Friederike Mayröcker versei

Mélyből

édesen és közel a szívhez mint a virágok a terhükkel

(magányos vízcsepp a fekete gémeskútban

kavargó felhőben

selymes szörnyek körmenete a napos ösvények zsinórmértékén

vég nélküli út az éjszakában

borostyánszemű vadak idegen üdvözlete

Stonehenge málladozó szikláinak irtózatos szenvedése

féktelen kősereglet ijesztően nyikorgó mezeje

horizontálisan zsúfolt karám

a levegő kemény négyszöge

Süllyed mint a víz halványkék a karóba húzott sejtett Paradicsom

a felhőkön úszó szürke Éden

feladva mindez mégis: az otthonos mélynek

a halaktól kéklő csatornának az imbolygó stégeknek

a macskákkal teli hidaknak

és a hajnali derengésnek)  megsiratva koszorúzva…

HOKUSZAI SZÍVESEBBEN UTAZIK GONDOLATBAN,

háton, vagy egy lámpa alatt

gyalogszerrel a Fudzsi lábához és onnan pillant fel

a behavazott csúcsokra, a csizmák már

nyirkosak és hidegek, a nyakfodor is löttyedt.

Hogyan, kérdem én, mérhető fel a távolság

a saját lábunkon, hogyan, kérdezem, tapasztalható a távolság

saját szemünkkel? Hogyan egyeztessük össze a vágyakozást a távol iránt

azzal, hogy milyen szívesen ücsörgünk otthon? Hogyan, a lábat a szemmel,

a könnyeket a kedéllyel?

csodák záporoznak

a cseh porcelán

füle: rózsáscsésze

kicsiny fogóval, ma

láttam először, ma volt

először az enyém annyi

év után – nem volt

fülbevalója, de a sapkája, a skalpja egészen

be volt havazva ó még a cukor-

hegyet is meg kell nevelni az emberben

Bartók Imre fordítása

a hegyekben, augusztus

csupasz ágak között, fiatal

fa áll ferdén, külön csupasz

fák sohazöldek, állok

érzem a remegő

széleket a bőrömön a bőrén

a két ág között feszülő pókhálóén

benne kis rovar, és vadul

rózsaszín bokorindák és szélsepert gyapjas

bogáncsfejek („a te fejed az”) rózsásan

összeszőtt összefolyt hegyormok

csupaszon, a hegy hátából

kihasítva szemben egy hatalmas félhold

a nyírfalombok ezüstpénzei a folyékony

kékbe oly kék volt oly fiatal oly magamon kívül és

mindig, beszívom a lágy illatot, ibolyaszín habot, a parasztasszony

kötényének kékje, felfelé

nyúl, a szolgáló rekvizítuma?, nagyító alatt

narancspiros, a szárítókötélhez nyújtózkodik, el-

tűnik aztán a bozótban, a cserjék közé megy

bogyókat tépdes, bogyótépdesve mintha

egy ajtón menne át, de az éjszaka

még csomózgat a kötésen

szétszórva nyújtószék és asztal egy kertben

az idő (a madárcseresznye)

magát múlatja, milyen piros

a doboz az esti fényben, el-

indulva alvás közben hirtelen pecsétzárral vala-

miféle gabalyodások átmetszések csak sejtett

összefüggések régről egy éber álom

félhomályában, az örvénylésben egy szét-

foszló a hegy csúcsa fölött elvonuló

kondenzcsík füstszálai, mint

sisteregve például a tetőcserép, sistergő

tetőcserép, később

a rét –

fehér lepkekörtánc Illés és csíz lapu-

levelek között, rigó is, káposztalepkék

hármasfogatban, a zümmügő

déli fényben napozik a kivágott egymásra rakott

nyírfa, már színeződik a berkenye, a pajta

kapujának a ferde kerítésnek

turbolya támaszkodik bogárral és

léggyel, nyiladék a vegyes erdőben, meredélyek,

csupasz hegyoldalak, a skarabeusz

szárnyai a letaposott

szikla alatt fényzöld mohapárnák

az ereszekben, boldog cipősarkakon

megyünk, a nap képmása

már nem a nap, a háziúr hirtelen

nem várt mosolya amikor a nyári

vendég köszönését viszonozza :

gyűrt pergamen szörnyen

hajtásokra tépve, mosolytól és nevetéstől elszokva

mutatja ki romló

fogsorát, a korláton egymagában a sötét

rózsa –                       ti irigységefosztott…

az élet palavessző-végével

az ujjaim között írok, mégis barátkozón, mint…

és egyre mélyebbre

süllyedve a földbe

 Szijj Ferenc fordítása

 

A csontszerkezet bemutatása

Zenére alkalmatlan kéz az enyém. Egy néger nő

plakátja a szökőkutak és kocsik forgatagára

néz, ezt a zajos hányadékot kínálja a város, a lélek

tapasztalatlan büfögését. (A már félig nővé

érett gyerekek kéjes domborzatai: felnőttes

kószálást mímelnek, a dagadó csípő gálánsan

ringatózik a kényelmes rugdalózóban,

kihívóan lesütött szempillák, unott és lezser

szemforgatás, változatos szóhasználat

kapcsolatkerülő, vagy kapcsolatfüggő,

melyik hogy, a jelenségek sokfélék)

a kémények: mindig ugyanazok az asszociációk!

Repkénnyel benőtt függő kertek, agárpárok, még szinte kölykök,

eső lesz, E. W. szerint MÁR TÉL VAN!,

fényből szőtt szökőkutak mögött szivárványszínben

csillogó holnap rejtőzik, két szabadon kószáló városi dalmata

és nyelvüket csettintő gazdik!, csaholnak és civakodnak (partout)

egymásba gabalyodik a két egyenrangú küzdő,

két fiatal párduc levelező testvérek talán,

bimbózó párducok mit mondok: DAMASZKUSZI PENGÉK!,

egymásba gabalyodva szeretik egymást

mellső lábaikkal átölelve a másikat, szerelmi játékképpen,

mint mi is régen: még ezt sem vártuk meg, hogy belépjünk

a házba, már a bejárati ajtónál egymásnak estünk,

szétválaszthatatlanok voltunk, együtt

vittük és hordtuk egymást a táborhoz..

majd lovagoltunk tova –

hatalmas teherautó buxusfával és magas pálmával

teletalicskázva

a reggeli forgalom közepén

nem tudom elfordítani róla a szemem, a kertek!, a kertek!,

de valószínűleg

valamilyen republikánus ünnepi esemény, illetve staffázs… céljából,

pedig épp fordítva kellene lennie

az ünneplők mint staffázs stb.

egy csomóban állni

enyves botra ragadt áldozati testként

míg ők egymást vonszolják

tomboló visszatérésekkel ismétli magát

a nyers, véres hús, újra

még egy

egyedi darab! Hátukra vetve cipelik a fél ökröt

a parkoló hűtőkocsiból a hentesbolt raktárába, a hentest

magasra emelt kézzel látom, mintha az életéért könyörögne

vagy éppen megadná magát, a vérző lemészárolt állattal a nyaka körül:

egy pettyes boa, a vérző hús a hátára és a fejére tekerve

egy valaha fehér, most vérrel bekent kapucnis kabátot visel,

az altatásra emlékeztet, műtét, boncasztal, hangtalan nyöszörgés,

nővérfityula…

(mindig éterszag volt otthon, tehát a szülőknek

néha betegeskedniük kellett – mondja E. J., neki tudnia kell)

MIKADO: gyerekkori (társas)játék, a melléképület

fehér, frissen meszelt falait felhasználva: gólyalábak és lécek, karók és póznák,

összerogyott létrák, az állványzat maradványai, palánkok, cövekek

a ház sárgán világító homlokzatához támasztva

idegsejtek, töprengés e világ kancsal szembogaráról

(Mostohaanyácska? Ez már rajongás?), csendes tolongás,

éjszakánként a kanyargó utcák fényből sodort nyaklánca,

tobzódó élet, húsvér emberek a nyitott kocsmákban, még nyár van,

beprogramozott iszákosság („bódulatodból adakozzál”)

és olyan sok homok mindenütt

nyitott ablakoknál ez a szó DIVÁNY – emlékszem

bár nem tudom honnan

mégis ismerem gyerekkorom óta

Zeppelin és a hasonló formatervezés maradványai

bepólyálva miniszoknyáikba és bermuda nadrágjaikba

fiatal asszonyok magassarkúban bicegve

a fiatal néger odalépett a falhoz oldalvást mintha

vizelne pedig csak a nyakkendőjét próbálta megkötni

de ehhez az intimitáshoz a ház kapuíve alá

kellett menekülnie kutató tekintetemtől

végül is a falbemélyedésben elönti a

férfiizzadtság áradata a lichthofban

csata dúl hiszen talicskaszámra áll a törmelék

és a helyzet váratlansága magával ránt: a nyelv

parlandó közben megszakad

Nemes Z. Márió fordítása