Tőzsér Árpád: Lázáry René Sándor Kolónoszban
Vad szél fú, s nincs jó e rosszban. –
Álldogálok Kolónoszban,
Annak is Thorikosz hegyén,
Halálra szánt antik egyén.
Mindegy nekem Hellász, Nepál:
Nem idvezül, ki megkrepál! –
Lányom, itt e tyúkcomb, tedd el!,
Nekem e vég-zaba nem kell.
[…]
Álldogálok Kolónoszban,
Jaj, máris az exodoszban.
El sem kezdődött a drámám,
S máris süvölt, fúj az ármány.
Seckojedno Hellász, Nepál,
Aki Szerző, az megkrepál!
De én, a posztmodern egyén,
Mért vagyok Torikosz hegyén?
Még virul Théba széltében,
S engem ide űztek, vétlen.
Még javában regnál Láiosz
(Sándor ír, kiadja Lájos,
Tudjátok hol, Kalahárott.
Most is fontos közlést várok,
Éppen megjelent egy versem
Egy ó-busman Specimensben.)
De vissza a Torikoszra:
Nem szolgáltam rá e koszra.
Iokasztéval még nem nősztem,
S máris száz Erinnüsz bőszen
Rám ront, s nem tudni, mily okból,
Kiűznek a kánonokból. –
Szépen kérlek, nagy Hódémon,
Ne fújj át rozzant bódémon,
Ne legyen a karmod éles,
Mindez úgyis tévedés lesz!
Kerül még énfölém ernyő! –
Hol vagy, Kulcsár Szabó Ernő?!
Bevezető: Lázáry-rögtönzések: „Még a nem-én is én” (Kortárs költők Lázáry René Sándorhoz)
