10.11.
| Pinceszínház – Ágens Társulat – Tragédia: Az ember >>>
09.27.
| Pinceszínház – Maggi és Lillemor >>>
09.26.
| PesText – Vigyázat, ez Bob Dylan! >>>
09.26.
| Pinceszínház – Ágens Társulat: Kurtizánképző >>>
09.22.
| Egy ragyogó tehetség a tűzhányók és gleccserek országából – Víkingur Ólafsson végre ismét a Müpában >>>
09.20.
| Roma Hősök – Európai drámák kötetbemutató >>>
09.19.
| A Pinceszínházban tartja Ady-estje ősbemutatóját Jordán Tamás >>>
09.18.
| A Szentendrei Teátrum produkcióival folytatódik a MASZK őszi kollekciója >>>
09.17.
| Nemzetközi sztárírók és a hazai kulturális élet legjava a 2021-es PesText fesztiválon >>>

09.16.
| Kardos Sándor kapja a ZSIFF idei életműdíját >>>
05.17.
| Középiskolások irodalomról – szóval, képpel >>>
06.03.
| Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!) >>>
06.03.
| Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei) >>>
06.02.
| Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája) >>>
06.04.
| Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017) >>>
04.28.
| Előkerültek Pilinszky álmai >>>
04.27.
| PesText 2021 – Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázat >>>
04.26.
| A nomádok földje kapta a legjobb film Oscarját >>>

DANTE KÖREI
700 éve halt meg a költő

Tandori Dezső verse, Petrarca, Pier Paolo Pasolini művei

Kerber Balázs válogatása,a kortárs olasz költészetből

Vígh Éva, Máté Ágnes, Szörényi László, Kabdebó Lóránt, Nádasdy Ádám, Kocziszky Éva, Yilmaz-Mészáros Enikő, Pál József írása Dante művészetéről

>>>

VERSENY A SZEGEDI EGYETEM FENNÁLLÁSÁNAK
100. ÉVFORDULÓJÁRA
Az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola magyar nyelv és irodalom munkaközössége áprilisban irodalmi vetélkedővel ünnepelte a Szegedi Tudományegyetem kettős – a szegedi egyetem létrejöttének 100 éves, illetve a szegedi „összegyetem” megalakulásának 20 éves – évfordulóját. Az eseményhez kapcsolódóan a gimnázium az elmúlt év őszén 3 fordulós irodalmi pályázatot hirdetett középiskolás diákok számára […]

>>>

I Want to Break Free
2021.06.25 - tiszatáj

KISS TIBOR NOÉ:
BELÁTHATATLAN TÁJ

Fel lehet-e mutatni a magyar társadalom tudattalanját egy autóbaleset körül szerveződő szubjektumok belső monológjain keresztül? A kérdés azért fontos, mert ha megkockáztatnánk egy pszichoanalitikus olvasatot, azt úgy kellene tennünk, hogy nem esünk a magukat látszólagosan kínáló, kölcsönösen egyértelmű megfeleltetések (pl.: Zsófit elhagyja az apja → Zsófi beleszeret egy idősebb férfiba) öncélú halmozásába.

Hogy mennyiben nevezhető lélektani mélyfúrásnak az, amit Kiss Tibor Noé az új regényében művel, azt nehéz megítélni. Számomra az vált hamar nyilvánvalóvá, hogy nem kellene különösebben megerőltetni magunkat ahhoz, hogy összekötögessük az egyes szereplők elbeszélt cselekedetei mögött meghúzódó (tudattalan) motivációt valamely múltbeli traumatikus élménnyel, ám azzal nem érnénk el mást, mint hogy a tudatalattiból egy reprezentációs színházat készítünk, mondaná a Deleuze–Guattari szerzőpáros.

Üdvösnek gondolom, hogy sem a regény, sem az eddigi recepció nem buzdít az ilyen típusú olvasatra. Mert a Beláthatatlan táj egy fontos és jó regény. Fontos azért, mert a szó szoros értelmében kurrens – nem is kell sokszor hangsúlyoznia, hogy 2018-at írunk Magyarországon, finoman és érzékletesen teszi mindezt nyilvánvalóvá. Jó azért, mert a nyelvvel és az idővel virtuóz módon bánik. A négy szereplőnket, akik a regény homodiegetikus narrátorai is, izgalmas feszültségeken keresztül láncolja egymáshoz a szöveg, viszonyaik sűrű hálózatát nem oldja fel olcsó, didaktikus magyarázatok tömkelegében.

A kómában fekvő Dorka tudatfolyama lírai betétekben manifesztálódik. Az avantgárdra emlékeztető szövegekben összemosódik tér és idő. A számos helyen visszatérő mondat – „Hogy hol ér véget az egyik, és hol kezdődik a másik” (pl.: 7., 87.) – magában mutatja fel az egész regény szerkezetét. Egyrészt egy be-nem-záruló kört alkotnak a szereplők, hiszen Dorka balesetét Zsófi öccse okozza, és a kómában fekvő lánya felett érzett tehetetlenségében a baleset környékén lerészegedő édesapa éppen a kisírt szemű Zsófiba szeret bele végzetesen (és fordítva). Valójában minden szereplő ebben a kómás, katatón állapotban szenved, amiben valóban nehéz eldönteni, hogy mikor ér véget és mikor kezdődik el valami. Depresszió, pánikrohamok, alkoholizmus és kábítószer-függőség – ezek szerepelnek a mentális spektrumon, semmi más.

A genette-i narratológiában a párbeszédes jelenet az, ami megvalósítja az elbeszélés és a történet közti időegyenlőséget, de a Beláthatatlan tájban nincs párbeszéd. Monológok, belülről fokalizált jelenetezések és Messenger üzenetváltások vannak. Az idő persze nem áll meg, mindig tudjuk, hogy Dorka mióta fekszik kómában, vagy Zsófi mikor volt utoljára elérhető Messengeren. De a szereplők sajátos keretek között élik meg az időtapasztalatukat. A Dorka kómáját feldolgozó versekben egyidőben van gyermekkor és felnőttség, biciklivel eleső kislány és az exét éppen elfelejtő, hosszú utcákat felszívó fiatal. Édesapja majdnem minden esetben visszacsatol ahhoz a pillanathoz, mikor a felesége elhagyja egy norvég férfiért. Zsófi éjszaka dolgozik, de nappal sem alszik, testvére pedig mindenféle felütött drogoktól szétesve szédeleg valóság és hallucináció határán. Tehát mindannyian a mentális állapotukból fakadó időkeret bilincsébe zárva léteznek. Ezért is esik az olvasó nehezére, hogy valószerűnek tartsa a változást. Elbeszélés és történet egyidejűsége tehát úgy valósul meg, hogy valódi ágenciával egyik szereplő sem rendelkezik: nem alakítóik a saját történetüknek, ami pedig történik, azt nem képesek narratív eszközökkel átkeretezni. „Valaki végigfut a folyosón, valaki felhangosítja a zenét, valaki meztelenül üvölt. Nem merek odanézni, hátha én vagyok az.” (51. Kiemelés tőlem.) Így summázza Zsófi testvére ezt az állapotot élete valószínűleg legkeményebb tripje során, összehugyozott nadrágban a földön fekve.

Mindeközben „Fekete Audik a nemzeti dohányboltok előtt, vadonatúj játszóterek, frissen felavatott turulszobrok.” (30.) Vagy: 30 éve ugyanúgy kinéző kocsmák (vö. kopasz férfi előtt hullámzó Unicum), szegényes kínálattal felszerelt kórházi büfék kopásnak indult, ódon asztala, ahol a kétfajta melegszendvics közti döntésből fakadó szorongásnál már csak az a tudat rosszabb, hogy az itt kezelt szerettünk bármikor kórházi fertőzést kaphat. Vagy: „Egyébként az nem falu, ahova te kijársz, hanem város.” (220.) A 2018-as Magyarország kronotoposzai. De nem kerülnek ezek a jelenségek az elbeszélői tudatok górcsöve alá – mindez csak úgy mellékesen, jobban mondva: miheztartás végett. A migránskérdés képez kivételt, ami főleg Zsófi testvérének szólamaiban szervesül, a reflexió pedig annyiban foglalható össze, hogy őt annyira nem zavarja, vannak nagyobb gondjai is az életben.  De az osztályhelyzetek ábrázolása nem sikkad közhelyekbe, sőt. Amíg a kómában fekvő Dorka tudatában erdélyi kirándulások és horvát nyaralások keverednek össze, addig Zsófi a tévében fotózza le a tengert és az akkor még élő édesanyja, illetve öccse úgy kötnek bele a „hamisítványba”, hogy egyikük sem volt soha tengerparton. (123.)

Érdemes kitérni a lapok alján szereplő, szürke félmondatokra, szintagmákra. Károlyi Csaba arra jutott, hogy ezek a kifejezések a főszöveg mondadóját betonozzák jobban be. Hlavacska András úgy véli, hogy egyfajta kihívást ajánl ezzel az eljárással a szöveg, a befogadónak kell eldönteni, milyen viszonyban állnak egymással, illetve a főszöveggel a lapalján szereplő, szürke szövegek. A szó szoros értelmében egyikük véleményét sem osztom, de abban egyetértek Hlavacskával, hogy az olvasás mechanizmusának kibillentése fontos elem, ti. nehéz eldönteni, mikor kell ezeket a kis szövegeket olvasni, az oldal elején vagy a végén? Véleményem szerint itt azokat a képeket, rögzített pillanatokat látjuk, amiket Zsófi lát a térfigyelő kamerák előtt ülve. „Mindig csak ugyanazok a képek, a főtér, a gumitelep, a bolt, a pizzéria, a benzinkút, a körforgalom mögötti lebetonozott terület, gépek és alkatrészek, traktorgumik, kombájnok cséplődobjai, lefóliázott szalmabálák, az üres transzformátorház a szántóföldön.” (251.) A viszonylagos diverzitás itt nyer értelmet, és ekkor látjuk azt is, hogy az itt felsorolt mezőből nem lépnek ki a lapalján megjelenített terek. Ilyen értelemben megkockáztatom azt is, hogy hipertextként működnek ezek a szintagmák. Ezért is térnek vissza a végén (254., 255.) pontosan ugyanazok a szürke szövegek, amelyek az elején is szerepeltek (7., 8.). Hiszen Zsófi éppen azt a pendrive-ot szorítja, amelyen a baleset estéjének felvételei vannak, amiket ő letörölt a szerverről, hogy az öcsét mentse.

Ezzel vetíti vissza magára a szöveg a rögzítés hiábavalóságát. Hiába a fénykép, a térkamerák mindent pásztázó és rögzítő szeme, mert az számít, aki az egésznek a túloldalán van. És ha a fejeken üvegbúrák vannak, a hátak mögött pedig Fekete Napok, akkor piszok nehéz látni azt, ami az orrunk előtt van. Például azt, hogy Zsófi hiába adja fel a testvérét a rendőrségen és gondol arra, hogy: „ha Dorka felébred, talán még barátnők is lehetünk.” (257.) A Beláthatatlan táj a túloldalra koncentrál, a közszférában dolgozókra, a budapesti agglomerációban élőkre, akik a fényképektől is csak katatón mozdulatlanságot várnak.

Egy recenzió soha nem lehet teljes – a műfaji keret inherens hiányossága. De most különösen úgy érzem, hogy sok mindent ki kellett hagynom. Csak remélni tudom, hogy ebből is az látszik, mennyire jó Kiss Tibor Noé könyve.

Bocsik Balázs

 

Magvető Kiadó

Budapest, 2020

257 oldal, 3699 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.09.21 - tiszatáj

RED ROCKET
Jó ideje nyilvánvaló: Sean Baker a kortárs amerikai független szcéna koronázatlan királya. Cannes-ban debütált tragikomédiája privát és nemzeti szinten boncolgatja az Egyesült Államok hátsóudvarában döglődők sehová nem tartó hétköznapjait… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

Nagy úr a véletlen, talán Isten akarata a sajátunkkal szemben. (Hogy létezik-e Isten vagy saját akarat, azt hagyjuk, egyelőre.) Nem terveztem, hogy három hét alatt háromszor is színházba menjek, ráadásul minden alkalommal magyar színdarabot nézzek, mégis így alakult… – HORVÁTH PÉTER KRITIKÁI

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

BAKONYI ISTVÁN: PETŐCZ ANDRÁS ÚJABB KORSZAKA
„Petőcz András ugyanis olyan költő, aki egyszerre hisz a nemzeti és az európai értékekben. […] Költőnk nagyon is magyar és nagyon is európai gondolkodó” – olvashatjuk Bakonyi István Petőcz András újabb korszaka című kismonográfiájában. Egyetérthetünk a szerző megállapításával, mert Petőcz András életműve nem csupán a magyar költői-prózai hagyományt, hanem az európai, sőt világirodalmi (elsősorban amerikai) szerzők újításait egyaránt kamatoztatja művészetében… – SEBŐK MELINDA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.21 - tiszatáj

CSEHOV SIRÁLYA BARNÁK LÁSZLÓ RENDEZÉSÉBEN A SZEGEDI KISSZÍNHÁZBAN
Barnák László szegedi Sirály-rendezése sokszínű tragikomédiaként tálalja a Csehov-darabot. A kisszínház színpadán szinte naturalista módon jelenik meg a 19. század végi orosz világ, ahol a vágyak beteljesületlenek maradnak és mindenki mást szeret… – HOLLÓSI ZSOLT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.19 - tiszatáj

ZŰRÖS KETTYINTÉS, AVAGY PORNÓ A DILIHÁZBAN
Provokatív, egyúttal rendkívül intelligens, önmagunk és társadalmunk elé görbe tükröt illesztő remekművet alkotott a román újhullám egyik leginkább jegyzett direktora: Radu Jude előző munkája nyomvonalán haladva vágta zsebre az Arany Medvét és alkotta meg pályája eddigi talán legjobbját… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

ARANYI SÁNDOR ÉS TANÍTVÁNYAI
Ezek a melók itt most azért érdekesek, mert nem egy téma vagy szemléletmód, hanem Aranyi mentén kerültek a falra. Az ő egykori, mára szakmailag elismert tanítványai állítanak itt ki, és ezt leszámítva semmi közös, vagy semmiféle kapcsolódási pont nincs a falra kerülő munkákban… – VÁRALJAI ANNA MEGNYITÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZABÓ IMOLA JULIANNA: LAKÁSA VAN BENNEM
Szabó Imola Julianna kötete olyan, mint egy tüdő. Páros, lebernyeges szerv, szükséges a légzéshez, egyszerre gyakorolja a megtartást és az elengedést. Nem szól olyanról, amiről az élet ne szólna: kórházi látogatások, nagyszülők halála, terhesség, bántalmazás, válás, költözés, szülés, gyermeknevelés, betegségek, elöregedés. Mindezek egy képileg is burjánzó nyelven, a megértés vágyának orgánumán… – SZUTORISZ SZABOLCS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.09.16 - tiszatáj

SZALAI ALEXA RITA TÁNCMŰVÉSZ, AZ 1984 KOREOGRÁFUS-ASSZISZTENSE
Táncol, tanít, az 1984 című sikerprodukció koreográfus-asszisztenseként is dolgozik Szalai Alexa Rita táncművész, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarának tagja, aki Győrből került a Tisza partjára… – HOLLÓSI ZSOLT INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Tandori Dezső: Felplusztulás, leplusztulás (Előzetességek és utólagosságok [2018–2019])Demény Péter: Az élet gesztenyéi (Slágerek, sanzonok, slamasztikák)H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregékBakos András: Isteni testekSzathmári István: Spanyol reggeliSántha József: BörtönkarnagyNormal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattTandori Dezső: Nincs beszédülésPetőcz András: A visszaforgatott időLengyel András: Tömörkény-tanulmányokKálnay Adél: Szivárványország (Utazz velem!)Virág Zoltán (szerk.): Színkép, hangkép, összkép (Írások elméletről és gyakorlatról)Hódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Fried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházTandori Dezső: A szomszéd banánhalSeregi Tamás: Művészet és esztétikaÉszlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Zalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)„Ragyogó pusztulás” – kortárs osztrák irodalmi antológia (szerk.: Bombitz Attila)Lengyel András: Ellenkultúra, peremhelyzetben (Marginalitástörténeti vázlatok)Bíró-Balogh Tamás: Az irodalom személyességekabai lóránt: semmi színSzlováknak lenni csodás…Petőcz András: A megvénhedt IstenDemény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólTandori Dezső: Szellem és félálomKálnay Adél: Hamvadó időSzepesi Attila: IstenporPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Sághy Miklós: A fény retorikájaTandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézCsiki László: A kaptárBaka István: Műfordítások III.Jász Attila: Fürdőkádból a tengerTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaBíró-Balogh Tamás: TollvonásokFried István: Magyar irodalom(történet)