09.30.
| Szeptemberben indul a Családi Iránytű Klub >>>
09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
NAPI TANDORI

09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Kényszerű válasz – a Tiszatájtól
2012.09.29 - tiszatáj

Egyszer megkérdezték Arany Jánost, mit tesz, mikor haragszik. Hallgatok – felelte. És ha nagyon haragszik? – Nagyon hallgatok.

Hát mi nem vagyunk Arany Jánosok, az egyszer biztos. Péter László levelének megjelenése után két hétig hallgattam, pedig nem is haragudtam. Csupán nem volt kedvem származástani vitába bocsátkozni. Egyébként is, hogyan lehet adekvátan reagálni az olyan vádakra, hogy valaki vajdasági származású, és tájidegen Szegeden? Ennyit tenne az a 20 kilométernyi út a határig?

Tulajdonképpen miről is szól Péter László levele? 1. A Tiszatájat vajdaságiak szállták meg, akik nem értik Szeged szellemiségét, ergo 2. nem is válhatnak igazi szegedivé, ebből kifolyólag 3. nem is szerkeszthetnek Szegeden lapot. 4. Alig vannak szegedi szerzők a Tiszatájban, és azok sem arról írnak, amiről ő szeretné. Az egész levélnek ez a veleje. (Előre is elnézést kérek, ha olykor keverem az egyes számot a többes számmal, de magánemberként és főszerkesztőként, a szerkesztőség szegedi és nem szegedi tagjainak nevében is írom, amit írok.)

Szegedi, nem szegedi szerzőkről. A Tiszatáj folyóirat szerkesztői nem tartják nyilván szerzőik pedigréjét, hogy ki hol született, hol él, vagy éppen honnan jött. Mert ezek a dolgok esetlegesek. Változékonyak. Néha önként, néha az erőnek engedve el szoktunk menni otthonról. Ami viszont egyetemes, az a gondolat és az irodalom. A gondolat és az irodalom pedig sehol nem lehet tájidegen, bármilyen nyelven is írják. Legföljebb ott, ahol nem tud gyökeret ereszteni. Ahol a szűklátókörűség, a szellemi csőlátás nem jut messzebb a kertek aljánál. Péter László a szerkesztőség egyes tagjainak a szemére veti, hogy vajdasági származása okán más „irodalmi élet gyakorlatán „szocializálódott«”(ilyen setétben settenkedő vajdaságiból kettő van itt, egyik jómagam). Nehezen értelmezhető ez a mondat a 21. században, de ha ez alatt azt érti, hogy (korábbi) kisebbségi létükből kifolyólag nyitottabbak, befogadóbbak más kultúrák iránt, ezt akár bóknak is vehetik ideát és odaát egyaránt. Kár, hogy ezek nem veleszületett tulajdonságai az embernek. Sokkal boldogabb világban élnénk mi is, és Péter László is. Hogy a szeptemberi számunkban több a vajdasági vonatkozású írás, mint egyébként, annak az az egyszerű oka, hogy a tanulmányok, kritikák egy része Tolnai Ottó költészetével foglalkozik. Tolnai Ottó művei pedig – amellett, hogy a szerző történetesen Palicson éli halandó életét – az egyetemes magyar irodalom részét képezik.

A másik ok, amiért nem reagáltunk, az az volt, hogy igyekeztünk bölcsek maradni mások helyett is.  Csörögtek a telefonok, érkeztek az emailek szerzőktől, szerkesztőtársaktól, hogy válaszolni szeretnének Péter László levelére. Akit tudtunk, lebeszéltük. (Szuromi Pál azután hívott föl, hogy levelét már elküldte a Délmagyarországnak. Támogatását, akárcsak másokét, akik ez ügyben nyilatkoztak, ezúton is köszönjük.) Tisztában vagyunk vele ugyanis, hogy könnyebb a tüzet szítani, mint oltani. Odaát, a Vajdaságban amúgy is sokaknak rosszul esett a „vajdaságizás” (tudtommal a Magyar Szó cikket készül írni ez ügyben. Pedig mindezt elkerülhettük volna egy baráti beszélgetéssel a szerkesztőségben). Holott Szeged nyitott város, befogadó. Személy szerint tizenhét éve vagyok a lapnál, életem egy nagyobb darabját beledolgoztam a Tiszatájba. Ez persze nem mentség semmire, pusztán tény.

A Tiszatáj országos folyóirat – nem mi tettük azzá, ez a folyamat Ilia Mihállyal kezdődött, és tart a mai napig. Viszont vállaljuk ezt az örökséget, és nem kívánunk róla lemondani a bezárkózás, a provincializmus érdekében. Sőt, éppenséggel tágítottuk – erőnkhöz mérten – az irodalmi közvetítés határait azzal, hogy a folyóirat lapjain teret adtunk a világirodalomnak. Meggyőződésünk, hogy ettől Szeged szellemisége szemernyit sem veszít sajátosságából, sőt. Wisława Szymborska vagy Naguib Mahfuoz – hogy csak a Tiszatájban megjelent két Nobel-díjast említsem – még senki kultúráját nem tette tönkre. Hadd hangsúlyozzam: ez koncepció. A jelenleg működő szerkesztőség tudatosan vállalt koncepciója. A nyitottság, a kultúrák megismerése, más népek irodalmának (arányos mértékű) közvetítése része a szerkesztőség (és személy szerint a főszerkesztő) vállalásának. Ezt lehet nem szeretni, elutasítani, saját véleményéhez mindenkinek joga van, és mi minden véleményt örömmel meghallgatunk. Az októberi számunkban történetesen egy román szerző nagyobb lélegzetű írását közöljük – de nem azért, mert szerzője román, vagy mert nem helybéli, hanem mert a novella: szép. És igaz. Akinek sikerül a műben elvonatkoztatnia a személy- és helynevektől, annak számára kiderül, a történet ugyanúgy játszódhatna az ötvenes évek Magyarországán, Bulgáriában vagy a Száz év magány hazájában. Mert a butaság, a szerelem, a fájdalom és a szenvedés vagy a boldogság minden népnél ugyanazt a nyelvet beszéli. Csak a nyelvet kell dekódolni. Szomorú dolog, hogy vannak határok, de ha már vannak, a Tiszatáj folyóirat azon fog dolgozni, hogy ezeket a határokat a szellem részére átjárhatóvá tegye, nem pedig azon, hogy még jobban bebetonozza (az internet korában?).

Mint már mondtam: nem vezetünk nyilvántartást szerzőink lakcímkártyájáról. Ennek ellenére bátran állítom, a Tiszatáj arányaiban legalább annyi helyi szerzőt jelentet meg a hasábjain, mint bármelyik más vidéki folyóirat. Talán még többet is. Akit szórakoztat az írók származásának boncolgatása, vegye magának a fáradságot, és nézzen utána. A jó irodalomnak mindig helye volt a Tiszatájban, a szegedinek is. Hogy a szegedi szerzők nem mindig arról írnak, amiről Péter László szívesen olvasna, az meglehet. Péter Lászlónak ugyanakkor van olyan észrevétele, mellyel messzemenően egyet tudunk érteni. Tömörkény és Móra irodalmi munkássága valóban többet érdemelne, mint amennyi figyelem mostanság műveikre irányul. Nagyon szívesen együttműködünk Péter Lászlóval, hogy ezen változtassunk, és ahogyan tavaly ősszel – a tematikában jártas irodalomtörténészek közreműködésével – Mikszáth Kálmánról készítettünk egy blokkot, ugyanúgy örömmel néznénk elébe egy csokornyi Tömörkény- vagy Móra-tanulmánynak. Péter László írásait mindig örömmel fogadtuk. Azt ellenben továbbra sem ígérhetjük, hogy napilapokban megjelent cikkekre reagálásokat közlünk – ugyanis ez nem egyeztethető össze egy havilap profiljával (3-4 hónapos átfutási idő). De biztos vagyok benne, hogy Péter László haragjának nem ez az utóbbi az oka.

Mondják, nincsenek véletlenek, holott minden bizonnyal csupán a véletlen műve, hogy Péter László olvasói levelét hamarosan egy másik levél is követte. Kovács Miklósé, aki az általa említett szerzőket hiányolta a folyóiratban. Erről csak röviden: hogy a megnevezett szegedi poéták miért hiányoztak az elmúlt harminc-negyven évben a Tiszatáj hasábjairól, nem mi vagyunk hivatottak megfejteni. Nota bene: ha egy évtizedek óta elismert költő (történetesen fővárosi) azzal a megjegyzéssel küldi el hat versét, hogy fiúk, válogassatok, akkor ez csak azt bizonyítja, hogy 1. a szerkesztőségek mindenhol válogatnak, és 2. a tehetség többnyire szerénységgel és megértéssel párosul.

Hász Róbert, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője

 

Korábbi írásunk a témában: Röghözkötött irodalom? (A Tiszatáj-„vita” margójára)

Címke: , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő