08.03.
| Hazánk legmenőbb független társulatai a szegedi THEALTER vendégei >>>
07.30.
| Erdélyi hét a Gyulai Várszínházban >>>
07.28.
| Az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmjének országos tévés bemutatója >>>
07.21.
| PASO: Park, Sziget, aztán Müpa >>>
07.20.
| Szegedi Várjátékok – Madarat tolláról >>>
07.20.
| Black Nail Cabaret-koncert az A38 hajón >>>
07.20.
| Kapolcsi esték a Képmással >>>
07.20.
| TRIP to the Jungle >>>
08.18.
| FISZ-tábor 2018 >>>
07.18.
| Úrhatnám polgár közönségtalálkozó >>>
07.18.
| Fekete ház – A román kulturális miniszter nyitja meg az arany- és ezüstkincs kiállítást >>>
07.14.
| A Pannon Filharmonikusok évadzárása >>>
06.22.
| Júliusi kiállítások a Deák17 Galériában >>>
06.21.
| Elkezdődtek a Rómeó és Júlia próbái >>>
06.20.
| Megjelent a Black Nail Cabaret új videoklipje >>>
06.08.
| Itt vannak az Év Gyerekkönyvei >>>
06.04.
| Könyvhét – Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
06.03.
| Könyvhét – Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Könyvhét – Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Könyvhét – Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.02.
| UNFAKE! – 18. ARC közérzeti pályázat >>>
06.01.
| Megihlette a Metropolitan Opera a Szegedi Szabadtérit >>>

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>

BESZÁMOLÓ A TAPASZTALATOKRÓL
A Madrid szívében található múzeum hármas legfőbb csúcsának tekinthető Prado (a Thyssen-Bornemissza, illetve a Reina Sofia mellett) a kezdetektől a mai napig töretlen presztízzsel bír a klasszikus művészeti intézmények között. Tekintve, hogy a 2017-2018-as tanév tavaszi félévét Erasmus hallgatóként Madridban töltöm… – KISS ENIKŐ BESZÁMOLÓJA

>>>

Az eltévedés útján
2012.12.13 - tiszatáj

BALLA D. KÁROLY: TEJMOZI

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Azonban nemcsak a történet hőse ír regényt, hanem a narrátor is, akinek szerepeltetése a fikció határán egyensúlyozó eljárás: amellett, hogy a mindentudó elbeszélő szereplői tudatát láttatja, valamint hősét és annak apját egyes szám első személyben is beszélteti, saját írásának olvasója, elemzője és kommentátora is lesz. A regény alakjainak a megteremtése részben közvetve, a mindentudó narrátor elbeszélésén és a fiú visszaemlékezésein keresztül, részben pedig közvetlenül, az apa és a fiú beszéltetése révén történik.

Balla D. Károly regényének a címe egyfelől arra a tejüvegre utal, amelyen keresztül a regény hőse gyerekként apja műtermében aktmodelleket látott, és – vallomása szerint – öntudatra ébredt, másfelől a hős által látott tejfehér köd visszatérő motívuma a visszaemlékezésnek, a tisztánlátásnak és a múlt értelmezésének a nehézségét sejteti. Az elgondolkodtató, játékos és metaforikus cím a szöveg képgazdag nyelvhasználatát, érzékletes és filmszerű nyelvi képteremtését is jelzi. A hosszabb-rövidebb szövegrészek úgy követik egymást, mint ahogy egy filmben a különféle időben és helyszínen játszódó jelenetek filmkockái következnek egymásra, megbontva a lineáris időrendet és összekapcsolva az élettörténet idősíkjait az emlékezés asszociatív rendje és ismétlődése szerint. Az apához, az anyához és a lánytestvérhez kapcsolódó emlékfoszlányok ismétlődnek, az emlékképek egyre több részlettel bővülnek ki, de az anya regénye nem készül el, az apa regénye hiányos, töredékes marad, hiszen természeténél fogva lezárhatatlan, a szülők halála után az enigmatikus múlt feltárása befejezetlen, a kapcsolat kibeszélhetetlen marad.

Néhány kivételtől eltekintve a szöveg nem jelöli tulajdonnevekkel sem a helyszíneket, sem a szereplőket, így növelve jelképességüket. Bár az ukránok és ruszinok lakta városi és természeti környezet aprólékos leírása sejteti a kárpátaljai földrajzi helyszínt, a regény tereihez nincsenek nevek rendelve, ezáltal nyitottá, többértelművé válik a térdimenzió. A regény hőse a saját és az idegen fogalmaival utal a városra, ahol él, valamint perifériaként mutatja be, amivel szemben centrumként a regény egyéb szöveghelyein előforduló Újvilág fogalmazódik meg.

A főszereplőt a mindentudó elbeszélő a regény hőseként azonosítja, a hős családtagjai pedig szintén névtelenek, a hőshöz fűződő rokoni kapcsolataik jelölik őket, ami e viszonyok jelentőségét emeli ki. Az egyetlen szereplő a regényben, akit tulajdonnév jelöl, a hős Kanadában élő húgának férje, a nagy tekintélyű kutató, Paul Robert, akinek neve elfedi származását, ukrán-ruszin eredetét, és azt a vívódást is, ami abból fakad, hogy tudata nem tudja összeegyeztetni a modern, korszerű és racionális szemléletet az ősi, hagyományos és mitikus világképpel; hagyományai miatt gyökértelenül él.

Feltételezhető, hogy ez a dilemma áll Paul Robert ruszin nagyapjának sorsa mögött is, aki az Újvilágba való kivándorlása, családalapítása és sikerei ellenére halála előtt visszatért szülőföldjére, ahol farkasemberként halt meg. A regény hősének apja halála előtt a ruszin farkasember példázatát hagyományozza fiára, aki éppen szülőhelye elhagyására készül, hogy egy észak-európai országban vendégtanárként dolgozzon. Bár a regény elsősorban a hős élettörténetének mozaikjaira épül, visszaemlékezése az Északi-tenger melletti helyszínen történik, ami az utazási elbeszélések nézőpontváltását eredményezi, ezáltal a saját kultúra idegenként való szemlélete, a másság és az idegenség élménye a saját élettörténet reflektált vizsgálatát is előhívja.

A regény alaphangja a tragikumé, amit a narrátor ironikus reflexiói és néhány játékos gyerekkori emlék komikuma és iróniája ellensúlyoz. A tragikumot az elmúlás és a hiány ar­che­tipikus természeti képe, a téli, havas táj felerősíti, és a tél évszaka nemcsak az elbeszélés ideje, hanem az apával közös utolsó élmények időkerete is. Az évszakok váltakozása, a természet rendje és a létezés körforgása hangsúlyossá válik a regényben, a hős és rokonai hétköznapjainak és a múlt eseményeinek a részletei a természet nagy elbeszélésében kapnak értelmet: a család története felidézi a születés, a növekedés, az éretté válás és az elmúlás eseményeit, kiemeli a létezés ciklikusságát, a biológiai létezés tényét.

A történetmozaikok alapján apránként kirajzolódik a család alapvető traumája: az apa rejtélyes okok miatt elhagyta feleségét és két gyerekét. A nyelvésszé cseperedő két gyerek közül a fiú keresi a nyelven keresztül az apai titok megfejtését, az apáról szóló regényével és a felé fordulással kettejük viszonyának a tisztázása a szándéka. Bár az anyáról is regényt kezd írni, az írást feladja, a szöveget megsemmisíti. A visszaemlékezés szerint az anya mind a fiú, mind az apa elé korlátokat állított, így például a fiú számára az identitás megragadásának a gátját jelentette: a fiú értelmezése szerint az anya a fiú gyerekkoráról konstruált történetekkel megfosztotta fiát a saját emlékeitől, a személyes emlékezettől.

A regényírás során a fiú alapvető létélménye az elidegenedés: nem tud azonosulni a munkájával, elidegenedik a szülőföldjétől, a kortársaitól, barátnőitől, eltávolodik húgától, anyjától és apjától, miközben visszakanyarodik kamaszkora dilemmájához, az én és a nem-én közti különbség értelmezéséhez: „csak a saját idegen arcom tükröződjön az üvegen, arcom, amelyről néha ugyanolyan nehéz megállapítanom, vajon a sajátom-e, mint régi leveleimről vagy kamaszvágyaimról, mint az apám mellett az ő fiaként megélt gyerekkoromról, eltaszított és árva jelenemről, a fülembe érthetetlen szavakat suttogó jövőről. Szükséges volt, hogy úgy álljak az ablak előtt, mintha valami út végén lennék, ahonnan már nincs tovább; nézzem arcomat, a létezésnek ezt a tétova, elmosódó jelét, és várjam, hogy az apámé áttűnjön rajta.” (203)

Az apa életfilozófiája, képzőművészeti tudása és az ajándékozott könyvei a szellemi hagyományozás élményét nyújtják a fiúnak, és az apához fűződő idegenség érzés ellenére a gyerekkori táj, a tárgyi világ és a természeti emlékképek az apa személye miatt nyerik el jelentőségüket. Az apa titkos, érzéki luxusélete egy civilizációtól távoli, erdei remetelakban végül a fiú számára beavatást jelent, hiszen nemcsak az apa ottani életmódjába, egy ismeretlen hölgyhöz fűződő viszonyába kap betekintést, hanem örökségként megkapja a házat is, amely az apa eltitkolt alkotásait, az ikonokat rejti, amelyek – feltételezhetően – művészi kiteljesedésének bizonyítékai is.

A fiú elbeszéléseiben az emlékek egy része ismétlődik, ezek közül egy tíz évvel korábbi eltévedés élményének a felidézése mutatja meg a regényíró hős tudatállapotát is. Az eltévedés, vagyis a tájékozódás nehézsége, a keresés és az úton lét olvasható a lélek megpróbáltatásának az allegóriájaként, amely szimbolikus beavatáshoz, a halál birodalmában való bolyongáshoz és újjászületéshez vezethet. A regény hőse a regényírást a beavatással azonosítja, és a regényszöveg megalkotását a lehetetlen vállalkozások közé sorolja, mint amilyen az ember repülésének a képessége. A regény záróképe azonban azt a látszatot kelti, hogy a beavatás és a repüléshez hasonlított regényírás sikerrel érhet véget: az utolsó kép a repülőben leereszkedő hőst mutatja, amint a repülővel áthatol a tejfehér felhőkön.

A regényszöveg reflektál a regény keletkezésének a körülményeire és nehézségeire. Idővel a fiú és a mindentudó narrátor elkülönülő elbeszélő pozíciója egybeolvad, a fiú saját narratív eljárásaként írja le a mindentudó elbeszélő beiktatását, ezáltal elbizonytalanítja az elbeszélői pozíciót, és az olvasói elvárások módosítását kényszeríti ki (192). Bár az olvasó a regény elején elfogadta, hogy a mindentudó narrátor nem a regényvilág része, azon kívül helyezkedik el, a fiú kijelentése a regényében alkalmazott mindentudó elbeszélőről elbizonytalanítja a világteremtés kezdeti szabályának a hitelét, az olvasói tájékozódás szempontjából a narráció megbízhatatlanná és ironikussá válik. Ezt az ironikus üzenetet nem a narrátor és nem a hős mint elbeszélő indítja el, hanem egy rajtuk kívülálló pozícióból a beleértett szerző, és ebből a pozícióból függeszti fel a kezdeti narrátori kijelentés érvényét, az alkotás folyamatára ebből a szögből nyerünk rálátást.

A regényszöveg felépítésének és felkínált olvasási stratégiájának az allegóriájaként értelmezhető a fiú gyerekkori élménye, amikor a fiú egy várépület szobája előtt álló szilvafa ágán himbálózik fel és alá, hogy a szoba falán lévő kép egy-egy apró részletére pillanthasson, és eközben a teljes képet a pontszerű töredékekből mentálisan alkotja meg (192–193). Ez az epizód értelmezhető az olvasó számára felkínált módszerként, ahogyan a regényben bemutatott események történetté fűzhetők.

Balla D. Károly regénye jól átgondolt szerkezetű fiktív önelbeszélés, amely finoman kidolgozott metaforikus nyelven keresztül kíséri el az olvasót az öngyógyítás és az újrateremtődés, a hagyományozás és az identitáskeresés útján az egyéni világok konfliktusai között.

Ócsai Éva

Megjelent a Tiszatáj 2012/11. számában


Címke: , , ,
2018.07.20 - tiszatáj

MOLNÁR T. ESZTER: A SZÁMOZOTTAK
Molnár T. Eszter 2016-os novelláskötete az első és a második világháború eseményeit ábrázolja, ugyanakkor a Rákosi- és a Kádár-korszakot is felidézi, emellett az elkövetők és az áldozatok történeteit gyűjti össze, egyúttal az elmúlt évek társadalompolitikai eseményeire adott reflexióként is értelmezhető. Mindegyik és egyik sem. A számozottak ilyen értelemben disztópia. Fejezetei sorsmintázatok, mozaikdarabok – BRANCZEIZ ANNA KRITIKÁJA

>>>
2018.07.19 - tiszatáj

HÁRMAS ALBUMAJÁNLÓ
Aktuálisan felkapott és globálisan ismert albumok, mégsem hallottunk róluk eleget. Új zenei sorozatunkban felderítjük az internet propagált mélységeit, és kiemeljük onnan a legfrissebb alternatív kincseket. Indiekátor című sorozatunk első darabját olvashatják. – PETRÁCS GÁBOR ALBUMAJÁNLÓJA

>>>
2018.07.16 - tiszatáj

TERÉK ANNA: HALOTT NŐK
Terék Anna könyve megrendítő olvasmány, amely beszippantja és egyhamar el sem engedi az embert. Olyan verseskötetről van szó, amelyet nem könnyű elhelyezni a kortárs magyar líra mezőnyében, nehéz kapcsolódási pontokat találni az aktuális versnyelvekkel, poétikákkal, mégsem tűnik úgy, hogy a szerző mindenáron különbözni akarna, hogy más akarna lenni. Érezhetően a saját útját járja, és éppen így ér el komoly irodalmi teljesítményt… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

>>>
2018.07.16 - tiszatáj

A TÚLÉLŐ ÁRNYÉKA. AZ EL KAZOVSZKIJ-ÉLET/MŰ KÖTETRŐL
A magyar művészettörténet-írás egy fontos kísérlete volt a Magyar Nemzeti Galériában 2015 telén megrendezett El Ka­zovszkij-kiállítás, amely egy, a magyar közegtől eltérő formát, a kiállítást mint kanonizációs folyamatot, vagy pontosabban módszert próbálta meg bevezetni, s a félmúlt, illetve a kortársi tendenciák értelmezési keretévé tenni. Látomásossága, attraktivitása túllendítette botlásain azáltal, hogy a kiállítás nem végleges ítéletmondásra, hanem gondolatjátékra, kísérletezésre teremtett reprezentációs forma… – UHL GABRIELLA KRITIKÁJA

>>>
2018.07.12 - tiszatáj

MEGKÉSETT MEGJEGYZÉSEK AZ IDEI PÉCSI SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL
Legyen bármilyen is a POSZT felhozatala, egy biztos: a Király utcán sétáló fesztiválrésztvevőt változatlanul hatalmába keríti az érzés, miszerint ez a színház ünnepe, s a POSZT-ot érintő politikai és szakmai kérdések jogos, de néha túlontúl tautologikus felemlegetése helyett ez így van rendjén. Bár a napközben látogatható programból valóban több is lehetne.. – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>
2018.07.09 - tiszatáj

SZAJBÉLY MIHÁLY:
A HOMOKVÁRÉPÍTÉS ÖRÖME
Homokra építeni úgy, hogy ne dőljön össze, ez az igazi művészet. Megszelídíteni a laza szerkezetű talajt olyannyira, hogy szilárd alapként szolgáljon. Kérdés: lehetséges-e? Ha nem vagy csak alig-alig, tán kísérletezni sem érdemes. Vagy ha mégis, sok-sok türelem és nem kevés derű szükséges hozzá, mert ha netán mégis összedől, megújult erővel és hittel kezdhetünk neki a munkának újra. Aki irodalommal, irodalomtörténettel foglalkozik, jól ismeri ezt a dilemmát… – GAJDÓ ÁGNES KRITIKÁJA

>>>
2018.07.08 - tiszatáj

Kortárs makedón költők
Krusovszky Dénes, Malárburk József, Tolnai Ottó, Alice Walker prózája
Janáky Marianna drámája
Baka István levelezéséből
Holokauszt – Csend – Beszéd – Emlékezet – Üzenet (Goldmann Márta, Jablonczay Tímea, Kelemen Zoltán, Máté-Tóth András, Szőke Dávid Sándor, Turai Gabriella, Wéber Péter)
Nátyi Róbert Endre Béla kiállításáról

>>>
2018.07.07 - tiszatáj

RIGOLETTO A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOKON
Ősi vita, hogyan is játszunk operát a Dóm téren? A kezdetekben a kérdés föl sem merült, hisz Salzburgot tartották mintának, s a 30-as években az Aida, a Turandot és a Parasztbecsület került színre, nemzetközi szereposztásban, eredeti nyelven. A János vitéz meg a Háry meg persze magyarul. Az újraéledéskor, 1959-ben Vaszy a Hunyadi Lászlóval nyitott, szintén eredeti, azaz magyar nyelven. Csak a 4. évadban, 1962-ben került elő az Aida olaszul. Azóta vegyes a kép… – MÁROK TAMÁS ÍRÁSA

>>>
2018.07.06 - tiszatáj

SCHIELE ART CENTRUM
Alexander Manolescu (1883–1923?), alias „Sanyi Manó”, amint maga-magát oly gyakran nevezte, becézte ő, aki egy szinte ismeretlen, de meglehetősen színes egyéniség volt. A román-magyar-zsidó származású díszletfestő, költő, színész: kémiai- és fotográfiai kísérletekkel is foglalkozott. Egon és Alexander e varázslatos, mesebéli kisvárosban, Český Krumlovban ismerkedtek össze, itt kötöttek rövid, de mondhatni, hogy nem hétköznapi barátságot… – NAGY ZOPÁN ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő