Závadamesék

AVAGY A HARMINCHÁROM SZLOVÁK NÉPMESE

A már sokadik generáció kötelező alapdarabja, a Hetvenhét magyar népmese nyomán 2010-ben a Magvető megjelentette a Harminchárom szlovák népmese elnevezésű gyűjteményt, másik mesei varázsszámmal a  régi emlékeket előhívó címben.

Kiemelésre érdemes hasonlóság még a két kötet között, hogy minként gyerekkori kedvencünkét Illyés Gyula, az új könyvet is kortárs író, Závada Pál jegyzi. A tótkomlósi származású, a magyarországi szlovákság élethelyzeteit regényeiben autentikusan bemutató író egy 19. század végi és egy 20. század eleji felvidéki gyűjtésből dolgozott, lefordította és egyedi módon alakítgatta a történeteket.

A felfedezés különleges örömével hat, népmesékről, szomszédos nép meséiről lévén szó, hogy bár a történetek építőkövei, fordulatai megszokottak, legtöbbjük mégis valamilyen elemében, apró részletben új, valahogyan más. Ám először az azonosságokról. Régi ismerőseink – a furfangos szegény lány, a gőgös és kegyetlen király, a táltos paripa – lapról lapra bukkannak fel, jól ismert konfliktusokba keveredve.  Még a jó öreg Mátyás király kalandjaiból is szerepel egy az egyik történetben. A bonyodalmak forrásait  leegyszerűsített szociológiai szempontból itt is a polgári, az úri és a paraszti életmód közti eltérések, szintén leegyszerűsített pszichológiai szempontból pedig az együgyű és az elmés karakter összecsapása adja, mindkettőt igazolja például A furfangos paraszt története, amelyben a gőgös pesti urak a Felvidékről érkező munkakeresőt csak egy ostoba szlováknak, egy buta tótnak hiszik, az mégis túljár az eszükön.

Az állandó mesei kellékek és szereplők közül a szlovák népmesékben is felvonulnak a legfontosabbak: az óriás, a boszorkány, az ördög, a tizenkétfejű sárkány, az ősz szakállú öregember, de a nem csodatévő, mégis csak a mesékben előforduló eszközök is: a hamuban sült lepény, a leleplezést szolgáló, szurokkal bekent mérőedény. A színterek között pedig megtaláljuk a fényes palotát, a félelmetes erdőt a zsiványtanyával, és a számtalan gyerekkel telezsúfolt kunyhót, még az üveghegyet is.

A cselekményes, hosszabb történetek között megférnek az egészen rövid, egy-egy közmondást, népi bölcsességet feldolgozók (pl. az 5. számú), az erkölcsi tanulságot hirdetők (a 13., 14. számú.) vagy éppen ókori mitológiára utalók (hogyan szabadult a baj, a halál a világra – 22. számú.)

A kötet különleges ízét a két kultúrára utaló különbségek adják. A mesei kezdés itt nem a Dunán innen Tiszán túl, hanem Dunán innen, Garamon túl vagy éppen Ipolyon innen, Hernádon túl, a macskából lett leány neve Macsicska, a hatalmas szárnyú madarat pedig Jarabínnak nevezik. Szakít Závada könyve azzal a hagyománnyal is, hogy a mesék befejezése mindig a boldog vég, a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését, de a tanulság, a megszégyenülés mint következmény mindenképpen megfogalmazódik – lásd: Az álnok asszony. A kiskorú fogyasztó szembesülhet a determinisztikus életszemlélettel is (A jövő lelkek vára): „Akinek a nevét a fiú az aranyasztalon olvassa föl, az az ember boldog lesz… Akire viszont úgy kerül sor, hogy a vasasztalról kiáltják el a nevét, annak mintha csak szándékosan fordulna folyton szerencsétlenül a sorsa. Akinek a neve pedig az ezüstasztalról hangzik föl, az közepesen lesz szerencsés egész életében.”

Már az első darabok meghallgatása után érezhető, hogy a kötet szerzője missziójának tekintette, hogy a szlovák eredetű vagy egyenesen szlovák szókincsbe betekintést nyerjenek a gyerekek vagy a meséket felolvasó felnőttek.  Ezek a szavak vagy önmagukban is felismerhetőek (krcsma, hintov) vagy ügyesen, értelmezhető kontextusba lettek ágyazva, vagy alkalmat talál a mesélő, hogy definiálja azokat, elmagyarázza jelentésüket. Anakronisztikusnak is ható, épp ezért mulatságos kifejezésekre is van olykor példa, ilyen az észrevette, miben sántikál a pucér illető, vagy …tudomást szerzett a pénzéről egy lump hadnagy, afféle kávéházi mákvirág.

Az illusztrátor, Kun Fruzsina követve a meseszövést egy-egy kiemelt epizód megfestésével mind a harminchárom történethez nyújt megcsodálnivalót. Ilyen finom rajzolatú, színválasztásban is a halvány, pasztell tónusokat alkalmazó képi anyagot kevésszer látni gyerekeknek készült munkákban. A kötet egyediségét csak fokozza a vizualitást nem a megszokott módon kiszolgáló, nagyon bájosan kivitelezett technika: egy-egy kis emblémaféle, miniatúra kerül közvetlenül minden történet címe alá, amely a nagy kép egy pici részlete felnagyítva, kiemelve (sokszor még el is forgatva, tükröztetve), a különböző böngészőkön felnövekvő nemzedék nagy örömére. Otthonos, meghitt hangon burkolnak be ezek a mesék, néha talán nyersebbek, kegyetlenebbek, de tréfálkozóbbak, incselkedőbbek is, mint magyar rokonaik.

(Magvető, 2010, 185 oldal, 2990 Ft)

Molnár Zsuzsa