Tiszatájonline | 2021. augusztus 9.

Megfejték a vén krokodilokat

SCAPIN FURFANGJAI AZ ÚJSZEGEDI SZABADTÉRI SZÍNPADON
Szerette a közönség Herczeg T. Tamás újabb Molière-produkcióját, a Scapin furfangjait az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Koltai Róbert magával ragadó komédiázása, a színpompás jelmezek és az eredeti komédiát átíró Parti Nagy Lajos kacagtató szóviccei nagyban hozzájárultak a sikerhez… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

SCAPIN FURFANGJAI
AZ ÚJSZEGEDI SZABADTÉRI SZÍNPADON

Szerette a közönség Herczeg T. Tamás újabb Molière-produkcióját, a Scapin furfangjait az Újszegedi Szabadtéri Színpadon. Koltai Róbert magával ragadó komédiázása, a színpompás jelmezek és az eredeti komédiát átíró Parti Nagy Lajos kacagtató szóviccei nagyban hozzájárultak a sikerhez.

Nem sorolják Molière remekművei közé, elég ritkán is játsszák a Scapin furfangjait, ezért indokolt a döntés: Herczeg T. Tamás nem az eredeti vígjátékot, hanem Parti Nagy Lajos átiratát állította színpadra Újszegeden. A darab nyelvezete friss és játékosan modern, a rendezés azonban mintha a kifinomult irodalmi komédiát és a populáris bohózatot utolérhetetlenül ötvöző Molière korának színjátszását is igyekezett volna megidézni.

A kapuk feletti barokk, arany ornamens ellenére sem túlságosan szemet gyönyörködtető díszletet talán abból kiindulva lehet értelmezni, hogy a történet Nápolyban játszódik. Az olajos hordók és a hatalmas ajtók konténerszerű raktárépületeket sejtetnek, minden bizonnyal a kereskedelmi élet központját, a kikötőt jeleníthetik meg. A jelmez- és látványtervező, Bianca Imelda Jeremiás bámulatosan profi munkát végzett, roppant expresszívek a harsány színekben pompázó, a legapróbb részletekig kidolgozott kosztümök és a hozzájuk válogatott rikítóan vörös és csillogó fekete, barokk parókák. Egy-két milliós szűk költségvetésből nemigen hozhatták ki ezt a csodát. Mindössze két estén, ráadásul nem is telt ház előtt játszott produkció esetén ez könnyelmű pazarlásnak tűnik. Gondos és a színházhoz valamit is konyító fenntartó ilyenkor összevonja a szemöldökét, és alaposan megvizsgálja a könyörtelen a számokat.

Persze ha hagyják szórni a pénzt, nincs az a rendező, aki ne használná ki boldogan a lehetőséget. Herczeg T. Tamás szerencsére a szereplőgárda kiválasztásánál sem kötött nagy kompromisszumokat. Legjobb húzása a „két vén krokodilt” játszó két népszerű színész kiválasztása volt. A Leander és Jácinta akarnok apját, Géronte-ot alakító Koltai Róbert lubickolt a szerepében, hatalmas vörös hajkorona alatt, ezüsttel gazdagon kivarrt zöld kabátban és skót szoknyára emlékeztető kockás alsóban hozta a zsémbes, zsugori vénembert. A gyakran felharsanó nevetés jelezte, tőle mindig célba értek a szóviccek, bejöttek az improvizációnak ható poénok is. Koltai az egész előadást elvitte volna a hátán, de szerencsére nem volt szükség erre, mert az Octave és Zerbinette apját egy hatalmas virágos napernyővel, groteszk ízekkel életre keltő Cserna Antal is hatásosan hozta az ugyancsak fösvény despota Argante bakafántos figuráját. Ráadásul Sorbán Csaba is remek választásnak bizonyult a címszerepre, talpig kékben, borzas parókájával izgága, szókimondó, minden hájjal megkent Scapinje olyan volt, mint egy nagy kék papagáj.

A farce és a commedia dell’arte világából sokat merítő Molière vígjátéki stílusához, különösen ehhez a sovány történettel operáló darabjához jól illett az a már-már bohózatba illően harsány, olykor szinte a ripacskodásig túlzó, groteszkbe hajló játék és rikácsoló beszédmód, ami általánosan is jellemezte a produkciót.

Jácinta – vastag talpú rózsaszín cipőben, vörös parókában, kockás-fodros miniszoknyában, aprócska fekete kalapban Sebők Maja keltette életre – úgy nézett ki, mint egy lökött cirkuszi bohóc. Nem vették kevésbé karakteresre a másik női főszereplő, Zerbinette figuráját sem: Menczel Andrea combközépig érő piros csizmában, fekete csipkeharisnyában, széles, abroncsos tűzpiros szoknyában felvágott nyelvű, hétpróbás kurtizánnak ábrázolta. Csak egy kicsit tűntek haloványabbnak az atyai szigortól rettegő fiúk: Kancsár József nagy vehemenciával hozta a Zerbinette szerelméért mindenre kész Leandert, Poroszlay Kristóf játszotta a Jácintáért epekedő gyámoltalanabb Octave szerepét.

Fontos feladat jutott Szilveszternek, Octave szolgájának, aki egyfajta énekes narrátorként, bölcs kívülállással tekintett a többiekre, igyekezett ép bőrrel megúszni a könyörtelen apák és a furfangokra szoruló fiaik ádáz harcát. Balog József nemcsak az okos szolgát adta találóan, hanem az elhangzó dalok vicces szövegét is ő írta Tóth Péter dallamaira. A produkció zeneszerzője különben olyan fülbemászó, egyszerűnek ható, mégis rafinált kis átkötő pizzicato melódiát komponált, amit az ismétlődő bejátszásokkal néhányan már együtt fütyültek a nézőtérről a második részben.

Nérine szerepében Farkas Andrea remekül játszotta a kissé kotnyeles, mindent kézben tartó dajkát, Farkas László Róbert Carle szolgálóját meglepő visszhangeffektussal is megtámogatták. Ahogy már az Molière-nél oly gyakran lenni szokott, a darab végére megszégyenültek a zsugori és despota atyák, kiderült, hogy majdnem mindenki mindenkinek a rokona, a könyörtelenül harcoló apák és fiúk megbékéltek egymással, helyreállt a családi béke, győzött a szerelem. A záró kép mintha egy profán utolsó vacsora jelenete lenne, a fináléban mindenki helyet foglalt a gyümölcsökkel megrakott hosszú asztalnál.

Parti Nagy Lajos unikális szójátékait, tobzódó nyelvi bravúrjait nagy élvezettel hallgatta a sokszor felnevető közönség, amely a végén lelkesen ünnepelte az alkotógárdát és az előadókat.

Hollósi Zsolt

Fotók: Németh György/SzSzJ