Tiszatájonline | 2021. február 13.

Két éve halt meg Tandori Dezső

ELŐZETES A TISZATÁJ 2021 MÁRCIUSI SZÁMÁBAN MEGJELENŐ
TANDORI-BLOKKBÓL

Túlvi, sztyúlvi, légi nyúlvi.
Lépte lépték, viagra virgácsa.
A légen, a lápon,
világra virgácsra,
ha villog, ha túlvi,
jó virgács lép túlvilágba
túlvi lidércfény-nyuszi,
viágra a túlvilágra,
vigyázz, Sándor,
vigyázz, Weöres:
vigyázzba állj,
ha rádtör ez.
Sztyuvardessz-szivardressz.
[…]

ELŐZETES A TISZATÁJ 2021 MÁRCIUSI SZÁMÁBAN MEGJELENŐ TANDORI-BLOKKBÓL

Tandori Dezső

A túlvi

lágra

Túlvi, sztyúlvi, légi nyúlvi.

Lépte lépték, viagra virgácsa.

A légen, a lápon,

világra virgácsra,

ha villog, ha túlvi,

jó virgács lép túlvilágba

túlvi lidércfény-nyuszi,

viágra a túlvilágra,

vigyázz, Sándor,

vigyázz, Weöres:

vigyázzba állj,

ha rádtör ez.

Sztyuvardessz-szivardressz.

Pokol-mód nem

ólajtó,

zöreje nem sóhajtó;

kéj, kín nem is

hörgetik,

ajtót nyomnak,

rádtörik.

Mi marad nyomnak?

Romfalsoron

sikátornak.

Sikátor, sikolt-tor.

Romfalsoron

megfalsolom iraki-gázai

énekem, ily éneket nem!

ily ének nem ‒

‒ énnekem nem! ‒

Értelem. Ez lett a jelen.

Poklon, mennyen

kérdem menten:

„Mi ért engem,

értelem?”

Honnét jöttem, ez jelem.

Ismételem: honnét jöttem, elem, ez jelem.

(Részlet a szerző Mint egypont versek – agypont versek című ciklusából (2014). A művek először kerülnek közlésre.)

Fried István

Tandori Dezső Rilke-változataihoz

GONDOLATOK TANDORI ÉS A MODERNSÉG PROBLÉMAKÖRÉRŐL

(Részlet a tanulmányból)

„Tandori Dezső a maga helyének-helyzetének felmérésekor és a maga költészettudatának (»költészetregényének«) körülírásakor egy olyan szöveguniverzumot létesít, amelyben még a szószerinti idézetek (és ezekből nem meglepő módon sok van) is Tandori-hangon szólalnak meg; másképpen fogalmazva: magyar és világirodalmi alkotásokból vett részletek, nem egyszer csak mondattöredékek továbbviszik/gondolják Tandori saját, »eredeti« gondolatmenetét. Jóllehet az idézetek jórészt közismertek, így még deformált alakban is felhívják magukra a figyelmet, részint a verses vagy a prózai gondolatmenet megnevezi a hivatkozott szerzőt, az előadásmód nemcsak, hogy nem zökken ki, hanem éppen az idézettel válik teltebbé/teljesebbé. Mintha a Tandori-műben eleve kijelölt hely illetné. Az egyelőre még nehezen vagy egészében sehogysem átlátható életmű nemcsak Tandori szorgalmáról, az »immer strebend« általa felfogott módjáról tanúskodik, hanem ezzel együtt, ezzel párhuzamosan az állandó olvasásról, a más világokhoz, költészetekhez fűződő viszony bensőségessé tételének akarásáról. És természetesen nemcsak a rokonnak érzett költői világokra volna ez vonatkoztatható, hanem a nyers fordítások átköltésekor is tapasztalható az el/átsajátítás egy különös módja, sőt, a valószínűsíthetően megbízásból, kiadói felkérésre készült fordítások esetén is. Annyit tehetnék ehhez hozzá, hogy: 1) Nem bizonyosan a fordító „élménye” készteti költőnket arra, hogy a magáévá, önnön versnyelvévé formálja az idézetre kiszemelt passzusokat, illetőleg a sűrű hivatkozások forrásait; 2) Tandori világirodalmában közeli és távolabbi szerzők nem feltétlenül rokonulnak, kinek-kinek (esetleg) meghatározott (irodalmi) körülmények, életbeli helyzetek, megnyilatkozások alkalmából jut (fontos) szerep. Más oldalról tekintve: Tandori világirodalmát mégis alapvetően jellemzi, hogy Tandori-nyelven szólal meg, egyes fordításaira is rávetül a Tandori-nyelviség nem egy vonása.” […]

Ferencz Győző

Itt folytatódik pár dolog

(Részlet az esszéből)

„»A világban csak a világon kívül lehet létezni.« Tandori Dezső egy alkalommal azért hívott fel, hogy elmondja ezt az új oxymoronját. Hallhatólag örült, hogy eszébe jutott. Értettem, jól jellemzi egész életfilozófiáját és létgyakorlatát. Talán nemcsak magán-érdekű monotónia (egy verscímét idézve), hogy az 1970-es évek elejétől személyesen van jelen az életemben, ezt már akkor így éreztem, amikor még csak a verseiből ismertem. Pedig már akkor elkezdte kivonulását a világból, a társasági érintkezés hagyományos formái közül a személyes találkozást kiiktatta. Talán azért, mert nem életét formálta írássá, és nem az írásból formálta meg életét, hanem, azt hiszem, hallatlan intenzitással a kettőt egymásba nyitotta. Később, amikor már ismertem, hiszen az érintkezésnek vannak más formái is – ilyen a levelezés és telefonálás –, összesen háromszor találkoztam vele, és egyik sem megbeszélt találkozó volt. Mindegyik olyan esemény volt, amelyen történetesen mindketten jelen voltunk. Az Európa Könyvkiadó nívódíjünnepsége a nyolcvanas évek közepén, köszöntése 60. születésnapján 1998-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban és 2009-ben Artisjus-díjának átadása a Mészáros utcai székházban. Személyes jelenléte, amelyhez életében sem volt szükség a személyes jelenlétére, a halálával sem szűnt meg.

Ennek az egyszerre személyességen túli és inneni jelenlétének van egy számomra személyesen fontos dokumentuma. Az Élet és Irodalom 1999. március 5-i számában jelent meg Százhuszadik születésnapra című verse, amelyet nekem dedikált. A vers alatt a dátum: 1999. január 20. Kötetben nem jelent meg, és ettől valami meghitt, bizalmas magánjelleget kapott. Ha előveszem és elolvasom, mindig elámulok, milyen sokféle szálból készült a vers sűrű szövete.” […]

Buday Bálint

Amiről nem lehet beszélni, arról rajzolni kell!

IDEOGRAMMÁK TANDORI DEZSŐ ÉLETMŰVÉBEN

(Részlet a tanulmányból)

„Tandori rajzverseiben leggyakrabban olyan alkotókhoz nyúl vissza, akik szöveg és kép hierarchikus viszonyának megszüntetésére, a festészetnek a szó uralma alóli felszabadítására törekedtek. Az ideogrammákhoz tartozó címek ennek ellenére a legtöbb esetben egyfajta verbális metakódként csupán a képi elem felismerését látszanak elősegíteni, lényegesen leszűkítve ezzel az értelmezéshorizontot. A lasszózó »A-Z«, a hullámvonal mint folyó vagy cérna, a folyóban úszó henger mint pohár, a »td« betűkombináció, illetve monogram mint tű stb. csak a szöveg rámutató funkciójának köszönhetően válik azzá, ami, szemben Magritte híres képével (Ez nem pipa), melyen egyértelműen egy pipát látunk. A rajz szöveg általi megnevezése azonban mégsem teszi tautologikussá az ideogrammákat. A játék pont abban áll, hogy szöveg és kép viszonya nem merül ki a megfeleltetésben, épp ellenkezőleg, képes ellenállni a túl kézenfekvő megnevező, azonosító stratégiáknak. Míg például egy barokk rejtvény vagy bizonyos figurális versek esetében zárt játékról van szó, addig Tandorinál soha nem beszélhetünk egyetlen lehetséges olvasatról. Bár kép és szöveg viszonyában a szöveg szűkíteni látszik a kép értelmezési lehetőségeit, igazából nem juttatja el a nézőt a megértésig, legfeljebb valamiféle támpontot nyújt az értelmezéshez.” […]

(Fotónk két héttel Tandori Dezső halála előtt készült)