02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Egy (ki)talált kézirat
2013.01.17 - tiszatáj

PSZEUDO KIERKEGAARD: A MEGFORDULT VILÁG 

„Nem csupán Kierkegaard saját szövegeivel kerül kapcsolatba A megfordult világ kézirata. Szerzője polemizál a klasszikus német filozófia nagyjaival, Kanttal, Hegellel, Schellinggel…” – Szabó István Zoltán (Steve) írása. 

„A régiek pontosan tudták, hogy a szépség hasznosságára kérdezni
értelmetlen és barbár dolog. Mire való, mire jó, mivel használ nekünk,
s egyáltalán: hasznos-e a szépség szeretete? Lesz olyan barbár világ,
hidd el, nyájas olvasóm, amikor ezek a kérdések maguktól értetődővé válnak.”

(96. oldal)

Minden könyvnek története van. Amelyiknek nincs, annak kitalálnak egyet, tehát minden könyvnek története van. Gyenge Zoltán könyve esetében talán csak valamivel bonyolultabb a történet a megszokottnál. Vagy éppen egyszerűbb az irodalomtörténeti előképek miatt – ezt próbálja meg eldönteni inkább a „jámbor olvasó”.

Adott egy szegedi filozófia professzor, aki egyszer csak új kötettel jelentkezik. Ez még nem lenne meglepő. Az már inkább, hogy e kötet megszületéséhez legalább annyi szépírói képességre volt szükség, mint amennyi szigorúan szakmai munkára. A megfordult világ egy megtalált Kierkegaard-kéziratként határozódik meg a köréje írt narratíva szerint. E kéziratot a „közreadó” Gyenge Zoltán találta meg, miközben egy unalmas ösztöndíj révén Dániában tartózkodott. A kézirat stílusa nagyon emlékeztet Kierkegaardéra, ám teljes mértékben nem igazolható, hogy valóban az ő szövege lenne, ezért aztán a filozófiai hagyomány régi szokásához híven a „pszeudo” előtag hivatott a szerző személyének bizonytalanságát érzékeltetni. Lehetséges ugyanis, hogy olyasvalaki írta, „aki elég jól ismeri a filozófiai corpust, a szerző stílusát, s talán kicsit magát a gondolkodásmódot is – de ugyanakkor egyben elege is van mindebből”.

Mindezt persze olvassuk idézőjelek között. A szerző ugyanis – e funkció neve ráadásul egybeesik a közreadói funkció nevével – a Kierkegaardtól már ismert, a posztmodern beköszöntével pedig sokszor ismételt játékot játssza: saját szövegét, mint megtalált kéziratot tűnteti fel, neve pedig mint közreadó jelenik meg. Kierkegaard ugyanezt teszi a Vagy-vagyban: Viktor Eremitaként két talált kéziratot ad közre, a szerzők kiléte pedig úgyszintén bizonytalan. Hasonló a helyzet Umberto Eco A rózsa neve című regényével is, ám amíg szegény Adso kézirata csupán egyetlen szöveg, ami „szerzője után maradt”, addig a helyzet bonyolultabb A megfordult világ esetében. Kierkegaard ugyanis bőséges mennyiségű írást hagyott hátra.

A fikció szerint a dán gondolkodó talált kézirata valamikor 1841 és 1844 között keletkezett, vagyis nagyjából abban a korszakban, amikor a Vagy-vagy, az Ismétlés és a Félelem és reszketés is íródott. Ennek megfelelően gyakran találkozhatunk a fenti munkák valamelyikében található gondolatok, gondolatmenetek parafrázisával, mintha csak előképe vagy épp kivonata volna e kézirat az ismert szövegeknek. A házasság kérdése, Jób és Ábrahám alakja ugyanúgy alapvető fontosságúak ebben a munkában, mint lesznek a további Kierkegaard-szövegekben. A megtalált kézirat így nem hagyja érintetlenül a gondolkodó többi munkáit sem, hanem új kontextust teremt azok értelmezéséhez. Az utalásokkal, parafrázisokkal átszőtt szöveg így nem csupán belesimul a Kierkegaard-korpuszba, hanem összekapcsolódik az őt körülvevő szövegekkel, megtalálja „rendelt helyét”, saját környezetét és le is gyökerezik ott.

Legalább ennyire érdekes jelenség a főszöveg és a lábjegyzetek viszonya, hiszen itt találkozik, sőt, konfrontálódik a fiktív szerző és közreadó. A lábjegyzetelés hitelességet kölcsönöz a munkának: a közreadó kommentálja a nehezen érthető vagy valamiért kétes szöveghelyeket, filológiai érdekességekre mutat rá és a gondolatmenet következetlenségeire hívja fel a figyelmet. E gesztusok azonban nem csak a fikció igazolására szolgálnak, hanem lehetőséget adnak a (valós) szerzőnek arra, hogy a főszövegben leírt saját gondolataira reagáljon és nem ritkán ironikusan viszonyuljon ezekhez. Ez a „tudathasadásos állapot” tehát nem csupán különleges lehetőséget teremt az (ön)reflexióra, hanem a Kierkegaard számára mindig kiemelkedően fontos irónia terepe is.

Nem csupán Kierkegaard saját szövegeivel kerül kapcsolatba A megfordult világ kézirata. Szerzője polemizál a klasszikus német filozófia nagyjaival, Kanttal, Hegellel, Schellinggel, gyakran nyúl vissza az ókori görög gondolkodáshoz, csakúgy, ahogyan azt Kierkegaard is teszi más helyeken. Ami azonban érdekesebb, hogy a figyelmes olvasó olyan idézetekre is ráakadhat, melyeket Kierkegaard nem ismerhetett. Ilyen a Wittgenstein Tractatusából vett mondat (27. oldal) vagy a Nietzsche Antikrisztusából vett részlet (188. oldal), értőbb olvasók pedig valószínűleg jóval többet felfedezhetnek még ezeken kívül is. Ezek az anakronisztikus gesztusok szintén előforultak már A rózsa nevében, ahol Freud álmokkal kapcsolatos nézetei mellett a poszt-strukturalista elméletek is megjelennek a középkori kolostor lakóinak beszélgetéseiben. Ahogyan Wittgenstein Tractatusa is (ez a munka minden bizonnyal a legnépszerűbb még meg nem írt filozófiai mű lehetett a XIV. és a XIX. században). Mindez izgalmas játékra ad lehetőséget azoknak az olvasóknak, akik szeretik a rejtvényfejtést és persze új réteggel gazdagítja A megfordult világ értelmezési lehetőségeit, ám koránt sem merülnek ki ebben a könyv erényei.

A kézirat rendkívül sokféle problémát érint: hit, egyház, kultúra, én, önfeladás, önfelejtés, halál – csak néhány kulcsszó a megidézett témákból. Ezek korok felett álló emberi problémák, így hiába olvassuk egy pszeudo-tizenkilencedik századi szövegben, természetesen bármelyik kor olvasójához szólnak – mint általában a jó szövegek –, így hozzánk is. Mint egyébként bármelyik Kierkegaard-írás, azzal a különbséggel természetesen, hogy ez nem az övé. Ugyanakkor korunk aktuális problémái is megidéződnek, általában „Kierkegaard” jövőre vonatkozó prognózisainak formájában, így – mivel ezeket a prognózisokat mi megvalósulni látjuk – egyszerre dicsérik a dán gondolkodó zsenialitását a fikció szintjén és egyszerre korunk – helyenként szarkasztikus, máshol ironikus – kórképe (lásd a recenzió mottójául választott szövegrészt). Ehhez a jelenséghez kapcsolhatóak azok a mondatok is, melyekben „Kierkegaard” Dániára vagy a dán nyelvre utal (hiszen a közreadott szöveg természetesen „fordítás”) – nyilvánvalóan adott a lehetőség, hogy Magyarországra és a magyar nyelvre értsük ezeket a kijelentéseket.

A könyv mint fenomén szép munka. A puhaborítós kiadás kihajtható fülekkel és kényelmes szedéstükör-margó aránnyal rendelkezik. A szép, talpas betűk közepes méretükkel könnyedén olvashatók – kézbevenni is jó érzés a kiadványt.

Nem divatos ilyen könyvet írni mostanában. Olvasni sem divatos effajta könyvet. Éppen ezért üdvös, hogy időről-időre mégis feltűnnek ilysfajta írások. Nem elsősorban az intellektuális kaland miatt, melyet az elrejtett utalások jelenthetnek, amit igazán úgyis csak azon kevesek élvezhetnek ki teljes mértékben, akiknek hivatása a filozófia. Inkább a zavar miatt, amit az olvasóban okoz. Nem öncélú zavarkeltésre kell itt gondolni, hanem olyasféle zavarra, amely arra készteti az olvasót, hogy gondoljon újra olyan fogalmakat, jelenségeket és minőségeket, melyeket túl régen tett már kockára.

Lassú olvasásra ajánlom.

Szabó István Zoltán (Steve)

(Pszeudo Kierkegaard: A megfordult világ. Ismeretlen Kierkegaard-kézirat, közreadja Gyenge Zoltán. Budapest-Pozsony, Kalligram, 2012.)


Címke: , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő