05.31.
| Jazz Kocsma – Borda Réka Hoax című verseskötetének bemutatója >>>
05.31.
| Asztali beszélgetések… – Fabiny Tibor és Nádasdy Ádám disputája >>>
05.26.
| Trafó – Székely Rozália: Kálvária Lakópark >>>
05.22.
| VIII. THEALTER U21 plusz kisfesztivál >>>
05.19.
| Ludwig Lounge | Művészet – tudomány – hit >>>
05.15.
| Liszt Ferenc éjszakái – Baka István emlékest Szegeden >>>
05.14.
| Trafó – Tóth Kinga intermediális költészeti estje >>>
05.10.
| PIM – Generációs újratervezések >>>
05.04.
| Göblyös Róbert festőművész kiállítása >>>
05.03.
| Szaffi − újra a mozikban! >>>
04.29.
| Megállj Majális! – családi és ifjúsági nap Szegeden >>>
04.27.
| Az Erőd falán is táncolunk – kulturális és zenei programok a Tartóshullám Mediawave Együttléten >>>
04.25.
| Elhunyt Szervátiusz Tibor szobrászművész, a nemzet művésze >>>
04.23.
| Siker útján az új szegedi papucs! >>>
04.20.
| 15 éve jelent meg először a magyar National Geographic >>>
04.18.
| Folytatódik az Aranyfeszt! >>>
04.17.
| Televíziós alkotók ötleteit várják a Hypewriter júniusi pitchfórumára >>>
04.17.
| Kiemelkedő nézettséggel zárt a DESZKA Fesztivál >>>
04.13.
| Úrhatnám polgárral készülnek a REÖK Szabadtérire >>>
04.11.
| Visszaemlékezés és naplógyűjtő kezdeményezést indít útjára a szegedi múzeum >>>
03.22.
| Balajthy Ágnes Bodor Béla-díjas >>>
03.12.
| Budapesten is várják a REÖK Tartuffe-előadását >>>
03.12.
| A tatárjárás pusztításának drámai részletei a Határtalan Régészetben >>>
03.06.
| Világsztárok és 360 fokos VR élmény a Müpa 2018/2019-es évadában >>>

FINNORSZÁG 100 – Sanna Karlström, Miki Liukkonen, Jani Nieminen versei; Jari Järvelä, Riku Korhonen, Heli Laaksonen, Mooses Mentula prózája; Interjú Rosa Liksommal

Vörös István, Fehér Renátó, Bék Timur,versei

Nyerges Gábor Ádám prózája

Lengyel András, Soltész Márton, Kabdebó Lóránt tanulmánya

>>>

Az SZTE Egyetemi Tavasz programsorozata 2018. április 11. és május 18. között várja az érdeklődőket. Az öt hét alatt ötven helyszínen közel háromszáz program közül válogathat a közönség. A mindenki számára nyitott rendezvénysorozaton kulturális és sportesemények, kari napok, egyetemi színházi találkozó, gitárfesztivál, tematikus séták, tudománynépszerűsítő programok és konferenciák várják az […]

>>>

Az eltévedés útján
2012.12.13 - tiszatáj

BALLA D. KÁROLY: TEJMOZI

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Azonban nemcsak a történet hőse ír regényt, hanem a narrátor is, akinek szerepeltetése a fikció határán egyensúlyozó eljárás: amellett, hogy a mindentudó elbeszélő szereplői tudatát láttatja, valamint hősét és annak apját egyes szám első személyben is beszélteti, saját írásának olvasója, elemzője és kommentátora is lesz. A regény alakjainak a megteremtése részben közvetve, a mindentudó narrátor elbeszélésén és a fiú visszaemlékezésein keresztül, részben pedig közvetlenül, az apa és a fiú beszéltetése révén történik.

Balla D. Károly regényének a címe egyfelől arra a tejüvegre utal, amelyen keresztül a regény hőse gyerekként apja műtermében aktmodelleket látott, és – vallomása szerint – öntudatra ébredt, másfelől a hős által látott tejfehér köd visszatérő motívuma a visszaemlékezésnek, a tisztánlátásnak és a múlt értelmezésének a nehézségét sejteti. Az elgondolkodtató, játékos és metaforikus cím a szöveg képgazdag nyelvhasználatát, érzékletes és filmszerű nyelvi képteremtését is jelzi. A hosszabb-rövidebb szövegrészek úgy követik egymást, mint ahogy egy filmben a különféle időben és helyszínen játszódó jelenetek filmkockái következnek egymásra, megbontva a lineáris időrendet és összekapcsolva az élettörténet idősíkjait az emlékezés asszociatív rendje és ismétlődése szerint. Az apához, az anyához és a lánytestvérhez kapcsolódó emlékfoszlányok ismétlődnek, az emlékképek egyre több részlettel bővülnek ki, de az anya regénye nem készül el, az apa regénye hiányos, töredékes marad, hiszen természeténél fogva lezárhatatlan, a szülők halála után az enigmatikus múlt feltárása befejezetlen, a kapcsolat kibeszélhetetlen marad.

Néhány kivételtől eltekintve a szöveg nem jelöli tulajdonnevekkel sem a helyszíneket, sem a szereplőket, így növelve jelképességüket. Bár az ukránok és ruszinok lakta városi és természeti környezet aprólékos leírása sejteti a kárpátaljai földrajzi helyszínt, a regény tereihez nincsenek nevek rendelve, ezáltal nyitottá, többértelművé válik a térdimenzió. A regény hőse a saját és az idegen fogalmaival utal a városra, ahol él, valamint perifériaként mutatja be, amivel szemben centrumként a regény egyéb szöveghelyein előforduló Újvilág fogalmazódik meg.

A főszereplőt a mindentudó elbeszélő a regény hőseként azonosítja, a hős családtagjai pedig szintén névtelenek, a hőshöz fűződő rokoni kapcsolataik jelölik őket, ami e viszonyok jelentőségét emeli ki. Az egyetlen szereplő a regényben, akit tulajdonnév jelöl, a hős Kanadában élő húgának férje, a nagy tekintélyű kutató, Paul Robert, akinek neve elfedi származását, ukrán-ruszin eredetét, és azt a vívódást is, ami abból fakad, hogy tudata nem tudja összeegyeztetni a modern, korszerű és racionális szemléletet az ősi, hagyományos és mitikus világképpel; hagyományai miatt gyökértelenül él.

Feltételezhető, hogy ez a dilemma áll Paul Robert ruszin nagyapjának sorsa mögött is, aki az Újvilágba való kivándorlása, családalapítása és sikerei ellenére halála előtt visszatért szülőföldjére, ahol farkasemberként halt meg. A regény hősének apja halála előtt a ruszin farkasember példázatát hagyományozza fiára, aki éppen szülőhelye elhagyására készül, hogy egy észak-európai országban vendégtanárként dolgozzon. Bár a regény elsősorban a hős élettörténetének mozaikjaira épül, visszaemlékezése az Északi-tenger melletti helyszínen történik, ami az utazási elbeszélések nézőpontváltását eredményezi, ezáltal a saját kultúra idegenként való szemlélete, a másság és az idegenség élménye a saját élettörténet reflektált vizsgálatát is előhívja.

A regény alaphangja a tragikumé, amit a narrátor ironikus reflexiói és néhány játékos gyerekkori emlék komikuma és iróniája ellensúlyoz. A tragikumot az elmúlás és a hiány ar­che­tipikus természeti képe, a téli, havas táj felerősíti, és a tél évszaka nemcsak az elbeszélés ideje, hanem az apával közös utolsó élmények időkerete is. Az évszakok váltakozása, a természet rendje és a létezés körforgása hangsúlyossá válik a regényben, a hős és rokonai hétköznapjainak és a múlt eseményeinek a részletei a természet nagy elbeszélésében kapnak értelmet: a család története felidézi a születés, a növekedés, az éretté válás és az elmúlás eseményeit, kiemeli a létezés ciklikusságát, a biológiai létezés tényét.

A történetmozaikok alapján apránként kirajzolódik a család alapvető traumája: az apa rejtélyes okok miatt elhagyta feleségét és két gyerekét. A nyelvésszé cseperedő két gyerek közül a fiú keresi a nyelven keresztül az apai titok megfejtését, az apáról szóló regényével és a felé fordulással kettejük viszonyának a tisztázása a szándéka. Bár az anyáról is regényt kezd írni, az írást feladja, a szöveget megsemmisíti. A visszaemlékezés szerint az anya mind a fiú, mind az apa elé korlátokat állított, így például a fiú számára az identitás megragadásának a gátját jelentette: a fiú értelmezése szerint az anya a fiú gyerekkoráról konstruált történetekkel megfosztotta fiát a saját emlékeitől, a személyes emlékezettől.

A regényírás során a fiú alapvető létélménye az elidegenedés: nem tud azonosulni a munkájával, elidegenedik a szülőföldjétől, a kortársaitól, barátnőitől, eltávolodik húgától, anyjától és apjától, miközben visszakanyarodik kamaszkora dilemmájához, az én és a nem-én közti különbség értelmezéséhez: „csak a saját idegen arcom tükröződjön az üvegen, arcom, amelyről néha ugyanolyan nehéz megállapítanom, vajon a sajátom-e, mint régi leveleimről vagy kamaszvágyaimról, mint az apám mellett az ő fiaként megélt gyerekkoromról, eltaszított és árva jelenemről, a fülembe érthetetlen szavakat suttogó jövőről. Szükséges volt, hogy úgy álljak az ablak előtt, mintha valami út végén lennék, ahonnan már nincs tovább; nézzem arcomat, a létezésnek ezt a tétova, elmosódó jelét, és várjam, hogy az apámé áttűnjön rajta.” (203)

Az apa életfilozófiája, képzőművészeti tudása és az ajándékozott könyvei a szellemi hagyományozás élményét nyújtják a fiúnak, és az apához fűződő idegenség érzés ellenére a gyerekkori táj, a tárgyi világ és a természeti emlékképek az apa személye miatt nyerik el jelentőségüket. Az apa titkos, érzéki luxusélete egy civilizációtól távoli, erdei remetelakban végül a fiú számára beavatást jelent, hiszen nemcsak az apa ottani életmódjába, egy ismeretlen hölgyhöz fűződő viszonyába kap betekintést, hanem örökségként megkapja a házat is, amely az apa eltitkolt alkotásait, az ikonokat rejti, amelyek – feltételezhetően – művészi kiteljesedésének bizonyítékai is.

A fiú elbeszéléseiben az emlékek egy része ismétlődik, ezek közül egy tíz évvel korábbi eltévedés élményének a felidézése mutatja meg a regényíró hős tudatállapotát is. Az eltévedés, vagyis a tájékozódás nehézsége, a keresés és az úton lét olvasható a lélek megpróbáltatásának az allegóriájaként, amely szimbolikus beavatáshoz, a halál birodalmában való bolyongáshoz és újjászületéshez vezethet. A regény hőse a regényírást a beavatással azonosítja, és a regényszöveg megalkotását a lehetetlen vállalkozások közé sorolja, mint amilyen az ember repülésének a képessége. A regény záróképe azonban azt a látszatot kelti, hogy a beavatás és a repüléshez hasonlított regényírás sikerrel érhet véget: az utolsó kép a repülőben leereszkedő hőst mutatja, amint a repülővel áthatol a tejfehér felhőkön.

A regényszöveg reflektál a regény keletkezésének a körülményeire és nehézségeire. Idővel a fiú és a mindentudó narrátor elkülönülő elbeszélő pozíciója egybeolvad, a fiú saját narratív eljárásaként írja le a mindentudó elbeszélő beiktatását, ezáltal elbizonytalanítja az elbeszélői pozíciót, és az olvasói elvárások módosítását kényszeríti ki (192). Bár az olvasó a regény elején elfogadta, hogy a mindentudó narrátor nem a regényvilág része, azon kívül helyezkedik el, a fiú kijelentése a regényében alkalmazott mindentudó elbeszélőről elbizonytalanítja a világteremtés kezdeti szabályának a hitelét, az olvasói tájékozódás szempontjából a narráció megbízhatatlanná és ironikussá válik. Ezt az ironikus üzenetet nem a narrátor és nem a hős mint elbeszélő indítja el, hanem egy rajtuk kívülálló pozícióból a beleértett szerző, és ebből a pozícióból függeszti fel a kezdeti narrátori kijelentés érvényét, az alkotás folyamatára ebből a szögből nyerünk rálátást.

A regényszöveg felépítésének és felkínált olvasási stratégiájának az allegóriájaként értelmezhető a fiú gyerekkori élménye, amikor a fiú egy várépület szobája előtt álló szilvafa ágán himbálózik fel és alá, hogy a szoba falán lévő kép egy-egy apró részletére pillanthasson, és eközben a teljes képet a pontszerű töredékekből mentálisan alkotja meg (192–193). Ez az epizód értelmezhető az olvasó számára felkínált módszerként, ahogyan a regényben bemutatott események történetté fűzhetők.

Balla D. Károly regénye jól átgondolt szerkezetű fiktív önelbeszélés, amely finoman kidolgozott metaforikus nyelven keresztül kíséri el az olvasót az öngyógyítás és az újrateremtődés, a hagyományozás és az identitáskeresés útján az egyéni világok konfliktusai között.

Ócsai Éva

Megjelent a Tiszatáj 2012/11. számában


Címke: , , ,
2018.05.20 - tiszatáj

INTERJÚ MARTON ÁKOSSAL
próbálok egy olyan koncepciót kialakítani, amiben az elmúlt évek képeit, több korszak alkotásait, idősíkjait állítom ki. Lesz egy steril fal, egy nagyon színes, és egy, ahol nagy emberi alakok ábrázolásai sorakoznak – három teljesen külön álló világ. Erre építettem most a TIK-ben is: szembeállítani egymással a különböző alkotásokat. Ha nem lenne kint a nevem a képek alatt, azt gondolná az ember, hogy a képeket több ember festette… –

>>>
2018.05.19 - tiszatáj

SPOOR
Mágikus realizmus ötvöződik égetően valós problémákkal, helyesebben Agnieszka Holland tavalyi mozija erre tenne kísérletet. Olga Tokarczuk regényének adaptációjában ökothriller-felhangok jelennek meg, ráadásul a direktornő és társrendezőnője, Kasia Adamik ezt bátran kiterjesztik a moralitás, a teremtettség és a társadalmi felelősség témáira, így a Spoor látszólag összetett bűndrámaként próbál érvényesülni… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.05.18 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS
Az arckép vagy portré az embernek akár szobrászati, akár festészeti, akár fényképészeti műben előállított képmása. Ismérve, hogy szándékosan egy élő vagy már nem élő személy arcmásának készül. Arcmás, más arc. Sztárfotográfia (egyben reklám és divatfotó) az 1960-, 1970-es években, Amerikában jelent meg először. A legjelentősebb sztárfotográfusok Diane Arbus, Richard Avedon, Annie Leibovitz. Amit a hétköznapi ember nem láthat, de látnia kell. Extrém kitárulkozás, az intimitás megőrzése, a kukkolás izgalma…

>>>
2018.05.18 - tiszatáj

A. FEHÉR VERA KIÁLLÍTÁSA
Átélt látleletek. Szövődmények, szinte hangtalan, neszező tépelődések, tépődött eszmék, vázlatos esszék, evődő esemény-töredékek, varratok, átélt eredmények…
Ember-tájak, ember-lények, elmélet-terek belső térképei, érték-határ töltődések, elvarrrrrrrrrrrrrrrrt, túlélt, átgondolt, tovább absztrahált emlék (át)vetülések… Szövet-pixeleken túli, hívásokon, elhíváson, hivatáson, várakozás- és vágyakozás-átéléseken inneni, fixíreken, meta-textúrákon onnani, lírikus, konkrét elv(v)etülések, vegyes technikákkal oldott, érzelmi szférákba (el)engedett fabulák, meglengetett, játékos intrikák feloldásait indukáló „szabad kötődések”…

>>>
2018.05.17 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MARTINKOVICS MÁTÉVAL AZ IZLAND–MAGYARORSZÁGRÓL
Ritka, hogy egy előadásban ennyire nyíltan beszélnek a politikáról. Érezni is lehet a megszeppenést, amikor először elhangzik, hogy Fidesz, vagy Orbán Viktor. Érdekes, hogy Szerbiába, például ez a fajta direktebb politizálásnak van hagyománya, itt inkább maximum áthallásos előadások készülnek. Ezzel együtt, azt érzem, mi nem foglalunk állást politikailag, inkább a kivándorlás okait és egy új kultúrába való beilleszkedést boncolgatjuk…

>>>
2018.05.10 - tiszatáj

KARÁCSONYI ZSOLT: A KRÍM
Most, amikor a kultúrpolitikai diskurzus vissza-visszatérő tárgya a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. ténykedése, az Orbán János Dénes nevével fémjelzett transzközép irányzat kánonbeli helyét is rendre érintik esztétikai kérdéseket firtató megszólalások. Nehéz elkerülni a szubjektivitás csapdáját pro és kontra, kérdés, hogy képesek vagyunk-e művészetelméleti és közéleti szempontokat külön kezelni, miközben az irodalomtól a morális állásfoglalásokat is elvárjuk folyton, talán joggal… – KOVÁCS KRISZTINA KRITIKÁJA

>>>
2018.05.09 - tiszatáj

TÉLI FIVÉREK
Ijesztő kettősségeket árulhatna el a maszkulinitásról, ehelyett a korábban csak rövidfilmeken dolgozó Hlynur Palmason debütmozija leragad a felszín karcolgatásánál. A Téli fivérek valahol a kortárs európai szerzői művek fekete lyukában veszett el. Pazarul mutató, ám ürességét minimalizmusnak tettető, a nézőt beszippantani képtelen dráma… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2018.05.08 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS EIFERT JÁNOS FOTÓMŰVÉSSZEL
Ha esztétikai szempontból nézzük, a szépséget nem csak a 18 éves szépségkirálynő hordozza. A kertész körme alatt feketéllő föld is lehet szép. Nem az ápolatlanságot juttatja a néző eszébe, hanem azt, hogy ez a kéz dolgozik, teremt, alkot. A kép ereje, nem a szépelgő stílusban megfogalmazott előadásmódban van. Nem szépelegni kell, hanem valamit bizonyos megvilágításban kiemelve láttatni… – PACSIKA EMÍLIA INTERJÚJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő