07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
06.14.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Lengyel András Tömörkény-tanulmányok című kötetének bemutatója >>>
06.13.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Színkép, hangkép, összkép című kötet bemutatója >>>
06.12.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Petőcz András A visszaforgatott idő című könyvének bemutatója >>>
06.06.
| Tiszavirág Fesztivál >>>
06.06.
| A koreográfus >>>
06.05.
| Debreczeny György ezen a szép napon című kötetének bemutatója >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>
06.19.
| Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat >>>
06.19.
| PesText − új nemzetközi irodalmi fesztivál Budapesten >>>
06.03.
| Meghalt Térey János költő, író, drámaíró >>>
05.29.
| Villámgyorsan épül fel az ország legnagyobb színháza >>>
05.25.
| Több cannes-i filmet a Mozinet mutat be a hazai mozikban >>>
05.23.
| Új színház nyílik idén a Szegedi Szabadtérin >>>
05.10.
| Gorajeci műfordítótábor >>>

Battai Detre István, Peter Brezňan, Németh Gábor Dávid, Normal Gergely, Petőcz András, Ivan Štrpka, Jan Těsnohlídek, Jiří Žáček versei
Bene Zoltán, Jódal Rózsa, Peter Šulej prózája
Gion Nándor hangjátéka
Petőcz András hatvanéves
Írások a magyar századforduló irodalmáról
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennáléról

>>>

BESZÉLGETÉS SZECSŐDI FERENC HEGEDŰMŰVÉSSZEL
Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, de a tanítást tovább folytatja… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>

Az elnapolt katarzis
2012.12.15 - tiszatáj

A közelmúltban néhány olvasóm szóvá tette, hogy nem vagyok „igazi” színikritikus. Többen még szőke női mivoltomat is kétségbe vonták. Nos, sietek kijelenteni, hogy valóban nem vagyok képzett színikritikus, nem ismerem a világ vezető színházi trendjeit, nem tervezem körültekintően kritikusi életművemet, nem vagyok se a „levitézlett”, se az újdonász alkotócsoportok elkötelezettje, nem tudom, mi a haladó, mi a retrográd a színházművészetben. De jártomban-keltemben betévedek egy-egy előadásra, amelyek kapcsán szöszke fejembe szöget üt némely gondolat, s ezeket a magam csacsogó módján szeretem másokkal megosztani, mint egyik néző a másik nézővel. Locsogni fincsi, és én imádom a finom dolgokat.

 

THOMAS MANN A KOLIBRI SZÍNHÁZBAN

Ilyen finom, pihéimet borzongató érzés volt beülni a hirtelen nőtt, nagytalpú kamaszok közé a Kolibri Színház ifjúsági előadására a minap, Thomas Mann Mario és a varázsló című kisregényéből készült adaptáció előadására.

Imádom Cipollát! Igazi férfi! Sajnos ma már nem születnek lenyűgöző, valódi, férfias mágusok. Epigonjaikkal persze lehetne (és talán kellene is) Dunát rekeszteni. Sok ilyen alacsony, szúrós tekintetű kan szaladgál szerte a hazában, magasabbnak, erősebbnek és határozottabbnak mutatják magukat a többieknél, ízig-vérig macsónak látszanak, aztán az utolsó pillanatban a legtöbbjéről kiderül, hogy megjátszott férfiasságuk maximum egy elhaló leheletre futja, hiába szednek Viagrát titokban. Pedig én, mint afféle szőke nő (még a „posztpinális” állapoton innen), repesve várom, hogy a földre nyűgözzenek, levegyék rólam a választás szabadságának terhét, mondanák meg, mit, hogyan, miért csináljak, ruhámmal együtt hámozzák le rólam a kultúra mázát, segítsék napvilágra a bennem szűkölve rejtező állatot. Állatnak lenni jó. Bégetve legelni, üríteni, sokasodni, csapatban menekülni, vagy magányos ragadozóként lecsapni a szőrös ennivalóra. Lakmározni, patakból inni és jóllakottan aludni. Lenni! Előbb behalni, aztán majd kihalni, mintha sosem jártam volna itt… De hát ez nem megy, erre nincs esély, dőltömre épp úgy tökmagjankók lesnek, mint…

Ejnye, hogy senkinek a neve nem jut szembe! (Egy igazi kritikus persze tudná, hogy hívják Ady Endrét.)

Na, szóval, Thomas Mann a Kolibriben, a csupa ádámcsutka kamaszok közt. Az előadás már a kezdete előtt elkezdődik. Kint szorongunk az előcsarnokban, (zamatos férfiparfümök bódító illata vegyül a bimbózó lányok felturbózott mósusz szagával), nem tudjuk, miért nem lehet már bemenni végre, mire kell itt egymáshoz préselve várni, miért vagyunk ide beszorítva, kiszorítván mintegy az ésszerűnek ismert lehetőségek köréből? Miért nem megy minden úgy, ahogy szokásos. Már-már tudatosul bennünk, hogy itt valami turpisság történik, ezek szántszándékkal tereltek ide, és tartanak itt minket, mint holmi levágásra szánt barmokat a szűk, levegőtlen karámban, amikor valaki megszólal köztünk: „Ti kaptatok jegyet?” Vagy valami hasonlót mond, nem emlékszem a mondatra pontosan, ebből is látszik, hogy nem vagyok profi. A terem túlsó sarkából valaki válaszol, hogy igen, vett jegyet, bár hogy művészi vagy bűvészi produkció vár minket odabent, az számára sem világos. Egy harmadik néző szóvá teszi, akármi lesz is a produkció, valóban ideje volna végre beengedni minket, ne kelljen már tovább szorongani holmi idegen turisták testszagában, lehet, hogy zsidók is vannak köztük, sőt, netán még magyarok is. Ekkora már megértjük, hogy hangoskodó nézőtársaink egytől egyig a Kolibri színészei. Végre kinyílnak az ajtók, és máris újabb „döbbenet”: a nézőtér valahogy át van vacakolva. Egy vidéki sátorponyva alatt találjuk magunkat, és a másféltucatnyi színész is beül közénk, a nézőtérre. Ott folytatják a várt produkcióra és a városra, valamint egymásra vonatkozó, többnyire mulatságos szóváltásukat. Unatkozó csinibaba nőjével megérkezik a „polgármester”, feltűnnek más „potentátok” is. Lassanként (de korántsem unalmasan) kirajzolódik a mai közállapotokra erősen hajazó „közhangulat”, otthonról ismerős figurákkal. Ott a szépfiú, a számla nélkül bort árusító vállalkozó, a „jó nő”, az ez meg az. Otthon vagyunk a közös sátor alatt, ismerjük egymást, az idegenektől egyaránt ódzkodunk, noha a város belőlük, a „felkapaszkodott” turistákból él. Gyanakodva pillantunk a szomszédunkra, vajon közülünk való, rendes, tisztességes néző, vagy róla is kiderül, hogy „azokhoz” tartozik. Olasz dalokat énekelünk, aztán elzengünk egy hazafias, fasiszta himnuszt is. Mindenki a szomszédját lesi, nem csak mímelt kedvvel és hittel danászik-e? Valójában senki sem lelkesedik a dalért, de egymástól való félelmükben egyre lelkesebben zengik, míg végül az ige valósággá lőn: teli torokból, kipirultan, harsányan üvölti mindenki. Azok vagyunk, akik nem szeretnénk lenni.

És ekkor végre kezdetét veszi a mutatvány.

Scherer Péter adja Cipollát. Sánta torzalak, ráadásul ő undorodik tőlünk. Megvető gesztusokkal köszönt. Jobb közönséghez szokott. Műveltebbhez. Igazabbhoz. Híresebbhez. Rosszkedvűen, tessék-lássék kezd illuzionista mutatványaiba. Aztán egy ponton határoz: az ő zsenijét nem fogja egy koszos kisváros gyülevész közönsége megbuktatni. Majd ő megmutatja, ki az úr a háznál.

És megmutatja.

Lenyűgöző trükköket produkál. Nem csak a színész-közönség, ámulnak a kamaszok is. Ezt hogy csinálta? Hú, apám! És mind részesei akarunk lenni a mutatványnak. Néhányan közülünk fel is mennek a színpadra, hogy Mario trükkjeihez asszisztáljanak. Sikerük van. Mario „hatására” olyan matekpéldát oldottak meg seperc alatt, amin dolgozatíráskor hiába kotlanának az óra végéig. „Beépített” nézők is sorra kerülnek. Így jár a vonakodó pincérfiú, Mario is. Minden úgy történik vele, ahogyan az a regényben meg van írva. Szerelmes révületben csókolja meg a torz Cipollát. A Mestert elragadja a siker mámora, óvatlanul megfeledkezik a fiúról, aki „magához térve” egy ócska pisztolyt szerez, és lelövi a mágust. Totál zavart döbbenet. Ha idáig nem hittünk a szemünknek, most végképp nem akaródzik. Nem hogy meztelen a király, hanem egyenesen halott. Egy döglött mágus. Most mi legyen?

Itt ér véget a színielőadás szerinti történet, pontosabban „abbamarad”. A közönségnek nincs vége-érzete. Még valahogy reagálni kéne. Meglincselni kicsit a mágus gyilkosát. Vagy ünnepelni inkább? Esetleg úgy tenni, mintha mindez nem történt volna meg? Akárhogy is, de a katarzis itt el lett napolva! Rendező úr, kérem, még nem tisztultunk meg!

Az előadás forgatókönyvét is jegyző Bagossy László munkája osztályon felüli. Biztos gesztussal teszi előadásának egyenrangú főszereplőivé – a kamasz nézőket. És (szerintem) ez a legtöbb, amit egy rendező elérhet. Nem csak a színészeit rendezi, de minket. Pontosan, higgadtan, mondhatni hűvös élvezettel hagy katarzis nélkül minket. Az ifjúsági színielőadások egyik (bevált) fogása ez. Az előadás utáni „drámafoglalkozásra” így a kamaszokban bőven marad kiéletlen energia és kedv. Folytatni akarják mindazt, ami nem fejeződött be.

A Kolibri stúdiós növendékekkel kiegészített társulatának minden tagja hiteles, pontos, rokonszenves. A Mariot adó Bárdi Gergő tehetséges fiatalember. A címszerepet vendégként játszó Scherer Péter kedvetlen, eleinte önmagától is viszolygó Cipollája – megkockáztatom – országos jelentőségű telitalálat. Elnézve az ötödik ixen túllépő férfiszínészeinket, középmagas termete dacára fejjel kimagaslik legtöbbjük közül. Nem veszítette el hitét, tehetségét, munkakedvét és munkabírását, a szakma iránti alázatát, különös, karcos, „fenyegető” humorát, minden túlzó tévedéstől megóvó ízlését. Kisnagyember. Harmadik Richárdként is kiváló lehetne.

Örülök, hogy láttam.

Halló, fiúk, halló, lányok!

Menjetek a Kolibri Színházba! Érdemes.

 

[nggallery id=109]

Fotó: Szlovák Judit, Szigetvári Zsolt

 

*

 

ZERLINE, A SZOBALÁNY TÖRTÉNETE

Hogy hová érdemes, és hová nem érdemes benézni, azt előre sosem tudhatja az ember. Vannak kultúrsznob ismerőseim, akik mindig tudják. Itt és itt bármit adnak, az biztosan rossz lesz. Amott meg minden jó, mert az egy olyan hely. Én nem hiszek ebben. Vagy hol igen, hol nem. (Én se vagyok tökéletes.)

Fekete Gizi szegedi jutalomjátékát azért néztem meg, mert kíváncsi voltam, mit mutat meg magából egy a „még mindig milyen jó csaj!” drámai szerepköréből a múló évek kegyetlensége folytán mára végkép kivetett színművésznő a Hermann Broch regényepizódjából drámásított, Zerline, a szobalány története című „majdnem monodrámában”.

A monodráma műfajától egyébként berzenkedem. Mindig untam őket. Süskind: A Nagybőgő, Gogol: Egy őrült naplója vagy Platón: Szókratész védőbeszéde üdítő kivételek voltak, hála az első kettőt játszó Darvas Ivánnak, vagy a platóni szöveget életre keltő Haumann Péternek, későbben Jordán Tamásnak.

A monodrámák konfliktushelyzete egyetlen térre és egyetlen személyre szűkül, az ábrázolt alak önmagát próbálja legyőzni, mint saját magának egyetlen igazi ellenfele. Színész legyen a talpán, aki ezt a harcot győzi tehetséggel, színnel, személyiséggel. A monodrámának nincs szüksége „katalizátorra”, jó esetben elégséges hozzá a színházi kémia két erős vegyértékkel bíró „eleme”: a színész és a közönség.

Sándor János rendező (a szövegkönyv szerzője) valamiért nem bízott az efféle csupasz kémiában, a regényes szerelmi múltját elbeszélő szobalány mellé helyezett egy katalizátort, az ifjú albérlőt adó Barnák László személyében. Talán azért, hogy Fekete Gizi dolgát megkönnyítse, mintha Zerline az albérlőnek mesélne…

Pestiesen szólva: ez a mintha nem jött be.

A történt szerint kettejük közt nincs drámai viszony, az égvilágon semmit nem akarnak egymástól. Nem véletlen, hogy a fiatal színész (jól áll neki a szakáll és bajuszka!) olyan halovány, mintha ott se lenne. Nem ő a vétkes. Miért hallgatná végig egy harminc felé járó fiatalember egy vénasszony másfél órásnak tűnő, fárasztó fecsegését?

Mert „érdekes”?

Zerline története valóban az.

A mára testileg szétesett, kiszikkadt méhű, gyermektelen öregasszony valaha tenyeres-talpas, egészséges, izzó nemiségű fiatal lányként került a „jó házból való”, gazdag és művelt polgárcsalád szolgálatába. Az évtizedek során alaposan „megtanulta” őket. Szenvedélyes, érzéki szerelembe keveredett a ház egyik urával, mégse szült neki gyereket, ahogyan ez más cselédlányokkal, más úri házaknál gyakorta megtörtént. Az efféle megesett cselédlányok és zabigyerekeik sorsát ismerjük olvasmányainkból. Nincs miért irigyelni őket.

Vagy mégis van?

Zerline története szerint: lehet.

És ez a „lehet” már messzebbre mutat a cselédsorsnál. A mindenkori Nőről beszél a cseléd kéretlen vallomása. Érzések, vágyak, lehetőségek, megbánt és soha meg nem bánt döntések kusza kavalkádjáról számol be Zerline – inkább önmagának és Istennek (vagyis a közönségnek), mintsem az önszerelmesnek tűnő, nyegle, minden szempontból érdektelen albérlőnek.

Miért éppen most? Miért éppen így? Miért ennek a „gyereknek”?

A kérdésekre nem kapunk választ.

Véghetetlennek tűnő monológja közben Zerline „rendet rak” az albérlő szobájában: időnként arrébb tesz ezt azt, összehajt egy abroszt, vállfára helyez egy zakót. Egyik tárgyhoz sincs köze. A rendrakás végén a szoba épp olyan esetlegesen rendetlen, mint kezdetben. Holott ez a vénlány nem hogy egy szobában, de lassan elmúló életében is rendet tesz. Kíméletlen, keserű rendet. „Lerántja a leplet” a nagypolgári élet eleinte csodált és irigyelt látszatvilágáról, erkölcséről, szokásairól, paraszti ésszel alig fölfogható korlátainak önbecsülést, szerelmet és szabadságot romboló voltáról. Teszi mindezt a kizsákmányolóitól eltanult, aggályosan precíz, szabatos nyelven (sokszor papírízű, nehezen követhető mondatokban), fegyelmezetten. A fegyelem alól időnként kitör az elfojtott indulat. Ahogy József Attila írja az Ódában: „Mint alvadt vérdarabok, / úgy hullnak eléd ezek a szavak. / A lét dadog, / csak a törvény a tiszta beszéd. / De szorgos szerveim, kik újjászülnek / napról napra, már fölkészülnek, / hogy elnémuljanak.”

Fekete Gizi egy érett szavalóművésznő dikciójával juttatja a nézőtérre a szöveget – amely néha fárasztó, de helyenként fölragyog, és legerősebb pillanataiban Weöres Sándor Psychéjét is felidézi a nézők soraiban ülő, hozzám hasonló, szőke nőkben.

Ám ennél több nemigen történik.

A művésznőt évtizedek óta szerető szegedi közönség az előadás végén csalódott egy csöppet. Tapsolunk, persze, mert értékeljük, „mennyi szöveget kellett megtanulnia”, és hogy a „vállán viszi” az előadást. De hogy a váll alatt milyenek a csontok, a zsírosodó hús, a fáradó szív, a táguló erek, hogy igazából milyen lehet Zerlinének lenni – azzal adósunk marad. Önmagáról szinte semmit nem árul el. Kiválóan játssza, de nem éli meg a szerepet.

Lehet, hogy jobb is így.

Nekem mindenképpen. Gondolni lehet az elmúlásra, az elmulasztott életre, a jelenben is veszni hagyott lehetőségeimre, de megérezni, ha csak egy bő órára is… Jobb, ha a katarzis elmarad. Túlságosan megrendítő lenne.

Béke veletek!

 

[nggallery id=110]

 Édes Gabriella


Címke: , ,
2019.07.16 - tiszatáj

ÁDÁM ZSUZSANNA ÉNEKLI AIDÁT A DÓM TÉREN
Meglepetést keltve idén bátor döntéssel egy pályája elején járó ifjú szopránra, a több külföldi és hazai énekversenyen már szép sikert aratott Ádám Zsuzsannára bízta Aida szerepét a Szegedi Szabadtéri Játékok. A népszerű Verdi-hősnőt olyan legendás énekesek keltették már életre a Dóm téren, mint Németh Mária, Margaret Tynes, Maria Biesu, Misura Zsuzsa, Tokody Ilona, Temesi Mária, Sümegi Eszter. Az impozáns névsor miatt is érthető: a szakma és a közönség is nagy várakozással tekint Ádám Zsuzsanna július 26-i debütálására, ami akár egy nemzetközi karrier kezdete is lehet… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

>>>
2019.07.16 - tiszatáj

I AM MOTHER
Társas-, illetve párkapcsolatokat korántsem újkeletű sci-fi nyelvre fordítani. Richard Matheson 1954-es, azóta hivatkozási alappá nőtt regénye, a Legenda vagyok rögvest eklatáns példával szolgált a metaforikusan ábrázolt, együttélésre képtelen emberek huzavonáira. Craig Sputore júniusban útjára bocsátott Netflix-mozija e táborba kíván illeszkedni – noha az I Am Mother nagy ambíciókat dédelget, vállalása csak részben sikeres… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.07.15 - tiszatáj

A 29. THEALTER Fesztiválon augusztus 2. és 10. között 32 társulat 30 produkcióját láthatják a kortárs színház rajongói Szegeden. Idén a női témákra, női alkotókra, illetve a fiatal csapatokra fókuszálnak, a nemzetközi és a hazai fellépők mellett helyieket is hívtak. A jegyértékesítés július 27-én kezdődik.

>>>
2019.07.15 - tiszatáj

SZERELMES SHAKESPEARE
Remek ötlet volt Tom Stoppardtól ez a történet! Nem sok igaz belőle, viszont nagyonis valódi. Shakespeare nemcsak a világirodalom legnagyobb drámaírója volt, de egyben korának színes közéleti figurája, színházi embere. Nemcsak darabírónak, de egy darab hősének is kiváló. Ebből az indíttatásból született meg a Szerelmes Shakespeare, eredetileg film forgatókönyvnek szánták. Miután a belőle készült mozi 1999-ben nyert egy csomó Oscart és más díjakat, nem csoda, hogy hamarosan elkészült a színdarab-változat is… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

Szeged nyári kulturális kínálatának húzóeseménye természetesen a Szegedi Szabadtéri Játékok. Idén a szokásos bulvárprodukciók mellett főleg a programsorozat berkein belül működő Újszegedi Szabadtéri Színpad műsorterve kecsegtet izgalmas előadásokkal…
Ha augusztus és független színház, akkor Thealter. A Régi Zsinagóga és a Kisszínház mellett a Csillag Börtön ezúttal is előadáshelyszínül fog szolgálni, ismét lesz kritikusműhely, továbbá workshop is Ivo Dimcsev bolgár koreográfus vezetésével… – FRITZ GERGELY AJÁNLÓJA

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

PÓKEMBER: IDEGENBEN
Véget ért a Marvel-univerzum harmadik fázisa. Jóllehet, a tényleges pontot az áprilisban felfordulást okozó Bosszúállók: Végjáték nyomta oda, a Rendőrautót dirigáló Jon Watts második hálószövő-kalandja így is helyre szórakozás – hovatovább magával ragadóbb, mint az eposzinak szánt, de oktalan humorizálásba fulladó Thanos-megalomániák. Az Idegenben nemcsak az ún. Infinity Saga legvégére tűzött pofás kis epilógus, hanem önmagában is szellemes, de hangsúlyos pontokon érett kalandmozi… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

BEMUTATTÁK
AZ IRODALMI SÉTÁK TOLNAI OTTÓVAL
MOBILAPPLIKÁCIÓT IS
A CULTSTREAM – A víz új kultúrája című projekt keretében rendezték meg Szegeden és Magyarkanizsán 2019. június 6-7-én a Tiszavirág Fesztivált. Mivel a tiszavirágzás a Tisza-menti régió népeinek közös élménye, a hozzá kapcsolódó művészeti értékek, irodalmi, képzőművészeti, filmes alkotások bemutatása kiváló lehetőség a fiatalabb generációk interkulturális tapasztalatainak gazdagítására és a szomszédos ország kultúrájával való mélyebb kapcsolat kialakítására…

>>>
2019.07.12 - tiszatáj

Molière Don Juanjával nyit újra az Újszegedi Szabadtéri Színpad. Kicserélték a nézőtéri padokat, új világítótornyok épültek, és a színpad fölött is egy lámpasor gazdagítja a technikai lehetőségeket. Az öltözőket is fölújították. A címszereplő Jakab Tamás, de olyan országosan ismert sztárok is színpadra lépnek, mint Csákányi Eszter, Bodrogi Gyula, vagy Kulka János. A bemutató július 18-án lesz… – MÁROK TAMÁS AJÁNLÓJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő