Huszonötödik évfordulóját ünnepli idén a szegedi Grand Café

25 ÉVES A GRAND CAFÉ

Grand Café 25 Jubileumi felolvasás Smokey Monday

 Időpont: 2021. október 8. péntek 19:00
Helyszín: Grand Café,
Deák Ferenc u. 18.
Esemény >>>

A Grand Café 25. évfordulójának közös megünneplése.

★ ★ ★

ERDÉLYI ÁGNES KÖSZÖNTŐJE

„Kedves Barátaink!

25 éves a Grand

Hány év is számít egy emberöltőnek? A Google szerint „25-35 év, ez megegyezik a nemzedékek váltásának idejével”. Az életidő mellett azonban ez történelmi lépték is már. Itt van, mondjuk, a szegedi Nagyárvíz, hogy egy ilyen delikátesz példával álljak elő. 1879-től számítva 25 év alatt, tehát 1904-ig, gyakorlatilag felépült a teljes szegedi Belváros kör- és sugárutakkal, díszes palotákkal, bank- és szórakoztatónegyeddel, mozikkal, színházzal és a Széchenyi téri promenáddal. Azóta az idő, mint rendesen, zúgva szállt, rombolt és épített újra, de mit tud felmutatni nemzedéknyi idő alatt a mi drága Grandunk? A székeket pl. már háromszor lecseréltük, a nagyterem burkolatát kétszer, a mozigép monstrumokat felváltották a kecsesebb projektorok. A kávézónak volt kék, fehér, zöld, szürke, bordó és fekete korszaka, a bársony függönyök pedig eltűntek. Lett wifi. Az épület mostanában befejeződött gigafelújításakor kaptunk két új toalettet. Viszont a grandos fiúk és társaik önerősen hangszigeteltek, burkoltak, felépítettek egy színpadot és egy hangstúdiót. Mindez a város történetileg kialakult szórakoztató negyedében történt és történik szerényen, ám korántsem észrevétlenül. De igaztalan lenne, ha nem beszélnénk expanziós kísérleteinkről. Pályáztunk nagyívűen az akkor még a profilját kereső Korzó, majd a Belvárosi mozi működtetésére – ajánlottuk magunkat a városnak. Csak azt akartuk nagyban, amit addig felmutattunk a Grandban. De maradtunk kicsinek, lehet, éppen ez a ránk szabott forma, ez a „pont jó”. Ám 2007-től meg-megszakítva 2017-ig nyaranta a csodálatos Tisza parti Grand Várkertet járattuk csúcsra az óriás hársak alatt. Igen, voltaképpen megvolt nekünk a Várkert is. Mi jöhet még? Ahogy magunkat ismerem, maximum egy függőkert a Grand és a Tisza szálló között. Noha vannak még tartalékaink, legalábbis fejben és szívben.

Az ünnep, főleg ha születésnapi, számadás is. De hogyan adjunk számot? A sok száz (ezer?) eseményről, az ugyanannyi hozzánk ellátogatóról; írókról, tudósokról, képzőművészekről, zenészekről, filmesekről, nemes ügyekért kiálló aktivistákról, a minket munkával, együttműködéssel, szolidaritással támogatókról. Az elmondhatatlanul sok élményről, örömről, közös gondolkodásról, az önzetlen szolgálatról, a gondokról.  Nem lehet számot adni mindennapjaink várva-várt vendégeiről, a hűségesekről, a vissza-visszatérőkről, az olykor betévedőkről. És mindenekelőtt mindenkori felejthetetlen munkatársainkról és főmunkatársainkról, akik nélkül nem az lenne ez a hely, amivé lett. Tudjuk ezt mindannyian jól. És hogyan adjunk számot a szívmelegről, amit sok ember érez talán, ha a Grand Caféra gondol.

A grandos nemzedékváltás rendre megtörtént, új időknek új dalaival. A régi és újabb idők munkatársait, barátainkat, támogatóinkat szeretettel várjuk egy születésnapi koccintásra!”

★ ★ ★

18:00 – KAPUNYITÁS

19:00 – JUBILLEUMI FELOLVASÁS

Felolvasnak a Szegedi Szépíró-kör tagjai és a kultikus kávézó negyed évszázados múltjának állandó támogatói: Bencsik Orsolya, Darvasi László, Gyukics Gábor, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Molnár H. Magor, Orcsik Roland és Szilasi László.

A program a Szépírók Társasága támogatásával valósul meg.

21:00 – SMOKEY MONDAY

A szegedi minőségi táncoltatás koronázatlan királyai visszatérnek a Grandba, hogy a lábaitokkal is ünnepelhessetek.

★ ★ ★

Ha látogatod, azzal támogatod is a Grand Cafét.

Tedd meg online is!

https://www.patreon.com/grandcafeszeged