„Nehezen beskatulyázható a hangom”

– A Bohémélet a fiatalok operája, azok a produkciók a leghatásosabbak, amikor valóban ifjú énekesekkel állítják színpadra. Egyenesen vezetett a pályája Mimi szerepéig?

– Sohasem gondoltam volna, hogy egyszer majd eléneklem Mimit. Az egyetemen a tanáraimtól nem ilyen típusú szerepeket kaptam, és néhány évvel ezelőtt a Szegedi Nemzeti Színházban is a Parasztbecsület Santuzzájaként debütáltam. Valószínűleg azért alakulhatott így, mert kicsit nehezen beskatulyázható az énekhangom. A beszédhangom mélyebb, ugyanakkor az éneklésben a magasságok természetesen jönnek, nem okoznak gondot. Hálás vagyok, hogy megkaptam most a Bohémélet Mimijét. Amikor ismerkedni kezdtem a szereppel, először azt gondoltam, hogy semmi közöm ehhez a karakterhez. Aztán hallgattam lemezeket, megnéztem videófelvételeket, mert kíváncsi voltam rá, hogy kik, hogyan adták elő. Anna Netrebko és Rolando Villazón filmváltozata tetszett a legjobban, azt jó támpontnak találtam. Zeneigazgatónkkal, Dinyés Dániel karmesterrel és Göttinger Pál rendezővel sokat beszélgettünk a darabról, így lassan kezdtem megtalálni azokat a pontokat, amik mégiscsak összekapcsolhatnak a figurával. Mimi azért is megy le a padlásszobájából Rodolfóhoz, mert egyedül érzi magát. A „kialudt a gyertyám” és az „elvesztettem a kulcsot” csak ürügy, egyszerűen nem akar egyedül lenni, szeretetre vágyik, mint mindenki. Ahogyan összetereli őket az élet, úgy Mimi betegségével később szét is választja.

– Fontos az élettapasztalat ehhez a szerephez is?

– Aki elmúlt már tinédzser, biztosan átesett élete első szerelmi csalódásán, így tudja, milyen az, amikor a szívünket-lelkünket odaadjuk valakinek, de nem azt kapjuk vissza, amire vágyunk. Amikor két ember végül mégsem találkozik. Mimi a harmadik felvonásban elfogadja, hogy Rodolfo fél attól, hogy ő meg fog halni; elfogadja, hogy nincs készen a fiú arra, hogy felvállalja a ’jóban-rosszban’ kapcsolati helyzetből a ’rosszban’ részt. Viszont érzi, felnőttnek kell lennie, és neki kell kimondania: akkor most legyen vége. Mint ahogyan az operairodalom bármelyik karakteréhez, Mimihez is szükséges az élettapasztalat. A színiiskolában annak idején azt tanították nekünk, minden szerephez lehet találni a saját életünkből egy-egy olyan kapaszkodót, amiből már elkezdhetjük felépíteni a karaktert. A rendezőnk, Göttinger Pál sokat segített ebben.

– Színiiskoláról beszélt, azaz eredetileg nem is operaénekesnek készült?

– Nem, budapesti lányként prózai színész szerettem volna lenni. Édesanyám támogatott ebben, de azt kérte, tanuljak valami civil szakmát is, mert több lábon kell állni. Az informatika is érdekelt, így abból is szereztem végzettséget, és szeretek masszírozni is, így hivatásos gyógymasszőr lettem. Két évig a Budai Irgalmasrendi Kórházban dolgoztam, ami jó iskola volt az életre. Rehabilitációval foglalkoztam, nemcsak masszíroztam a betegeket, hanem súlyfürdőt, tangentoros kezelést és szénsavas fürdőt is végeztem. Hálás vagyok az életnek, hogy ilyen tapasztalatot is szerezhettem, empátiát tanulhattam.

– A színművészetire is jelentkezett?

– Ma már azt mondom, szerencsére nem vettek fel. Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy nem abba az irányba indultam el. Már a budapesti Főnix Művészeti Műhely Színiiskolában kiderült, hogy jó hangom van, ezért musicaleket, operetteket énekeltem. A súlyfürdős kezelés közben énekléssel szórakoztattam a betegeket. Az egyik hölgy beajánlott a barátnőjéhez, a Zeneakadémián is tanító neves koloratúrszopránhoz, Nádor Magdához, aki miután meghallgatott, azzal biztatott, hogy ezzel a hangi adottsággal érdemes valamit kezdeni. Átirányított egyik korábbi tanítványához, Kármán Emeséhez, aki fél év elteltével azt mondta, döntsem el, hogy hobbiból szeretnék énekelni vagy komolyan. Az utóbbit választottam, mire azt felelte, akkor van egy évem, hogy felkészüljek az egyetemi felvételire. Szinte a nulláról kellett mindent megtanulnom a szolfézs-zeneelmélettől a kötelező zongoráig. Sólyom-Nagy Sándor és Kertesi Ingrid is biztatott a felvételin a Zeneakadémián, de az írásbelim sajnos nem sikerült elég jól. Szegeden viszont azt mondták, megelőlegezik a bizalmat, be tudom pótolni a lemaradásomat. Nagyon hálás vagyok nekik ezért mind a mai napig.

– Kinél tanult Szegeden?

– Első évben Temesi Máriánál, majd Andrejcsik Istvánnál, mindkettőjüktől sokat tanultam.

– Részt vett Vizin Viktória, Rost Andrea, Szinetár Miklós, Sass Sylvia és Marton Éva mesterkurzusán is. Kitől tartott a legjobban?

– Kicsit aggódtam amiatt, hogy Marton Évának kell énekelnem, ezért mindent vagy semmit alapon Turandot nagyáriáját vittem a mesterkurzusára. Nagy élmény volt, hogy miután meghallgatott, azt mondta. „Ezért kellett lejönnöm Szegedre!” Az idei Marton Éva Énekversenyen is részt vettem, az erős nemzetközi mezőnyben a középdöntőig jutottam, aminek nagyon örültem. Pedig igazából csak az volt a célom, hogy kipróbáljam, megmutassam az új, szoprán repertoáromat, amit a szegedi színház új zenei vezetésével közösen megbeszéltünk. Így Liu és Micaela áriáját énekeltem többek között. Fiatal vagyok, tudom, hogy sokat kell még tanulnom, és ezek mind olyan szerepek, amelyekkel lehet is. Hamarosan Zerlina leszek a Don Giovanni-produkcióban, ami szintén remek tanulási lehetőség. A következő években érnie kell még a hangomnak és a szellememnek is ahhoz, hogy majd egyszer Turandot szerepét is elénekelhessem. Szeretném türelmesen és okosan felépíteni a pályámat. Követendő példa ebben számomra Anna Netrebko.

– Mit csinál, amikor nem énekel?

– Érdekel a videókészítés, például az Eprésző kislány című produkció riport-videóanyagait én készítettem Szilágyi Annamária irányításával. A saját YouTube-csatornámhoz is magam veszem fel és vágom meg az anyagokat. A mi szakmánkban, a mai világban elengedhetetlen a közösségi média napi szintű használata. Gyerekkoromban versenyszerűen röplabdáztam, mostanában pedig edzőterembe szeretek járni, és mellette jógával nyújtok. Ezek fontosak az állóképesség, az erőnlét fejlesztéséhez, ami minden színpadi előadónak jól jön. A fizikai állapot az éneklésre éppúgy kihat, mint az élet minden területére. Szeretek főzni is, ha marad rá időm.

– Milyen feladatok várják még ebben az évadban?

– Tavaly próbáltuk Purcell Dido és Aeneas című operáját, de a pandémia miatt már nem tudtuk megtartani a bemutatót, novemberben ezt is pótoljuk. A Magyar Állami Operaház István, a király-produkciójában is részt veszek Réka szerepében. Ebből is lesznek előadások novemberben. Nagyon várom a Maria Stuarda című Donizetti-opera koncertszerű előadását, amelyben nagyszerű kollégák partnereként Anna szerepét éneklem. Márciusban mutatjuk be a Don Giovannit, amiben Zerlina leszek. Május végén pedig Juronics Tamás rendezésében tartjuk majd a Marica grófnő premierjét. Örülök, hogy elénekelhetem Kálmán Imre népszerű operettjének a címszerepét.

– Dido szerepére felkészült már tavaly, mi volt a legnagyobb kihívás benne?

– Kevés barokkot énekeltem eddig. A Dido és Aeneas azért is különleges a számomra, mert rengeteg érzelem van benne megjelenítve, szinte romantikus operaként lehet rá tekinteni. A produkciót rendező Göttinger Pállal sokat beszélgettünk arról, hogy ezt a komoly szerelmi drámát természetes egyszerűséggel kell előadni, attól válik igazán élővé és átérezhetővé. Dido szerepében Tatiana Troyanos énekesi teljesítménye és színészi alakítása a favoritom.

H. Zs.

Bohémélet előadásfotók: SZNSZ/Szabó Luca

A szerző fotói