07.26.
| Te csak hallgatod Bob Dylan-t, vagy nézed is? >>>
07.05.
| MAMŰ Galéria – Könnyezet-Környezet / Weeping-Environment >>>
07.05.
| Nyári szabadtéri Képmás-estek a Halász-kastélyban >>>
06.27.
| Weöres Sándor Napokkal indít a Gyulai Várszínház >>>
06.27.
| Jazz Kocsma – Kele Fodor Ákos A szív vége című könyvének bemutatója >>>
06.14.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Lengyel András Tömörkény-tanulmányok című kötetének bemutatója >>>
06.13.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Színkép, hangkép, összkép című kötet bemutatója >>>
06.12.
| Könyvhét / Tiszatáj Könyvek – Petőcz András A visszaforgatott idő című könyvének bemutatója >>>
06.06.
| Tiszavirág Fesztivál >>>
06.06.
| A koreográfus >>>
06.05.
| Debreczeny György ezen a szép napon című kötetének bemutatója >>>
07.26.
| Szombattól lehet jegyet venni a THEALTER előadásaira >>>
07.25.
| Magyar képregényben éled újjá Zorro >>>
07.24.
| Alkotói rezidencia Szegeden és Újvidéken >>>
07.05.
| Legéndy Jácint verseskötetét ajánlja a Fekete Zajra érkező Ash Code >>>
07.02.
| Ivo Dimcsev tartja az idei THEALTER workshopját >>>
06.20.
| Új, állandó kiállítás emlékezik Szmoljanban Nagy László költőre >>>
06.19.
| Átadták az Év Gyerekkönyve Díjakat >>>
06.19.
| PesText − új nemzetközi irodalmi fesztivál Budapesten >>>
06.03.
| Meghalt Térey János költő, író, drámaíró >>>
05.29.
| Villámgyorsan épül fel az ország legnagyobb színháza >>>
05.25.
| Több cannes-i filmet a Mozinet mutat be a hazai mozikban >>>

Battai Detre István, Peter Brezňan, Németh Gábor Dávid, Normal Gergely, Petőcz András, Ivan Štrpka, Jan Těsnohlídek, Jiří Žáček versei
Bene Zoltán, Jódal Rózsa, Peter Šulej prózája
Gion Nándor hangjátéka
Petőcz András hatvanéves
Írások a magyar századforduló irodalmáról
Az 58. Velencei Képzőművészeti Biennáléról

>>>

BESZÉLGETÉS SZECSŐDI FERENC HEGEDŰMŰVÉSSZEL
Júniusban ünnepelte 65. születésnapját Szecsődi Ferenc hegedűművész. Ez egy muzsikus életében nem számít feltétlen fordulópontnak, ám Szecsődi egyetemi tanárként a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Vonós Tanszékét vezette. 23 éves korától tanított az akkori Zeneművészeti Főiskolán, majd jogutódján az egyetemi karán. A tanszékvezetést most át kell adnia, de a tanítást tovább folytatja… – MÁROK TAMÁS INTERJÚJA

>>>

Röghözkötött irodalom?
2012.09.23 - tiszatáj

A TISZATÁJ-„VITA” MARGÓJÁRA

A helyi napilapban olvasói levélként jelent meg Péter László írása, amely kisebb vihart, nagyobb vitát kavart. Válaszcikk is született, majd válasz a válaszra, megszólalt a Facebook-közönsége is, vannak, akik már újabb Tiszatáj-botrányról beszélnek, s furcsállják, hogy a szerkesztők nem akarnak megszólalni ezügyben.

Jómagam egyetértek az érintett szerkesztőkkel, ez a vita egyáltalán nem a Tiszatájról szól, nem is kell megszólalniuk. Amiért én mégis a billentyűzet elé ültem, az annak köszönhető, hogy egyik oldalról nézvést kívül állok a vitán, rendben van a pedigrém, szegedi vagyok (ami egyébként nem igaz), másrészt nagyon is érintett. Családi okok miatt is (édesapám 1970-től – az ismert három év kihagyással – 1996-ig volt a lap szerkesztője), valamint saját – a folyóiratnál töltött – húsz évem miatt is.

Olasz Sándor főszerkesztő halála után vajdaságiak szállták meg a szerkesztőséget, akiknek nincs érzékük a szegedi hagyományok iránt…

Péter László tételmondata valahogyan úgy hangzott, hogy Olasz Sándor főszerkesztő halála után vajdaságiak szállták meg a szerkesztőséget, akiknek nincs érzékük a szegedi hagyományok iránt, nem ismerik a város, de még a Tiszatáj szellemi örökségét sem, a lapnak vissza kell térnie a helyi hagyományok képviseletéhez…

Nem kívánok semmiféle számháborúba belemenni, mindenféle magyarázkodás, adatok, statisztikák előrángatása mintegy legitimizálná a vádakat, csak zavarosabbá tenné a helyzetet, nemhogy tisztázná. Mint említettem, ez a vita egyáltalán nem a Tiszatájról szól, vagy legalábbis nem arról kellene szólnia.

Érdemesebb inkább a Tiszatáj szellemi örökségét – és benne a 65 évet végigkísérő helyi–nem helyi vitát – megismerni. Szerencsére a lap fennállásának 50. évfordulójára Gyuris György dokumentumokból, visszaemlékezésekből tökéletesen rekonstruálta a Tiszatáj első ötven évét (Gyuris György: A Tiszatáj fél évszázada, 1947–1997, Szeged, 1997.). E kötet segítségével merüljünk a múltba, nem fognak csalódni, izgalmas utazás lesz, jórészt ismert szereplőkkel…

Nagyon leegyszerűsítve a történet szereplőit:

a) Péter László, aki a folyóirat születésében nagy szerepet játszott (ha nem a legnagyobbat). Lelki szemei előtt egy irodalomtörténeti, helytörténeti,  művelődéstörténeti folyóirat eszméje lebegett. A lapnak az első évben szerkesztője, majd – miután a Tiszatáj egyre inkább irodalmi folyóirattá válik – eltávolodik a laptól, de mint „szülőatyja”, mindig figyeli az útját-sorsát.

b) az ún. szegedi írók, költők, aki a 60-as évek végéig, 70-es évek elejéig sajátjuknak tekintették, tekinthették a lapot.

c) a Tiszatáj irodalmi folyóirat, amely országos ismertséget, mondjuk ki bátran, elismertséget a 60-as évek vége felé, 70-es évek elején vívott ki magának.

A két évszám nem véletlenül esik egybe. Ekkorra már szerkesztője a lapnak Ilia Mihály és Kovács Sándor Iván is, akiknek köszönhetően szinte észrevétlenül átalakult a Tiszatáj. Vidéki lapból az egész magyar kultúrára, sőt Közép-Európa irodalmára kitekintő folyóiratot építettek. A változás akkor lett szembetűnő, amikor a hatvanas évek végének enyhülése elért Szegedre is, és végre a helyi pártbizottság is belátta, hogy a korábbi főszerkesztő, az egykori rendőrből, politikai tisztből lett költő, Andrássy Lajos személye vállalhatatlanná vált. (A legendák szerint, előfordult, hogy a szerkesztőségi vitákat Andrássy időnként azzal zárta le, hogy a magánál hordott pisztolyát kirakta az asztalra, jelezvén, ki az úr a háznál. Meg is lett a hatása, volt olyan időszak, amikor minden számban szerepelt verse.)

1970 januárjában Havasi Zoltán, az egyetemi könyvtár igazgatója lett a főszerkesztő , aki – nem irodalmi ember lévén – szabad kezet adott a két korábbi szerkesztőnek, Iliának és Kovács Sándor Ivánnak. Ekkor került a laphoz olvasószerkesztőként Annus József. Innentől tűnik fel rendszeresen a Tiszatáj lapjain Illyés Gyula, Németh László, Veres Péter, Kormos István, Nagy László, Kiss Benedek, Utassy József neve. A lap egyszerre vált nyitottá a magyarság (benne a határon túli magyarság) sorskérdéseire, a közép-európai népek irodalmára (mindezt szerencsésen el lehetett fogadtatni „a szomszédos szocialista országokkal való kapcsolattartással” – legalábbis egy ideig). A folyóirat emelkedő színvonalának volt köszönhető, hogy megjelentek a lapban a különböző irányzatok nagy nevei is, Mészöly Miklós, Tandori Dezső, Tolnai Ottó, Weöres Sándor is.

Nagy a nyomás. A tanács, a pártbizottság, a különféle kulturális intézmények egyik-másik képviselője jobban szeretné, ha a helyi érdekeket képviselnénk teljes erőbedobással…

Mindez azt eredményezte, hogy a helyi témák, helyi alkotók egyre inkább kiszorultak a lapból. Meg is kapta a magáét az 1970-es évfolyam Rácz Lajostól, a Csongrád Megyei Hírlap főszerkesztőjétől (nem utoljára): „mennyiben sajátos tükörképe a Tisza tájéknak, mennyiben e táj íróinak, költőinek, kulturális szakembereinek fóruma és nem vállal-e a folyóirat olyan szerepet is magára, ami nem feladatköre”.

De ekkorra már kialakult az a feladatkör. Ilia Mihály így nyilatkozott: „egyre kevésbé szeretnénk csak szegedi folyóiratot szerkeszteni… Igyekszünk szabadulni a provincializmustól. […] Nagy a nyomás. A tanács, a pártbizottság, a különféle kulturális intézmények egyik-másik képviselője jobban szeretné, ha a helyi érdekeket képviselnénk teljes erőbedobással. Mi azonban egy Szegeden megjelenő magyar folyóiratot szeretnénk szerkeszteni, s persze lehetőleg jót. […] Csak akkor számíthat országos érdeklődésre a Tiszatáj, ha jó írásokat közöl jó íróktól, függetlenül attól, hogy a szerző hol született, hol él.”

Ilia főszerkesztősége alatt, 1972-től tovább erősödött a lap egyéni arculata, valóban Szegeden szerkesztett országos lappá vált, az 1973-tól induló Kelet-európai néző című rovattal pedig még szélesebb profilja lett. A szerkesztők figyelme egyre inkább a határon túli magyarság irodalma felé fordult, a Tiszatáj felismerte a magyar irodalom egységét. Két határozott gondolat fonódott össze a lap irányvonalában, a magyarság és a közép-európaiság eszméje.

De a nagypolitika újra beleszólt a folyóirat életébe, Moszkvában Brezsnyev elvtárs összevonta legendás szemöldökét, mire Magyarországon újra felerősödtek a dogmatikus politikusok (például a hírekből ma is ismerős Biszku Béla), akik teljes hatalomátvételét Kádár még meg tudta hiúsítani, de elindult cserébe valamiféle visszarendeződés. Gazdaságban,  politikában, kultúrában egyaránt. Ez a visszarendeződés vezetett 1974 karácsonyán Ilia Mihály lemondásához is. Két szerkesztőtársa, Annus József (emlékszem, sápadtan jött haza, mintha halott lenne a háznál: „Miska lemondott, mi lesz velünk?!”) és Olasz Sándor – Illyés Gyula határozott tanácsára – maradtak, őrizni a lap elért eredményeit.

… vidéken valahogyan a talajból  valami különös kereszttűzben, de mégis összeáll az a hagyományos, már az eredeti magyar szellemből eredő, Ady, Babits, többiek által, a mi átkozott népiességünk által is képviselt magyar irodalom…

Szerencsére az új főszerkesztő Vörös László, a szegedi egyetem tanára, a lap korábbi rovatvezetője lett, akiről a pártbizottság azt hitte, megbízhat benne, majd kezében tartja a lapot. Vörös azonban hagyta a szerkesztőket dolgozni, ő maga egyetemi és pártbeli tekintélyével védőernyőt biztosított a lapnak. Sikerült is továbbmenni a megkezdett úton, melyet a lap „főmunkatársa”, Illyés így  foglalt össze: „Különösen szép feladatnak tartom, hogy vidéken valahogyan a talajból  valami különös kereszttűzben, de mégis összeáll az a hagyományos, már az eredeti magyar szellemből eredő, Ady, Babits, többiek által, a mi átkozott népiességünk által is képviselt magyar irodalom, amely – jól tudjuk – se nem »urbánus«, se nem »népies«, hanem igazi magyar irodalom.”

A Tiszatáj egyéni arculatának kialakulásával egyre inkább nyílt az olló az országos és a helyi irodalom megjelenése között. Ezt sokan – némileg érthetően – nehezményezték, s minden alkalmat megragadtak a folyóirat elleni támadásra. Szinte minden – „közléspolitikai hiba” után szokásos – értékelés kiemelte a helyi irodalom hiányát is. Ez kiváló eszköz volt a – helyi – politikai hatalom kezében, ürügy volt a lap megrendszabályozására.

… a szerkesztőség következetesen ellenállt a negyedosztályú helyi írók ostromának…

Az ellentét a 70-es évek közepére akkora lett a Tiszatáj és a helyi írócsoport között, hogy például 1975-ben Polner Zoltán szegedi költő – aki az 50-es, 60-as években rendszeres szerzője volt a lapnak – megszakította a kapcsolatot a szerkesztőséggel, és kijelentette, hogy nem kíván többet a Tiszatáj lapjain szerepelni. Olyan vélemények is elhangoztak, hogy az eddigi provincializmus „mucsai európaiságba” csapott át… Az 1975-ös évet szintén Rácz Lajos értékelte, aki szerint: „az utóbbi években eléggé elhanyagolta a lap mind a helyi – dél-alföldi – szerzők, mind a dél-alföldi problémákkal foglalkozó írások közlését.”

Jellemző a helyzet tarthatatlanságára, hogy a minisztériumi lapértékelésen még Marczali László miniszterhelyettes is így fogalmazott: „a szerkesztőség következetesen ellenállt a negyedosztályú helyi írók ostromának”.

Az 1977-es évfolyam értékelésekor a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője szállt harcba: „adott a helyi irodalmi élet, mely véleményem szerint nem kap olyan hangsúlyt alapban, amit esetleg megérdemelne. Kiadás előtt áll a szegedi fiatal költők antológiája, jó néhányukat bizonyára szívesen olvastuk volna már a lapban, ám erre még nem került sor”.  (Az antológia hat szerzője – Baka István, Belányi György, Géczi János, Petri Csathó Ferenc, Téglásy Imre, Zalán Tibor – mind rendszeres szerzői voltak a Tiszatájnak, többüket épp e lap indította el az irodalmi pályán…)

Péter László már ekkor is megszólalt a „táji hivatás” fel nem vállalása miatt, hiányolta a helyismereti tanulmányokat, kritikákat, vagyis mindazt, amivel ő 1947-ben útjára indította a lapot. Csak azt nem vette figyelembe, hogy a lap már 1948-ban irodalmi lappá, a 60-as évek végén országos irodalmi lappá vált.

Ennek az országos jellegnek volt egy – legalábbis ideig-óráig tartó – pozitív hozadéka. Mint láttuk, a helyi politikai szervek könnyen kaphatók lettek volna a szerkesztőség megrendszabályozására, akár a szerkesztők leváltására is, de a Tiszatáj „központi” lapnak számított, egészen „fent” kellett volna rábólintani a döntésre. Amikor az 1978-as évfolyam értékelésekor menetrendszerűen megérkeztek a szokásos vádak, Agárdi Péter, az MSZMP KB munkatársa nyilatkozta: a Csongrád Megyei Hírlap „elvi-politikai kérdést csinált olyan dologból, ami nem elvi-politikai kérdés”.

De jött a következő év, a megyei pártértekezlet asztalára kerülő helyzetjelentés megint csak így fogalmazott: „a Tiszatáj országosan elismert rangjából és szerepéből következően fordítson nagyobb figyelmet a felnövekvő helyi író- és kritikusgárda támogatására, Szeged és a táj társadalmi fejlődési tendenciáinak, közművelődési és művészetpolitikai eredményeinek bemutatására”.

Ez a vita egészen a szerkesztőség 1986-os leváltásáig tartott.

Minden szegedi centrikusságú szeparatizmus olyan veszéllyel jár, hogy a területileg nem osztott magyar irodalomban területi megosztást hoz létre és ezzel elzárja magát az egésztől…

Az újraindulás után Annus József, majd 1996-tól Olasz Sándor főszerkesztésével a lap folytatta a korábbi útját, Szegeden szerkesztett országos lapként, hűen Ilia Mihály szerkesztési elveihez: „Nincs szegedi irodalom, hanem írók élnek Szegeden, akik az egész magyar irodalom részei. Minden szegedi centrikusságú szeparatizmus olyan veszéllyel jár, hogy a területileg nem osztott magyar irodalomban területi megosztást hoz létre és ezzel elzárja magát az egésztől.”

*

Úgy látszik, a „helyi írók” (jórészt ugyanazok a nevek, akik a 70-es években is) most, 2012-ben ismét elérkezettnek látták az idő arra, hogy „visszaszerezzék” a Tiszatájat, s ehhez – kellő képzavarral élve – szócsőként Péter Lászlót tolják maguk előtt. Sajnálom a Tanár Urat. Ő hű maradt önmagához, a maga folyóirateszméjéhez, csak azt nem vette észre, hogy ez a lap már nem az a lap, amit életrehívott. (Jómagam is alapítottam lapot, tudom, amikor már mások szerkesztik, olyan érzés, mint amikor az apa férjhez adja a lányát – óhatatlanul is megjelenik az emberben a féltés/féltékenység érzése). Mégsem értem Péter Lászlót, hisz’ van a városnak folyóirata (a Tiszatájjal ellentétben valóban a szegedi adófizetők pénzéből fenntartott folyóirata), a Szeged című lap, amely szinte pontról pontra teljesíti az ő 1947-es programját.

El kellene fogadnia végre mindenkinek, hogy van Szegeden egy országos irodalmi folyóirat, amely – ha jól szerkesztik – Szegednek hoz dicsőséget, a „körtöltésen kívülről”.

Tájirodalom – a mai széles körű és gyors információáradatban – egyszerűen nem képzelhető el. A kitekintés, az ország többi részének bekapcsolása törvény, parancs minden folyóirat számára…

Ha végigtekintünk a leírtakon, láthatjuk, hogy szó sincs arról, hogy Olasz Sándor halála után hirtelen megszállták volna a lapot a vajdaságiak, akik itt a Tisza partján gyökértelenül beleharaptak volna a kenyéradó kézbe, s hirtelen megtagadták volna a helyi írókat.

Úgy látszik, még mindig aktuális Annus József több mint harmincéves megállapítása „a helyben és másutt lakó szerzők aránya a folyóiratban sokszor harci kérdés. Mi évtizedes tapasztalataink alapján valljuk: csak a színvonal lehet a döntő. Tájirodalom – a mai széles körű és gyors információáradatban – egyszerűen nem képzelhető el. A kitekintés, az ország többi részének bekapcsolása törvény, parancs minden folyóirat számára. […] Vekerdi László szellemes meghatározása szerint: a legkisebb földrajzi egység, ami el tud tartani egy folyóiratot – egy ország”…

 Annus Gábor

Újabb írásunk a témában: Kényszerű válasz – a Tiszatájtól

Címke: , , , , , , ,
2019.08.19 - tiszatáj

KONTRA FERENC: AZ ÁLOM HÍDJA
Valahol Közép-Európában, a Duna mentén van egy város, amit alig két évtizeddel ezelőtt hetvennyolc napon át bombáztak. Atomtöltetű rakétákkal. Azért, hogy lerombolják a hidat, amely a folyó két partját, és így a város lakosságát összekötötte. A hídrombolás előzményeiről, apokaliptikus emlékéről és annak napjainkig tartó következményeiről szól Kontra Ferenc legújabb regénye… – MUDRICZKI JUDIT KRITIKÁJA

>>>
2019.08.14 - tiszatáj

MEGMENTETT MŰKINCSEK 2019
A Magyar Nemzeti Múzeum hiánypótló kiállítása, a Kő/Papír/Freskó (a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszék Diplomakiállítása) olyan precíz restaurátor munkafolyamatokba kalauzol el bennünket, amelyeket nem láthatunk mindennap. Maga a tárlat is olyan, mint egy kulisszajárás, belépve a kellemesen és szükségszerűen hűvös terembe az oldalfalon rögtön olvashatunk képpel, rövid curriculum vitae kíséretében az alkotókról… – TÓTH EMESE BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.11 - tiszatáj

REKORDOKKAL ZÁRT A 29. THEALTER FESZTIVÁL
Minden a nézőkön múlik – összegezte a rekord nézőszámot és jegybevételt hozó 29. THEALTER Fesztivál legfőbb tanulságát a szombat esti díjátadón Balog József, a  rendezvénysorozat művészeti vezetője. A közönségdíjat Szabó Veronika produkciója, a Qeendom kapta.

>>>
2019.08.09 - tiszatáj

KILENC PRODUKCIÓ SZEREPEL A SZEGEDI SZABADTÉRI 2020-AS MŰSORÁN
A Dóm téren öt, az újszegedi színpadon négy produkciót – koncertet, operát, rockoperát, musicalt és színdarabot – kínál a közönségnek 2020 nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékok, jelentették be a fesztivál vezetői pénteken a REÖK-ben.

>>>
2019.08.08 - tiszatáj

HORVÁTH NÓRA A THEALTEREN
Felfedeztem egy szuper tehetséges táncost, illetve nem is én, hanem a Thealter szervezői, de még őket is megelőzte a táncos szakma, mert a grémium neki ítélte idén a Lábán Rudolf-díjat. Horváth Nórának hívják… – IBOS ÉVA ÍRÁSA

>>>
2019.08.07 - tiszatáj

KÖZÖS ÜGYEINK A 29. THEALTER FESZTIVÁLON
350 perc színház – ennyit, azaz majdnem hat órányi intenzív élményt és gondolatot kellett befogadnia annak, aki kedden végignézte a 29. THEALTER Fesztivál mindhárom aznapi előadását: a kolozsváriak, a színművészeti egyetem hallgatói és a két szlovén színészfenomén vendégjátékát… – HOLLÓSI ZSOLT BESZÁMOLÓJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

KETTŐS ÉLETEK
Idővel a klasszikus formanyelv hanyagolása is pózzá válik. Olivier Assayasszal legalábbis ez a helyzet. Poszt-’68-as, rock and rolltól lüktető, szabadság és szerelem ideáit is karóba húzó remekműve, a Hideg víz után egyre kevésbé volt képes fenntartani a nagyformátumú szerző imágóját – noha a valóság és fikció összeütközésével játszó, zömmel hiperrealista Irma Vepet és a Sils Maria felhőit összeköti a színészek lelkivilágának, plusz a műalkotás létrejöttének vizsgálata, a francia direktor az utóbbi időben jóval enerváltabban lát munkához… – SZABÓ ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2019.08.06 - tiszatáj

ABAFÁY-DEÁK CSILLAG
ÉS KÖLÜS LAJOS
Az az érzésem, hogy az idei Art Capital szlogenje (Régi és új álmok) rokonságban áll az amerikai álommal mint mítosszal, mely szerint minden egyén saját erejéből kemény munkával képes saját életét jobbá tenni, leginkább folytonos és növekvő jövedelemmel. Ha vitatható is felvetésem, az talán nem, hogy saját magunkba vetett hit és álmaink nélkül nem tudjuk jobbá tenni saját és mások életét. Kelet-Európában az utópiákból kijózanodtunk, de az álmokból nem…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő