Tiszatájonline | 2021. január 25.

Jövőbűnök

MARK WAID, ALEX ROSS:
A TE ORSZÁGOD
Waid és Ross 1996-os szuperhősképregénye briliáns munka. Részben Alan Moore hagyományait szövi tovább, ugyanakkor önértékén is lenyűgöző: hagyománytörő darabként ugyanolyan emlékezetes, mint egyenes vonalvezetésű meseként… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

MARK WAID, ALEX ROSS:
A TE ORSZÁGOD

Waid és Ross 1996-os szuperhősképregénye briliáns munka. Részben Alan Moore hagyományait szövi tovább, ugyanakkor önértékén is lenyűgöző: hagyománytörő darabként ugyanolyan emlékezetes, mint egyenes vonalvezetésű meseként.

Az Elseworlds-folyamhoz tartozó A te országod (lásd még a Gotham gázlángfénybent Brian Augustyntól vagy a Red Sont Mark Millartól) sajátos keletkezéstörténettel bír – a realisztikus vízfestményeiről ismert, mindössze 24 éves Alex Ross a Kurt Busiekkel együtt kreált Csodák kora után a műfaj egyik legtisztább, de csaknem feledésbe merült forrásához nyúlt vissza. Történt ugyanis, hogy a doyen Alan Moore (V, mint vérbosszú; Watchmen; A gyilkos tréfa) eredetileg egy Szuperhősök alkonya című definitív képregényen dolgozott. Regéje a szuperképességekkel bíró lények, a közönséges halandók, valamint e két tábor leszármazottjainak végső, eget-földet rengető csatáját énekelte volna meg – kevés információ maradt fenn a northamptoni zseni terveiről, de nem is ez számít, hanem az inspiráció. Mark Waidék 25 éves, napjainkig hivatkozott sztorijába pedig jutott ebből bőven, de még generációk sokaságának is fog.

Lassan ránk köszönt a Zack Snyder jegyezte Az Igazság Ligája rendezői változata az HBO Maxen, így az ész nélkül fokozott ütközetek, lassítások, üres jellemek halmától pláne érdemes két lépést tenni hátra és vizsgálni, miért hagyta ott a nyomát a kilencedik művészeten A te országod. Üdvtörténeti perspektívából ír a szerzőpáros a régi igazságligás vagy kiábrándult szakadár héroszok (Superman, Wonder Woman, Batman, Zöld Íjász), nemeziseik (kivált Lex Luthor) és az ún. metahumánok, vagyis az egykori vitézek gyermekeinek grandiózus összecsapásáról: keretes szerkezetbe épített bibliai idézetekkel tűzdelt hőstörténetként A te országod a lassan, de biztosan felénk zakatoló Armageddont vetíti előre. Az egykor hódolatot ébresztő hősök visszavonultak, a nép egy Magóg nevű, páncélba bújt, öldökléstől soha vissza nem riadó önbíráskodó pártján áll, ám az emberek gyalázatos lépése folytán fajunk a pusztulás felé sodródik. Semmibe vesznek a régi ideálok – A te országod romantikus, példamutató története arról számol be, mi történik, ha (Juvenalis ismert szatírája nyomán) a bennünket őrzők kénytelenek szögre akasztani a mellényt és visszavonulásukkal a vakvéletlenre, netán egy minket végképp nem oltalmazó, csupán önös érdekeit hizlaló hatalomra bízzák a civileket. Önmaga paródiájává aljasodó, Planet Hollywood-fricskaként üzemelő retro-látványéttermek (valamint a DC-holdudvar korábbi műveire utaló kikacsintások), esetleg egy sugárszennyezett középnyugati mező panorámái árulják el, ha már senki nem tud hinni a régi elbeszélések ikonjaiban, mi ássuk magunkat hat láb mélyre a világvége közeledtével.

Persze, Waid és Ross a hősök felelősségét is nyomatékosítják, ilyen rangban pedig A te országod hibátlan, A sötét lovag visszatér és a Watchmen polifón karakterdrámáját idéző tabló. Nemcsak az egykori Sandmant, Wesley Doddst helyezi gyorsan parkolópályára a cselekmény, a nézői szócsőként, narrátorként definiált Norman McCay atyával együtt csodálkozunk rá a történet fordulópontjaira. (Visszaidézve az ugyancsak átlagembert centrumba helyező Csodák kora legfőbb megoldását.) A Spectre nevű antihős gazdatesteként/ avatárjaként funkcionáló lelkész perspektívája nemcsak a képregény említett üdvtörténeti, vallási felhangjait erősíti fel, de lehetővé teszi, hogy a publikum is érdeklődve figyelje egy-egy régóta ismert hérosz döntését. Waidék így nemcsak azon tűnődnek, miképp sínylette meg a világ egy-egy igazságosztó illegalitásba vonulását: A te országod bemutatja, a közelmúlt történelme mekkora pszichológiai terheket ró az óriási felelősséget cipelő bajnokok vállára, sőt, ugyancsak ábrázolja, e bírhatatlan súlyok hogyan befolyásolják a többiekhez való relációjukat. Búvópatakként csörgedezik az összes karakterkonfliktus, egy jellemváltozás, gyors elhatározás és egy régóta, lassan érlelődő határozathozatal új világot építhetnek, de romba is dönthetik a felépült struktúrákat. Waid és Ross egyetlen kínálkozó ziccert sem hagynak ki a kansasi farmjára visszavonult, emberiségben csalódott Supermantől a dühös, utcai harcosokat toborzó, kék ruhás partnere idealizmusára erőszakos pragmatizmussal reagáló Batmanen át a királynői rangjától fosztott amazon Wonder Woman elfojtott keserűségéig. Ideológiai viták és univerzumokat reformáló ütközetek váltják egymást, de ezek rendre a figurák hozzáállásából fakadnak – A te országod sebes iramú hőstörténetét rendre karakterorientált pillanatok szolgálják.

Így már tényleg relevanciával bír például Diana Prince karakteríve, A te országod ugyanis tisztázza, önmagának kíván bizonyítani, mert képtelen elviselni nemesi leléptetését: régi tekintélye visszaszerzéséért túlkompenzálásra hajlandó, végletes tetteket dédelgető, már-már antihős-szerepbe szoruló revizionista anithős válik belőle. Elkerülhetetlen a szintén drasztikus lépések tételére kényszerülő, ám vele szemben örökké vonakodó Supermannel való erkölcsi és fizikai konfrontációja, ám a látszólag a gonoszok oldalára sodródó Batman, a totálisan lefokozott, öntudatlan bábként irányított Marvel kapitány, sőt, a Luthor vezette Emberiségfelszabadítási Front és az ENSZ békehadtestének szempontjai is logikusan átgondolt, következetesen végigvitt történetszálak. Moralitásdrámaként írja felül önmagát A te országod, hőseink jó és rossz ingatag határvonalait kénytelenek felülvizsgálni, erkölcsi dilemmájuknak az őket hol csodálattal, hol örömmel vegyes bizonytalansággal szemlélő világ issza majd meg a levét – Waid és Ross egy percig sem titkolják a főalakokra ruházódó felelősséget. Az írók példamutatásból is jelesre vizsgáznak: Superman gárdáján és az új védelmezőkön keresztül már generációs problémák merülnek fel és a szerzők nem is restek az őseiknek búcsút intő gyerekek, a fiaikat kétségbeesetten visszaváró idősebbek problémáin ügyködni, nem szólva arról, hogy A te országod kevert vérű, egyszerre emberi és földönkívüli géneket hordozó sarjnemzedéke bizonytalanul, iránymutatásra várva áll múlt és jövő, rezignáció és tettvágy szinte kijelölhetetlen választóvonalain. Waidék szerint sosem az ignoranciába, magányba feledkezés jelent megoldást, képregényük olvasatában csak az összefogás, a tolerancia, a szülő-gyermek viszonyon, bajtársiasságon alapuló közösségi szemlélet növeszthet virágot a romokon.

Ilyen fénytörésben radikális ellentét húzódik a Watchmen és Rossék felfogása között: A te országod vezéregyéniségei tényleg hősök maradnak, képesek aktivizálódni, ténykedésük nem idéz elő zűrzavart és a Végzet Órája sem zárójelezi a húzásaikat. Dekonstruktív tanulmányból így egy bárki kedvében járó, kanonizált narratívájú hőseposz bontakozik ki, a nyűglődő, perifériára lökött hősök látlelete döccenők és hamis rezdülések nélkül formálódik lenyűgöző vizualitású modern populáris mítosszá. Sűrű panelrendezése, vörösben, kékben, zöldben, ipari szürkében vagy feketében játszó gouache-festményvizualitása, a karakterek arcára és fizikai konfliktusára egyszerre reflektáló szűk és tág kivágatok emberléptékűen, ugyanakkor gigászi erővel lökdösik a szereplőket a végső összecsapás felé, amely túlzás nélkül megadja, sőt, felül is múlja azt, amit 2019-2021 moziközönsége a Bosszúállók: Végjáték utolsó rohanásától várt. Napjainkra végleg normalizálódott a várospusztító, univerzumformáló harcok tömkelege, ám A te országod bizonyítja, mindez jelen volt már a ’90-es évek végén is – ráadásul sosem bűvésztrükként, hanem cselekménybe épülő szükségszerűségként. Hovatovább, ez nem pusztán 1996 találmánya. Waid és Ross mintha a DC hasábjain járatnák csúcsra a Marveles Stan Lee és Jack Kirby reprezentálta, a ’61-es Fantasztikus Négyessel, majd a ’63-as X-Mennel született látványközpontúságot, sőt, az írók egy másik alapvetéshez, jelesül a Chris Claremont, John Byrne-féle Sötét Főnixhez is visszanyúlnak: a szuperhumánok galaxisformáló ténykedése mintha az 1980-as remekműből köszönne vissza.

Hajlamosak vagyunk felejteni és nagyzolónak minősíteni a szuperhőstörténeteket, de a mérleget gyakran a moziélményeink láttán vonjuk meg: e téves hozzáállással segít leszámolni A te országod. Ragyogó színkezelésű oldalain a régi idők naivitása bátran kezet nyújt a ’70-es, ’80-as évek képregényrevizionizmusának és így tárul elénk a „mi országunk” szent katarzisa, hamar rácáfolva az előítéletekre.

Szabó G. Ádám

Kingdom Come, 1996

Fordította: Rusznyák Csaba

Fumax Kiadó

Budapest, 2019

320 oldal, 8495 Ft