunk, Zalán Tibor nemsokára alaposan leszedte a keresztvizet. Mondván: arctalan nemzedék a miénk. Ennek – ha csak a te költői sorsodat nézem – eleve ellentmond, hogy Tóth Erzsébet fiatal költőből egy-kettőre „atótherzsi” lett. Azaz: minden különösebb kritikai agitálástól függetlenül mintegy fogalommá váltál. Mondjál néhány szót, milyen emlékeket keltenek benned a pályakezdés évei? Én sokkal inkább becsapottnak semmint arctalannak látom a nemzedékünket. Te hogyan vélekedsz: csakugyan arctalanok voltunk?

Tóth Erzsébet: Nagyon nehéz kérdés ez, mert az emlékezet megbízhatatlan. A magam arcát sem tudom felidézni, nemhogy a nemzedékemét, melyet én mindig tágabbnak érzékeltem. Nem gondolkodtam nemzedékben, talán éppen azért, mert annyira erőltette a politika. Például: öntsünk negyven költőt az olvasók arcába, hadd higgyék, hogy virul a költészet. Holott ezzel éppen a költészet lényegét, az egyéniséget, a különösséget semmisítik meg, Valószínűleg ez volt az igazi cél. Erre érzett rá Zalán Tibor, amikor arctalannak nevezte nemzedékünket.

Alaposan dolgoztak rajta, hogy ne legyen arcunk. De ez még csak költői megjelenésünk pillanata. Senki sem tudhatta, kiből ki lesz később. „Születtem, elvegyültem és kiváltam” Ez még az elvegyülés, bár igazad van, én különös figyelmet kaptam. Talán a csillagok állása volt jó, később aztán segítenem kellett a csillagoknak.

Ha akkori énemre gondolok, például az Írószövetségben tartott bemutatkozó estre, ahol tizenegy költő 1979-ben megjelent első kötetét ünnepeltük, nem is nagyon emlékszem. Annál inkább arra, hogy otthon készülődöm, iszonyú feszültség van bennem, szinte remegek az izgalomtól. Anyám dolgozik, apám nem tudom, hol van, húgom is kószál valahol, este persze ott vannak a bemutatón. Csak az izgalom maradt meg bennem, hiszen ez az első nyilvános bemutatkozásom. Fogalmam sem volt arról, hogy akkor már voltam „valaki”, jóval később, Fodor András naplóiból tudom meg, „A terem zsúfolásig, néhányan a földön ülnek. Várható volt, hogy Tóth Erzsi miatt sokan eljönnek.” Látod? Ő így emlékszik rám. Pályatársaim egy része, barátaim velem örülnek, mások nyilván irigyek rám. Ebből én hála istennek semmit nem érzékeltem. Az akkori bemutatottak közül ,ketten, Deák László és Vaderna József már nem élnek. A nemzedékemet én Nagy Gáspárral, Szervác Józseffel, Baka

Istvánnal, Csajka Gábor Cypriánnal, Sziveri Jánossal együtt gondolom, és szándékosan mondok olyanokat, akik már nem élnek. Nagyon nagy veszteség ért minket az ő korai halálukkal. Akik pedig még élünk? Élünk még? Vagy csak nem kaptunk hírt a halálunkról? S ez nem vicc.

A figyelem, ami fiatalon rám irányult, gondolom, nem volt érdemtelen. Versesköteteim, regényem, folyamatosan írt publicisztikáim, esszéim, a díjaim, és a kezdetek óta tartó   kritikai figyelem ezt bizonyítja. Majd aztán száz – ötven? – év múlva kiderül, mi marad belőlem. Hogy lesz-e arcom, a könyvek borítóján esetleg, esetleg…

K.L.: Mondod: valahol derekasan igyekeztek, hogy ne legyen arcunk. Ez a dolgok végeredményét illetően a szememben egyenértékű a becsapottsággal. Nem akarom túlforszírozni, régen is volt, de arról az ifjúi kategorizáló hévről, mely jövendő teljesítményeket eleve a szürkeséghez köt, s már az indulásnál alig ad előleget leendő teljesítményeknek, annyit mégiscsak illik megállapítanunk, már csupán nemzedéktársainkra való tekintettel, hogy az arctalanságot fixáló osztályozás elkapkodott volt. Ezzel egyetértesz?

T.E.: Nem tudom. Tényleg régen volt. Annyian bizonyították azóta, hogy igenis van arcuk, köztük éppen a cikk írója, Zalán Tibor, hogy hajlok az igenre. Más példákat illetően: mi igaz mára az akkor „Péterek nemzedékének” nevezett kategóriából? Néhány Péter megmaradt, néhányan eltűntek a süllyesztőben. Köztük olyanok is, akikért igenis kár.  És kár lenne veszni hagyni őket.  Például Bólya Péter már nem él, de az írásai elevenek. Olvasni kellene őt.

Amikor ilyesmiről kérdeznek, mindig Füst Milán jut eszembe, aki nem tudta elérni, hogy a Nyugat nyitódarabként hozza a versét, és ez igen fájt neki. Ma meg hol vannak azok, akik esetleg előre kerültek olykor, és hol Füst Milán?

K.L.: Volt egy kor, történetesen az ifjúságunk ideje, amikor csak iparengedéllyel lehetett lázadni, vagy valami egészen kivételes elszántságból. A te nevedhez eposzi jelzőként szokás hozzáilleszteni a lázadó fogalmát. Gyönyörű verssorodat olvasva, persze nem csodálkozom. „Koponya leszek egy Hamlet-ország kezében.” Honnan nyertél erőt a lázadáshoz?

T.E.: Ezt is nehéz megmagyarázni. Génjeinkben hordozzuk személyiségjegyeinket, és aztán a környezet kialakítja, vagy elfojtja a képességeinket. Legelső lázadó ősöm bizonyára Dózsa György volt, bár ezt Ady után még soha nem mertem így kijelenteni. Igaz, hogy nem is kérdezte még más rajtad kívül.

Akkoriban, a hetvenes években csöndes lázadók és hangoskodók is voltak körülöttem. És volt valaki, aki egész életét a rendszer elleni okos lázadásra, tevékenységre alapította: Csoóri Sándor.

Nagyon hamar megismertem őt, és mellette nem lehetett nem lázadni. Persze, nem vonultunk az utcára, hanem sokkal hatásosabb eszközöket találtunk. Iparengedélyünk biztos nem volt. Csoóri folyamatos, csak ritkán meg-megszakított szilenciumok büntetése alatt élt és írt, én is stencilezve jutottam egyes írásaihoz.

Később a Fiatal Írók József Attila Körében komolyan lázadtunk a korszak bornírt és iszonyú személyiségromboló lényege ellen, de nem is folytatom, mert történelemóra lenne belőle. Néha azt hiszem, már igazán öreg vagyok, hiszen mindig ugyanarról beszélek, és nem tudom, nem unalmas-e. Persze, aztán megnyugtatom magam: ebben a mai információözönben nincs jelentősége az ismétléseknek sem, hiszen nincs túl nagy esély arra, hogy valaki feltűnően sokszor találkozzon velem, vagy az írásaimmal. Nem vagyok egy Karafiáth Orsolya.

K.L.: A vers föléli az élményt, elfogyasztja, de újjá is teremti a valóságot. Mondják, írni nem szükségszerű, az élet attól még folyna tovább. De azt is mondják, mi értelme lenne az életnek művészetek nélkül. Kit képvisel tehát a vers? Csak önmagát?

T.E.: Régi, régi kérdés, ami azt jelenti: örök. Nincs rá válasz. Nem tudok más élőlényt a földön, aki csak úgy, a maga bolondságára és boldogságára, szenvedélyes semmittevésben éljen, „tegye a semmit”, miközben okoskodik, fontoskodik az élet nagy kérdéseiről. Persze, mert egyedül az ember képes reflektálni önmagára. Egy macska gyönyörűségét, ahogy maga köré tekert farokkal ül és alszik, vagy szemlélődik, vagy éppen rám néz, és ki kell találnom, mit mond, macska még nem írta meg, csak ember. Ember nélkül a természet is megszűnik majd, mert nem lesz, aki folyamatosan nézze, dicsérje, vagy sirámailva reklamáljon a Teremtőnél. A művészet luxus, amely nélkül nem lenne ember sem. Csak jól-rosszul működő állatok volnánk.

A vers nem fölösleges, az ember lényegét képviseli, ezért több önmagánál. A társadalomban élő ember nem lehet őszinte, vagy legalábbis nagyon megfizetne az őszinteségért. A szokások és a létharc folytonos képmutatásra készteti, és ez nem szándékos, így születtünk. Ezért kell a papír, hogy ott őszinték lehessünk. De még ez is a hagyományokon múlik, mit enged meg a korízlés, a szemérem, stb. Ma már egyre kevesebb a tabu, így inkább a lélek jelenlétét igazolja számomra egy-egy sikerült műalkotás.

K.L.:  Nem úgy látod-e, hogy a ma fiatalnak mondható költők túlnyomó része egyfajta önbabráló, prózával szétoldott versfélét produkál? Azért merek némileg általánosítva, azaz felületesen fogalmazni, mert hivatásszerűen írok könyvekről, és számos példát tudnék felhozni arra, hogy kortársaik közül nem kevesen némely távoli vagy távolodó irányzattól kedvet kapva egyre inkább megoldásnak és nem teremtésnek tekintik a költészetet. Egyáltalán: szerinted él még az egyszeregy, tudniillik, hogy a költészet olyan, semmivel fel nem cserélhető koncentrált valóság, amely mást ad; mást keres, és e mást másutt is keresi, mint a próza?

T.E.: Majdnem válaszoltam erre a kérdésre az előbb. A vers több önmagánál, ha a lényegesre tör. A fiatalnak mondható alkotók között is találkoztam rendkívül átütő erejű költőkkel, most például Acsay Roland, vagy Pollágh Péter jut eszembe, és Falusi Márton, akinek könyvhétre megjelenő kötetét most szerkesztettem. Mindhárman eredeti, nagyon tehetséges költők. Mindenki tanul mindenkitől, ez így van rendjén. Mi lenne velünk, ha nem tanulnánk?

K. L.: Abban a szerencsében részesültem, hogy alighanem én lehetek az első monográfusod,

Szállsz te már, magad… címmel írtam a költészetedről. Az égi és földi hatalmak közös akaratát feltételezve, ez a könyv hamarosan megjelenik. De féloldalas! Úgy értve, hogy ebben a kötetben csak néhány mondat erejéig említődik jelentős prózád.

Te magad is életműved számottevő részének tekinted azokat az írásaidat, amelyeket némi leegyszerűsítéssel és összefoglalóan prózának mondhatunk?

T.E.: Nem tudok különbséget tenni, és nem is akarok. Elsősorban a költészetben érzem magam otthon, de igyekszem a prózát is ugyanolyan komolyan írni. Te, aki a monográfiát írtad – és nem szeretek szembe dicsérni, de most kivételt teszek: fantasztikus, ritka élményben volt részem, amíg olvastam rólam szóló nagyesszédet, és hálásan köszönöm –, tudhatod, hogy a vers az igazi otthonom. Kenyeres Zoltántól idézek: „Tóth Erzsébet elementáris költő. Ez azt jelenti, hogy élményeit, érzelmeit és gondolatait nem ismerteti, hanem sugározza…. Nem ő él a költészetben, hanem a költészet él őbenne.” Ezt a már említett bemutatkozó est után írta, és remélem a helyzetem azóta sem változott.

K.L.: A prózád is ugyanolyan alanyian élményi, mint ahogy lírádtól is elvehetetlen a biográfiai jelleg, a közvetlen átélés?

T.E.: A vers sokkal inkább átélt, de átlényegített élmény. Prózában viszont nem teszek mást, közvetlen élményt írok meg. Olyan sok és javarészt feldolgozhatatlan, megírhatatlan élményt élünk át: amit meg lehet fogalmazni belőle, azt próbálom megírni. Nem vagyok történetmesélős fajta, sokat változtatok a valóság tényein, mire papírra kerül. Ezt önvédelemből és a szereplők érzékenysége miatt muszáj megtenni, bár, mint Márai írta: „Az író nem úriember.” Egy nő pláne.

K.L.: Az idén nagy megbecsülés ért: Babérkoszorút kaptál. Ez a közösségtől származó becs. De egy íróember élete – legalább félig-meddig – a lelke legbelső szintjein zajlik. Minden lélek rejtélyes mozgások közepette permutálja a valóságot. A költőnek ezeket a tán nem is csak kissé misztikus mozgásokat, történéseket kell formába rögzítenie; kevésbé fennkölten szólva: könnyen vagy nehezen írsz?

T.E.: Inkább nehezen, de ez is nagyon relatív. Ha már megtaláltam a hangot, az atmoszférát, és magamra borítom, belebújok, mint egy sátorba, akkor már könnyű. Á, még így is eltart hetekig, hónapokig! Ez módosult tudatállapot, olyasmi, mint a szerelem. Nem cserélném el semmiért sem.

K.L.: Hamarosan kezdődik a könyv ünnepe. Tőled tudom, hogy a könyvhétre Hidegbéke címmel köteted jelenik meg. Egy könyvet sem lehetséges elmesélni, de azért mondjál néhány szót az új kötetről.

T.E.: Ezek a cikkek munkaköri kötelességből, vagy felkérésre íródtak, és a megélhetésem költségeihez járultak hozzá néhány év alatt, amíg lehetőségem volt hétről hétre írni napilapokba. Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Magyar Fórum, aztán a már sajnálatosan megszűnt Nagyítás volt a megjelenés helye. Azt hiszem, naplóféle a közérzetről, jelentés egy értelmiségi lény gondjairól és gondolatairól, a körülötte zajló világról.

K.L.: A versíró Tóth Erzsi egyelőre pihen? Vagy – mint remélem – szüntelenül dolgozik, ha nem is ír fék nélkül?

T.E.: Dolgozom, persze. A költő minden pillanatban dolgozik, még álmában is. Az írásban a legfontosabb: elővenni egy üres papírt, egy tollat a papírra helyezni, és jó sokáig nem venni el onnan. Közben persze betűket formálni. Ez vicc volt, ráadásul nem is én találtam ki.

K.L.: Látod, mindnyájan próbáljuk körülírni, amit még senkinek sem sikerült pontosítania: mi is az írás, mi kell hozzá. Hemingway azt mondta: állóképesség és rengeteg whisky (vagy amerikaiasan: whiskey) kérdése az egész. De ő is csak tréfált, mert az írásban nagy munkás volt. Köszönöm a beszélgetést!

 

2013. május


Címke: , , ,
2020.08.03 - tiszatáj

BERNÁTH DÁNIEL ÉS CSIZIK BALÁZS GEOTAXIS C. KIÁLLÍTÁSA
Bernáth Dániel és Csizik Balázs képzőművészete bizonyos tekintetben a kibernetikusan vezérelt társadalom elképzeléseire is reflektál, azzal párhuzamosan, hogy képalkotási elképzeléseik az absztrakció mentén épülnek fel. Mindemellett pedig azon is dolgoznak, hogy bizonyos képzőművészeti attitűdöket és tradíciókat újragondoljanak és egy olyan alkotói praxist alakítsanak ki, mely képes a mai kor „képiségét” sajátos módon, akár hitelesen is megjeleníteni… – IGOR SPLIT KRITIKÁJA

>>>
2020.07.28 - tiszatáj

INTERJÚ HERCZEG TAMÁSSAL
Közel 20 éve vagyok munkakapcsolatban a Szabadtéri Játékokkal. Ha meg kellene nevezni, hogy melyik a legfontosabb előadásunk, akkor most egyértelműen azt tudnám mondani, hogy az Akárki. Témáját tekintve elképesztően pontosan reagál a művészet erejével mindennapi életünkre. A vírus közepette az emberi létezésről, az elmúlásról beszél, amiből próbálunk kilábalni, és amiből időnként vissza-visszarángatnak minket a mindennapok […]

>>>
2020.07.27 - tiszatáj

ÁCS MARGIT: PÁRBAJ
„Görcsösen óvtam az önálló személyiségem fikcióját – ugyan, kinek van mindenkitől független személyisége?” Az idézet Ács Margit Párbaj című regényéből származik – ebben az eset­ben megfelelő műfaji jelölő a levélregény terminus –, s an­nak ellenére, hogy ez csak egyike a könyvben elhangzó temérdek elgondolkodtató kijelentésnek, mégis egy igen komoly dilemmát helyez a fókuszba… – JANCSOVICS KLAUDIA KRITIKÁJA

>>>
2020.07.26 - tiszatáj

A K-ARTS ACÉLSZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSA A REÖK-BEN
A REÖK-ben látható válogatás természetesen a térbeli korlátok miatt a monumentális, köztéri plasztikákból csak korlátozottan vonultathat fel, de a szemle így is érzékelteti, hogy az indusztriális plasztika milyen sokszínű, változatos, kreatív megoldásokra képes. Ahogyan a plasztikai ábrázolások tárgykörében is a tradicionális eszközöket, a vésőt és kalapácsot számos esetben felváltották a plazma és lézer vágók, a CNC megmunkáló eszközök, úgy bizonyos ódivatú fogalmainkat érdemes sutba vágnunk… – NÁTYI RÓBERT ÍRÁSA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

MEDVEVILÁG SZICÍLIÁBAN
Olasz–francia koprodukcióban hozta tető alá Dino Buzzati 1945-ös gyerekkönyvét Lorenzo Mattotti képregényíró és illusztrátor. A tavalyi cannes-i szemle Un Certain Regard-szekciójában bemutatkozott Medvevilág Szicíliában noha bizonyos pontokon eltér a forrásanyagtól, zömmel ahhoz hű adaptáció, mely gyermekek, fiatalok és idősek megszólításában egyaránt jeleskedik… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AKÁRKI
A Szegedi Szabadtéri Játékokat annak idején a salzburgi fesztivál mintájára találták ki. Az ottani Dóm előtt minden évben visszatérő darab az Akárki című misztériumjáték. Ez még soha nem ment Szegeden. Idén viszont a koronavírus miatt csonka évadban ebből tartanak előadást. Bemutató pénteken, de csütörtökön már közönség előtt tartottak nyilvános főpróbát… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
2020.07.23 - tiszatáj

AGRIPPINA
A jó opera nem olyan bonyolult dolog. Végy egy kitűnő karmestert, néhány nagyszerű és melléjük pár megfelelő énekest! A rendező gondolja végig pontosan miről szól a darab, és miért szól ma, hozzánk! Aztán rendeljetek alá mindent a célnak! Lehet bátran húzni, a szövegen alakítani, újrafordítani! Koncentráljatok a játékra, újrahasznosított díszlet is megteszi, a jelmezeknek fontosabb a karaktere, mint a méregdrága gazdagsága! Ja, és mindebben hinni, kell, hosszan, ámde nyitott szívvel próbálni! A nagy Händel eredeti szándéka másodlagos… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.07.22 - tiszatáj

GARACZI LÁSZLÓ: HASÍTÁS
Garaczi ötödik lemur-kötete mintha a klasszikus fejlődési regények szerkezetét imitálná – a fejezetek hét életkori csomópontot jelölnek ki, kronológiai sorrendet tartva kisgyerekkortól az emberélet útjának – századunkban (ha nem is a kelet/közép-európai társadalmakban) legalábbis remélt feléig, az elbeszélő/főszereplő körülbelül 45 éves koráig. A téma is a tradicionális, XIX. századi Bildungsroman sémába illeszthető: hogyan talál hivatására egy ifjú ember, hogy válik íróvá, milyen buktatókon keresztül lesz a fecniből – ha legépelik – mű… – MOLNÁR ZSUZSA KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő