01.31.
| Asztali beszélgetések… – vendég: Korniss Péter >>>
01.21.
| Pintér Bélával és Gálvölgyi Jánossal indítja az új évet a MASZK >>>
01.11.
| Barboncás Társulat – wonder full avagy NÓRA Csodaországban >>>
01.08.
| Bethlen Téri Színház – Az utolsó tűzijáték >>>
01.04.
| Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál >>>
01.04.
| MAMŰ – Invitation Kettős rendszer / Double system >>>
01.02.
| Pannon Filharmonikusok – Exkluzív hagyomány >>>
12.27.
| Belső Horizont a Négyszoba Galériában >>>
12.19.
| Szabadkai Városi Könyvtár – Sándor Zoltán: A gonosz átváltozása >>>
12.18.
| Jazz Kocsma – Hartay Csaba Rajongók voltunk című prózakötetének bemutatója >>>
12.14.
| Bäck Manci fényűzése a REÖK-ben >>>
12.18.
| Elhunyt Grendel Lajos >>>
12.17.
| Ötször szép a Queen! >>>
12.11.
| Világok Találkozása a Bem moziban: Kornya Zsolt kapta a Hexa-díjat >>>
12.11.
| Igazi könyvritkaságot adott ki az Akadémia a Szent Koronáról >>>
12.07.
| Lackfi-est Halason >>>
12.06.
| Elsöprő többséggel állt ki az MTA Közgyűlése az elnök mellett, és kéri a kutatóhálózat pénzét a minisztertől >>>
12.04.
| Pozsonyban díjazták a Virágvölgyet >>>
12.03.
| Az operák királynője készül a Szegedi Szabadtérire >>>
11.29.
| Új fénybe állítják a magángyűjtemények a kommunista korszak kutatását >>>
11.29.
| Átadták az idei Kortárs-díjakat >>>
11.22.
| Kulka János Szegeden játszik a nyáron >>>

Európai elsőkönyvesek
(Csutak Gabi, Jan Kristoffer Dale, Ivana Djilas, Weronika Gogola, Matěj Hořava, Giorgos Panagi, Matteo Trevisani)

Krešimir Bagić, Bozsik Péter, Kóbor Adriána, Nagy Dániel, Szőllősy Balázs, Tornai József versei

Klajkó Dániel beszélgetése Kemény Istvánnal

Farkas Zsolt, Lőrincz Csongor, tanulmánya

>>>

BESZÁMOLÓ A MADRIDI DISNEY-KIÁLLÍTÁSRÓL Disney neve hallatán kinek ne jutna eszébe az a meserengeteg, melyet Mickey egér teremtője és Disneyland megalkotója stúdiójában vászonra ne vitt volna. Az 1923-ban megalapított filmstúdió több mint 600 alkotást tudhat maga mögött. Tekintve, hogy a mozi a huszadik század uralkodó médiuma volt, a mesemondás szerepét […]

>>>

Az eltévedés útján
2012.12.13 - tiszatáj

BALLA D. KÁROLY: TEJMOZI

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Azonban nemcsak a történet hőse ír regényt, hanem a narrátor is, akinek szerepeltetése a fikció határán egyensúlyozó eljárás: amellett, hogy a mindentudó elbeszélő szereplői tudatát láttatja, valamint hősét és annak apját egyes szám első személyben is beszélteti, saját írásának olvasója, elemzője és kommentátora is lesz. A regény alakjainak a megteremtése részben közvetve, a mindentudó narrátor elbeszélésén és a fiú visszaemlékezésein keresztül, részben pedig közvetlenül, az apa és a fiú beszéltetése révén történik.

Balla D. Károly regényének a címe egyfelől arra a tejüvegre utal, amelyen keresztül a regény hőse gyerekként apja műtermében aktmodelleket látott, és – vallomása szerint – öntudatra ébredt, másfelől a hős által látott tejfehér köd visszatérő motívuma a visszaemlékezésnek, a tisztánlátásnak és a múlt értelmezésének a nehézségét sejteti. Az elgondolkodtató, játékos és metaforikus cím a szöveg képgazdag nyelvhasználatát, érzékletes és filmszerű nyelvi képteremtését is jelzi. A hosszabb-rövidebb szövegrészek úgy követik egymást, mint ahogy egy filmben a különféle időben és helyszínen játszódó jelenetek filmkockái következnek egymásra, megbontva a lineáris időrendet és összekapcsolva az élettörténet idősíkjait az emlékezés asszociatív rendje és ismétlődése szerint. Az apához, az anyához és a lánytestvérhez kapcsolódó emlékfoszlányok ismétlődnek, az emlékképek egyre több részlettel bővülnek ki, de az anya regénye nem készül el, az apa regénye hiányos, töredékes marad, hiszen természeténél fogva lezárhatatlan, a szülők halála után az enigmatikus múlt feltárása befejezetlen, a kapcsolat kibeszélhetetlen marad.

Néhány kivételtől eltekintve a szöveg nem jelöli tulajdonnevekkel sem a helyszíneket, sem a szereplőket, így növelve jelképességüket. Bár az ukránok és ruszinok lakta városi és természeti környezet aprólékos leírása sejteti a kárpátaljai földrajzi helyszínt, a regény tereihez nincsenek nevek rendelve, ezáltal nyitottá, többértelművé válik a térdimenzió. A regény hőse a saját és az idegen fogalmaival utal a városra, ahol él, valamint perifériaként mutatja be, amivel szemben centrumként a regény egyéb szöveghelyein előforduló Újvilág fogalmazódik meg.

A főszereplőt a mindentudó elbeszélő a regény hőseként azonosítja, a hős családtagjai pedig szintén névtelenek, a hőshöz fűződő rokoni kapcsolataik jelölik őket, ami e viszonyok jelentőségét emeli ki. Az egyetlen szereplő a regényben, akit tulajdonnév jelöl, a hős Kanadában élő húgának férje, a nagy tekintélyű kutató, Paul Robert, akinek neve elfedi származását, ukrán-ruszin eredetét, és azt a vívódást is, ami abból fakad, hogy tudata nem tudja összeegyeztetni a modern, korszerű és racionális szemléletet az ősi, hagyományos és mitikus világképpel; hagyományai miatt gyökértelenül él.

Feltételezhető, hogy ez a dilemma áll Paul Robert ruszin nagyapjának sorsa mögött is, aki az Újvilágba való kivándorlása, családalapítása és sikerei ellenére halála előtt visszatért szülőföldjére, ahol farkasemberként halt meg. A regény hősének apja halála előtt a ruszin farkasember példázatát hagyományozza fiára, aki éppen szülőhelye elhagyására készül, hogy egy észak-európai országban vendégtanárként dolgozzon. Bár a regény elsősorban a hős élettörténetének mozaikjaira épül, visszaemlékezése az Északi-tenger melletti helyszínen történik, ami az utazási elbeszélések nézőpontváltását eredményezi, ezáltal a saját kultúra idegenként való szemlélete, a másság és az idegenség élménye a saját élettörténet reflektált vizsgálatát is előhívja.

A regény alaphangja a tragikumé, amit a narrátor ironikus reflexiói és néhány játékos gyerekkori emlék komikuma és iróniája ellensúlyoz. A tragikumot az elmúlás és a hiány ar­che­tipikus természeti képe, a téli, havas táj felerősíti, és a tél évszaka nemcsak az elbeszélés ideje, hanem az apával közös utolsó élmények időkerete is. Az évszakok váltakozása, a természet rendje és a létezés körforgása hangsúlyossá válik a regényben, a hős és rokonai hétköznapjainak és a múlt eseményeinek a részletei a természet nagy elbeszélésében kapnak értelmet: a család története felidézi a születés, a növekedés, az éretté válás és az elmúlás eseményeit, kiemeli a létezés ciklikusságát, a biológiai létezés tényét.

A történetmozaikok alapján apránként kirajzolódik a család alapvető traumája: az apa rejtélyes okok miatt elhagyta feleségét és két gyerekét. A nyelvésszé cseperedő két gyerek közül a fiú keresi a nyelven keresztül az apai titok megfejtését, az apáról szóló regényével és a felé fordulással kettejük viszonyának a tisztázása a szándéka. Bár az anyáról is regényt kezd írni, az írást feladja, a szöveget megsemmisíti. A visszaemlékezés szerint az anya mind a fiú, mind az apa elé korlátokat állított, így például a fiú számára az identitás megragadásának a gátját jelentette: a fiú értelmezése szerint az anya a fiú gyerekkoráról konstruált történetekkel megfosztotta fiát a saját emlékeitől, a személyes emlékezettől.

A regényírás során a fiú alapvető létélménye az elidegenedés: nem tud azonosulni a munkájával, elidegenedik a szülőföldjétől, a kortársaitól, barátnőitől, eltávolodik húgától, anyjától és apjától, miközben visszakanyarodik kamaszkora dilemmájához, az én és a nem-én közti különbség értelmezéséhez: „csak a saját idegen arcom tükröződjön az üvegen, arcom, amelyről néha ugyanolyan nehéz megállapítanom, vajon a sajátom-e, mint régi leveleimről vagy kamaszvágyaimról, mint az apám mellett az ő fiaként megélt gyerekkoromról, eltaszított és árva jelenemről, a fülembe érthetetlen szavakat suttogó jövőről. Szükséges volt, hogy úgy álljak az ablak előtt, mintha valami út végén lennék, ahonnan már nincs tovább; nézzem arcomat, a létezésnek ezt a tétova, elmosódó jelét, és várjam, hogy az apámé áttűnjön rajta.” (203)

Az apa életfilozófiája, képzőművészeti tudása és az ajándékozott könyvei a szellemi hagyományozás élményét nyújtják a fiúnak, és az apához fűződő idegenség érzés ellenére a gyerekkori táj, a tárgyi világ és a természeti emlékképek az apa személye miatt nyerik el jelentőségüket. Az apa titkos, érzéki luxusélete egy civilizációtól távoli, erdei remetelakban végül a fiú számára beavatást jelent, hiszen nemcsak az apa ottani életmódjába, egy ismeretlen hölgyhöz fűződő viszonyába kap betekintést, hanem örökségként megkapja a házat is, amely az apa eltitkolt alkotásait, az ikonokat rejti, amelyek – feltételezhetően – művészi kiteljesedésének bizonyítékai is.

A fiú elbeszéléseiben az emlékek egy része ismétlődik, ezek közül egy tíz évvel korábbi eltévedés élményének a felidézése mutatja meg a regényíró hős tudatállapotát is. Az eltévedés, vagyis a tájékozódás nehézsége, a keresés és az úton lét olvasható a lélek megpróbáltatásának az allegóriájaként, amely szimbolikus beavatáshoz, a halál birodalmában való bolyongáshoz és újjászületéshez vezethet. A regény hőse a regényírást a beavatással azonosítja, és a regényszöveg megalkotását a lehetetlen vállalkozások közé sorolja, mint amilyen az ember repülésének a képessége. A regény záróképe azonban azt a látszatot kelti, hogy a beavatás és a repüléshez hasonlított regényírás sikerrel érhet véget: az utolsó kép a repülőben leereszkedő hőst mutatja, amint a repülővel áthatol a tejfehér felhőkön.

A regényszöveg reflektál a regény keletkezésének a körülményeire és nehézségeire. Idővel a fiú és a mindentudó narrátor elkülönülő elbeszélő pozíciója egybeolvad, a fiú saját narratív eljárásaként írja le a mindentudó elbeszélő beiktatását, ezáltal elbizonytalanítja az elbeszélői pozíciót, és az olvasói elvárások módosítását kényszeríti ki (192). Bár az olvasó a regény elején elfogadta, hogy a mindentudó narrátor nem a regényvilág része, azon kívül helyezkedik el, a fiú kijelentése a regényében alkalmazott mindentudó elbeszélőről elbizonytalanítja a világteremtés kezdeti szabályának a hitelét, az olvasói tájékozódás szempontjából a narráció megbízhatatlanná és ironikussá válik. Ezt az ironikus üzenetet nem a narrátor és nem a hős mint elbeszélő indítja el, hanem egy rajtuk kívülálló pozícióból a beleértett szerző, és ebből a pozícióból függeszti fel a kezdeti narrátori kijelentés érvényét, az alkotás folyamatára ebből a szögből nyerünk rálátást.

A regényszöveg felépítésének és felkínált olvasási stratégiájának az allegóriájaként értelmezhető a fiú gyerekkori élménye, amikor a fiú egy várépület szobája előtt álló szilvafa ágán himbálózik fel és alá, hogy a szoba falán lévő kép egy-egy apró részletére pillanthasson, és eközben a teljes képet a pontszerű töredékekből mentálisan alkotja meg (192–193). Ez az epizód értelmezhető az olvasó számára felkínált módszerként, ahogyan a regényben bemutatott események történetté fűzhetők.

Balla D. Károly regénye jól átgondolt szerkezetű fiktív önelbeszélés, amely finoman kidolgozott metaforikus nyelven keresztül kíséri el az olvasót az öngyógyítás és az újrateremtődés, a hagyományozás és az identitáskeresés útján az egyéni világok konfliktusai között.

Ócsai Éva

Megjelent a Tiszatáj 2012/11. számában


Címke: , , ,
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
A kötet megjelenésével felmérhetetlen értékű dokumentumsorozat vált hozzáférhetővé az érdeklődő olvasóközönség számára. A Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezését tartalmazó kötet az alábbiak szerint épül fel: a szóban forgó levelezés 1948-tól 1994-ig folyamatosan, továbbá Polcz utolsó levele Mészölynek 1997-ből… – NAGY JÓZSEF KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

MÉSZÖLY MIKLÓS ÉS POLCZ ALAINE LEVELEZÉSE
Mészöly Miklós 1975-ben, berlini tartózkodása idején a következőket üzente Polcz Alaine-nek: „valójában állandó zavarban vagyok, ha közvetlen személyes dolgaimról közvetlenül-személyesen írok”. A házaspár egymáshoz címzett, 1948 és 1997 között keletkezett leveleit magába foglaló kötet Polcz és Mészöly életének eddig kevéssé ismert eseményeire, privát kapcsolatára enged rálátást… – MÁRJÁNOVICS DIÁNA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.18 - tiszatáj

SILVIO ÉS A TÖBBIEK
A 2008-as Il Divo – A megfoghatatlan című film sikerét követve Paolo Sorrentino olasz filmrendező egy hírhedt politikus életét mutatja be újra. Eredetileg a Silvio és a többiek egy 2 epizódos filmnek készült, viszont a nemzetközi piacra egy két és fél órás változat készült el. Eddig az olasz és a nemzetközi filmkritika kedvező fogadtatásban részesítette a filmet. Ennek köszönhetően 2019 szeptemberében mutatják be a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon… – JUHÁSZ BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.15 - tiszatáj

EXPERIMENTÁLIS KÖLTÉSZET, 1980–2018
Egy tekintélyes méretű kötet áll előttem, amely még a címében is alátámasztja küllemének erejét és szilárdságát, hiszen a Concrete az angolban nemcsak konkrétumot jelent, hovatovább cementet is. Petőcz András rekapitulációja fizikai mivoltában valóban azt a hatást kelti, hogy a munkákat összefogó szellemi és poétikai kötőanyag nemcsak az elkövetkező téli fagyokat vészeli majd át, hanem a beköszönő évtizedek megpróbáltatásain, kihívásain is túllendül… – SZOMBATHY BÁLINT KRITIKÁJA

>>>
2019.01.13 - tiszatáj

FARAGÓ KORNÉLIA: IDŐK, TEREK, INTENZITÁSOK CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
Faragó Kornélia legújabb tanulmánygyűjteményének külön érdekessége, hogy helyet kapnak benne azok a tanulmányok is, amelyek a klasszikus modern irodalom néhány reprezentatív darabjának, köztük versszövegeknek a téma szempontjából rendkívül innovatív megközelítéseit tartalmazzák. A gazdag elméleti repertoár többek között olyan magyar modern költők látványvilágának és téridőszemléletének többirányú módszeres megközelítésére vállalkozik, mint Babits Mihály, Radnóti Miklós és Ady Endre… – LÁBADI ZSOMBOR KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

Az én rapszodikus színházlátogatásaimat a véletlen szeszélye vezérli, amibe belejátszik néha a szakmai érdek. Ha valamelyik teátrum műsorra tűzi egy-egy darabomat, vagy színésznő feleségem kap szerepet valahol, akkor félig-meddig kíváncsiságból, félig-meddig illendőségből belekóstolok az illető műintézmény repertoárjába. Így kerültem tegnap a József Attila színház nézőterére, Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabjának előadására… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁJA

>>>
2019.01.12 - tiszatáj

PÁLYI ANDRÁS: GYÁSZ ÉS GYÖNYÖR
Pályi András gyűjteményes kötetében a sorsok érzéki perspektíváit kísérli meg feltárni. Ebben a kísérletben a veszteségben és gyönyörben egyaránt részesült testiségnek központi szerep jut: ahogyan a gyász, úgy a feltámadás is része az életnek, melyekről az elbeszélésekben egy torz tükrön át szembesülhetünk. A kérdés már csak az, hogy ez a tükör kellő teret enged-e a témának, vagy be kell látnunk, kevés arra, hogy a gyász és a gyönyör igazán érzéki aspektusait láthassuk… – DEMUS ZSÓFIA KRITIKÁJA

>>>
2019.01.10 - tiszatáj

SAGMEISTER LAURA:
FEHÉR MACSKA PIROS VIRÁGOKKAL
A festmény macskája megsérült, sebéből csordogáló vére piros virágba hajlik fehér szőrén. Vérző hómacska, hópárduc. Párductekintetű magány és embertekintetű rejtély. Macska emberszemekkel: pupillája a macskáké, szemvonala azonban emberi. Legalább annyira emberi, amennyire mondjuk Modigliani portréinak üres szemnyílásai emberinek hatnak […]

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő