Terék Anna: sziverivers

Még a kádban szerettelek

volna megölelni, de a szappan

együtt siklott ki testeddel

kezemből, roppant a kád széle,

mikor rátetted mindkét tenyered,

pukkasztva hólyagjait a habnak.

Így száradunk a kád szélén ülve,

az este zsinórjára kötve,

lógunk, mint féldisznók

vágóhídi kampókon.

Fésűd fogai közt görbül a hajszál.

Egy helyben járkálsz,

rajtam foszlik a fürdőkabát,

szemeid, mint a halott csirke szeme

forrázás vagy tollfosztás után.

Ropog a vágy, mint a friss hó

számban egy marék fürdősó,

marva nyomja ki orromon a könnyeket.

Kint az utcán két kutyát

gyötör a szél és

egy hontalan mocskos paplan

bélés között kutat.

Vizes még talpaid nyoma,

lekapcsolod a villanyt.

Magamban gyengéden elképzelem,

hogy találja meg az áram vizes kezed,

hogy szalad végig testedben a villany,

ujjam hegyén már látszik a mentők száma,

úgy tárcsázok, mint aki választ vár vagy

reménykedik, egy félretett

telefonkagylóban.