Tiszatájonline | 2012. október 21.

A mai kor pestisjárványai

Albert Camus Nobel-díjas író egyik legnépszerűbb művéből A pestisből írt monodrámát Francis Huster jegyzi. A világ közel összes nyelvén megjelent Camus regény egy meg nem történt pestisjárványt ír le, amely számos morális és társadalmi kérdést vet fel […]

Albert Camus Nobel-díjas író egyik legnépszerűbb művéből A pestisből írt monodrámát Francis Huster jegyzi. A világ közel összes nyelvén megjelent Camus regény egy meg nem történt pestisjárványt ír le, amely számos morális és társadalmi kérdést vet fel.

A MASZK Őszi Kollekciójának egyik darabjaként került Szegedre a Szakkör, a Francia Intézet, a FÜGE és a Vígszínház közös bemutatója; Camus regénye ezúttal Hegedűs D. Géza tolmácsolásában Márkos Albert csellóművész közreműködésével szerepelt a Régi Zsinagóga színpadán.

Albert Camus 1947-ben megjelent A pestis című könyve egy Észak-Algír kisváros, Orán városában végigsöprő pestisjárványt mutat be. A regény központi motívuma az ember természettel, valamint Istennel való kilátástalannak tűnő küzdelme. A műben megjelenő öt stádium egy város hanyatlásának majd feltámadásának történetét írja le. Az otthon ezúttal nem a család és a szeretet helyszíne lesz, hanem a pestis bacilusainak telephelyévé válik, a benne uralkodó elem az élet helyett ezentúl a halál lesz. A járvány következményeként elrendelt karantén, a város bezárása számos változást okoz az emberek életében. Központi témává válik az elszakítottság, a hovatartozás, az identitás és a múlandóság.

A Dömötör András rendezésében színpadra állított monodráma is ezen témakörök feltálalását, boncolgatását tűzte ki célul. A mai korra tökéletesen rímelő mondatok, mint például a „Vannak pillanatok ebben a városban, amikor nem érzek mást, csak lázadást” vagy „Az istencsapást az ember fel sem fogja, irreálisnak tartja. Rossz álom, majd elmúlik. De nem múlik el.” helyezik kontextusba az előadást.

A színpad üres, csupán két széket és nyolc üzemi lámpát tartalmazó tere metaforikus erőkkel bír. A vizuális minimalizmust kiválóan egészíti ki a térben megjelenő felfokozott auditivitás. Márkos Albert csellista zenéi kiválóan alkalmazkodnak a narratív elvárásokhoz. A gordonkából „kinyert” hangok olykor mint aláfestő zene, máskor mint az elbeszélést kísérő effektek, egyes esetekben pedig mint zavart keltő elemek jelennek meg. Irigylésre méltó az a profizmus, amellyel Márkos bánik a hangszerével, amelynek minden porcikáját felhasználva teszi hátborzongatóan hitelessé az előadást. Az egyes karakterekhez rendelt attribútumok nem pusztán verbálisan, hanem a zene nyelvén is megszólaltatásra kerülnek. A zenész (és a hangszere) folyamatos interakcióban áll a Camus szöveggel, reflektál rá, valamint méltó partnerévé tud válni. Az éppen elbeszélt helyszínekhez szimbolikus dallamokat rendel, így téve könnyebbé a befogadó számára a megértést. A színpadot ezúttal nem a képek töltik meg, hanem a hang válik dominánssá.

Hegedűs D. Géza a regény összes karakterét egymaga jeleníti meg. Az elbeszélést a helyszín és a körülmények leírásával kezdi, majd bemutatja magát az elbeszélőt, doktor Rieux-t, aki mint a pestis elleni hadjárat vezetője jelenik meg. Hegedűs D. kiválóan építi fel a több, mint egy tucat ábrázolni kívánt karaktert. A párbeszédekben a figurák közötti váltást sok esetben a már említett hangeffektek jelzik, amelyekhez a színész játékának gyors váltása társul. Hegedűs D. hatalmas intenzitással, érzékenységgel és odaadással létezik a színpadon, amelyet egymaga is képes uralni. Az egyes párbeszédek, gondolatmenetek végén teremtett megdöbbentő csöndek fokozzák az egyébként is zavarba ejtően őszinte előadás élményét. A színész a nézőknek teszi fel kérdéseit: hallottak-e már a gyermekét éppen elveszítő anyát üvölteni, vagy tudják-e hogy a kivégzéseken hogyan lőnek agyon egy embert. A kérdéseket mély hallgatás követi. A tapintható csöndben a nézők még egymás lélegzetvételét is hallhatják mialatt Hegedűs D. a válaszokra várva néz rájuk. Félelmetes érzés, amikor az egyes haláleseteket meséli el és ahogyan a történeteket mindig egy kiszemelt embernek szánja.

Az előadás üzenete talán sosem volt annyira aktuális, mint ezen az estén, itt, Szegeden: mielőtt a művészek a színpadra léptek volna, a rendező felolvasta a Független Előadó-művészeti Szövetség által írt nyílt levelet, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának zárolási kötelezettségének ügyében fogalmazódott meg.

Klatka Eszter

[nggallery id=89]
Fotó: Révész Róbert