02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

„Térképet rajzolok a szívem köré”
2021.02.23 - tiszatáj

GURUBI ÁGNES: SZÍV UTCA

„Szétcincálom, apró darabokra szedem, elemzem, megmagyarázom, bizonyítékokkal alátámasztom” (132) – elemzi a párkapcsolati konfliktusban a másik felé tett gesztusait Anna, a Szív utca énelbeszélője, az analitikus szemlélet pedig nem csupán tematikai, de metanarratív szinten is központi kérdéssé válik a regényben. A negyvenes, kétgyermekes nő az életén át- meg áthömpölygő problémák eredőit kutatja: azt, hogy hogyan váltak időről időre működésképtelenné a párkapcsolatai, mi okozhatja kamasz lánya, Zsófi autoimmun betegségét, mivel magyarázhatók a szüleiről alkotott sztereotípiái, vagy hogy milyen titkok húzódtak megtört nagyanyja, Bergman Bella konok hallgatása mögött. Gurubi Ágnes debütáló kötetének kilenc fejezete Anna szűrőjén át hat generáció nőtagjainak kuszán-lazán összefonódó, egymásba íródó sorsát boncolgatja, hogy érzékeltesse, a tabuként kezelt, feldolgozatlan, kimondhatatlannak hitt múlt – bármennyire is próbáljuk meg nem történtnek tekinteni – utat tör magának a nemzedékek életében, amelyben nem csupán az egyes attitűdök ismétlődnek következetesen, hanem egyetlen, meghatározó (élet)tér, a Városmajor is mementószerűen íródik bele a történetekbe. A Szív utca ezzel azoknak a transzgenerációs sérüléseknek a megértésére, illetve harmadgenerációs holokauszttraumáknak a feldolgozására törekvő kortárs prózák sorába igyekszik illeszkedni, amelyek végső soron annak az érzelmi-fizikai sokknak a verbalizálását tűzték ki célul, amely évtizedeken át láthatatlannak, felidézhetetetlennek, befogadhatatlannak bizonyult.

A regény epilógusának is beillő első fejezet megelőlegező-összegző funkcióval bír, első mondatai kijelölik a narrátor értelmezői pozícióját: „Az én történetemből hiányoznak a férfiak. Ahogyan az összes női felmenőméből.” (7) A nyomozás során a szálak a legidősebb családtagok emlékezetében még felidézhető ükanya alakjáig, az 1881-ben született Hirsch Rózáig vezetnek vissza, aki három házasságával és a nyilasok okozta halálával mintaszerűen szimbolizálja a folytonos újrakezdésbe vetett „állhatatos, kitartó és szívós” (17) hitet, de az értelmetlen, mégis elkerülhetetlen tragédiát is, ami sorsfordító erőként köszön vissza leszármazottai életében. Anna az önmegértésért folytatott, térben és időben kiterjesztett kutatása során – amellett, hogy a családi emlékezetben el- és visszahelyezi a férfiakat – szembesül nagyanyja megtagadott zsidó múltjával, és azokkal a konfliktusokkal, amelyek saját kapcsolatait mozgatják: „Ilona vagyok, Zsófi vagyok, az összes Bergman lány vagyok, anyám vagyok. Érzem, ahogy a hátam mögött állnak, kezüket a vállamra teszik, meggörnyedek a súly alatt, összemegyek, már nem is én vagyok, hanem énke, egy miniatűr Anna.” (64–65) Másokban megtalált, feloldódó önazonossága vezeti el ahhoz a felismeréshez, hogy felmenői – vele együtt – egyszerre végletesen odaadók, de megalkuvók és mártírok is: konokul, „némán, összeszorított szájjal tűr[nek]” (54), önnön boldogságuk árán próbálják meg fenntartani a hagyományos családmodellt, maguk mellett tartani a jelen nem lévőként definiált férfiakat, aminek következtében érzelmileg kiüresedett, „megfagyott szívű nő[kké]” (85) válnak, akik nem tudják közel engedni magukhoz lányaikat, mert képtelenek az intimitás megélésére. Arról néhány szűkszavú mondatban tudósít, hogy „gyötrődve megy a tanulás”, „fokozatosan küzd[i] le az irtózat[át], a hidegség[ét], a keménység[ét]” (140), az átruházódó emocionális képletek azonosításának belső műveleteit azonban jobbára az Annával történt egyes események leírásai helyettesítik – például az, hogy felkeres egy terapeutát, akit csak azért képes jelen valóként érzékelni, mert „a leghalványabb jele sincs benn[e], hogy férfiként tekintse[n] rá” (139); illetve meglátogatja nagyanyja húgait, Orlandóban Esztert, Buenos Airesben pedig Ilonát, aki révén szembesülhet zsidó örökségével –, olvasóként mégis gyakran azt tapasztaljuk, hogy a feldolgozási munka küzdelmes folyamatának részletezése helyett a megértés pasztell árnyalatú mázával bevont, a lényeget csak felszínesen érintő tényeket kapunk kézhez.

Az önelemzés egyes tetten érhető gesztusai refrénként visszatérő metaforákban öltenek ugyan testet, de itt sem ér bennünket meglepetés: a zaklatott, elfojtásra ítélt érzések ábrázolására Gurubi Ágnes a megfagyott, kihűlt, kettétört szív elkoptatott kliséjét alkalmazza, ami esetenként kiegészül a személyiség domináns vonásainak ételekkel való azonosításával is: „Anyám szíve csörögefánk. Száraz, törékeny, szúr belül, anélkül, hogy fájna. Nem dobog. De hajlamos visszaváltozni forró, lágy, porcukros csörögefánkká. Olyankor szeretem.” (134–135) A főzés egyébként olyan visszatérő motívuma a Szív utcának, ami az érzelmekről való kommunikáció szinte egyetlen adekvát formája: „Apám nagyon jól főz. Érzéssel. Minden emlékét, örömét, fájdalmát belefőzi, belesüti az ételekbe” (101), az almás pite készítésének a regény több idősíkjában is megjelenő mozzanata pedig azt a felfogást erősíti, hogy akárcsak az étel-, az életreceptek is áthagyományozhatók, legfeljebb az egyes hozzávalók optimálisnak vélt arányáról oszlik meg a családtagok véleménye. Izgalmas lehetőség maradt ugyanakkor kiaknázatlanul egy látszólag apró kényelmetlenség, a fogak alatt ropogó por mint megemészthetetlen anyag három szöveghelyen három generációhoz kötődően is felbukkanó képében. Az ükanya, Hirsch Róza sorsában felsejlő, elsődlegesen tőle eredeztethető elemi nehézség képzete azonban hiába tér vissza hasonló szituációban, a regény végére jelentését elveszítve mechanikus ismétléssé redukálódik.

A Szív utca szélesen merített intertextuális hálójában a fejezetek elé illesztett mottók között éppúgy fennakad egy-egy kortárs magyar popdal részlet (Elefánt, Ohnody, Biorobot), mint ahogy egy Mózes V. könyvéből vagy Weöres Sándortól vett idézet, de találunk néhány Dóry József nótáiból kölcsönzött sort is. Ez az eklektikus utalásrendszer, illetve a regényszövegben fellelhető további popkulturális elemek viszont pusztán az alkalmi hangulatteremtés eszközei, semmint hogy a tágabb tartalmi összefüggések felmutatásának célját szolgálnák. Utóbbit a II. világháború idején a magyar zsidóságot ért atrocitásokat dokumentáló, a kötetvégi jegyzetben hivatkozott történeti és kutatási anyagok hivatottak megteremteni, amelyek révén, ahogyan Vass Antónia kritikájában kiemeli, az egyébként szubjektív hangvételű szöveg helyenként dokumentarista jellegűvé válik, ám Vass szerint az így „megszerzett információt nem sikerül maradéktalanul szépirodalmi igénnyel is a szövegbe dolgozni”.[1] A narrációban és az időkezelésben megmutatkozó fragmentáltság következtében azonban nem nehéz elsiklani amellett a szövegrészlet mellett, ami irrelevánssá teszi ennek a látszólagos sikertelenségnek a számonkérését: „Esténként, amikor Ilona leül a számítógép elé bridzselni, mellé telepszem, ölemben a laptop. Nevekre, helyszínekre, eseményekre keresek rá. Adatbázisok, jegyzőkönyvek, Google találatok. Képes vagyok órákig belemerülni mások emlékeibe, szinte a rabjává válok a háborús történeteknek.” (77) Más kérdés, hogy a regény első felében titokként tételeződő származás felfejtésére tett erőfeszítések – a felkutatott rokonok, az átolvasott dokumentumok – mintha önmagukban elegendőek volnának az ősök terhes sorsával való fájdalmas megbirkózáshoz, amelynek szavakba öntését a regény zárlatához közeli Csörsz utcai zsidó temetőben tett látogatás felidézése helyettesíti. Ez az etűdként felbukkanó, alig több mint egy oldalnyi leírás mintegy kötelezően elvarrandó szálként Anna életének azon epizódjai közé ékelődik be, ahol a szüleivel, partnereivel és gyermekeivel való kapcsolatai kapnak nyomatékot.

Szintén Vass Antónia mutat rá arra, hogy a „Szív utca nem kiindulópont, és nem is a lezárás helyszíne, sokkal inkább a sorsfordító eseményeké” – legalább is abban az értelemben, hogy a gettót, a deportálási kísérleteket, a holokausztot, majd a forradalmat csodával határos módon túlélő Bergman család tagjai közül egyedül Bella lesz az, aki az emigráció helyett Budapestet, a Szív utcai szoba-konyhás lakást választja. Ez számára ugyanis a túlélés helye, a soha vissza nem térő szerelem és az örök gyász tere – rajta kívül azonban sem Anna itt nevelkedő anyját, sem őt magát (önnön, mások emlékeiből kreált nosztalgiáját leszámítva) nem kötik élmények ehhez a helyhez – éppen úgy, ahogyan jelöletlenül maradnak, történelmileg tehát irrelevánssá válnak Szív utca egykor csillagos házai. A Városmajor ténylegesen kitüntetett szerepével szemben a Szív utca tehát afféle marginális tér, ami azonban tökéletesen beleillik a szívmetafora köré szőtt szerzői koncepcióba, akárcsak a temetőben talált „göcsörtös formájú, szív alakra emlékeztető fehér k[ő]” (171), így nem túlzás azt állítani, hogy az Anna és rokonai emlékeiből mozaikszerűen összeálló elbeszélés voltaképp maga is egy kő keménységűvé tömörített, mégis dinamikusan áramló, végül önmagába visszahajló belső monológ, amely lelki látleletként szembesíti olvasójával a levont konzekvenciákat, hosszas keresés árán fellelt, bekebelezett és végül nehézkesen megemésztett, ám végső soron hiányérzetet keltően kimondatlanul hagyott érzelmeket.

Ferencz-Fehér Dorottya

 

JEGYZET

[1] Vass Antónia: Nőkön átsöprő történelem (prae.hu, 2020. 10. 13.)

 

Kalligram Kiadó

Budapest, 2020.

208 oldal, 3500 Ft.

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő