Különböző válságokban válogathat az ember. Klímaválság, ne fejlesszünk széndioxidot, mert megnő a föld felszínének hőmérséklete, ökológiai válság, ne irtsuk ki az állatokat, az erdőket, meg a rovarokat se, mert elpusztul a bioszféra és vele mi is, társadalmi válság, a gazdagok gazdagodnak, a szegények szegényednek, felfordulás lesz, kulturális válság, ne élvezd, szeresd azt, amit eddig szerettél, szar az nagyon, a mi értékeinket szeresd, ha ember akarsz maradni…. még folytathatnám.
Ezek a közismert válságok valamennyire kezelhetőek lennének, ha nekifognánk. Le kéne törni a gigavállatokat, amik szenet, olajat adnak el, abba kéne hagyni a kereskedelmi fegyvergyártást, szabályozni a populáció méreteit, Kínában megpróbálták, sikerült. Ma már elegendően fejlett technológiákkal rendelkezünk, a bolygó minden lakosának jutna élelem, lakás, egy-egy mobiltelefon, televízió, csak éppen az elavult elosztási formákat kéne egységesen megváltoztatni. A kultúra meg éppen olyan alapszolgáltatás kéne legyen, mint a kenyér vagy a fedél, aki ember, választhasson. Szóval elvben minden válság megoldható.
Azt gondolom, amint mélyülnek ezek a válságok, lassan meg is fognak oldódni, milyen kár, hogy én már nem érem meg. Legyenek kitartóak… Viszont arra szeretném felhívni e percben a figyelmet, hogy az igazán megoldhatatlannak tűnő válságok sokkal mélyebben rejtőzködnek, az emberi természetből erednek, genetikai hátterük van, legalább beszélni kéne róluk.
Az etológia egyik alapítója, a Nobel-díjas Niko Tinbergen szerint bármilyen állati vagy emberi viselkedést csak akkor érthetünk meg egészen, ha nemcsak a megnyilvánulásait, funkcióit tanulmányozzuk, hanem felderítjük evolúciós történeteit is. Ezért egészen az elején kell kezdenem, és töményen. Az ember azzal vált ki az állatvilágból, hogy képes lett együttműködő, összetartó közösségek kialakítására, és ezt megtetézte azzal, hogy gondolatait a nyelv segítségével meg tudja osztani csoporttársaival. A közösségi élet igen lassú, valószínűleg millióéves fejlődése az emberi lelket, mondjunk talán pszichét is megváltoztatta. Egy fejlett emlősállat viselkedéséből arra lehet következtetni, hogy élete legfontosabb célja a megmaradás. Ennek érdekében igyekszik mindent megtenni. Persze az életben maradás vágya mögött is húzódhatnak bölcs megfontolások. Kisemlősök viselkedésének tanulmányozásánál figyelték meg, hogy az anya veszettül képes harcolni kölykeiért, vagyis nem kizárólag a megmaradás, hanem a leszármazási sor fenntartása is fontos, de egészen más viselkedése, ha mondjuk négy-öt évig képes évente fialni, és kölykeiért az utolsó anyaság során kell küzdenie. Ilyenkor tényleg mindent belead és vadul harcol, ha viszont csak az első alomról van szó, a késztetés jóval mérsékeltebb. Az utolsó kölykeit védő anya fel is áldozhatja magát a kölykökért, az elsőt védelmezőnek viszont fontosabb a saját élete, és látták már elsomfordálni, ha úgy hozta a sors. Azt nem tudjuk, hogy a kisemlősök erről hogyan gondolkodnak, az etológusok azt mondják, hogy ez logikus, racionális viselkedés, az anya a kölyökszámot maximalizálni szeretné, nem az egyes kölyök, hanem az utódok magas száma a fontos. Csak azért meséltem ezt el, hogy lássák, milyen finom lelki megkülönböztetések is rögzülhetnek genetikai eszközökkel egy állat agyában.
Az ember agya is sokféle genetikai korlátot, ösztönző kulcsot tartalmaz. A közösségek fénykorában az ember életcélja nemesen egyszerű volt. Életben maradni, de még fontosabb, életben tartani a csoportot! A csoport, a közösség nem valami elvont eszme, hanem kultúra, nyelv, szokások, rítusok, hiedelmek, történetek. Az ember szükség esetén életét áldozta ezekért. A közösségek és a mai ember sohasem jött volna létre e késztetésünk nélkül. A közösségek igen hosszú ideig szolgáltatták életünk, vágyaink, céljaink keretét. Mi van ma?
Válság. Életcélválság.
Vegyünk egy középosztálybeli kisembert, gyerek még, vajon hogyan veszi körül a közösség, ami majd életcéljait, kultúráját megszabja? Többnyire sehogy. Járhat iskolába, néha egy másikba, idegen családok gyerekeivel játszik, szórakozik, televíziót néz, elmebeteg reklámokat, és minden azt sugallja, az legyen a célod, hogy minél nagyobbat, minél szebbet, minél drágábbat minél gyorsabban kapjál. Ha sikerül, boldog lehetsz, ez a boldogság titka. Ha nem sikerül, kielégítetlen leszel, elrontottad az életed, kár érted, többre is vihetted volna.
Az igazi közösségek elpusztultak, ha tagjaik vágyódása ostobaságokra irányult, a modern társadalom csodálatos technológiáival mindenkit védelmez, képes kiégett, céltalan, frusztrált embereket is milliószám életben tartani. Az ember életének valós céljai, valós értelme került válságba. Ha ez a válság valahogy megoldódna, a többin már könnyen túllennénk.
Csányi Vilmos
