Hét évad egy kötetben – Méltó búcsúzás, új tervekkel

Megjelent a debreceni Csokonai Színház elmúlt hét évadját áttekintő albuma, „A költői színház”. A debreceni Libri könyvesboltban megrendezett bemutatón találkozhattak a résztvevők Vidnyánszky Attila mellett Ráckevei Annával, a leendő igazgatóval, valamint Csikos Sándorral és Szűcs Nellivel is […]

Megjelent a debreceni Csokonai Színház elmúlt hét évadját áttekintő albuma, „A költői színház”, amelynek közönségtalálkozó bemutatóján a tiszatájonline.hu is ott volt.

184 oldalon 13 interjú, tanulmány és több mint 300 csodálatos kép mutatja be a debreceni társulat hét évadját, törekvéseit. A 94 premierből 40 ősbemutató volt – mondta Vidnyánszky Attila, aki június végéig irányítja a színházat, majd a Nemzetiben folytatja pályafutását.

A debreceni Libri könyvesboltban megrendezett bemutatón találkozhattak a résztvevők Vidnyánszky Attila mellett Ráckevei Annával, a leendő igazgatóval, valamint Csikos Sándorral és Szűcs Nellivel is. A könyvet Szénási Miklós költő mutatta be.

„A debreceni Csokonai Színház 2006 és 2013 között egy olyan modell jegyében működött, amelynek lényege három szóban foglalható össze: hagyomány – korszerűség – nemzetköziség. A hivatásos magyar színjátszás fővonalán ez a hármas vezérelv húzódik végig jellegadó módon. És alighanem ugyanez a mélyebben fekvő azonosság, az összes magyar színházművészt belsőleg motiváló közös szemléleti alap volt a debreceni színházi műhely sikerének a titka – emberi és művészi értelemben is.” – így köszönti olvasóit az albumban Vidnyánszky Attila.

Híd a két teátrum között

A Nemzeti és a Csokonai színház között egy kulturális híd épül, amely példaértékű lehet – mondta a vezető, aki olyan színházat szeretne létrehozni a fővárosban, ahol a színészek kiteljesedhetnek, mert véleménye szerint a szakma a színészen keresztül fog újra megerősödni.

A Nemzeti Színház szeptember 27-én Vidnyánszky Attila rendezésében Tamási Áron „Vitéz lélek” című művével nyitja meg az évadot. A Nemzetiben jelenleg látható előadások túlnyomó többsége lekerül, ezek pótlására több, a debreceni és a beregszászi színházból meghívott előadást tűznek műsorra.

A Nemzetiben, a jövő évadban bemutatott új darabok a Csokonaiban is láthatóak lesznek, mint a vidéki turné első állomásán.

A Fodrásznő is továbbél

Szűcs Nelli – aki férjével, Trill Zsolttal szintén a Nemzetibe igazol – a könyvbemutatón elmondta, lesz egy utolsó debreceni előadása a Fodrásznőnek, ezt a közönség kérte, közkívántra tűzik műsorra közel 70. alkalommal, de látható lesz a darab Budapesten, ahol továbbél a darab.

A színésznő a „A költői színház” című könyvvel kapcsolatban elmondta, hogy számára olyan ez a kiadvány, mint egy családi album, amelyet bármikor elővehet az ember, mert szeretettel gondol rá. A fotók mögött ott vannak a nézők is – tette hozzá.

Régimódi történet a cíviseknek

A Csokonaiban 4 premierrel indulnak szeptemberben, október közepén pedig egy Csikos Sándor-rendezést láthatnak a debreceniek, Szabó Magda Régimódi története kerül színre. Ez a legjobb példa a hagyományőrzésre, ráadásul egy igazán debreceni történetről van szó.

Tozzi

 

Werk-könyv: Az ember tragédiája – egy előadás születése színről színre

„A Tragédiában az élet zeng fel a maga végtelen összetettségében” – Trill Zsolt színész.

A werk-könyv Vidnyánszky Attila legnagyobb szabású rendezésének létrejöttét mutatja be szóval és képpel. Színről színre.

A kötetben Bócsi Krisztián több mint 100 képe mellett olvashatók Bérczes László Ónodi Eszterrel, Rátóti Zoltánnal és Trill Zsolttal készült interjúi, valamint Vidnyánszky Attila esszéje.

 [nggallery id=153]