02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Veszekedés a COVID idején
2021.02.08 - tiszatáj

MALCOLM ÉS MARIE

Karantén ide vagy oda, Sam Levinson második játékfilmje megáll a saját lábán és nagyrészt a párkapcsolati drámák legszebb hagyományait olvasztja magába.

Toxikus maszkulinitás, közösségi média, droghasználat, torz önkép körül forog Barry Levinson (Az étkezde, Esőember) fiának életműve – e témák riasztóan köszönnek vissza a Gyilkos nemzedékben, illetve az Eufória ünnepelt sorozatában. Olybá tűnik, a Malcolm és Marie-ban (tavaly júniusban és júliusban, a koronavírushullám kellős közepén forgatták járványügyi intézkedéseket szigorúan betartva) csupán a tálalás változott, de a témafelvetés ugyanaz maradt: Sam Levinson az amerikai független szerzők táborát erősíti.

Pláne igaz a megállapítás, ha figyelembe vesszük, 100 perc során önnön szakmájára, iparban foglalt helyére is kitekint az alaptörténet: egy kritikailag ünnepelt afroamerikai rendező és nagyjából 10 évvel fiatalabb barátnője az előbbi nagy ovációban részesült filmjének premierjéről térnek haza. Részben e felvetésre reflektál a mozi, ugyanakkor tovább is szövi a premisszáját, vagyis a Malcolm és Marie problémakörökben gazdag, rétegzett, figuráit sosem feketén-fehéren szemlélő, hanem nyugtalanító erkölcsi szürkeségbe taszító melodráma – innen nézve cseppet sem véletlen a Levinsonnal már többször kooperáló Rév Marcell hangulatokat, érzelmeket tükröző, szimbolikusan kontrasztos fekete-fehérrel operáló, 35mm-es nyersanyagot igénybe vevő operatőri teljesítménye.

 

 

Univerzális és konkrét gondokon bíbelődő darabként egyaránt sikeres a cselekménymentes narratíva. Levinsont zömmel karakterei belvilága foglalkoztatja, helyesebben, miképp artikulálják régóta magukkal cipelt nyűgjeiket, egyáltalán, képesek-e beszélni arról, ami gyötri őket és ezt át tudják-e úgy adni a társuknak, hogy abból ne diszharmónia, hanem megértés, egy kapcsolat továbbélését segítő kommunikációs folyamat szülessen. Vagyis Levinson a francia újhullám egyik centrális gondolatát építi bele zárt szituációs drámájába. Ilyen rangban a Malcolm és Marie nemcsak a Rohmer, Malle, esetleg Truffaut-iskola derekas folytatója, de olyan, zömmel valós időben bonyolódó, többfrontos karakterdrámák párja, mint a Linklater-féle Visszajátszás, illetve Sam Levinson a Nem félünk a farkastól Albee-tradícióját (mint nemrég tette azt Jospehine Decker párkapcsolatot és művészetet is az átvetés szolgálatába helyező biopicje, a Shelley) sem hagyja parlagon heverni. Intenzív revelációkat, színtelen beállításokat dob be, forrpontig hevített, manipulációkat sem nélkülöző szerelmi válságon elmélkedik.

Önmagára is utal Levinson, így munkája helyre szerzői kommentárként is értelmezhető: Malcolm – egyfajta alteregóként – bizonytalan a képességeiben, pozitív visszacsatolásra óhajtozó művész, hozzáállása rendezői útkeresésnek illik be, de a Malcolm és Marie inkább másra fektet hangsúlyt, jelesül arra, hogyan boldogul a címszereplő a magánéletében. Pontosan ekkor táltosodik meg az eszköztelen dramaturgia – nárcisztikus viselkedésről regél a film, így a kétszemélyes, pinteri dráma leginkább azt vizsgálja, a nő hogyan reagál párja egoizmusára, tovább tud-e lépni, képes-e felépíteni a saját egységes személyiségét, miközben Malcolm csak magával van elfoglalva. Levinson így arra is reflektál, nem minden arany, ami fénylik – egy sikeres, kritikai ömlengésekben fürdő direktor cseppet sem biztos, hogy az emberi kapcsolataiban is brillírozik. Sőt, arra kapunk jeleket, hogy Malcolm pusztán a siker zálogaként használja fel Marie-t: a filmben bemutatott film ugyanis a pár egymásra találását, kölcsönös függését dolgozza fel allegorikusan, vagyis Levinson sajátos közelítésmódú múzsadrámával is előrukkol. Malcolm a metanarratívában a korábban súlyos drogfüggő Marie kúrálását, majd szerelembe esésüket dolgozza fel, a férfi azonban nem köszöni meg a lány hozzájárulását a sikerhez (érdekesség, hogy Levinsont épp ez a vele megtörtént incidens ösztönözte forgatókönyvírásra). Valódi ihletadó múzsa helyett tárgyként, szexistán nézi le őt, kiderül, Malcolmnak szerzői alfahímként csak az elismerés számít, nem foglalkoztatja, kin gázol át vagy kit néz le, hagy figyelmen kívül az odáig vezető úton.

Feminista parabolaként ugyancsak jól üzemel a film, lévén Marie-ról kiderül, végképp túlnőtt a saját árnyékán, kábítószerfüggőből saját problémáit rendezni képes független, gondolkodó, felvilágosult nővé érett, tehát amennyire Malcolm, a filmrendező nem képes rendezni-irányítani a napjait, úgy Marie a háttérből előre lopakodva, csendes, érzékeny határozottsággal dirigálja az életét. Levinson egy kínálkozó alkalmat sem hagy ki tézise árnyalt bizonyítására: hol a férfi gyakorol verbális, sőt, pszichológiai nyomást a nőre lassan adagolt szavaival, mézbe mártott nyílvesszőkkel, amelyet Marie rezzenéstelen, zokogást nehezen visszafojtó arccal nyugtáz, később pedig a lány jön elő a farbával, hogy aztán a bizonytalanságát óriási nagyképűséggel leplező Malcolm idegesen fújja ki a levegőt. Maszkot viselnek a címszereplők – egy jól irányzott megállapítás bármikor lemoshatja róluk a szóbeli púdert, miközben gond nélkül váltanak szerelmes pillantásokat és esnek át fröcsögő utálkozáson. Alá-fölé rendeltségi viszonyukat a karakterek mozgása, valamint egy-egy róluk készült vágókép is érzékelteti: gyakran keretbe záródik az aktuális vitát elveszítő Malcolm vagy Marie, egyszer a lány gyűri maga alá a szerelmét, később Malcom kifakadása bírja le a nőt. Hovatovább, fajsúlyos kijelentéseik sosem csak egy hangnemben jutnak a fülükbe, Levinson az ordítástól a kínzó csenden át az ironikus lekezelésig a párkapcsolati terror számos fázisát tanulmányozza.

 

 

Hosszú beállításokba, nagy monológokba ágyazott kamaradrámát nézünk, melynek szereplői egyrészt gazdag celebekként ragadtatják magukat teátrális kirohanásokra, másrészt dinamikájuk rávilágít, Malcolm azért akad ki, mert valójában roppant sérülékeny az egója, míg Marie csak a jogtalan bántalmazásokat kéri ki magának. Újabb trükként pedig a Malcolm és Marie nem pusztán egy élettársi viszony részletes dokumentációja, de faji kommentár is – az új Spike Lee vagy Barry Jenkins szerepében tetszelgő Malcolm Elliott létező orgánumokat (IndieWire, Variety, Los Angeles Times) pellengérre állító kirohanásaiban a fekete bőrű rendezőket érintő, fehér kritikusok alkotta kettős mércét bírálja, de ez is csak látszat. (Pláne, hogy Malcolm olyan naiv feltételezésekbe bocsátkozik, hogy Spike Lee anno új, politikailag tudatos ösvényre lépett a Szemet szemért-tel, miközben Malcolm, aki épp egy hízelgésekkel tarkított hírességbuliról jön, figyelmen kívül hagyja a sajtótájékoztatók, premierek, kritikus-rendező-barátságok álságait.) A férfit ugyanis elsősorban nem ez bántja. Gyengeségét kompenzálja, mint annyiszor, így, amikor perceken át létező rendezők hátterét, érdeklődési körét sorolja Ida Lupinótól Gillo Pontecorvóig, csak azt bizonyítja be, mennyire fél az elutasítástól, az önmaga köré védőpáncélként, mechanizmusként húzott beképzeltség leomlásától, így nem rest akár direktori reputációját, pályatársai nevét is felhasználni jellemgyengesége oltalmazásához. Marie épp ezért hol tart a hangoskodásától, hol nevet rajta, döbben le vagy mímel értelmiségi akcentust, mert tudja, az önmagát felvilágosult afroamerikaiként definiáló párja épp úgy viselkedik, ahogy ő szeretné látni Marie-t: dühének, csalódottságának kiszolgáltatottjaként, lepukkant, stigmatizált „crack whore” gettófeketeként.

John David Washington (Denzel fia) és a Marvel-ciklus Pókembereiből ismert Zendaya egyaránt kiválóak. Előbbi szó szerint, megszólalásig hasonlít az apjára James Brown-éneklése, dörmögései, kinyilatkoztatásai, dühöngései rengetegében, míg utóbbi kockázatot bátran vállalva, leegyszerűsítő zöngék nélkül tud egyszerre lelkileg tiport elesett és nehézségeket vállaló erős nő lenni. Bár kammerspielként gyorsan az irritáló teatralitás csapdájába zuhanhatna, a Malcolm és Marie dinamikusan váltogatott snittjei egy percre sem hagyják lankadni a figyelmet, hovatovább, a távoli felvételek és a közelképek összjátéka (vagy a jeleneteket finoman aláfestő jazzmuzsika) a karakterekben dúló zűrzavar vagy nyugalom példás jelölőjévé formálódik. Igaz, Levinson a zárlat felé bandukolva már csak önmagát ismételve böfögi felszínre az addigra jól megalapozott vezértémákat, plusz a befejező képsorok unalomig ismert tájképmetaforája is álomgyári engedményeket tesz, filmje mégsem veszít az erejéből. Nincs szükség pandémiára, sem izolációra, hogy rájöjjünk az egyetemes gondolatra: mi barikádozzuk el magunkat és építünk falakat sebezhetőségünk visszatartásáért.

Szabó G. Ádám

 

 

 

Malcolm & Marie, 2021

Rendező: Sam Levinson

Szereplők: John David Washington, Zendaya

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő