06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
06.14.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Lengyel András Tömörkény-tanulmányok című kötetének bemutatója >>>
06.13.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Színkép, hangkép, összkép című kötet bemutatója >>>
06.12.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Petőcz András A visszaforgatott idő című könyvének bemutatója >>>
06.06.
| Tiszavirág Fesztivál >>>
06.06.
| A koreográfus >>>
06.05.
| Debreczeny György ezen a szép napon című kötetének bemutatója >>>
05.27.
| Irodalmi Karaván vajdasági szerzőkkel >>>
05.30.
| Asztali beszélgetések… – Pilinszky János üzenetei >>>
05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
06.03.
| Meghalt Térey János költő, író, drámaíró >>>
05.29.
| Villámgyorsan épül fel az ország legnagyobb színháza >>>
05.25.
| Több cannes-i filmet a Mozinet mutat be a hazai mozikban >>>
05.23.
| Új színház nyílik idén a Szegedi Szabadtérin >>>
05.10.
| Gorajeci műfordítótábor >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>

Benedek Miklós, Demus Gábor, Fekete Vince, Gál Ferenc, Janáky Marianna, Maklári Judit, Véssey Miklós versei

Géczi János, Nyerges András, Szil Ágnes, Zalán Tibor prózája

Fried István, Kosztrabszky Réka, Sándor Iván tanulmánya

Dömötör Mihály Kereszt parafrázisok című kiállítása

>>>

AZ SZTE ZMK VIZSGAELŐADÁSA
Operavizsgának hirdette a színlap, de sokszor az volt az érzésem, mintha amatőr színjátszókörben ülnék. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának ének-, és operaszakos növendékei a Figaro házasságában próbálták megmutatni tehetségüket, és azt, hogy hol tartanak tanulmányaikban. A végeredmény finoman szólva is vegyes. A produkció olyan volt, mintha egy kézilabda csapatban együtt játszanának 6-7 éves vékonydongájú kisiskolások erőtől duzzadó 20 éves ifiprofikkal… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>

BESZÉLGETÉS AZ 50 ÉVES KALÁKÁVAL
Az SZTE 16. Egyetemi Tavaszának vendége volt 2019. április 24-én a Kaláka együttes. Jubileumi koncertkörútjukon magyarlakta – de a határok által elválasztott – szomszédos városokba látogatnak el. A Kossuth- és Prima Primissima-díjjal kitüntetett zenekar – Gryllus Vilmos, Gryllus Dániel, Becze Gábor és Radványi Balázs – vendége Szegeden Szirtes Edina Mókus volt. A nagysikerű koncert után a zenekar tagjai oldott hangulatú interjút adtak lapunknak… – PIKÓ ANDRÁS GÁSPÁR INTERJÚJA

>>>

Az eltévedés útján
2012.12.13 - tiszatáj

BALLA D. KÁROLY: TEJMOZI

Balla D. Károly harmadik regénye azokhoz a kortárs regényekhez kapcsolódik, amelyek a felnőtt fiúnak az apához fűződő feldolgozatlan viszonyát tematizálják. A Tejmozi című regény emellett az anya és a fiú kötődésének, elválásának a folyamatát és az elhunyt szülők emlékéhez való viszonyulást dolgozza fel. Egy olyan fiatal regényhős tudata és reflexiói kerülnek a kisregény középpontjába, aki az apáról és az anyáról kezd írni vallomásos regényeket, és akit az írás mint az önmeghatározás és az identitásteremtés eszköze segíti a keresésben és a magánya okaival való szembesülésben.

Azonban nemcsak a történet hőse ír regényt, hanem a narrátor is, akinek szerepeltetése a fikció határán egyensúlyozó eljárás: amellett, hogy a mindentudó elbeszélő szereplői tudatát láttatja, valamint hősét és annak apját egyes szám első személyben is beszélteti, saját írásának olvasója, elemzője és kommentátora is lesz. A regény alakjainak a megteremtése részben közvetve, a mindentudó narrátor elbeszélésén és a fiú visszaemlékezésein keresztül, részben pedig közvetlenül, az apa és a fiú beszéltetése révén történik.

Balla D. Károly regényének a címe egyfelől arra a tejüvegre utal, amelyen keresztül a regény hőse gyerekként apja műtermében aktmodelleket látott, és – vallomása szerint – öntudatra ébredt, másfelől a hős által látott tejfehér köd visszatérő motívuma a visszaemlékezésnek, a tisztánlátásnak és a múlt értelmezésének a nehézségét sejteti. Az elgondolkodtató, játékos és metaforikus cím a szöveg képgazdag nyelvhasználatát, érzékletes és filmszerű nyelvi képteremtését is jelzi. A hosszabb-rövidebb szövegrészek úgy követik egymást, mint ahogy egy filmben a különféle időben és helyszínen játszódó jelenetek filmkockái következnek egymásra, megbontva a lineáris időrendet és összekapcsolva az élettörténet idősíkjait az emlékezés asszociatív rendje és ismétlődése szerint. Az apához, az anyához és a lánytestvérhez kapcsolódó emlékfoszlányok ismétlődnek, az emlékképek egyre több részlettel bővülnek ki, de az anya regénye nem készül el, az apa regénye hiányos, töredékes marad, hiszen természeténél fogva lezárhatatlan, a szülők halála után az enigmatikus múlt feltárása befejezetlen, a kapcsolat kibeszélhetetlen marad.

Néhány kivételtől eltekintve a szöveg nem jelöli tulajdonnevekkel sem a helyszíneket, sem a szereplőket, így növelve jelképességüket. Bár az ukránok és ruszinok lakta városi és természeti környezet aprólékos leírása sejteti a kárpátaljai földrajzi helyszínt, a regény tereihez nincsenek nevek rendelve, ezáltal nyitottá, többértelművé válik a térdimenzió. A regény hőse a saját és az idegen fogalmaival utal a városra, ahol él, valamint perifériaként mutatja be, amivel szemben centrumként a regény egyéb szöveghelyein előforduló Újvilág fogalmazódik meg.

A főszereplőt a mindentudó elbeszélő a regény hőseként azonosítja, a hős családtagjai pedig szintén névtelenek, a hőshöz fűződő rokoni kapcsolataik jelölik őket, ami e viszonyok jelentőségét emeli ki. Az egyetlen szereplő a regényben, akit tulajdonnév jelöl, a hős Kanadában élő húgának férje, a nagy tekintélyű kutató, Paul Robert, akinek neve elfedi származását, ukrán-ruszin eredetét, és azt a vívódást is, ami abból fakad, hogy tudata nem tudja összeegyeztetni a modern, korszerű és racionális szemléletet az ősi, hagyományos és mitikus világképpel; hagyományai miatt gyökértelenül él.

Feltételezhető, hogy ez a dilemma áll Paul Robert ruszin nagyapjának sorsa mögött is, aki az Újvilágba való kivándorlása, családalapítása és sikerei ellenére halála előtt visszatért szülőföldjére, ahol farkasemberként halt meg. A regény hősének apja halála előtt a ruszin farkasember példázatát hagyományozza fiára, aki éppen szülőhelye elhagyására készül, hogy egy észak-európai országban vendégtanárként dolgozzon. Bár a regény elsősorban a hős élettörténetének mozaikjaira épül, visszaemlékezése az Északi-tenger melletti helyszínen történik, ami az utazási elbeszélések nézőpontváltását eredményezi, ezáltal a saját kultúra idegenként való szemlélete, a másság és az idegenség élménye a saját élettörténet reflektált vizsgálatát is előhívja.

A regény alaphangja a tragikumé, amit a narrátor ironikus reflexiói és néhány játékos gyerekkori emlék komikuma és iróniája ellensúlyoz. A tragikumot az elmúlás és a hiány ar­che­tipikus természeti képe, a téli, havas táj felerősíti, és a tél évszaka nemcsak az elbeszélés ideje, hanem az apával közös utolsó élmények időkerete is. Az évszakok váltakozása, a természet rendje és a létezés körforgása hangsúlyossá válik a regényben, a hős és rokonai hétköznapjainak és a múlt eseményeinek a részletei a természet nagy elbeszélésében kapnak értelmet: a család története felidézi a születés, a növekedés, az éretté válás és az elmúlás eseményeit, kiemeli a létezés ciklikusságát, a biológiai létezés tényét.

A történetmozaikok alapján apránként kirajzolódik a család alapvető traumája: az apa rejtélyes okok miatt elhagyta feleségét és két gyerekét. A nyelvésszé cseperedő két gyerek közül a fiú keresi a nyelven keresztül az apai titok megfejtését, az apáról szóló regényével és a felé fordulással kettejük viszonyának a tisztázása a szándéka. Bár az anyáról is regényt kezd írni, az írást feladja, a szöveget megsemmisíti. A visszaemlékezés szerint az anya mind a fiú, mind az apa elé korlátokat állított, így például a fiú számára az identitás megragadásának a gátját jelentette: a fiú értelmezése szerint az anya a fiú gyerekkoráról konstruált történetekkel megfosztotta fiát a saját emlékeitől, a személyes emlékezettől.

A regényírás során a fiú alapvető létélménye az elidegenedés: nem tud azonosulni a munkájával, elidegenedik a szülőföldjétől, a kortársaitól, barátnőitől, eltávolodik húgától, anyjától és apjától, miközben visszakanyarodik kamaszkora dilemmájához, az én és a nem-én közti különbség értelmezéséhez: „csak a saját idegen arcom tükröződjön az üvegen, arcom, amelyről néha ugyanolyan nehéz megállapítanom, vajon a sajátom-e, mint régi leveleimről vagy kamaszvágyaimról, mint az apám mellett az ő fiaként megélt gyerekkoromról, eltaszított és árva jelenemről, a fülembe érthetetlen szavakat suttogó jövőről. Szükséges volt, hogy úgy álljak az ablak előtt, mintha valami út végén lennék, ahonnan már nincs tovább; nézzem arcomat, a létezésnek ezt a tétova, elmosódó jelét, és várjam, hogy az apámé áttűnjön rajta.” (203)

Az apa életfilozófiája, képzőművészeti tudása és az ajándékozott könyvei a szellemi hagyományozás élményét nyújtják a fiúnak, és az apához fűződő idegenség érzés ellenére a gyerekkori táj, a tárgyi világ és a természeti emlékképek az apa személye miatt nyerik el jelentőségüket. Az apa titkos, érzéki luxusélete egy civilizációtól távoli, erdei remetelakban végül a fiú számára beavatást jelent, hiszen nemcsak az apa ottani életmódjába, egy ismeretlen hölgyhöz fűződő viszonyába kap betekintést, hanem örökségként megkapja a házat is, amely az apa eltitkolt alkotásait, az ikonokat rejti, amelyek – feltételezhetően – művészi kiteljesedésének bizonyítékai is.

A fiú elbeszéléseiben az emlékek egy része ismétlődik, ezek közül egy tíz évvel korábbi eltévedés élményének a felidézése mutatja meg a regényíró hős tudatállapotát is. Az eltévedés, vagyis a tájékozódás nehézsége, a keresés és az úton lét olvasható a lélek megpróbáltatásának az allegóriájaként, amely szimbolikus beavatáshoz, a halál birodalmában való bolyongáshoz és újjászületéshez vezethet. A regény hőse a regényírást a beavatással azonosítja, és a regényszöveg megalkotását a lehetetlen vállalkozások közé sorolja, mint amilyen az ember repülésének a képessége. A regény záróképe azonban azt a látszatot kelti, hogy a beavatás és a repüléshez hasonlított regényírás sikerrel érhet véget: az utolsó kép a repülőben leereszkedő hőst mutatja, amint a repülővel áthatol a tejfehér felhőkön.

A regényszöveg reflektál a regény keletkezésének a körülményeire és nehézségeire. Idővel a fiú és a mindentudó narrátor elkülönülő elbeszélő pozíciója egybeolvad, a fiú saját narratív eljárásaként írja le a mindentudó elbeszélő beiktatását, ezáltal elbizonytalanítja az elbeszélői pozíciót, és az olvasói elvárások módosítását kényszeríti ki (192). Bár az olvasó a regény elején elfogadta, hogy a mindentudó narrátor nem a regényvilág része, azon kívül helyezkedik el, a fiú kijelentése a regényében alkalmazott mindentudó elbeszélőről elbizonytalanítja a világteremtés kezdeti szabályának a hitelét, az olvasói tájékozódás szempontjából a narráció megbízhatatlanná és ironikussá válik. Ezt az ironikus üzenetet nem a narrátor és nem a hős mint elbeszélő indítja el, hanem egy rajtuk kívülálló pozícióból a beleértett szerző, és ebből a pozícióból függeszti fel a kezdeti narrátori kijelentés érvényét, az alkotás folyamatára ebből a szögből nyerünk rálátást.

A regényszöveg felépítésének és felkínált olvasási stratégiájának az allegóriájaként értelmezhető a fiú gyerekkori élménye, amikor a fiú egy várépület szobája előtt álló szilvafa ágán himbálózik fel és alá, hogy a szoba falán lévő kép egy-egy apró részletére pillanthasson, és eközben a teljes képet a pontszerű töredékekből mentálisan alkotja meg (192–193). Ez az epizód értelmezhető az olvasó számára felkínált módszerként, ahogyan a regényben bemutatott események történetté fűzhetők.

Balla D. Károly regénye jól átgondolt szerkezetű fiktív önelbeszélés, amely finoman kidolgozott metaforikus nyelven keresztül kíséri el az olvasót az öngyógyítás és az újrateremtődés, a hagyományozás és az identitáskeresés útján az egyéni világok konfliktusai között.

Ócsai Éva

Megjelent a Tiszatáj 2012/11. számában


Címke: , , ,
2019.06.18 - tiszatáj

SZÍNKÉP, HANGKÉP, ÖSSZKÉP CÍMŰ KÖTET BEMUTATÓJA
Június 13-án, csütörtökön a Színkép, hangkép, összkép című tanulmány- és esszékötet szerkesztőjével, Virág Zoltánnal Orcsik Roland beszélgetett a Tiszatáj Szalonban. A bemutató során szó esett Virág korábbi és jelenlegi köteteiről, illetve zenei érintettségéről is… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.06.16 - tiszatáj

KORMÁNYOS ÁKOS PARAVÁN CÍMŰ KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
Miért éppen a test, és ha már az, miért nyúljunk hozzá és hogyan van értelme? Ehhez hasonló kérdések hangzottak el június 14-én, a Dugonics téren. A kérdéseket Szutorisz Szabolcs tette fel, a válaszokat pedig Kormányos Ákostól, illetve a 90. Ünnepi Könyvhétre megjelent Paraván című verseskötetéből kaptuk. Tagadhatatlan, hogy a kötet minden egyes verse kapcsolódik a testhez, hol erőteljesen markolászva, hol gyengéden érintve azt. Ugyanakkor egy valami világos: Kormányos Ákos az írás során szikével közelít az anyaghoz… – FERENCZ HEDVIG BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.06.16 - tiszatáj

GRECSÓ KRISZTIÁN NYITOTTA MEG SZEGEDEN A 90. ÜNNEPI KÖNYVHETET
Az alkotóembernek újra ingujjra kell vetkőznie és ki kell ülnie a térre, hiába változott meg ez a tér, fontos a közvetlen kapcsolat író és olvasója között, fontos, hogy a szerző hagyja magát megközelíteni, s  hogy mindez határokat mosson el és ledöntsön a magas falakból, melyek szerző és olvasó közt húzódnak. Észre kell venni olvasó-szerző megváltozott viszonyát át kell értékelni és felvenni a tempót, mert az olvasók megelőzték a szerzőket… – FERENCZ HEDVIG BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.06.15 - tiszatáj

LANCZKOR GÁBOR MONOLIT CÍMŰ KÖTETÉNEK BEMUTATÓJA
Június 12-én, szerdán Lanczkor Gábor új válogatáskötetének, a Monolit bemutatásának adott helyet a Grand Café. Az ihletforrásokról, a társművészetekről, illetve a kötet koncepciójáról Klajkó Dániel beszélgetett a szerzővel… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.06.15 - tiszatáj

GRECSÓ KRISZTIÁN KÖNYVBEMUTATÓJA
A szegedi könyvhét nyitónapján Grecsó Krisztián volt a főszereplő: a Dugonics téri megnyitóbeszédet követő dedikálás után kötetbemutatóra került sor, ahol Balog József újságíró kérdezte a szerzőt legújabb regényéről. Annak ellenére, hogy Szegeden már bemutatták a Verát március elején teltházas érdeklődés mellett, ezúttal is népes hallgatóság gyűlt össze a Somogyi-könyvtár első emeleti olvasótermében… – SZÁNTAI MÁRK BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.06.13 - tiszatáj

A könyvhétnek új paradigmára van szüksége. A kilencvenéves akarás mára sajnos megkopott, megrepedezett, az új generációk számára a cél érthetetlen, nincs is olyan szó napi használatban, hogy „ingujj”. És valahogy a Parnasszust sem találják. Supka Géza és kollégái még joggal gondolták úgy, hogy közvetlenebb kapcsolat kell író és olvasója között. És hogy az határokat dönt le, vagyis inkább valamennyit rombol a túl magas falakból, ha az alkotóember – aki akkoriban még hagyományosan férfinak volt elgondolva – leveszi a zakóját és „ingujjra vetkőzve” megközelíthetővé válik […]

>>>
2019.06.13 - tiszatáj

LISE DAVIDSEN
Elsőre azt mondanám, hogy igazán meglepő, hogy a Decca lemezszerződést ajánl valakinek, akit még csak pár éve ismerünk, és a második nagylemez címe rögtön az előadó neve lesz. Jó, utóbbi nem teljesen igaz, hiszen Lise Davidsen lemezének borítóján ott van a Londoni Filharmonikus Zenekar (Philharmonia Orchestra) neve is, de az ember leginkább csak a norvég előadóművész képét látja, és nevét olvassa… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.06.12 - tiszatáj

TOLVAJ ZOLTÁN: FANTOMIKER 
Tolvaj Zoltán költészete azt a hatást kelti, mintha Kassák Lajos szövetkezett volna Tóth Árpáddal, akik felosztották egymást között a National Geographic, a Spektrum műsorkínálatát, a vezető hírportálok ismeretterjesztő cikkeit, majd ellátogattak volna egy egyetemi bölcsészkar filozófia szakára, és végigolvasták volna a 20-21. századi magyar lírát. Ezek a feltételezett hatások mind ott húzódnak a Fantomiker, Tolvaj Zoltán harmadik verseskötete mögött… – BOLDOG ZOLTÁN KRITIKÁJA

>>>
2019.06.11 - tiszatáj

AZ SZTE ZMK VIZSGAELŐADÁSA
Operavizsgának hirdette a színlap, de sokszor az volt az érzésem, mintha amatőr színjátszókörben ülnék. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának ének-, és operaszakos növendékei a Figaro házasságában próbálták megmutatni tehetségüket, és azt, hogy hol tartanak tanulmányaikban. A végeredmény finoman szólva is vegyes. A produkció olyan volt, mintha egy kézilabda csapatban együtt játszanának 6-7 éves vékonydongájú kisiskolások erőtől duzzadó 20 éves ifiprofikkal… – MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő