Varázslat a Rongy kocsmában

FISZ KLUB SZEGEDEN

Október 10-én este hét órakor három fiatal költő várakozik izgatottan, hogy a közönség elfoglalja a helyét a szegedi Rongy kocsma oszlopai közé varázsolt szobabelsőben. A Fiatal Írók Szövetségének tagjai ők: Tóth Kinga, Korpa Tamás és Molnár Illés.

A szervező, Káldy-Kovács Sára bekonferálja a felolvasóest moderátorát, Csepregi Jánost, aki beballag – a három költővel az oldalán – a mennyezetre függesztett ajtó mellett. Elhelyezkednek, minden szerzőnek saját asztalkája van, egy-egy asztali lámpával és fotellel. Csepregi János bemutatkozik, ismerősként üdvözli a költőket, hiszen a FISZ koordinátora és elnökségi tagja ő, és hat évig segédkezett sorozatszerkesztőként, hogy az ifjú, még nem kanonizált költők is kötettel jelenjenek meg a kortárs irodalmi palettán. S noha a jelenlévőket már nem ő fogja igazgatni, de elmondhatom, hogy az est végére sikerül egy olyan bizalmas hangulatot kialakítania, melyet, azt hiszem, nem csak a szerzők, hanem mi, az ott ülő hallgatóság is egyértelműen érzékelünk.

Az estet János azzal kezdi, hogy mond néhány szót a költőkről. Tóth Kingáról megtudjuk: amellett, hogy ír, képzőművészettel is foglalkozik (sőt, ez a két dolog nála egybemosódik), és folk zenekarban is énekel. A moderátor egy szociálisan érzékeny hölgyről beszél, mely számunkra is hamarosan kiderül a felolvasott művekből. Korpa Tamást egy „struktúrákban gondolkodó teokrataként” jellemzi János, aki komoly elméleti munkássággal rendelkezik, nem mellesleg 25 évesen elmondhatja magáról, hogy egy város díszpolgára, toldja hozzá János somolyogva. Molnár Illés magyar-kommunikáció szakpáron végzett, szövegeiben erős teológiai vonal húzódik, pendíti meg János. Mindezen túl pedig csipkelődve megemlíti, hogy Illés polgári foglalkozása az, hogy tőlünk, szegény tévénézők elől olykor elorozza tíz percre az esti film élményeit, hiszen ő felelős a reklámblokkokért az RTL Klubnál.

A bemutatkozó beszélgetés után elkezdődik a versfelolvasó blokk, mely nem sokban különül el a beszélgetőstől, mivel Jánosnak majdnem minden vershez van egy-két kérdése. Amint Kinga felolvassa az est első versét, a Tojásembert, János felhívja a figyelmet a költészetében ívelő gyerekvonalra. Kinga elmondja, tanított általános iskolában, most pedig óvodás gyermekekkel foglalkozik. Ebben a közegben az ember sok mindent lát és hall, s kialakul benne egy felelősségtudat, például a gyerekmondókák milyensége kapcsán. Ez számára egyrészről személyes tenni akarás, de igyekszik ezt közösségivé tenni, s versekké fogalmazni. Korpa Tamás a Come back című szerzeményével indít, a feltett kérdésre válaszolva, hogyan is lehet összeegyeztetni az elmélettel foglalkozó irodalmárt és a költőt, kifejti: költőként is a nyelvvel operál, hiszen a nyelv játékot kínál. Molnár Illés Vaktérkép című művét olvassa fel, mely az első variáció szerint címadója is lett volna alakuló kötetének, de végül a Hüllők és izzók címet viseli majd, mely Illés szerint ugyanúgy körülhatárolja a verseket, csak épp egy más megközelítésből.

Egyébként nem csak ő, mindannyian beszélnek arról, hogy kerülnek ki és be a versek a koncepcióba. Ahogyan írják újabb és újabb verseiket, úgy próbálják „belesuvasztani” a már meglévőek közé, tágítani az éppen fennálló keretet, melynek az lesz a vége, hogy a régi versek kukába kerülnek. Vagy éppen egy egész kötet. Folyamatosan írnak, újraírnak, finomítanak, elégedetlenkednek. Tamás bevallja, szorongva várja a kötetét, hiszen egészen tizenhat éves kora óta (nyolc éve!) publikál, s ebből a rengetegből fog összeállni most egy darab kötet. Illés pedig pont azt meséli el, hogyan „szakított” a korábbi munkásságával: a magyar szak elvégzése után kortárs kritikákkal párhuzamosan verseket is írt, így beleesett abba a csapdába, hogy elkezdte a korszellemet követni, annak nyelvét használva. Rá kellett jönnie, hogy ez nem a saját hangja, az állandó újrajátszás, visszacsatolás, idézgetés unalmassá vált számára. Nyilvánvaló, hogy voltak/vannak „apafigurái”, mint például Marno János, Szijj Ferenc, vagy örök példakép marad Pilinszky János, de nem lehet csak az általuk kitaposott ösvényen lépdelni kényelmesen. Hoz is egy verset, melyet megtartott ebből az időből, felolvassa nekünk. Határeset a címe.

Kinga versképzési technikája kicsit másképp működik, mint a fiúké. Ő is sokat szanál, de ez a tevékenység legfőképp bizonytalanságából fakad. Kinga vizuális alkat, s elsőként egy képet lát, majd ebből képez szöveget. Így gyakran képverseket kreál végül. Elmondja, hogy ez nehézséget jelent, kötetkiadás szempontjából, ugyanis a kiadók nem szívlelik ezeket a képverseket, „túl durvák” – mondják. Kinga bizonytalansága abból is ered, hogy fél, az írásából póz lesz. Másképp van ez a zene világában, amikor őszintén, mindenféle szorongás nélkül ki tudja adni magából érzéseit. Szerinte a művészet lényege a hitelesség.

Félénken mondja el mindezt, és hamar alátámasztja alapelvét: olvasni halljuk, s meghatódni látjuk, ahogy lassan, elhalóan befejezi a verset. Nem ő az egyetlen jó előadó az est alatt, a fiúk máshogyan ugyan, de hasonlóan elbűvölőek. Illés finoman humorizál, Tamás elkapja művei lüktetését, és érdekes módon hangjával kicsit elidegenít témáitól.

Egyre többet olvasnak most a szerzők, mindannyian megnyugodtak már, és kezdik nagyon élvezni az estet, talán most kapja el őket az a bensőséges hangulat, amely a térből, a retro stílusú bútorokból, a meleg színekkel elárasztott falakból, a rengeteg növényből és a mennyezetről lecsüngő helyes kis lugasból árad.

Oly könnyed légkör lengedez, hogy János szóvá is teszi ezt, az intimitás eztán csak fokozódik. Egészen az est végéig, amikor sűrűn röpködnek a köszönetnyilvánítások, s a szervezők további beszélgetésre sarkallnak minket, hallgatókat is. Többen ott is maradunk, körülülünk egy nagy asztalt, a bátrabbak saját írásokat mutatnak a szerzőknek, akik nagy lelkesedéssel javasolnak utakat arra, miképp is lehet a publikálás felé továbbindulni. Egészen sokáig ott ragadunk. Ekkor fordul oda hozzám Illés, hogy írok-e az estről majd valamit, mert látta, hogy buzgón jegyzeteltem. Mondom, hogy a Tiszatáj online-nak szeretnék egy tudósítást összehozni, de még nem tudom, mennyire lehetek szubjektív. Legyél az, mondja ő, ezt mostanában szeretik az emberek. Hátradőlök, és azt hiszem, megfogadom a tanácsát. S közben már a következő alkalmon töröm a fejem, olyan nincs, hogy egy ilyet én kihagyjak. November 7-én a Rongy kocsmában, a következő FISZ Klubon, én, ott leszek…

Salamon Teodóra

[nggallery id=86]

Fotó: Szemendrey István