Gasztrohangulatok

HATÁSVADÁSZ REKLÁMFOGÁS VAGY JÓTÉKONY NÉPSZERŰSÍTÉS?

Vígh Imre tűnődései egy újabb, hiánypótlónak aligha nevezhető gasztronómiai Krúdy-válogatás kapcsán.

A Krúdy-életművet legalább egy kicsit is ismerők tudják, nem ez az első ilyen jellegű vállalkozás (ld. Magyar hasak, A has ezeregyéjszakája, Az emlékek szakácskönyve). A kutatók többsége egyetért abban, hogy az ilyen témájú könyvek kiadásának divatja Az Élet Álom című, a szerzőnek saját költségén megjelentetett utolsó kötetén alapul. A könyv címével tovább folytatja ezt a divatot, s lehet, hogy kissé hatásvadász, reklámfogást lehet sejteni mögötte, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egy-egy klasszikussá vált szerzőnek a népszerű kiadása jótékony hatást is tehet. Jelesül reklámot csinál, népszerűsíti az adott auktort és írásait. Ennek a reklámnak kétségtelenül vannak negatív hatásai a Krúdy-életmű ezen részének értelmezésére/értelmezhetőségére, azonban a jótékony hatást nem lehet elvitatni. A címre visszatérve, elmondható, hogy nem kifejezetten krúdys cím, s nem is motivált, legalábbis abban a tekintetben, hogy (tudtommal) Krúdy egyik szövegében sem olvasható ez a mesterkélten összetett szó. Ráadásul többes számban van, ami még furcsábbá, de talán annál hatásosabbá teszi.

A könyv borítója sötétkék, nem giccses vagy hatásvadász. Egy tányér nélküli asztalteríték látható a rectoján, ezüst evőeszközökkel. A tányér helyén a cím olvasható, alatta egy keresztbe vetett kanál és villa, amely a kötet minden egyes szövegének címe alatt megismétlődik. A cím és az embléma alatt a következő írás olvasható: „Mellékutcai vendéglő, Előhang egy kispörkölthöz, A serfőző emlékkönyvébe és más történetek.” A citátum a felsorolással mintegy megpróbálja meghozni az étvágyat a Krúdy-olvasáshoz. A borító elülső felén látható még egy groteszk képet mutató sült csirke, amely egyértelműen utal az evés témájára. A hátoldalon Major Henrik karikatúrája látható a szerzőről a Sztojanovits huszárkapitánnyal vívott párbaj után, 1913-ból. A könyvet az Alinea Kiadó adta közre, amely elsősorban gazdaság, üzlet témakörben ad ki köteteket. Nem véletlen, hogy az irodalmárok, irodalomtudósok nem, vagy csak elvétve találkoztak eddig a nevével. A borítóterv Molnár-Polányi Petra keze munkáját dícséri, a sajtó alá rendező neve viszont nem olvasható a copyright oldalon, ezért nem tudhatjuk, kinek a koncepcióját sejthetjük a könyv mögött.

Krúdy 33 írását tartalmazza a kötet, melyek között van hosszabb és rövidebb terjedelmű, több különböző műfajú (elbeszélés, tárcanovella, tárca, interjú stb.) A különböző hosszúságú és műfajú szövegek az író más-más korszakaiból származnak. Például a Fogadó a régi világból 1917-es, míg A gábli története 1933-as, A hasbeszélőhöz pedig 1923-as. A legtöbb azonban az 1920-as, ’30-as évekből való, tovább erősítve azt a tételt, hogy Krúdy elbeszélő prózájában a ’20-as évek második felében erősödött fel az evés motívumának felbukkanása. A szövegek nincsenek kronológiai sorrendbe rendezve, s nem nagyon tapintható ki más elv sem, amely szervezné a műveket. A fő témát, a gasztronómiát kivéve. A tartalomjegyzéken végignézve meg kell állapítani, hogy bár sok olyan Krúdy-írást tartalmaz a könyv, amelyek jól reprezentálják a gasztronómiai téma működését (pl. Fogadó a régi világhoz, A gábli története, Villásreggeli, Előhang egy kispörkölthöz), s bekerültek a válogatásba olyan, a szakirodalomban ritkábban emlegetett novellák, tárcák, publicisztikai írások, mint A piac illata, A fűszerekről, Disznóölés a Margitszigeten. Azonban nem lehet elmenni a nagy hiányok mellett. Nem került be például a Mit ebédelt Ferenc József? vagy A bécsi csonthús legendája, de az Utolsó szivar az Arabs szürkénél és A hírlapíró és a halál című ikernovellák sem. Sőt, az Isten veletek, ti boldog Vendelinek! című, ebben a témában klasszikussá vált szöveg sem.

A Mit ebédelt Ferenc József? és A bécsi csonthús legendája olyan szegmensét képviselik a Krúdy-szövegvilágnak, amelyek nem csak a gasztronómiai, de a Habsburg tematikába is jól illeszkednek. Továbbá képviselik Krúdy Habsburg alakokkal kapcsolatos álláspontját. Bár kerültek a válogatásba olyan írások, amelyek felidézik a Monarchia világát (pl. A pesti embereket meg kell tanítani enni!; A konyha művészete, Esterházy rostélyosai), ám ezt egy, nosztalgikus, helyenként ironikus nézőpontból teszik. Pont a Mit ebédelt Ferenc József? vagy a Töltött káposzta Bécsben Monarchiával szembeni kritikussága hiányzik a kötetből. Az Utolsó szivar az Arabs szürkénél és A hírlapíró és a halál pedig már annyira gyakran idézetté, klasszikussá váltak, hogy nem hiányozhatnak egyetlen ilyen válogatásból sem. Viszont talán éppen azért nem kerültek bele, mert olyan írásokat igyekeztek közreadni, amelyek még nem szerepeltek sokszor az ilyen típusú Krúdy-válogatásokban.

A kötet szövegein belül két csoportot különböztethetünk meg: vannak az ún. „gyomornovellák”, illetve egyéb, a gasztronómiához valamilyen módon kapcsolódó elbeszélések, publicisztikák, prózai munkák. A gyomornovellák körébe olyan írások sorolhatók, mint a fentebb már említett Utolsó szivar az Arabs szürkénél és A hírlapíró és halál, A pincér álma, Előhang egy kispörkölthöz, Miért állt az óra a vendéglőben?, Villásreggeli, A nagy étvágyú ember vagy hogyan lakott jól a Pátri Pesten. Ezek többségéről elmondhatók azok a szakirodalomban gyakran hangoztatott közhelyek, hogy jelentős szerep jut az evés, de még inkább az étkezés előkészületeinek leírásának, hangsúlyos bennük a kocsma mint szakrális tér, „kegyhely”, s a benne lejátszódó szerepjáték vendég és pincér között, a vendég szeret monologizálni saját életéről, amelyet általában szomorú, keserű hangon tesz meg, s nem meglepő az olyan fordulat sem, amikor öngyilkossággal végződik egy ilyen novella (Böske, vagy a szerkesztőség pesztonkája).

A könyv egyik legreprezentatívabb gyomornovellája az Előhang egy kispörkölthöz, amelynek Ilondai nevű főhőse „azzal tetszelgett magának, hogy apránként megeszegette régi hölgyismerőseit, akik bizonyos okokból cserbenhagyták.” (97. old.) A tárcanovella kitűnő orvosi ló abból a szempontból, hogy az étkezés tényleges aktusának leírása egy mondat, a novella összes többi mondata az előkészületeket beszéli el. A kötetben található szövegek másik csoportját azok képezik, amelyek nem sorolhatók be egyértelműen a gyomornovellák körébe. Ezek közé tartozik A fűszerekről, A piac illata, A csarnok környékén, A pesti embereket meg kell tanítani enni (Ebéd utáni beszélgetés a „fiatal Gundellel” a békebelinél 50%-al drágább étlapról) vagy a Fogynak a kövér emberek. A felsorolt írások többnyire rövidebb terjedelműek, általában nem novellák vagy elbeszélések és egyikük-másikuk felfogható metaelbeszélésnek, például A fűszerekről című publicisztika. A szöveg beszélője értelmezhető egy a gyomornovellákból elvont szereplőként, aki azt ecseteli, miért visz magával állandóan különböző fűszereket (piros paprika, vöröshagyma, fokhagyma, bors, mustár) a mellényzsebében és más helyeken. Jelesül azért, mert egy bizonyos helyen („itt”) nem értenek a konyhavezetéshez. A gyakorlott vendéglőbe/kocsmába járó vendégnek mindig magával kell hordania a fenti ízesítőket, mert ki tudja, milyen ott a fűszerezés, ahova éppen betér.

A Gasztrohangulatok egy igazán kellemes válogatás, jó szövegekkel, kissé mesterkélt címmel, de annál mesteribb borítódesignnal. A kötet koncepciója nem szakad el Az Élet Álom és a belőle kinövő kötetek hagyományától, ami nem is baj, hisz ez nem várható el egy népszerű kiadástól. Arra azonban éppen megfelelő, hogy Krúdy-olvasók tábora felé orientálja az embereket. S hogy kiknek ajánlható? Elsősorban kezdő krúdystáknak, vagy olyanoknak, akik az életműnek ezen a szegmensén keresztül kívánják megismerni az író ouvre-jét, de olyanoknak is, akik szeretik a gasztronómiát, ha az mesteri elbeszélő- és íráskészséggel párosul.

(Krúdy Gyula: Gasztrohangulatok, Alinea Kiadó, Budapest, 2012., 185 oldal, 2950 Ft.)

Vígh Imre