Tiszatájonline | 2021. augusztus 28.

Lassú élet

RADIKÁLIS HÉTKÖZNAPOK CÍMŰ NEMZETKÖZI CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS
Ez a tárlat arra a világra reflektál, amely irracionális, inkoherens, amelyben rövid távú preferenciák mentén születnek meg döntéseink, és háttérbe szorul a hosszabb távú, racionális szemlélet és gyakorlat. Tudatalattink csele, hogy megőrzi a múltunkban történt eseményeket és emlékeket, előhívásukhoz nem kell transzállapotba kerülni. A művek a valóságot és a fikciót nemcsak kívülről ábrázolják, hanem belülről is átvilágítják… – ABAFÁY-DEÁK CSILLAG ÉS KÖLÜS LAJOS ÍRÁSAI

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS

RADIKÁLIS HÉTKÖZNAPOK CÍMŰ NEMZETKÖZI CSOPORTOS KIÁLLÍTÁS

2021. 07. 14 – 2021. 09. 04.

Ludwig Múzeum
1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Kiállító művészek: 

BARTHA Gabó | BENCZÚR Emese | Anca BENERA & Arnold ESTEFÁN | Ursula BIEMANN & Paulo TAVARES | ERDEI Krisztina | Manfred ERJAUTZ | ex-artists’ collective (KASZÁS Tamás & LÓRÁNT Anikó) | HORVÁTH Gideon | Oto HUDEC | KASZÁS Tamás | KORONCZI Endre | LAKNER Antal | Diana LELONEK | Petra MAITZ | MÁTYÁSI Péter | Oliver RESSLER | SCHULLER Judit Flóra | SÜVEGES Rita | SZABÓ Eszter Ágnes | Lois WEINBERGER | Syporca WHANDAL | ZILAHI Anna 

Kurátorok: Csizek Petra, Jan Elantkowski, Készman József, Petró Zsuzska, Popovics Viktória, Üveges Krisztina

 

Abafáy-Deák Csillag: Hímzett szívverések

Ki kell lépni az emberszabású gondolkodás ketrecéből
(Lovász Ádám)

Ez a tárlat arra a világra reflektál, amely irracionális, inkoherens, amelyben rövid távú preferenciák mentén születnek meg döntéseink, és háttérbe szorul a hosszabb távú, racionális szemlélet és gyakorlat. Tudatalattink csele, hogy megőrzi a múltunkban történt eseményeket és emlékeket, előhívásukhoz nem kell transzállapotba kerülni. A művek a valóságot és a fikciót nemcsak kívülről ábrázolják, hanem belülről is átvilágítják.

Az alkotások között találunk kritikai állásfoglalást, a jövő kihívásaira hangolt utópikus modelleket, de terítékre kerülnek megkérdőjelezhető művészetfogyasztási szokásaink, érzékelési és befogadási rutinjaink. Felmutatásukban szembesülhetünk megváltoztatásuk igényével és szükségszerűségével. A hétköznapi élet tárgyait, folyamatait, a térben való építkezést, a téralakítást esztétikai kontextusokba helyező installációkban keveredik a land art, a konceptuális művészet, pop-art, az environmental art (környezetszobrászat) műfaja.

A művekben – legyen szó radikális vagy/és meditatív megközelítési módról – rendre visszatér két kulcsmotívum, ez egyik az eszképizmus, a pusztulás, menekülés az elnyomó körülmények, elviselhetetlen élet elől, a másik a megőrzés motívuma, visszatérés, visszazuhanás egy modernitás előtti, premodern szokásokra, a paraszti kultúra hagyományaira épülő világba, az értékek újraépítésének igényével. Mindkét kulcsmotívum mögött a kulturális alkalmazkodás valamilyen módját fedezhetjük fel. Ez az alkalmazkodás az egyén számára lehet megoldás, de társadalmi méretekben nem megvalósítható.

A tárlat címe egyfajta időparadoxonra utal. A lassú élet szerintem lehetetlen, a hétköznapi forradalom csak vágy, mintha a szívverésünket kellene lelassítani, miközben rendre halljuk: Carpe diem! A mának éljünk! Helyezzük magunkat önkontroll alá? Szokjunk le eddigi szokásainkról? Világunk nem csak irracionális, hanem paternalista is, és a te tudod, hogy mi a jó neked, és mi rákényszerítünk arra, hogy eszerint cselekedj elve alapján működik. Ez a szemléletmód odavezethet, hogy a jövő világ nélkülünk fog létezni.

Ezt az új világot képzeli el Anca Benera & Arnold Estefán Az utánunk jövő világ, 2020 című kollázs-sorozata. Ötletük a karantén alatt született, reakcióképpen a COVID-19 járványra, a kijárási tilalomra és a vírussal kapcsolatban használt háborús retorikára. Talált fotókból és újságkivágásokból készült munkájukban az ember és a természet kapcsolatát vizsgálják, pontosabban a vadvilág ember általi elpusztítását. Az ember által épített környezetben bemutatott állatok képei egy olyan hipotetikus forgatókönyvet sugallnak, amelyben maga az emberiség áll a kihalás küszöbén. A mű létrejöttét Alan Weisman The World without Us (A világ nélkülünk) című könyve inspirálta.

Oto Hudec Mi vagyunk a Kert!, 2020 c. installációja egy férfi és egy kislány történetét meséli el, akik magányosan élnek a klímakatasztrófát követő jövőben. A történetet festmények, rajzok, tárgyak és egy videó egészít ki, mint a valóság mozaikdarabjai. A disztópikus világban az élet korábbi feltételei, a társadalomhoz és a közösséghez való tartozás, a jobb élet reménye már megszűntek létezni. A túlélők nem tudják, hogy máshol vannak-e hozzájuk hasonló emberi lények.

Ursula Biemann és Paulo Tavares Az erdő törvénye, 2014 c. multimédiás műve Nyugat-Amazónia élő erdein navigál minket végig. A mozgóképet és nyomtatott kiadványt is magában foglaló projekt a lassú utat választja a perek történelmi, politikai és ökológiai vetületeinek feltérképezésére az erdő, illetve azoknak az embereknek a szemszögéből, akik művelik, konfliktusok közepette.

Mátyási Péter Tűlevélszőnyeg, 2018–2020 c. installációja azt mutatja be, ahogy a rendszeres jelen-nem-levés, az emberi munka hiánya és általában az ember távollétének következtében a növények folyamatos növekedése átváltoztatta a kertet, amely így elkezdett „kert” mivoltában pusztulni kezdett. A tűlevelek, mivel rendszeres összeszedésük elmaradt, egy idő után szőnyegként terítették be a kert egy részét.

Lois Weinberger a Terepmunka, 2010 c. installációjában egy mentális táj topográfiai térképét rajzolta meg. A kontúrvonalakat növénynevekkel, nem pedig magasságmérésekkel látta el. A terepen található övezetek némelyikében ​​a felsorolt ​​növények szaporodnak, nevük madárrajokként halmozódik fel. A többi zóna teljesen üres: még a bogáncs sem hódította meg ezeket a magaslatokat. A válogatott megnevezések minden véletlenszerű olvasata varázslatnak tűnik, olyan nevekkel, mint mocsári tea, fehérgerenda, fűrészfürt, burnet (földi tömjén) és illatos orchidea.

Bartha Gabó Terrapolis Tarcal, 2019 c. videoinstallációjában is a növényeké a főszerep. Az egyik videóban a kertet pásztázzák végig, szinte levélről levélre, ehető növényekre koncentrálva. A másik videóban levél- és virágkóstolót, vajas kovászos kenyérrel, de asztaltársaság nélkül.

Diana Lelonek Élő dolgok központja, 2017–2020 eldobott tárgyakat, olyan használt cikkeket mutat be, amelyekre már nincs szükség, az emberi túltermelés hulladékai, amelyek az élő organizmusok természetes környezetévé váltak. A mintákat illegális hulladéklerakókban találták, ahol az emberi eredetű tárgyak összeolvadnak a növényi szövetekkel, egyszerre élők és élettelenek. Az installáció a kiselejtezés és a haszontalanná válás mechanizmusait írja le.

Süveges Rita Paleobotanikus erőmű 2020, Petrocén, 2019, out of control c. installációja párbeszédben áll Diana Lelonek alkotásával. Süveges szerint a természet regeneratív ciklikusságában nincs felesleg, sem hulladék, a létezők közötti hálózatok örök körforgásban tartják az anyagot. Ha azonban kitermeljük az évszázmilliók alatt felgyülemlett széntartalékokat: vagyis az olajat, a szenet és a földgázt, vagy éppen őserdőt égetünk, a szénraktárak átkerülnek a gyors körforgásba, és a légkör széndioxid szintjét emelik meg, amelyek visszafordíthatatlan változásokat okoznak az éghajlati viszonyokban is.

Schuller Judit Flóra Towards Nothingness (Walks), 2017 c. fekete-fehér fotósorozatában az alkotó által megtett tengerparthoz vezető sétáit és a partról feltáruló tengert rögzíti. A sétálásnak nincs materiális célja, egy ismétlődő aktus, ami a „semmi” köré épül.  A sétálás folyamata meditációvá vált számára, mint egykor az ókori filozófusok is tették.

Erdei Krisztina Riseset, Victory of the Sun, 2009–2020 c. installációjából megtudjuk, hogy 2009-ben kecskepásztor volt Törökországban, ahol hasznossá akarta tenni magát egy fiatal, kivonuláspárti csoport által létrehozott gazdasági, de leginkább életmód-közösség temporális tagjaként. A kecskéket napfelkeltekor és naplementekor kellett kihajtani az ólból, sétálni velük egyet a hegytetőn, majd visszavinni őket. A nap többi részében a környező hegyek ösvények nélküli útjain vízesésekhez, sziklákhoz kirándult, állatkoponyákat kerülgetett, vadlovak elől bujkált, dokumentumként rögzítve az eseményeket.

Benczúr Emese Használati utasítás, 2012 c. installációja a Déri Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményének darabja. Az alkotás hatalmas, függönyszerű textilmű, az írás és kép egymásra hatását ábrázolja. A ruhacímkék önálló életre kelnek és az egybefüggő címkekreációból a „CUT BEFORE USE” utasítást olvashatjuk ki.

Lakner Antal installációjában az általa tervezett INERS termékcsalád legújabb darabjai jelennek meg. A REM bed (the sleep architectura, 2019) ágyon fekve, nem történik meg, mint Proktusztésznál az emberi test nyújtása vagy csonkítása. Lakner ágya a REM fázisú alvás közben keletkező agyhullámok és az emberi test reflexológiai pontjainak hatékony fúziója. A másik termék, a Dry Spa (Casa Activa_atopia future home, 2019) a japán ofuro áztató fürdőkád speciálisan adaptált változata, hozzá nem kell víz, csak szárított cseresznyemagok milliója. A magok vitális energiája stimulálja a különleges, fából készült kádtestben mozgó felhasználót, így biztosítva a tökéletes száraz, hidroterápiás élményt.

Milyen esélyünk van a túlélésre, miközben bolygónk szép lassan megváltozik? – tehetjük fel a kérdést. Milyen esélye van egy gazdag (centrum) és egy szegény (periféria) országban élőnek? Ipari-természeti katasztrófák (környezetszennyeződések, erdőtüzek, aszályok, heves esőzések, árvizek stb.), nyomukban éhséglázadások, polgárháborúk jönnek? Mindenki érintett a klímaváltozásban, a tárlat efelől nem hagy kétséget bennünk. Mivel a folyamatokat visszafordítani nem tudjuk, alkalmazkodnunk kell! Az alkalmazkodás változatos stratégiáira van szükség, a kiállítás installációi erre figyelmeztetnek, ösztönöznek bennünket. A gazdasági-politikai érdekkonfliktusok miatt (a túltermelés visszafogása, a mérsékelt kibocsátáscsökkentés is érdeksérelmeket okoz), csak mérsékelt változásra számíthatunk, vagyis tovább melegszik a Föld klímája. Danténak már nem kellene a Pokolra szállnia. A ma élőkkel a földi pokol kapujában érezhetné magát. A tárlat címe – Radikális hétköznapok – ennyiben utópikus segélykiáltás, hiszen a jobb élet reménye hosszabb távon csak kevesek kiváltsága lesz. A természet kisajátítása tovább folytatódik.

A tárlatnak bestseller szaga van. Az év kiállítása, véleményem szerint. David Lynch is készíthette volna Veszett világ – Wild at Heart – címen. 

 

Kölüs Lajos: Diogenész tetemre hívása

Nincsenek tabuk, a nosztalgia takaréklángon, végig gondolt, ötletes, sokszínű, látványos és hatásos installációk láthatók a Ludwig nagyon személyes, egyben nagyívű tárlatán. Mindennapi életünk, szemléletmódunk, életformánk, természetfelfogásunk mély és sokoldalú megközelítését és kritikáját tükrözik a művek. Innovatív, távlatos, dilemmákat és kételyeket sem tagadó, utópikus és disztópikus alkotásokat vehetünk szemügyre, amelyek a fenntarthatóbb életvitelt támogatják és sürgetik.

A kiállítók mintha egy ismert közmondással bátorítanák a nézőket: Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél. Gustave Flaubert másként fogalmazott: A jövő nyugtalanít, a múlt fogva tart, ezért a jelent elmulasztjuk. A tárlat mindegyik alkotása arra ébreszti a nézőt, nincs vesztegetni való idő, változni és változtatni kell, nem holnap, hanem ma, legyen szó a szemléletmódról, az életmódról, a környezettel való kapcsolatról, az éghajlatváltozásról.

Diogenésztől megkérdezték egyszer: – Mit csinálsz majd, ha összetörik a hordó, amelyben laksz? – Ez nem aggaszt engem. A hely, amelyet elfoglalok, nem törhet össze. Nem az a fontos, hogy Diogenész tévedett-e vagy sem, egy tény, a klímaváltozás miatt felperzselődnek otthonaink, erdőink, kiáradnak folyóink, elolvadnak a sarki jég- és hósapkák. A tárlat konkrét tárgyi és szellemi világával mindenkit megszólít, nem felelősöket keres, a helyzetet diagnosztizálja, és a bennünk lévő embert szólítja meg, a szunnyadó lelkiismeretünket ébresztgeti, és azt sugallja, jelenünkben mindinkább szükség van jövőre-orientált, gondolkodó, felelős, független, erős és erényes jellemekre.

Dosztojevszkij mondását parafrazálva: mindannyian Diogenész köpenyéből bújtunk elő, azaz mindannyiunkban van valamiféle cinizmus az élet iránt, mert az életnek megvan a maga abszurditása (Camus), amely akarva-akaratlanul próbára teszi az embert. A tárlat művei rendre érintik, feszegetik az emberlét értelmének kérdéskörét. Az installációk azt a helyzetet ragadják meg, amikor az ember a végességben rádöbben szabadságára és önnön lehetőségeire, miközben rámutatnak az ember egzisztenciális kötöttségeire, korlátjaira, a határhelyzetekre, a racionalizmus vágyának ábrándszerűségére.

Kaszás Tamás & Lóránt Anikó Ínségeledelek, 2011 c. installációjával olyan helyet hozott létre, amelyben az erdőn-mezőn-kertben összegyűjthető növényeket (magvakat, gombákat) tárolhatjuk, száríthatjuk és feldolgozhatjuk. Nem a gyűjtögető munkát, nem vissza a kőkorszakba magatartást dicsőítik, csak a túlélés egyik lehetőségére és módjára irányítják figyelmünket.  A kívül-belül elhelyezett vizionárius rajzok, plakátok, fényképek, szövegek a projekt világát, rendszerét teszik átláthatóvá és értelmezhetővé.

Diogenész úgy döntött, hogy kivonul a társadalomból, bár végig az Agorán lakott. Mai szóhasználattal: lekapcsolta magát a hálózatról. Kaszás Tamás Eszképista történet (Erdei iskola), 2016-2018 c. videómunkájának középpontjában a társadalomból való kivonulás áll. Michael Finkel a világ legsikeresebb remetéje, tökéletes szabadságra vágyott, erdőbe vonult, huszonhét éven át teremtett lélekkel nem találkozott. Ideiglenes kivonulását felkapta a piac, és üzletet csinált belőle (ma az elvonulásbiznisz szórakoztat és élményekkel gazdagít, egyben olyan kiváltság is, amely kevesek számára elérhető, megvalósítható).  Kaszás installációja a kivonulás utópiája mellett arra is rávilágít, hogy a kivonulásban tetten érthető az ellenállás, a tiltakozás, a társadalmi konvencióktól való elhatárolódás is.

Az Erdei iskola szerint nincs többé elvárt teljesítmény, hatékonyság és reklám kényszerítette fogyasztás, haraphatjuk a friss levegőt, beszélgethetünk az állatokkal, azok meg velünk. Kaszás művében is hallhatjuk a madárcsicsergést, rovarzümmögést, vadászpuska dördülést. Időnként az emberi beavatkozásra utaló nyomokat (magasfeszültségű villanyoszlopok, szögesdrótkerítés, tiltótáblák) láthatunk. Az Erdei iskola a zarándokutakat is felidézi bennem, sőt azt az új jelenséget is, melynek nyomán wellness retreat, azaz „menedék” névre hallgató luxushotelek szolgálják ki a kivonulók igényeit.

Kaszás Tamás „fapados”, megtévesztő (kamuflázsként is értelmezhető), lázadást, az akaratlanságot kifejező alkotása kötődik az erdőhöz, a kerthez. A Vandalizált Aldo Leopold-Pad III., 2020 c. mű a kivonulás szellemtörténetére utal.  Az installáció egy darab fapallóból készített ún. Aldo Leopold-pad, melynek felületébe feliratok íródtak a gyermekek hagyományos „vandál” eszközével, nagyítóval fókuszált napfénnyel beégetve. A feliratok kisajátított, illetve szabadon idézett szövegek Aldo Leopoldtól, David Thoreau-tól és más gondolkodóktól a „ne tégy semmit” filozófiájához, a szemlélődéshez és a természet vs. ember témakörhöz kapcsolódóan. A Leopold-pad pillanatok alatt elkészíthető, néhány deszka, pár csavar, kevés munka, és kész az ember és természet harmonikus kapcsolatát hirdető háttámlás kerti pad. Hátra dőltehetünk, vagy a pad alá fekhetünk, ahogy Kaszás is tette, önként, míg a pad támláján ott díszeleg a felirat: A munka nélkül töltött idő. Lassítsunk, ideje van az elmélyülésnek, a pihenésnek, jogunk van hozzá, nem élhetünk örökös haladáskényszerben.

Koronczi Endre ExtrémAlvás (Kísérletek az akarástól való megszabadulásra), 2006–2021 c. installációja is az akaratlanságról szól. A mű azt vizsgálja, vajon el lehet-e aludni a kamera előtt a felvétel kedvéért? Tizenhat különböző helyszínen (pl. autópálya mellett, egy daru irányítófülkéjének peremén, lépcsőkön) láthatunk alvó embert. Az alvás mozzanatához kapcsolódóan saját testünk uralhatóságának kérdése áll a mű középpontjában. A köztéri alváshoz ellazultságra, a bizalom és kiszolgáltatottság teljes elfogadására, a környezettel való azonosulásra van szükség. Az ébredés utáni pillanatok árulkodók, de nem lehetünk benne biztosak, hogy valóban aludt-e a kísérleti alany.

Az ember biológiai lény is, nem élhet táplálék nélkül, még egy piréz vagy punk sem, sőt egy fanzine (rajongók magazinja) készítője, tulajdonosa sem. Ételkészítési technikákat, illetve egyéni receptúrákat ismerhetünk meg Szabó Eszter Ágnes és Syporca Whandal installációjában (Punk Konyha Fanzin – Kalóz kiadás, 2015), igaz, nem látunk festett almacsutkát marcipánból, és nincs felirat sem, mely jelezné, Vigyázat, műalkotás! A közös mű a független eszmecserén, egy alternatív nyilvánosság megteremtésén alapszik. A Punk Konyha Fanzine-t Syporca Whandal és Szabó Eszter Ágnes szerkesztette, és 2016 óta évi rendszerességgel jelenik meg. A Punk Konyha Fanzin Kalóz kiadását 2019-ben tették közzé, amelyben a független kultúrákat vizsgálták, és párhuzamot vontak a punkok és a korabeli kalózok társadalomszervező mechanizmusa, valamint a távoli kultúrák kapcsolata között.

Zilahi Anna A folyó jobban tudja (Ofélia él) c. munkájában a feminista hangművészet lehetőségeit keresi, az auditív ingerek hatását, hang és vizualitás kapcsolatát vizsgálja. Ofélia teste folyóban sodródik, tüdeje apránként újra megtelik oxigénnel, hogy magára eszméljen a méregkék folyóban, míg a befogadó hozzálassul a saját lélegzetéhez és szívveréséhez. Hallgasd a szívverésed ritmusát./ Maradj meg az áramlatban, légy magad az áramlat… Hamlet hallgat vagy hallgatózik, vívódik, segítsen, vagy ne segítsen? Ofélia úszó teste nem Hamlet belső harcát szimbolizálja, hanem a függetlenedés, ill. a szabadság jelképe. Egyben a víz (a folyó) végtelen körforgását is jelenti.

A Lassú élet tétje is a saját életünk, valós időben, de mégis több annál, a földi élet(ünk) a tét. Az installációk javítások, újrakezdések, sőt újra tervezések, mint a gépkocsiba helyezett GPS navigáció. Ismert az induló helyzet, megadjuk a célállomást. De létezik-e a célállomás, mi van, ha nem jól neveztük meg, és azt kapjuk, ilyen hely nincs is? Ilyenkor lejövünk a falvédőről, és nem a gépet hibáztatjuk, talán leülünk egy Leopold-padra, és bevéssük szerelmünk nevét.

Miközben az intézményeken kívüli életről van szó, az installációk valamiféle rendről, szabályokról, ismétlődésekről szólnak. Legyen az egy sarkvidéki, föld alatti élet, vagy a növények gyűjtése, a falvédő, vagy egy meditációs ágy. Valami nincs a helyén, rendszerhiba lenne? Olykor feloldhatatlannak tűnő ellentmondások feszülnek egymással szemben.

Az emberi kultúrának vége, jegyzik meg gyakran a poszthumanizmus képviselői, minden romba fog dőlni. …bár emberiességünk értékét szellemi mivoltunk adja, azaz az ember lángolásra való képessége, ennek hátoldalaként azonban ott kísért, sőt a civilizáció végső pontjaként immár fel is tárta arcát a pusztításra és a megsemmisítésre való vágy (Széplaky Gerda).

Szabó Eszter Ágnes 12 m2Jöjjünk le a falvédőről 2.0, 2020 c. installációja humort sugároz. A művész a hímzett falvédők és óriásplakátok összefüggésrendszerét vizsgálja, mint kommunikációs eszközt. A hímzés folyamata az öltésekkel átszúrja az anyagot és így egyesül vele, míg a nyomtatott plakátok csak a felületét érintik a papírnak. A nyomtatott plakátba nem tudunk beleavatkozni, de a hímzés minden öltését meg kell öltenünk, különben nem lesz szép a vonal. Nagy fegyelmet igényel, és az elmélyülést igényel.

A tárlat láttán azt kell mondanom, hogy túlélésből jelesre vizsgáztak a művészek. Lejöhetünk a falvédőről, ideje ínségfalatokat gyűjteni. Nehogy úgy járjunk, mint a tücsök télen.