’BAJNOK – Szövegek a Hajnóczy Péter-hagyatékból

„A megnyilót elzárja roppant távolsag…”
A hagyaték mint az előhívás és szembesülés tere
kommentárokkal
2009–2020[1]

KÖNYVAJÁNLÓ

„Álló csillagaim” vannak (ahogyan egyik kötetem címe is idézi[2]). Arkhimédészi pontokat keresek; nyomozást es felfedezést végzek az olvasás által; látni tanulok; intralingvális fordításokat készítek szöveghermeneutikai munkáim közben.

E mostani kötetben is találhatók egymásra másolódó, többször felbukkanó szövegrészek (állítások és kifejtések), mivel ismételt felidézésüket más-más környezetben is fontosnak érzem. Maguk a (kisebb) hagyatéki szövegek is ismétlődnek nem egyszer: hol magukban állva mutatódnak fel; hol mint az adott tanulmány hivatkozási alapja.

Legyen hát e kötet egyfajta többszólamú, ismétlések révén is poentírozott, refrénezett olvasmány Hajnóczy-dallamra hangolva, s a kötet szerzői hangjára írva! Vésődjék az egész szövegkomplexum így, ahogy van, olvasónk memóriájába!

S egy előzetes figyelmeztetés. E kötet a Hajnóczy-hagyatékhoz fűzetett: csupa töredékhez, vázlathoz, befejezetlen kezdeményhez, szövegforgácshoz és ígérethez. Elsősorban azok forgathatják haszonnal és élvezhetik tehát, akik hív olvasói a már kanonizált Hajnóczy-korpusznak!

Hajnóczy Péter kéz- és gépiratainak gondozása különös látószöget biztosított a már ismert szövegekhez. A kéznyomok, nehezen olvasható megjegyzések, beszúrások, egy zaklatott, meg-megszakadó gondolkodás- és munkafolyamat lenyomatai nem mindig képeznek közvetlen átjárást a befejezett, publikált művekhez. Hagyatékgondozó munkánk: a betűzgetés, kibetűzés, átírás, másolás, jegyzetelés gazdag tapasztalatokat hordoz (legalább négyféle, merőben eltérő írásképpel találkoztunk; megismerve e duktusokat, lassan a kedélyváltozások, koncentrációs állapotok is leszűrhetők lettek: megrendítő közelség egy rég halott emberhez; azt látom, tapintom, amit ő, hajdan stb.).

E tapasztalat egyik eleme maga a látványegyüttes, a füzetlapok kalligráfiája, vizualitása. A szenvedélyes, olykor agresszív írásképet grafikai jelek, türelmetlen, alakjukban ismétlődő, variálódó szögletes ábrák szakítják meg. Hajnóczy vonalaz, színez, szakaszokat, kockákat, geometrikus gólemeket rajzol a sorok közé, ezáltal beékeléseket, bemélyítéseket, pszichogramokat, gondolati térképeket hozva létre.

Mindez a „barangolás és pásztázás” az eddig ismeretlen életműdarabok terében és idejében megkerülhetetlenné teszi bizonyos kérdések fölvetését: szerző és elbeszélő viszonya; fikció és biografikus fikció kérdéskörei; átmeneti és véglegesített formák egymás mellett élése.

Hajnóczy Péter opuszáról és prózapoétikájáról csak töredékes képünk lehet mindaddig, amíg az eddig nem azonosított szálakat nem sikerül a felfejtendő nyelvi szőttes összefüggéseibe helyezni. Ugyanakkor tudjuk, észleljük, hogy sok szövegdarabka megoldatlan, feloldhatatlan marad, nem minden név, cím, utalás lesz végül filológiailag pontosítható.

E tapogatózó, lassú nyomkeresés mégis igen termékeny állapotnak bizonyul a kutató számára: kapocs és visszanyúlás a szövegelőttes stádiumokhoz; majd a keletkezésben lévő szöveg; a már megírt, de még javítatlan, végül a véglegesnek szánt textus, és annak további alkotói olvasatai. Különlegesen telített vizuális mezők létrejöttének lehetünk tanúi a hagyatéki lapokat vizsgálva.

A Hajnóczy Péter (Hagyatékgondozó) Műhely működésének kezdete óta eltelt csaknem két évtized alatt tagjaink nagyrészt kicserélődtek, s ha tartjuk is a kapcsolatot, s „hajnóczys” múltjukat nem feledték is el a régiek –, szétszóródtak a világ sok tájára, az egyetemet elvégezvén. Jöttek helyükbe mindig újak: több „nagy generáció” is beért első munkatársi csoportom után. Bármikor

számíthatok mindőjükre – ez az eltelt sok esztendő alatt bebizonyosodott: mozgósíthatók, bárhol légyenek is. A Hajnóczy-műhely tehát él, de a 2019-es esztendőben, a Műhely vezetőjének nyugdíjba vonulásával új helyszínre költözött a Szegedi Egyetem magyar tanszékéről: a hódmezővásárhelyi Németh László Városi Könyvtár ad neki otthont a továbbiakban.

Az immár feldolgozott, megjegyzetelt, részben ismertté tett hagyatékból készülök most kötetet kiadni.

E munka felöleli a „hőskor” első folyóirat-publikációit és a kísérőtanulmányok jó részét, a magam külön szöveg-megjelentetéseinek törzsét, illetve azokat a nagyobb méretű írásaimat, melyek részben korábban, részben most keletkeztek, és összehasonlító szövegelemzéseket, ill. még ismeretlen szövegforgácsokat egyként tartalmaznak. Nagy Tamás shihan, jogszociológus, Műhelyünk nélkülözhetetlen konzulense, barátom és munkatársam 2018 nyarán váratlanul elhunyt. Az Ő szellemkeze, kutatói invenciója, vakító értelme, ötletei és baráti szava mindenütt jelen van munkáinkban.

A hagyatéki szövegeket igyekeztem minél többször, mintegy ízelítőként, a maguk eredeti formájában is megmutatni. Vannak primer szövegek és szövegrészek, melyek többször, több helyütt szerepelnek a kötetben, más-más kontextusban, kapcsolatrendszerrel, más tanulmányok kíséretében. Bízom benne, hogy olvasóink nem önismétlésként, hanem újra- s újragondolásként fogadják majd e helyeket: nyomatékosított elemző megállapításokként. Ha tetszik: hangos gondolkodásként.

Mozaik ez a könyv (10 évnyi kereső-feltáró munka gyűjteménye), avagy kirakó: az emlékezet s a sokszerű inter– és autotextusok helye, középpontban a sok kisebb-nagyobb feltárással, találattal, melyek, reményeink szerint, tovább erősítik a Hajnóczy-olvasók kedvét és invencióját a kanonizált nagyszövegek irányában is!

Volt egy rövid időszak, amikor letettem kezemből a Hajnóczy-köteteket azzal, hogy a magam számára átgondoltam mindazt, amit e szövegvilág adhatott, s ismételni magamat nem szeretném. Úgy jártam éppen, mint Madách Tragédiájával, mely műről a Madách Társaság tagjaként évtizedek óta évről évre ugyancsak megnyilatkozom. Nem sokat váratott magára, hogy mindkét szövegművet ismét levegyem polcaimról, értetlenül állva korábbi – átmeneti – farkasvakságom előtt.

Hajnóczy nem tud elévülni, most úgy hiszem. Mániákus, önmagát kényszerítő, csillapíthatatlan kísérletei, nem a külvilág számára, nem az olvasók kegyeiért tett radikális gesztusai, roppant nehéz, változatos szöveghelyei nem múló feladatot adnak elemzőinek. S komor örömet hűséges olvasóinak.

Valószínűleg nem kettő, hanem több! Nem két Hajnóczy-prózastílus van, hanem több, vagy a két szélsőség közt rejlő árnyalatok és vonzatok.

Mitől képes ez a próza szikársága mellett is fenntartani az érdeklődést? Olykor a téma is szegényes, egy lefojtott, ingerek híján egzisztáló, a minimumra szorított, szabadsághiányos világ. Szociografikus szempontból éppen érdekelhetne bennünket egy kazánfűtő nehéz és veszélyes, kuriózumnak és – immár – történelemnek számító munkája. (A hagyatéki Kondor-töredékről beszélek, mely A fűtő variánsának torzója.) Számolhatnánk azzal is, hogy a szövegben hamarosan baleset következik be, történik valami, ami fordulatot hoz e szűk-ségbe, monotóniába, de valahogyan mégsem ez élteti az olvasót, nem gondol e lehetőségekkel, és ez, ez az ökonomikusság, ez a fegyelem, ez a feszültség Hajnóczy titka. Ezzel fogja meg, láthatatlan eszközeivel, illetve eszköztelenségével olvasóját. Csak a legnagyobb írók (Kosztolányi, Ottlik, Mészöly, Bodor) sajátja a képesség, hogy a majdnem-semmivel, a legszikárabb valóságkijelentésekkel is létre képes hívni a figyelmet, feszültséget –, s képes ezáltal karakteres alakjait is felrajzolni néhány vonallal, plasztikusan. Elevenen.

S azután ugyanígy képes a realizmuson egy pillanat alatt, egy szinte láthatatlan mozdulattal sebet ejteni.

És ekkor, a csaknem mágikus  intenciójú szövegekben tudjuk meg azt is, hogy a kékből kell kiindulni…Mivel itt felbukkan a másik Hajnóczy. Váratlanul és csillapíthatatlanul árad szét, egy pillanat leforgása alatt a szövegáramban, feldúlva a rendgotthárdi szociográfia reális és realista kálváriáját – Buddha álma és emanációja, e képzetlen, vad, fékezhetetlen fantáziával csapongó gyermeki, horrorisztikus fogalmazvány — felejthetetlen. (A nagy jógi légzésről beszélek.)

Mintha nem ugyanaz az ember írta volna, aki a szöveg elejét. Vagy aki a Kondor-töredéket és A fűtőt írta volt. De! — intjük meg magunkat –, mert eszünkbe idéződik Kolhász feleségének tűzvész-látomása: a fantázia vulkánkitörése a szűk perspektívájú fűtő-kálvária közepette…

Búcsúzzunk a hagyaték szerte-kanyargó világától Buddha mágikus álma egy részletével: 

m é r  e tt e l e n!
Új szerelem, el ne felejtsd, ilyenkor tél van a tanyákon és a k é k erdészházban. A tanyaudvart a fehér szegfű lassan körbejárja,
a gyertyánerdőben a vadasz bokáig gyémántban áll. 

A 400 oldalas kötetben mindezekről olvashatnak-hallhatnak kedves Olvasóim.

Cserjés Katalin

JEGYZETEK

[1] Az egyik legalaposabban feldolgozott hagyatéki szöveg címéből szándékosan maradt el a névelő. Értsen mindenki ez alatt a hiány alatt azt, amit helyesnek lát. Gondolja át, hogy Hajnóczy, s majd a hagyaték szövegilága, végül e mostani munka szerzője ki (mindenkit) érthet bajnok alatt…!

[2] Cserjés Katalin: Álló csillagok. Egy gondolkodás (koncentrikus) körei. Lectum Kiadó, Szeged, 2017