„Elvisz engemet az ÁVÓ”

BÉRI GÉZA: A TORNÁC KÖVÉN, ÖSSZEGYŰJTÖTT VERSEK

A rendszerváltoztatást követő értelmiségi közbeszédnek újra és újra felbukkanó témája az „apák és fiúk” problémakör feszegetése,[1]  illetve az a megállapítás, hogy lám-lám, nem kerültek elő a világmegváltó művek az íróasztalfiókokból. A frissen megjelent verseskötetről szólva mindkét témakör érintése szükségszerű.

Az apák és fiúk tételnek hatalmas irodalma keletkezett (nem csak az emberiséggel egyidős aspektusairól, hanem kifejezetten a kommunizmus bukása utáni viszonylatairól), ám olyan látószögből, ahogy e kötet kapcsán tekinthetünk rá, nem gyakori az irodalomtörténeti dolgozatokban. Nem egy derékba tört művészi életpályát, hanem egy csírájában megfojtott, szárba szökkenni sem hagyott költői pályát igyekszik felmutatni Béri Géza elsőszülött fia, ifj. Béri Géza. El kellett telnie ennek a több évtizednek ahhoz, hogy a félreállított és kisemmizett politikai fogoly gyermeke megérlelődhessen a nemes feladatra. A diktatúra éveiben megakasztott életutak évtizedekig begyógyulatlan sebeket okoztak mikrotársadalmi szinten is: szülőkben, házastársakban és a gyerekekben. A mára nagypapakorúvá lett fiak válhatnak olyan bölcsekké és nagyvonalúvá, hogy megmentsék és felmutassák ennek a szomorú, szürke világnak az értékeit. A sárból kiszedegetett és megtisztított gyöngyszemeket. A kisüstiken élő, kemény fizikai munkát végző, megbetegedő és a halálba menekülő apák gondolatlenyomatait. Ehhez a munkához erős lélek és alázat szükségeltetik. Ifjú Bériben mindkettő megvolt, s T. Tóth Tünde irodalomtörténész bátorításával és segítségével nekilátott.[2]

Már 1992-ben is segédkezett az első Béri kötet kiadásánál, amikor is az egykori rab- és költőtárs Tóth Bálinttól átvett kéziratokat legépelte és átadta Kárpáti Kamilnak (szintén egykori rab és költő), hogy ő adhassa ki apja válogatott verseit a maga által alapított Stádium Kiadó gondozásában.[3] Ők ketten – Tóth és Kárpáti – voltak az egykori váci börtönbéli költőcsoport, a füveskertiek Magyarországon maradó és alkotó tagjai, akik próbálták egyre elesettebb társukat kötethez juttatni, a rendszerváltásig mindhiába. A Kárpáti szerkesztette könyv utószavát is ifjú Béri írhatta, ám a válogatás szempontjaiba, a ciklusok címadásába, a sorrendekbe nem volt beleszólása. A Stádium még kétszer kiadta kisebb nagyobb módosításokkal a válogatást, legutóbb pedig Béri néhány novelláját is megjelentette egy külön kötetben.[4]

Ifjú Béri Géza tudta, hogy sokkal több verse volt édesapjának annál, ami a korábbi kiadásokban megjelent, ám jelentős részüknek nem volt birtokában. A maga tucatnyi költözéssel terhelt élete mellett szerepet játszhatott ebben, hogy apja őket két testvérével és édesanyjukkal már gyerekkorukban elhagyta, még háromszor újranősült, lakásról-lakásra vándorolt. Tizenhét évig gyári munkásként kereste a kenyerét, s bizony sokáig nem volt íróasztala sem, melynek fiókjában lapulhattak volna művei. Lehet, kissé bután/hangzik ez így, – de hát/bevallom nyíltan!/hokedlin írtam. Ám a fiúnál volt apja 1973-as kéziratváltozata, melyben a maga által válogatott versek szerepeltek, és amit a Magvető Kiadó első körben el is fogadott, majd valamiért mégis elutasított. Az Ének a szülőföld hiányáról címmel meg nem jelenhetett kötetre alapozva kezdte összeszedni az itt-ott még fellelhető kéziratokat, ismerősök pincéiben-padlásán kallódó papírok között, mikor ráköszöntött a szerencse. Nővérének már két esztendeje eladott vidéki házában, ahová csak villanyszerelés-bontás, költözködésben való segítség okán látogatott el, előkerült egy lomtárnak használt garázs mélyéről a „BÉRI KÉZIRATOK” feliratú banánosláda. Ott maradt fenn tudtukon kívül huszonhat évig. Ebben volt – egyebek között – a két fő lelet: a barna és gesztenyeszín dosszié. Ezek a részletek sajnálatos módon terjedelmi okok miatt kimaradtak a kötet elején a Szerkesztői megjegyzésekből, külön levélben tájékoztatott róluk ifjú Béri Géza: A barna 1955–1974 feliratú, a gesztenyeszín 1975–… A két mappában viszont a korábban tervezett (és digitálisan is megőrzött) ciklusterv szerint voltak elrendezve a versek. A második – 1975– feliratú – mappában később keletkezett, vagy korábbi tervből kimaradt költemények voltak félkész rendben, olykor cím nélkül, olykor elvetett cím-ötletekkel. A mostani összegyűjtöttnek végül ez lett az alapja.

A tornác kövén huszonnégy versciklust tartalmaz, ebből négynek adtak új címet a szerkesztők. Szerepelnek Töredékek, Börtön előtti versek és Műfordítások is a kötetben, utóbbiakból sajnálatosan kevés maradt fenn. Pedig a legenda szerint ezeket ígéretesnek tartotta Illyés Gyula is, akinek kézzel írt 1955-ös keltezésű mentesítési kérelmét a Mellékletekben láthatjuk, a költőről készült fényképek és egyéb kéziratok társaságában. A könyv végén zárszóként Scheibner Tamás irodalomtörténész átfogó tanulmányát olvashatjuk, több új tényközléssel, valamint az egész Béri-életmű elhelyezésével a korszak irodalmában. A kötet alapja lehet egy kritikai kiadásnak, valamint a költőről írandó monográfiának is.

A szép kivitelű, „jó fogású” kiadvány háromszor annyi költeményt tartalmaz, mint a korábbi válogatott kiadás. Érdemes olvasgatni, lapozgatni, el-el merengeni egy-egy sor felett. Mindennap elővenni, hacsak néhány percre is, akár hajdanán a breviáriumot volt szokás. Még csak néhány napja forgatom anyagát a kezemben és tartalmát a szívemben, ám érvényesnek gondolom a szerző novelláiról írt soraimat: Béri világa keserű és férfias, szereplőinek viselkedése sokszor végletes, abszurd. Sokban emlékeztet Hajnóczy Péterre szikárságával, puritánságával, no meg a teljes kilátástalansággal való frigyre lépéssel.[5] Számos példát hozhatnék minderre, a Töredékek között olvashatjuk:

Sárga a villamos fala
Kisangyalom ne várj haza
Elvisz engemet az ÁVÓ
Nem mehetek a babámhó

Meglett amitől félt Anyú
Gézukából lesz vértanyu

Ezt a röhögésbe fulladó komédiázást alapozhatta meg börtön előtti baráti társaságában, melynek találóan a HAPCI (Hazai Analfabéták Pen Clubja + I, hogy értelme is legyen) nevet adták. A versek többségének keletkezési ideje ismeretlen, de kitapintható, hogy a szatíra hogyan savanyodik fanyar humorrá, az élni akarás beletörődéssé, a vakmerőség félelemmé Béri Géza életében. Egy végtelenül tehetséges költő megismerésének, befogadásának nélkülözhetetlen eszköze ez a verseskötet, melynek egyik megrendítő darabjával, a Zsoltár című verssel is tisztelgek Apa és Fiú előtt.

Ments meg uram, adj már nyugodalmat,
szerezz keserű szívemnek békét,
lehessek az, aki éjjel alhat,
ne ébren lássam meg napod fényét,

dörömbölök, nyíljék kapu rajtam,
bentrekedt sikoltozásom szálljon
színed elé, ne hagyj el a bajban,
segíts túl a végső akadályon,

hadd haljak meg szelíd, ép elmével,
siettesd, de őrizd szép halálom,
szégyen nélkül búcsúzhassak még el,
hogy ne kelljen magam megútálnom,

ments meg uram, békét, nyugvást adjál,
s legyen kéz, ki kegyesen elhantol,
ne kényszeríts több lennem magadnál,
ments meg immár engem önmagamtól.

Hajnal Géza

JEGYZETEK

1  Csak, hogy a legfrissebb folyóiratcikket említem: Papp István, Ami a homlokzat mögött rejtőzik, Betekintő 2021/1, a cikk ifjabb Rajk László: A tér tágassága. Életútinterjú. (Tények és Tanúk) Budapest, Magvető, 2019. könyvről született.

2 Fontos előzmény, hogy ifj. Bérit 2015-ben felkereste Nagy László Zsolt wikipédista, aki szakszerűen megszerkesztette Béri Géza internetes oldalát. Innen lehet tájékozódni a költő életútjáról, egy rövid recenzió keretében erre kitérni nincs módom.

3  Béri Géza válogatott versei és novellái, szerk. Kárpáti Kamil, Budapest, Stádium Kiadó, 1992.

4  Béri Géza, A sárkányölő – válogatott novellák. Budapest, Stádium Kiadó, 2015

5  Hajnal Géza, Ló és halál, A Vörös Postakocsi, 2016. március 24. https://www.avorospostakocsi.hu/2016/03/24/lo-es-halal/

Napkút Kiadó, 2021

Budapest, 2021

384 oldal, 3990 Ft