Fellinger Károly versei

Fény és sötétség

(Jean-Paul Belmondo halálára)

Árnyéka

kitakarja

múltját,

miközben

az éjszaka lekésik,

lecsúszik

a csillagos égről,

nem vigasztalja,

hogy holnap és holnapután

is éjszaka lesz,

lecsúszik, mint a gyerek

a csúszdán.

A tolvaj remény

mindig elhagy valamit,

a tetthelyen.

Nem lehet

vele betelni.

Fény és sötétség II

(Jean-Paul Belmondo hallgatózik)

A halott múltja maga a szappan,

amivel megmossák a hullát,

jó alaposan,

ahogy a finnyás családja kéri,

végül ami marad belőle,

kiöntik a koszos vízzel együtt,

ha ráérős a hullamosó,

hagyja a fenébe a lavrot,

a maradék szappan meg boldogan

szétmállik, feloldódik a mosóvízben,

aztán leüllepszik, mint a

a telihold a folyó fenekén.

Jean-Paul Belmondo a Roland Garroson 1979-ben
(Fotó: André Crudo)