05.30.
| Asztali beszélgetések… – Pilinszky János üzenetei >>>
05.24.
| ZUG színház és művészeti tetthely – Homo Ludens Project: Humánia >>>
05.17.
| Szegeden rendez Alföldi Róbert >>>
05.14.
| Jazz Kocsma – Izsó Zita Éjszakai földet érés című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| SZAKADOZÓ JEL / BREAKING SIGN – MAMŰ >>>
05.09.
| FISZ – Erőszak az irodalomban >>>
05.09.
| Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetének bemutatója >>>
05.07.
| SZTE BTK – Ha május 7-e és 8-a, akkor BölcsészFeszt2! >>>
05.04.
| Megálló – Tarján felett az ég – Majális+ >>>
04.27.
| Jazz Kocsma – Dékány Dávid Dolgok C-hez című kötetének bemutatója >>>
05.10.
| Gorajeci műfordítótábor >>>
04.08.
| Önkénteseket vár a Szegedi Szabadtéri >>>
04.02.
| Teljeskörű zeneipari szolgáltatást nyújt a megújult budai tehetségkutató >>>
03.22.
| Az Oscar-díjas Ida és Hidegháború producere is Budapestre jön a Friss Hús fesztiválra >>>
03.16.
| Teljes az év operájának szereposztása >>>
03.14.
| Legéndy Jácint: Földalatti Oltár >>>
02.22.
| Zsótér Sándor is játszik az újszegedi Moliére-komédiában >>>
02.18.
| Átadták az Artisjus-díjakat >>>
02.15.
| Imre megnyitotta Bélát, Béla megnyitotta Imrét >>>
02.15.
| Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 2019 >>>

Aczél Géza, Bödecs László, Csehy Zoltán, Csordás Kata, Debreczeny György, Farkas Arnold Levente, Peer Krisztián versei
Interjú Krusovszky Dénessel
Jászberényi Sándor, Sayfo Omar prózája
VOLT EGYSZER EGY SZÍRIA
Szír novellák, Adonis verse, Mércz András, Mestyán Ádám, Nacsinák Gergely András írásai
Diákmelléklet: Fogarasi György a brit balladáról II.

>>>

BESZÉLGETÉS GYÁNI GÁBOR TÖRTÉNÉSSZEL
Gyáni Gábor történész nem ritka vendég a szegedi bölcsészkaron: néhány évvel ezelőtt a Történeti Intézet hívta meg, majd 2018 őszén a frissen megjelent Nemzeti vagy transznacionális történelem című kötetéről beszélgetett vele Sándor Klára. Ezúttal április 4-én az Audmax-esték keretében szintén Sándor Klára kérdezte Gyánit, a diskurzus középpontjában pedig ismét a történetírás legaktuálisabb kihívásai, a nemzeti versus transznacionális történészi vizsgálat problémái álltak… – FRITZ GERGELY BESZÁMOLÓJA

>>>

Ahogy vers és próza a vallomásban összeforr
2012.10.15 - tiszatáj

TOLNAI OTTÓ KÉT ÚJABB KÖNYVÉRŐL

1.

Tolnai Ottó a Szegeden megjelent A kisinyovi rózsa című – ahogyan a költő a kötet végén közölt Jegyzetben mondja – költeményét, valójában több részből álló hosszú versét, két könyvre és tizenegy részre osztotta. A költemény szövege ilyen elrendezésének az olvasás megkönnyítése a célja, mert általa jelöltettek a megszólaló hangok, melyek között látható, vagy könnyen felismerhető különbségek nincsenek, hiszen mindvégig a mondás, a mondhatóság határozza meg a szöveg akár grammatikai, akár poétikai elrendezését. Éppen ezért akár „hangos könyvnek” is mondható A kisinyovi rózsa, eltérően más Tolnai-versektől, amelyekből részben, vagy egészében hiányzik a mondhatóság feltétele. A költeménynek eme sajátossága adhatott okot Urbán András rendező társulatának, hogy színre vigye a költeményt, a mondhatóság ugyanis minden drámai szövegnek, a verses drámának is egyik, ha nem legfontosabb dramaturgiai feltétele, s éppen ez rejlik Tolnai Ottó verssoraiban. A vers színpadi bemutatója bizonyítja, hogy olvasása közben a vers szövegéből felvillanó képek valójában különböző színpadra való látványok; például könnyen elképzelhető Puskin alakja 1820-tól 1823-ig tartó kisinyovi száműzetése idején, amikor Kisinyov a világ vége, holott éppen a költő jelenléte folytán a világ közepe, amelyet „világossá tesz a szabadság”, és ahol az Anyegin költője folytatja ugyanazt, ami miatt a cár száműzetéssel büntette, de elképzelhető az is, ahogyan Puskin – miként a kötet végén Szőke Katalinnak Tolnaihoz intézett leveléből is kiderül – átadja Gogolnak a nevezetes Holt lelkek ötletét. Tolnainak vannak drámaírói tapasztalatai és ezek a tapasztalatok most ráépültek a költő tapasztalataira. Ahogyan Tolnai a magyar költészetnek a klasszikus modern idején erős várrá épített metaforáit robbantotta fel és a robbantás nyomán keletkezett törmelékből felépítette a maga versvilágát, úgy robbantotta A kisinyovi rózsával a dramaturgiát és eme robbantásnak a törmelékéből állíthatta színpadra a költeményt a rendező.

A modernnek metaforára kiélezett verseléséhez hozzátartozik a majdnem szabályos strófaszerkezet, a rím és a jambus. Ezek a látszólag semleges versformáló eszközök hozzák elő és világítják meg Babitsék, Kosztolányiék, de még Szabó Lőrincék metaforáit, s ezen a későbbiek, Pilinszky és Nemes Nagy, de még Tandori sem változtatott sokat. Távolabbról szemlélve összefüggő sor ez, amelynek állomásai más-más névvel illethetők, ám akárhogyan nevezzük is a múlt századi költészet történetének szakaszait, a metafora és a szabályosnak mondható verselés szoros összefüggése nem tagadható. Hát ezt a szoros összetartozást robbantotta fel Tolnai Ottó és az így nyert történet– és képszilánkokból, a hulladékból és maradékból építette fel nemcsak verseit, prózáját is. A robbantás nyomán keletkezett törmeléket és szilánkhalmazt Tolnai egészében átitatta saját élményeivel és tapasztalataival. Helyi élmények ezek, akár földrajzilag is körülírhatók, ezzel együtt persze személyesek is, ha úgy tetszik alanyiak; Tolnai, akár versben, akár prózában, nem is beszél másról, mint erről a „kisvilágról”, mondom idézőjelben a szót, mert ennek a kisvilágnak a kisugárzása az egészet, ha úgy tetszik a teljességet érinti. Puskin kisinyovi „kisvilága” is az egészre tekint, hiszen a világosságot és a szabadságot látja Kisinyovban, a „sötét város”-ban. Azt a megfoghatatlant és kimondhatatlant, amit jobb szó híján és körülírva, a költészet, az irodalom, a művészetek katarktikus hatásának mondunk, miközben alig van fogalmunk arról, mi is ez a hatás. Amihez még azt is hozzá kell tenni, hogy mindennek, Tolnai élményeinek és olvasmányainak, az egész „kisvilágnak” – ismét idézőjel – életrajzi vonatkozásai vannak; a költő életrajza és családtörténete feltárható és megírható verses és prózai munkái alapján. Aminthogy poétikai tájékozottsága is felismerhető verseiben; némi költészettörténeti tájékozottság Tolnai versének olvasójában felidézheti a magyar költészet jeles művelőinek egy-egy sorát, képét, akár egész versét is. Közli is Tolnai a könyv végén olvasható Jegyzetben, hogy kik azok, akiknek „fordításait” „a köl­temény első két könyvében” használta. Két fontos mozzanat rejlik a Jegyzet közlésében. Részint az, hogy Tolnai nem a felsorolt költők, „Arany János, Áprily Lajos, Kosztolányi Dezső, Lányi Sarolta, Devecseriné Guthi Erzsébet, Orbán Ottó és mások” eredeti munkáit, hanem fordításait „használta”, ami egyenesen az orosz költészet felé nyitja meg A kisinyovi rózsa poétikáját.

Egyszer régen a szabadkai könyvtár előadótermének előszobájában Tolnai Ottó mutatott nekem egy képet, már nem emlékszem, kinek a festményét, két ablak között állt a kép, talán nem is a falon, hanem egy karosszék támlájára fektetve, arckép volt, ha jól emlékszem, de nem a kép kerete, vagy a festmény ábrázolta arckép miatt mutatta, hanem azért, mert a festmény közepe táján, alig látható, távolról semmiképpen, csak közvetlen közelről észrevehető remegő fonál húzódott végig, talán éppen cérnaszál. Nem osztotta két részre a képet, nem telpedett rá az ábrázoltra, valahogy távol maradt és ezzel együtt a mélyben, a festmény mélyében, ahol a nem ábrázolt, hanem a csupán megjelenő mutatja meg magát. Erre a remegő, Maurits Ferenc rajzait is uraló selyem cérnaszálra emlékeztem, amikor elolvastam Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa című költeményét. Esik is szó a szálról a versben: a „kisinyovi bácsi”

gyerekkoromban egyszer
jött gyarmatáruval
talán csak tengeri fűvel
tele egy nagy jutazsák
kihúztam belőle néhány szálat
szépen látszott
hol fogyott el a zöld fonál
melyik volt az utolsó
tengerifűszál

Erre a „zöld fonál”-ra épül A kisinyovi rózsa, mint több részből álló verskompozició minden része. Erre utal a vers zárlata. Hirtelen váltás a vers végén, a kihagyás – kataléxis? – után „egy másik költemény témájá”-nak szóbahozása, hogy az én majd „szépen” elutazik „kisinyovba”, „ugyanis az egyik röptéren / láttam egy lányt”, aki „a kisinyovi gépre szállt”: „akkor is a vulkánfiber volt nálam / benne zöld filcbe bugyolálva / lila ibisztojás / amely szintén sivatagot feltételezett / sivatagot mint ama rózsa / a kisinyovi rózsa.” Erős verszárlat részint a folytatás ígéretével, részint pedig sorozatos visszautalás korábbi, de mindig kéznél levő, és mindig elővehető verstárgyakra, a „vulkánfiber”-re, a „zöld filc”-re, a „lila ibisztojás”-ra. Ugyanakkor azonban lehorgonyzás, a „tengerifűszál” végett mondom így, az éppen záruló vers anyagában, amelyben a kisinyovi, illetve jerikói rózsa uralja egészében versbeszédet. A vers­tárgyak és -képek sorjázását ezúttal Tolnai mintha valamennyire visszafogta volna, nem fokozza sorozattá ezeket, ám így le– és körüljárásukkal többarcúságukat mutathatja meg.

A kisinyovi rózsa éppúgy mint az Ómama-regény versei nagy kezdőbetűvel indul és azután az írásjelek sorozatos kihagyásával, „katalektikusan” halad a verszáró pont felé. Ezt az egyenes vonalvezetést egyszer töri meg a hosszan kirakott kihagyásjel, ami amúgy nem is igazán szabályos írásjel. A jutazsákból kihúzott „szál”, a „zöld fonál”, a „tengerifűszál”, éppúgy, mint azon a szabadkai festményen, nem osztja részekre a verset, ellenkezőleg, éppen erre a többször körülírt „szál”-ra, „fonál”-ra fűződik rá mindaz, amit a vers közvetlen tapasztalatokból, olvasmányokból és saját korábbi lírai leleményeiből felemlít. A verskezdő kép a padlásról, ahová nem vezet lépcső, ahol a „teremtő” lakozik, a „teremtő”, akinek műtermet rendeztek be és aki „alkímiával foglalkozik”, messzebbről ugyan, de éppúgy mint más verskezdetek, előrejelzi és átvilágítja az egész verset, ezúttal nem az én, hanem a versközelbe hozott „teremtő” szempontjából. Ám a verskezdő kép után következő erős váltás, ama mindenek felett álló padlásból való átváltás az „elfekvő”-re, amelynek „asztalán / kis üvegtálban / száraz jerikói rózsa”, mutatja, hogy a vers mindvégig ilyen váltások, vagy vágások sorozatával épül teljes műalkotássá, és – teszem hozzá némi bizonytalansággal – színpadra való szöveggé. Jerikó bibliai történet helyszíne, ősi kánaáni város, ahol többek között Jézus vakokat, lehet, hogy csak egy vagy két vakot gyógyított meg, és ahol „egy alkalommal Zakeusnak, a fővámosnak a házában szállt meg” idézi a Bibliai kislexikon Lukács közlését. A padlásról az „elfekvő”-re való átváltás valójában csak részleges, akár látszólagosnak is mondható, hiszen a „száraz jerikói rózsa” szóbahozásával még kitart a kezdőkép apokríf „teremtő”-képe mellett, amely kettősség majd a vers további részeiben is folytatódik. Valóságdarabjai és történetszilánkjai felett végig ott lebeg, a „röptéren” látott kisinyovi lány, ami a „kisinyovi rózsa” szóképének közvetlenül a versbe iktatott megfejtése és a „kisinyovi” meg a „jerikói” rózsa. A kettőben együtt ott van a „teremtő” felügyelete is, egyben az elillanó kisinyovi lány képében a kánaáni ígéret, a Jerikóra való hivatkozásban pedig a fenyegető sivatag Puskin „sötét város”-ában.

2.

Tolnai Ottónak a Forum Könyvkiadó Híd Könyvtárban megjelent A tengeri kagyló című prózakötetének szövege először 2004-ben jelent meg folytatásokban a Hídban. Tolnai Ottó prózája, s ezen esszét, naplót, emlékezést, nemcsak regényt vagy novellát kell érteni, alig választható le élesen versformában közölt írásairól. A tengeri kagyló is közel van Tolnai verseihez, nemcsak azért, mert mondatainak erős érzelmi töltete van, még csak azért sem, mert ahogyan a versekben, itt is átlépi a műfaji, a regény és az esszé, a napló és a novella határait, inkább azért, mert szövegének nyelvi elrendezése, egészében a szövegek nyelvi anyaga gazdagon és bőven áraszt lírai tartalmakat; szavainak nemcsak súlya, hanem lebegése is van, részint mert helyhez kötöttek, részint meg mert ráhangolódtak mind a szívnek, mind pedig a testnek az időben visszhangzó mozgásaira. Egész szótárát teremtette meg Tolnai Ottó a helyi színeknek, szövegeiből nem hiányoznak a rétegnyelvi szavak, de nem hiányoznak a lexikonokból kölcsönzött kifejezések sem. A helyinek és az általánosnak ötvözetéből alakult ki szótára mind a verseknek, mind a prózáknak. Éppen ezért ér össze szövegeiben vers és próza, éppen ezért nem igazán választhatók el egymástól, s ebben nyilván szerepe van annak is, hogy Tolnai írásmódja a bőséget ismeri inkább, nem a szikárságot, inkább a hömpölygést, nem a visszafogottságot. Szövegei szabadon alakulnak, s szabad folyásuk érzékelhető formát teremt; szövegeinek különös szóanyaga nem rögzül szabályos formákba, hanem formát teremt. Ezért mondható, hogy szövegeit részint a sokfelől elsajátított és kisajátított, „sajáttá” tett szótár, másfelől a változékonyságában is stabil forma határozza meg. Még valamit hozzá kell azonban ehhez tenni. Azt a szövegformálásban nem mellékes körülményt, hogy Tolnai sokat bíz a pillanatra, a mondás és az írás pillanataira; a pillanatnyiság éppúgy áthatja szövegeit, ahogyan a megidézett élményi háttér. Ami volt, ami egykor itt vagy máshol, vele vagy másokkal megtörtént kiszakad eredeti összefüggéseiből és körülményeiből s ezáltal mintha éppen az írás pillanatában történne. Más szóval, Tolnainál az írás pillanata teremt referenciális hátteret; nem az írást megelőző tapasztalat és élmény az írás forrása. Ha valamivel, hát Tolnai szövegeivel, legyenek azok akár versek, akár prózák, meggyőzően igazolható, hogy a mon­dás teremt világot és nem a világ mondást, aminek egy­általán nem mond ellent az a körülmény, hogy Tolnai szövegei alanyiságukkal tüntetnek, az énre összpontosítva a sajátot mondják. Ezért kerülnek szövegei közel a vallomáshoz, ami ismét feszültséget teremtő különös ellentmondása írás– és beszédmódjának.

Tolnai szövegeinek fenti megkülönböztető jegyei jól figyelhetők meg A tengeri kagyló egészén. Aki valamennyire is ismerte a régi Kanizsát Tolnai szövegei alapján könnyen azonosíthatja a történések helyszíneit, a házakat és az utcasarkokat, a parkot, a fürdőt, a park és a fürdő díszeit, aki meg távolról jött akár el is igazodhat a városban Tolnai szövegei, főként a Tengeri kagyló alapján. Persze nemcsak a helyszínek rajzolják meg a városképet, sokkal inkább rajzolják meg a felidézett életrajzok és sorsok, ezzel együtt a helyi beszéd, az éppen ott honos szótár. Tolnai egy percre sem lép ki ebből a városképből, mindvégig belül marad, de ezt nem hivalkodva teszi, nem is akar emléket állítani az egykori városnak, az írónak nem ez a dolga, hanem minden láthatót és érzékelhetőt irodalommá alakít át, s ebben nem tesz különbséget sem a hely jellege, sem a saját tapasztalata és élményei között. Nem akar mást, irodalmi szöveget akar előállítani, s eközben semmi sem idegen tőle. Így aztán jól megférnek egymás mellett az ő írásaiban a közvetlen tapasztalatok, a műveltségi anyag, az idegen szöveg, a kölcsönvett szó és a saját emlék, minden tehát, ami az írás pillanatában előlép, történet és hangulat, emlék és álom, lexikoncikk és a mindennapi élet kellékei. Felismerhető színek és formák, tájak és hangulatok, arcélek és testtartások, széttartó és mégis egybefogható történetek és történetszilánkok jönnek elő az írás pillanatában, s ezeknek a felvillanó és rendre előálló töredékeknek Tolnai nem tud, nem is akar ellenállni, hagyja magát sodródni mind a látvánnyal, mind a pillanattal.

Van valami azonban, ami a szöveg sodrását rögzíti, az erős helyi színeket és beszédet, a közvetlenül személyest és ezért egyedit egyben tartja. Könnyű volna azt mondani, hogy az írás mint a fikcionálás művelete uralja az így felragyogó részleteket és töredékeket, ám ellentmond ennek a Tolnainál jól felismerhető hűség a látotthoz, a megtapasztalthoz, a sajáthoz. A fikcionálás természetesen nélkülözhetetlen eszköze az irodalmi formálásnak, ám vannak a fikcionálást kikezdő, a fikciót támadó irodalmi eljárások is, s ezek sorában nem is a legfontosabb a valóságábrázolás, legalábbis a valóság hiánytalan ábrázolására való törekvése az írásnak, fontosabb ennél a fikció lebontása utalásokkal és hivatkozásokkal, idegen szövegekkel, távolról hozott élményanyaggal. Tolnai A tengeri kagylóban enged a fikcionálás műveleteinek, helyszíneit és időpontjait alárendeli a fikciónak, ezért emelkedik ki Kanizsa, ezzel együtt a kanizsai látványosságok a földrajzi maghatározottságból és lépnek át egy képzelt világba, ahol másféle törvények uralkodnak, mások az összefüggések és szabályok, s ezeket Tolnai formateremtő elvként kezeli, amivel vissza is fogja az állandóan elszabadulásra törekvő fikciót, mert rombolja, robbantja is, hiszen mindvégig eldöntetlen marad, hogy az a tengeri kagyló, amit A tengeri kagyló első személyű hőse rácsos kiságyából gyerekkorában figyel szakadatlanul, meg a fekete óra a kagyló mellett vajon valóban ott állt-e a gyerekkor egy időszakában a csontszínű konyhaszekrényen, vagy – ellenkezőleg – Paul Cézanne A fekete óra című festményéről került át Tolnai szövegébe. Ez utóbbi a fikcionálás műveletein már átesett festmény részlete látható a könyv fedőlapján, s mint ilyen, mint befejezett, megformált műalkotás önreflexiv tényként lép be Tolnai szövegébe, s ott találkozik a gyerekkori tapasztalattal. A gyerekkort ugyanazok a tárgyak népesítik be, mint a francia impresszionista festményét és Tolnai szövegében előjön, mint szövegformáló tény, a kettő egyidejű jelenlétéből következő bizonytalanság; eldöntetlen marad, mert eldöntetlennek kell maradnia, hogy vajon a gyerekkori élmény vetül-e rá az idegen szövegre, a festmény szövegére, vagy éppen fordítva, a festmény fikciója vetül rá a gyerekkori tapasztalatra… Ennek az eldöntetlenségnek többszörös fukciója van. Részint engedélyezi a szöveg szabad áramlását, részint pedig a megformálás eszköze lesz. Ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy talán mindarra, ami A tengeri kagylóban olvasható szintén rátelepedett valamilyen külső, valamilyen idegen szöveg, s hogy ez így van arra a Tolnai-féle világlexikonnak Tolnai Ottó szövegében szóba hozott, idézett, vagy átalakított szócikkei utalnak, s éppen ezért mondható, hogy A tengeri kagylóban, és az író más szövegeiben, nem igazán választható le egymásról a külső és a belső, a közvetlenül megélt, vagy a közvetítők útján megtapasztalt. Cézanne csendéletének tárgyai és a gyerekkori tárgyi világ úgy esnek egybe, hogy egybeesésük által kérdésessé válik a szöveg közvetlen élményi háttere, ezzel együtt tüntető vallomásossága is, mert nem lehet tudni, hogy elsődleges vagy éppen utólagos, tehát műveltségi élményként kezeli a szöveg a tengeri kagylót és a fekete órát, minek folytán feszültségteremtő pontok képződnek a szövegben, s éppen ennek magasfeszültsége teremti meg a prózakönyv formáját.

Formája szerint emlékezéskönyv A tengeri kagyló. A szöveg első számú én-elbeszélője a gyerekkor emlékezetes történéseit mondja el benne az emlékezés szótárával. Kivételesen gazdag szótár ez, a mostanra emlékbe átment gyereknyelv szótára, ami persze nem független sem a történések idejétől, sem a történések körülményeitől. Nem művi nyelv ez, hanem világteremtő, a gyerekkor világát megteremtő nyelv, amelytől nem idegenek sem a tiltott, sem a csupán gyerekek között értelmezhető szavak. Erős erotikus töltete van ennek a szótárnak, minthogy maga a próza szövege is a gyerekkori erotika felmutatása. Ezzel együtt azonban akár művészregénynek is mondható A tengeri kagyló. Nemcsak Cézanne festményének fokozott jelenléte miatt, hanem azért is, főként azért, mert a fürdőben meglesett lány meztelen szobrának elkészítése áll a szöveg előterében, mégpedig nem függetlenül a fürdőparkban látható, valamennyire sérült cigánylány szobrától. Tolnai részletesen írja meg a szoborhoz szükséges agyagmennyiség előkerítését és megőrzését, a szobor mintázásához szükséges kelléktárat is, nem utolsó sorban és nem véletlenül éppen a Tihamér névre hallgató szobrász mozgását, s azt is, hogy mindez a rejtekhelyről figyelő gyerekek szeme előtt történik, akik a műteremül választott pagoda padlásán rejtőznek és figyelik a modellt, ahogyan leveti ruháját, meg a szobrászt ahogyan dolgozik az agyagban… Minden együtt van tehát ahhoz, hogy A tengeri kagylót egyszerre lehessen regényként, emlékezésként, művészeti tárgyú esszéként és vallomásként olvasni. Határokat eltüntető és mégis szigorú következetességgel megformált szövegként, amelytől nem idegen sem a helyszínek sem a történés idejének jelölése, de nem idegen tőle az irodalmasítás eszköztára sem.

Tolnai Ottó: A kisinyovi rózsa. Factory Creative Studio, Szeged. 2010. 96 oldal

Tolnai Ottó: A tengeri kagyló. Fórum (Híd Könyvtár), Újvidék. 2011. 128 oldal, 2100 Ft 

Bányai János

Megjelent a Tiszatáj 2012/9. számában


Címke: , , ,
2019.05.23 - tiszatáj

Díjnyertes munkáról van szó. A Forum Könyvkiadó Intézet meghívásos regénypályázatán nyert még 2016-ban. Szerzője a szerbiai Kishegyesről származó Kocsis Árpád (1988–), aki a Pécsi Tudományegyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója. Műve, az Oktopusz, a bomlás regénye: bomlanak a halak, megbomlik az elme, látomások mentén lazul meg a kulimunka monotonitása… – MOLNÁR DÁVID KRITIKÁJA

>>>
2019.05.23 - tiszatáj

MAROSI KATA ÉS SZEPESI DÓRA ANNA KIÁLLÍTÁSA ELÉ
A Károlyi utcai műteremben őrzöm már egy pár éve Marosi Kata méteres vakrámára ragasztott farostlemezét. Nem fetisizmusból teszem, hanem a lemez felületének alapozása miatt. A szilárd alap olyan barázdáltságú, mintha a hidegburkolók fogas-vasával lenne felvíve, amelyre a falicsempét illesztik. A földművelés első fázisát a szántás után a szabályos föld-barázdák alkotják, ebbe kerül a jó vetőmag, amely életnövekedése végén termést hoz […]

>>>
2019.05.19 - tiszatáj

MAURITS FERENC: BUKOTT ANGYAL ABLAKA. FÉNYVERSEK UTAZÁSAIMRÓL
Pontatlan és felszínes megállapítás lenne, miszerint a Bukott angyal ablaka megdöbbentően összetett kötet. Tudniillik, aki kicsit is ismeri a szerző, Maurits Ferenc életművét (vagy akár csak elolvassa a borító fülszövegén írtakat, melyből száraz adatként is kiderül, hogy ő „grafikus, festőművész, költő. A hatvanas évek jugoszláv figuralizmusának meghatározó alapja, az Új Symposion, majd a Forum Könyvkiadó grafikai szerkesztője.”), az a jelen versgyűjtemény összetettségén nem döbbenhet meg… – SZARVAS MELINDA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.15 - tiszatáj

INTERJÚ GABORJÁK ÁDÁMMAL ÉS SZABÓ ISTVÁN ZOLTÁNNAL
Május 17-én rendezi meg a Próza Nostra az első tudományos konferenciáját, amely a Végtelen határok – Konferencia a populáris kultúráról címet kapta. A rendezvény létrejöttével és kivitelezésével, a szerkesztőség terveivel kapcsolatban Szabó István Zoltán „Steve” főszerkesztővel, illetve Gaborják Ádám főszerkesztő-helyettessel beszélgettünk… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2019.05.14 - tiszatáj

BÍRÓ TÍMEA: A PUSZTÍTÁS REGGELEI
Nem tudom, Bíró Tímea örült-e, amikor először vette kezébe a kinyomtatott (amúgy nagyon szép kiállítású) könyvét – feltehetően igen, hisz ez csak természetes –, mert a benne található verseket olvasva, az a benyomásunk támad, mintha a fiatal költő semmiben sem találná az örömét – a kötet majd’ minden költeménye fájdalmat, nyomort, gyászt, pusztulást és halált lehel… – JAHODA SÁNDOR KRITIKÁJA

>>>
2019.05.13 - tiszatáj

A magyar olvasó immár a második Európai Irodalmi díjas makedón regényt tarthatja a kezében, ezt is Czinege-Panzova Annamária kitűnő fordításában.
Lidija Dimkovszka egyike azoknak a tehetséges kortárs makedón íróknak, akit korábban már a versesköteteiért is több díjjal tüntettek ki. Ugyanakkor ezzel a regényével már sikeres kétkötetes íróként is bemutatkozott az olvasók számára… – KUZDER RITA KRITIKÁJA

>>>
2019.05.12 - tiszatáj

IL VOLO: MUSICA
Nem akarok a lemez borítójával viccelődni, de mégis kikívánkozik belőlem: a képen az Il Volo tagjai egyik kőről lépnek át a másikra, az ember rögtön azt gondolja, hogy ez nyilván a szintlépést jelenti, biztos arra utaltak a grafikusok, hogy ez már egy másik trió, amire nem csupán a rajongóknak érdemes odafigyelni. Lelövöm a poént: a borító nem mond igazat, legalábbis megtéveszti a hallgatót, mert ez nagyon is az az Il Volo, amely nagyjából kilenc éve itt van velünk… – GERA MÁRTON KRITIKÁJA

>>>
2019.05.10 - tiszatáj

CSÉFALVAY ANDRÁS KIÁLLÍTÁSA A TRAFÓ GALÉRIÁBAN 
Az Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad című kiállításán a kép, a szöveg és a hang mind egy olyan alternatív atmoszféra megteremtésére törekszik, amely egészen új irányokat tud adni a képzőművészeti befogadásesztétika kultúrájának. A teremben szinte teljes sötétség uralkodik, nem úgy érzékeljük a körülöttünk lévőket, mint egy szokványos kiállításon. Az egyedüli fényforrás Cséfalvay videóinstallációinak fénye, monitorok, illetve a random, meglepetésszerűen vetített csillagos ég, amely mintegy leheletnyi finomsággal emeli be a külvilágot… – TÓTH EMESE ÍRÁSA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő