„Magasrendű művészet legyen az, ami műsorra kerül”

DOKUMENTUMFILM IS FELIDÉZI A SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK 90 ÉVES TÖRTÉNETÉT 

A Belvárosi Moziban tartották a premierjét, de már interneten is elérhető Szentpéteri Áron 70 perces dokumentumfilmje, mely archív felvételek felhasználásával és a Dóm téri színpad több meghatározó alkotójának megszólaltatásával mutatja be az idén 90 éves Szegedi Szabadtéri Játékok történetét. A Klauzál téren augusztus 29-ig látható a fesztivál negyven plakátját felvonultató szabadtéri tárlat.

A Filmworks és a Szegedi Szabadtéri Játékok koprodukciójában tanulságos 70 perces dokumentumfilmet készített az idén 90. születésnapját ünneplő csillagtetős fesztiválról Szentpéteri Áron. Az SZFE-n diplomázott fiatal rendező ritkán látható, archív filmfelvételeket is felhasználva röviden felidézte az indulás politikai, társadalmi előzményeit, körülményeit, a játékok harmincas évekbeli első korszakát. Érdekes volt a fesztivál egyik alapítóját, elindítóját, a már idős Hont Ferencet hallani.  A Kossuth-díjas színházesztéta, rendező egy archív interjúban arra emlékezett, hogy amikor 1927-ben hazatért, felkereste Somogyi Szilvesztert, Szeged polgármesterét, és elmondta neki: az épülő Dóm téren szabadtéri játékokat szeretne rendezni. Hasonlót, mint Salzburgé, ami a város számára nemzetközi hírnevet szerezne. A polgármester erre becsöngette a hajdúját, és arra kérte: „János bácsi, maradjon itt, amíg ez az úr itt van, mert ez az úr bolond!”

Ilyen kezdetek után 1931. június 13-án Hevesi Sándor rendezésében mégis megtartották Voinovich Géza Magyar passió című darabjának bemutatóját, és ma már ettől a dátumtól számítjuk a fesztivál indulását. A film ugyan nem veszi számba részletesen még a legfontosabb produkciókat sem, de azért arra utal, hogy már a harmincas években meghonosodott a Dóm téren Az ember tragédiája, és elindult nyaranta az operajátszás is. Olyannyira, hogy 1935-ben már maga a világhírű szerző, Pietro Mascagni dirigálta mára klasszikussá lett darabját, a Parasztbecsületet, és színre került a Turandot, az Aida is, valamint újdonságként a Háry János és a János vitéz.

A II. világháború kitörése 20 éves kényszerszünetet hozott, az ezt követő újraindulásról már nemcsak archív filmkockákról, hanem a szemtanúk visszaemlékezései révén is hallhattunk. Pál Tamás karmester úgy emlékszik a filmben, a hatvanas-hetvenes években az egymás közti beszélgetésekben sem igen került szóba a fesztivál első korszaka, a színházpolitika, a műsorválasztás az akkori idők szellemében, az akkori elvárásoknak megfelelően történt.

Szinetár Miklós rendező az 1959-es János vitéz próbáira emlékezve elmesélte, amikor Kukorica Jancsi szerepében Sárdy János kiabálva énekelte „Én a pásztorok királya legeltetem nyájam…”, odament hozzá a rettenetesen balosnak, bolsevistának mondott tanácselnök-helyettes, és megkérte, szóljon a művész úrnak, hogy itt nem lehet kurjongatni, mert templom előtt vagyunk.

Pál Tamás elmesélte, hogy a fesztivál „Szeged, híres város…” kezdetű szignálját – amit különben Vaszy Viktor komponált – ifjú korrepetitorként úgy kellett elvezényelnie a szimfonikusok színpadra lépő nyolc fúvósával, hogy akkor dirigált életében először közönség előtt. Ez azóta is mindig eszébe jut, ha a szabadtérin dolgozik. A fesztivál valódi népszínház volt, akkoriban sok néző azzal sem volt pontosan tisztában, hogy milyen előadásra vesz jegyet, de jó bulinak tartották a szabadtérit, szerették a nézőtér mellett kapható sült kolbászt.

Szinetár Mikós a Szőke Tiszán elköltött éjszakai vacsorák mellett a délelőttönkénti közös fürdőzésekre emlékezett – archív felvételekből be is vágtak néhány jellegzetes filmkockát a szegedi Tisza-partról régóta hiányzó legendás hajóról. Szinetár elmesélte, a Turandot-rendezésében például négyszázan léptek színpadra, és még egy eredeti kínai sárkányt is beszereztek, hogy igazán látványos lehessen a produkció. Az ország minden tájáról különbuszokkal és -vonatokkal özönlött az akkor még hétezer főt befogadó nézőtérre a közönség.

Molnár Piroska Vámos László produkciójára, Az ember tragédiájára emlékezett, melyben főiskolásként statisztálva a főszerepeket alakító Gábor Miklóssal és Ruttkai Évával együtt laktak az Apáthy Kollégiumban.

Hegedűs D. Géza azt is elmesélte, magyar-történelem szakos tanár szülei a hatvanas évek végén a Nyírségből több átszállással, egész napos viszontagságos utazással jutottak el a fesztiválra, és akkora élményt jelentett számukra a Dóm téren látott előadás, hogy úgy meséltek róla, mint életük egyik legcsodálatosabb élményéről. Fiatal színészként 1976-ban már maga is fellépett itt: Ádámot játszotta Az ember tragédiájában.

Pál Tamás szerint a hatvanas-hetvenes években „korántsem volt olyan vonalas a kultúrpolitika, mint amilyennek ma szeretnék láttatni azok, akiknek ez az előítélete. Éppen a kultúra volt az, ami leghamarabb bokszolt ki magának szabadságot, talán azért mert a kultúrát nem mindenki érti.”

Novák Ferenc koreográfus arról anekdotázott, hogy a Komócsin-érában hogyan kerültek egy éjszakára rendőrségi fogdába. A nemzetközi néptáncfesztivál gálaestje Hegyen-völgyön lakodalom címmel került a Dóm tér színpadára. Tata szerint egy román vagy egy NDK-ból jött táncegyüttes számára Magyarország a hetvenes évek elején szinte Nyugatnak számított. A kelet-német táncosok nem voltak a legjobbak között, de azért hívták meg őket mindig, mert sokan közülük csak Szegeden találkozhattak nyugat-német rokonaikkal.

Tokody Ilona konzisként először a Csínom Palkóban statisztált, még édesapja is csatlakozott hozzá. Később, 1979-ben már főszereplőként A végzet hatalma című Verdi-opera Leonorájaként tért vissza. Úgy fogalmazott, sohasem felejti el, amikor az egyik jelenetben megnyílt a dóm kapuja, és a székesegyházból – ahol egykor megkeresztelték –, kellett színpadra lépnie. Pál Tamás, a produkció a karmestereként úgy emlékezett, Mikó András döntése volt a fiatal Tokody Ilona felkérése, akiről rögtön kiderült: a világ egyik legjobb drámai szopránja.

A legfrissebb történésekig, a szabadtéri színházzal való újbóli összevonásig is eljutó filmben megszólal még Juronics Tamás, Kentaur, Szinetár Dóra, Janza Kata, Tóth Kázmér, Stefanik Sándor, Herczeg Tamás és Harangozó Gyula is.

A jövővel kapcsolatban a legfontosabb gondolatokat Alföldi Róbert és Pál Tamás fogalmazta meg. Alföldi szerint muszáj lenne a szabadtérinek valami valós, 21. századi tartalmat találni, hogy ne csak az legyen majd érdekes 10-20-30 év múlva, hogy mekkora a színpad. A hatalmas méret csak egy lehetőség legyen, ami máshol nincs.

Pál Tamás csak egyet kívánt: „bármennyi is a rendelkezésre álló pénz, bármilyenek is a körülmények, barátságos-e a fensőbbség az igazgatáshoz, vagy barátságtalan, egy dologról nem szabad sohasem lemondani: hogy igazi, magasrendű művészet legyen az, ami műsorra kerül.”

A néhány apró tévedéstől eltekintve pontos, izgalmas, tanulságos és élvezetes dokumentumfilmet a plakátkiállítás megnyitója után bemutatták a Belvárosi Mozi Balázs Béla-termében, de online már bárki megtekintheti a plakátokon elhelyezett QR-kód beolvasásával, vagy közvetlenül elérhető erről a linkről is: https://www.rtlmost.hu/szesza-90-a-szegedi-szabadteri-jatekok-90-eve-p_20324/szesza-90-a-szegedi-szabadteri-jatekok-90-eve-c_12885837

Hollósi Zsolt

A szerző fotói