Halász Margit: Ámerika, álomvilág 1985

1. ELNÖK SZAMÁRFÜLLEL

Állok a New York-i reptéren ezerkilencszáznyolcvanöt nyara van, állok és tátom a szám. Csak bele ne repüljön egy amerikai légy, valami nagylégy. Lehet is azt tudni, milyen természete van a legyeknek Amerikában. Nem ismerem. Honnan ismerném? Huszonegy éves vagyok. Alig jártam túl a megyém határán. Az alföldi legyeket ismerem, azok szemtelenek.

Kérdezi az utastársam, egy olasz üzletember, akinek ezüst díszzsebkendő kacsingat a zakója felső zsebéből, hogy hova utazgattam már életemben. Mondom, Újlétára, Bagamérba, Debrecenbe. Most, harmincöt év után megveregetem a vállam, amiért nem kezdtem el nagyzolni. Ő viszont igen. Bólogat, hogy ezek valóban pompás, egzotikus helyek.

Állok a New York-i John Fitzgerald Kennedy nemzetközi repülőtéren és bámulok. Egy falusi néni hamis kalocsai mintával hímzett állólámpával a kezében töri az utat a tömegben. Mindenkin átgázol, mindenkit letarol. A szabadság géniusza vezeti a népet, jut eszembe az a bizonyos meztelen kebles  Delacroix-kép. Hátrébb rabbit kísér két kisrabbi, arab sejket öt feleség. Színes világ ez, mint anyám konyhakertje, melyben tarkabarka virágok is tenyésznek. A nénit jobban szemügyre veszem. Rájövök, hogy ismerem. A szomszéd faluból való, almás Mariska néni. Így hívjuk otthon, mert a piacon mindig tőle vesszük az almát. Csak meg ne ismerjen. Próbálom álcázni magam, egy reklámtábla mögé bújok, arcom elé tartom a repülőről hozott magazint. Szerencsére megúszom a találkozást. A fekete biztonsági őr amerikai akcentussal azt kérdezi tőlem, hogy van-e nálam fegyver. Nem értem pontosan. Yes, I have, válaszolom. Félreállítanak. Ilyen mondatot nem tanultam a Living English Structure-ben, pedig minden egyes feladatot megoldottam, hogy majd tudjak beszélni. Panaszlevelet fogok írni a szerkesztőknek, amiért nem készítettek fel egy szimpla Present Tense-ben fogalmazott kérdőmondatra.

Állok a sorban az amerikai reptéren, és egyik ámulatból a másikba esem. Egy képeslapállványon akad meg a tekintetem. Első ránézésre nem is tudom értelmezni, mi a csoda ez. Csillagok és csíkok, csíkok és csillagok minden egyes képeslap keretén vagy hátterén. A lapon karikatúra-elnökök, Ronald Reaganek különböző öltözetben. Van pöttyös alsónadrágos elnök, csíkos ágyékkötős elnök, szamárfüles elnök, Popeye-elnök. Döbbenten állok. Mi  a fene ez? Hogy engedik? Hogy nem zárják börtönbe a rajzolót? Istenem, milyen világba keveredtem? Én népmeséken nőttem fel, ahol a királynak tisztelet jár. Szédülten téblábolok a tömegben. Nem hallom a hangosbemondót. Hát épp ez az! Engemet szólít. Az egyetlen utast, akire a clevelandi gép vár. Szirénázó kisbusz rohan velem. Nem merek senkinek a szemébe nézni a gépen. Szóval ez az a lány, akire egy fedélzet vár. Ez az, aki nem tiszteli a többieket. Aki nem tiszteli az időt. Buta kelet-európai liba.

A nagybátyámék nappalijában ülök. A demokrácia és szabadság hazájában vagy, kapom meg a választ a bácsikámtól. Itt mindenki azt tesz, és azt mond, amit akar. A csodás lakosztályomban éjszaka nem hagy nyugodni a gondolat: ez mégsem frankó, ez mégsem illő, ez mégsem ildomos, elnök szamárfüllel? Itt akkor bármi megtörténhet. Jobb, ha szedem a sátorfámat és az éj leple alatt kereket oldok. Na de hát hogy? Egy óceán választ el a hazámtól. Igaz, hogy tudok úszni, de hát akkor is.

Fekszem az ágyamban, és arra gondolok, ha a nép megválasztotta ezt az elnököt, akkor miért nem tiszteli?  Miért szórakoznak vele? Ha egy elnökkel így bánnak, vajon hogy fognak bánni velem, a kelet-európai szegény rokonnal? Legjobb lesz felkészülni minden eshetőségre. Különböző stratégiákat dolgozok ki, úgysem tudok aludni, dzsetlegem van. Első és legfontosabb, bármit mutatnak, azt mondom majd rá, hogy ismerem. Én is ettem, vettem, tettem, ittam, fogtam, néztem, láttam már ilyet. Mi van, ha gúnyrajzokat készítenek rólam, és a családi grillpartin kiállítják? Mondjuk, amikor apám szakadt Csepel Nosztalgia bringáján kerekezem a sarki kisboltba. Vagy mondjuk, amikor rakom a tüzet a cserépkályhába és kormos lesz az arcom? Rajtam röhög majd egész Ohió. A Niagaráig száll majd a gúnykacajuk hangja.

Köszönöm szépen ezt a híres-neves demokráciát. Én inkább nem kérnék belőle.

(Folytatjuk) 

2. rész >>>