„A zenés színház komplexitása vonz”

– Hogyan lett a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának táncművésze?

– Győrben születtem, az ottani táncművészeti iskolának volt egy kihelyezett balettóvodája, ahol elkezdtem az előképzést. Afonyi Éva, a Győri Balett akkori tagja foglalkozott velünk, onnan egyenesen vezetett az utam a táncművészeti iskolába, ahol tizenkét évig tanultam a szakmát. Amikor 2012-ben végeztem, a koncertvizsgánk után Varga József, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának akkori vezetője szerződést ajánlott, ami már csak a Szegedi Kortárs Balett és a többtagozatúság miatt is nagyon jó lehetőségnek tűnt. Felvettek közben a Táncművészeti Főiskolára is, amit munka mellett végeztem el. Amint megtapasztaltam egy ekkora színház rendkívül összetett működését – mind a színpadon, mind a színfalak mögött –, azonnal tudtam, én ezzel   akarok foglalkozni.

– Melyik volt az első produkció, amiben a mély vízbe ugrott?

– Egy kezdőnek minden előadás nagy kihívást jelent. Opera-előadást korábban sohasem láttam, ezért is különösen izgalmas feladat volt operisták mellett táncosként viselkedni és segíteni az előadás menetét. Az első produkció, amiben felléptem, a z Andrea Chenier volt, majd néhány felújító próbával A kölyök című musicalbe kellett beállnom. Fogalmam sem volt, hogy a takarásban hogyan kell közlekedni, vagy hogy működik a forgószínpad. Ezeket nem tanítják meg az iskolában. Mégis csodálatos élmény volt, úgy éreztem, jól döntöttem, még ha ilyen messze is kellett jönnöm a családomtól.

– Milyen a viszony az egyes tagozatok között?

– Ez egy különleges színház, egy családként működik az egész társulat. A büfében nem számít, hogy ki, melyik tagozatban dolgozik, közös a témánk, és mindig számíthatunk egymásra.

– A színházi fizetések évtizedek óta siralmasak.

– A színházból lehetetlenség megélni. Ez egy szerelemszakma. Ha valaki ezt választja, akkor jó, ha már az elején tisztában van azzal, hogy a fizetéséből nem lesz lakása, autója. Ugyanakkor mindennap azt csinálhatja, amit igazán szeret. Megihatja a bambit a büfében, de bizony a hó végén számolgatnia kell az aprót. Én is vállaltam másodállást, táncpedagógusként dolgozom a VargaBalett Táncműhelynél, ahol kisgyermekeket tanítok. Korábban Makóra is kijártam, de ettől az évtől már annyi elfoglaltságom van a színházban, hogy csak Szegeden tanítok. Az 1984 koreográfus-asszisztense vagyok, ezt a darabot a pandémia miatt két éve csináljuk, háromszor kezdtük újra a próbákat. Hiába tudják a táncosok a dolgukat, mindig nagy felelősség ezt a bonyolult produkciót úgy színpadra vinni, hogy az eredeti minőséget megtartsuk. Szerencsére Horgas Ádámmal, az előadás rendezőjével nagyon hatékonyan tudunk együtt dolgozni.

– Milyen örömet talál a tanításban?

– Eredetileg egzisztenciális okokból vállalkoztam a tanításra, de hamar megszerettem, mert a gyerekek szeretete nap mint nap plusz töltetet ad. Talán bele is fásulnék a színházi osztott munkarendbe, ha délután 2 és 6 között nem tudnék óvodás és kisiskolás gyerekekkel foglalkozni. Elsősorban az a célom velük, hogy szeressék a művészetet, akarjanak klasszikus zenét hallgatni, színházba járni, ismerjék meg a hangszereket, merjenek megmozdulni, ne csak a telefont nyomkodják. Aki már gyerekként beleszeret a színházba, az úgyis megy tovább valamelyik művészeti ágazatán. Ha eljönnek a színházba, és engem látnak egy előadáson, örömmel tölt el, hogy olyan élményt tudtam nekik adni, amitől az emlékezetes lesz számukra.

– Az 1984 előadásain kívül milyen nagyobb feladatok várnak még ebben a szezonban a színház tánckarára?

– Az évad végén Juronics Tamás rendezésében mutatjuk be a Marica grófnőt, ami komoly kihívásnak ígérkezik. Tavasszal valószínűleg lehetőséget kapunk egy tánckari estre is, amit nagyon várunk. Szeretnénk, ha a szegedi közönség bennünket is jobban megismerhetne önálló táncos társulatként, hiszen mi is táncművészek vagyunk, alkalmasak önálló produkciók kiállítására. Mi is ugyanúgy tréninggel kezdjük a napot, mint a balettegyüttes táncosai, csak mi sokféle dolgot csinálunk. Kell tudnunk énekelni, szöveget mondani, művészien kitölteni azokat a jeleneteket is, ahol nincs más feladatunk természetesen a tánc mellett. Ez a fajta munka sokszor nehezebb számomra, mintha csak a táncra kellene koncentrálni.

– Nemrég Erzsébet királyné szerepében is felbukkant.

– A múzeum és egyben a Sisi-kiállítás megnyitójának meglepetése volt, hogy egy bécsi keringővel nyitottuk meg a három kiállítótermet. A korabeli stílust idéző színházi jelmezekben körbetáncoltuk Sisi személyes használati tárgyait is.

– Húga gyakran jelzi a Facebookon, mennyire büszke táncos nővérére.

– Én is rá! A húgom taekwondo világbajnok. Engem követve ő is a győri táncművészeti iskolába járt, de később édesapánk hatására, aki taekwondo mester, a sportot választotta. Elképesztő áldozatokat hoz azért, hogy ilyen magas színvonalon művelhesse ezt a nem olimpiai, ezért Magyarországon nem is annyira megbecsült sportágat. Rendkívül büszke vagyok kitartásáért. Benne van a válogatottban, edzőtáborokba jár, jól viseli a kemény versenyek minden fizikai és pszichés terhét. Remélem ő is, ahogy én teszem, követi az álmait, és megtalálja a helyét a világban.

H. Zs.