A Szófa januári lapajánlójában hat folyóirat szövegeit szemléztem. A paletta kiegészült a Székelyföld kulturális folyóirattal, és a negyedévente megjelenő Eső téli száma is ebben a hónapban aktuális. Hatalmas anyagból válogathattam, ami megkönnyítette a dolgomat, de rengeteg jó szövegből kellett kiemelnem ezt a szűk tucatnyi, számomra legizgalmasabb darabot, ami viszont feladta a leckét. A lapok megnövekedett számára tekintettel a megszokott tízes lista ebben a hónapban tizenkettőre bővül.
Tizenkettedik: Vass Norbert retró népmeséje; avagy az Ikercipók (novella) [Kalligram]
Sokan irigykedünk a vikingekre Odinért és Lokiért, vagy az írekre a tündéreikért; bár nekünk is olyan menő mitológiánk lenne, amire Marvel univerzumot lehet építeni! Ami azt illeti mondáink, meséink vannak. Az, hogy inkább a humor forrásaként tekintünk rájuk, talán a ránk annyira jellemző fekete humorból ered; gyakran azon is nevetünk, amin sírnunk kellene. Ez a kettősség jellemző Vass Norbert novellájára is. A népmesei elemeket retró falusi környezetbe vegyíti, Zámbó Jimmy elengedhetetlen a háztáji mágiához, de a gyermekrabló széplányoktól már nem véd meg. Az Ikercipók misztikum és realitás határán mozog. Szörnyű traumákat dolgoz fel egy esti mese könnyedségével és humorával. Természetesen annak titkaival is. Megmosolyogtat, de rémálmokat is okoz.
Tizenegyedik: Horváth Péter: Bongo la. Egy mai disztópia (novella) [Látó]
A disztópikus történetek közül mindig azok ragadtak meg leginkább, melyekben látni, honnan indult, hogy “romlott el” a dolog, és felismerni, hogy éppen azt az időpillanatot éljük. Gondoljunk csak A szolgálólány meséjére és az abból készül 2017-es sorozatra. Horváth Péter novellájában az elromlás pillanata ma van, a kiindulópont pedig éppen alattunk. A betegség, ami elindítja a folyamatokat hasonlít a koronavírusra, a novella a jelen helyzet aggasztó továbbgondolása. Hogyan lesz a félelemből hatalom, a betegségből kirekesztés? Isteni büntetés a vírus, vagy ideológiai alapon válogató mutáció? Hogyan lehet a rettegésből építkezni, és mennyire látja, vagy nem látja ezt az átlagember, akit a bajok többnyire elkerültek? Eddig…
Tizedik: A Styx két partja, és ami közötte van (vers) [Székelyföld]
Czilli Aranka két verse (Víz, tükör, part és Alzheimer) kétféle elmúlást, kétféle gyászt mutat be. Az első témája a halál, ám a szeretett fél mégsem veszik el teljesen, az emlékek változatlanságában örökké jelen van. Már csak az élő változik, de mindig az elhunythoz képest. A második a betegség, a lassú megbomlás tragédiája, a test jelen van, de a személyiség eltűnik, elúszik, nem talál vissza. A verseket a víz és a part toposza köti össze. A Víz, tükör, part esetében a lírai én a parton ül, az élet partján, az Alzheimer főszereplője azonban az élet és a halál partjai között a vízen bolyong, mint magányos csónakos. Két nehéz téma különösen érzékeny megfogalmazását olvashatjuk, miközben a sorokból mégis süt valami éteri nyugalom. Vagy a tehetetlen belenyugvás. A döntés a befogadóé.
Kilencedik: Lehet-e nemzeti írókról beszélni az eltünedező nemzetállamok korában? (tanulmány) [Kalligram]
Magdalena Roguska-Németh tanulmányának bevezetésében azt veti fel, hogyan hatott a koronavírus az Európai uniós világpolgár életvitelre, hogyan erősítette fel a határzárakkal, a külföldiek veszélyforrásként való azonosításával a nemzetállamok halványuló gondolatát. Egy olyan világban, ahol az országok közötti mozgás, a kultúrák keveredése évtizedeken keresztül alapvető volt, beszélhetünk-e még egyáltalán nemzeti irodalomról? A tanulmány központi témája az, hogyan definiáljuk a transznyelvű írók nemzetiségét. A születési, vagy a lakóhelyük szerint? Esetleg az anyanyelvük, vagy az alkotói nyelvük szerint? Aszerint, kik olvassák a műveiket? És hogyan állnak ehhez a mindenhova és sehova sem tartozáshoz maguk a transznyelvű írók?
Nyolcadik: Tanulás és felejtés. Markó Béla verse az emigrációról és az alkotásról (vers) [Alföld]
“Ritkán történik meg,/ hogy abból írok verset, amiből tényleg/ verset akartam írni már kezdettől fogva.” – írja Markó A választás szabadsága című …versében. Hozzáteszi, ebből is inkább regényt kellene írni, de ahhoz saját bevallása szerint nem ért, ahogy a festészethez és a komponáláshoz sem. A felvezetés küszködése sokkal inkább szól a kifejezés problematikusságának, mint a műfajok közötti technikai különbségnek. A vers egy Amerikába emigrált családról szól, ismerős történet, a szülők megtanulnak angolul, a gyerekek elfelejtenek magyarul. De kibír-e a test épen ennyi érzelmi szakadást? Az asszonyt egy gyors lefolyású betegség viszi el, a férfi az Alzheimer miatt elfelejt angolul, elfelejti Amerikát, de Erdélyt is, nem tud többé kapcsolódni sem a gyermekeihez, sem a gyökereihez. A beszélő nem foglal állást, inkább az az érzésünk, mintha egy fényképet mutatna, mely mögött egy egész élet muzsikál. Akkor ez most kép volt? Vagy zene?
Hetedik: Gyöngyszemek a Nílus mellől. Kortárs egyiptomi költőnők versei Tüske László fordításában (vers, műfordítás) [Tiszatáj]
A Tiszatáj egy egész csokorral közölt Tüske László zseniális műfordításaiból. Henan Shafei Mi vagyunk az egyedüliek című verse rituális lüktetésű szabadvers minden idők asszonyáról, a titokban növekvő, védelmező és veszedelmes vadállatról, aki nem kevesebbet, mint a világot fogja meghódítani. Gihan Omar Az apa éjjel jön ki című költeménye “meglesett” történet a szomszéd család teraszáról, ahol egy baba lóg felakasztva. A versben csak az anya és az apa jelenik meg az erkélyen, az igazán izgalmas és borzongató azonban az, akit nem látunk: a kislány. A válogatásból lüktet valami őserő, valami megtermékenyítő idegenség.
Hatodik: Barátnőbabák (novella) [Eső]
Kiss Noémi szövege igazi női irodalom. Bájos, őszinte és kegyetlen. Felnövünk-e valaha, vagy kapcsolatainkban ugyanolyan számító gyerekek maradunk, mint kisiskolás korunkban? A szöveg arcon csapja a férfivá, nővé válással küszködő fiatal felnőtt korosztályt, az elnagyolt ecsetvonásokkal felvázolt jelenetek mindenki számára ismerősek, úgy hat, mintha mind átéltük volna ugyanazokat a traumákat, mintha mind megléptük volna azokat a kicsinyességeket, amiket az elbeszélő. Talán meg is tettük. Az igazi kérdés, elnőjük-e valaha, vagy az egész életünk egy nagy babaház, melyben az egyik nap felöltöztetjük, másnap megégetjük a játékainkat?
Ötödik: Családi horror (vers) [Látó]
Bíró Sára Nagymama című versétől kiveri az embert a víz. A jó értelemben. A mítikus görög alvilág képei gyönyörködtetik és rémítik halálra az olvasót. A halat pucoló nagymama egyszerre párka lesz, az unoka, az elsőszülött pedig rituális áldozat. De vajon minek az oltárán? Az ezüstös pikkelyek a zsebben védelmet jelentenek, vagy az átkelésért kell fizetni velük? A hétköznapi és a misztikus motívumok tökéletesen kiegyensúlyozott keveréke. Egészen lenyűgöző költemény.
Negyedik: Florin Irimia: A szerencsés (Szonda Szabolcs fordítása) (novella, műfordítás) [Székelyföld]
Florin Irimia novelláját olvasva az első gondolatom az volt, ilyesmit írt volna Móricz Zsigmond, ha a 70-es 80-as évek Romániájába születik. A szöveg narrátora egy kisfiú, mégis végig érezzük, hogy az elbeszélés visszatekint, felnőtt élettapasztalat bújik meg a gyermeki hang mögött. Szociográfiai ihletésű szöveg, melyben a főszereplő nem is az elbeszélő vagy a családja, hanem az agresszív hirtelenséggel növekvő város, és e gyors változás hatása az ott lakókra. A kamaszkor egészen hasonló, brutálisnak tűnő változásokat okoz az emberben, melyet a kisfiú még csak most fog megtapasztalni. Az elbeszélő saját bevallása szerint hét-nyolc éves volt a történet kezdetén, tehát még előtte áll a fejlődésnek, és az azzal együtt járó traumáknak. Még hiszi, hogy saját erejéből ki tud mászni minden gödörből. A felnőtt énje már tudja, hogy az élettel megbirkózni sokkal nehezebb, mint a békákkal teli aknából kijutni, még akkor is, ha azt hétévesen a pokol kapujának látta.
Harmadik: Rejtő Jenő – Szórakoztató ÉS Irodalom (esszé) [Alföld]
A Rejtő jelenségben számomra az a zseniális, hogy élvezetes, és mégis része az alaptantervnek. Kár, hogy szinte soha nem marad rá idő, különben talán többen szeretnénk olvasni. Az Alföld januári száma két esszét is közöl Rejtő Jenő munkásságáról. Ezek közül Demény Péter Áldott partok című szövegét emelem ki. Nosztalgikus írásában a Rejtő regények gyerekszemmel való olvasását idézi. Rávilágít, milyen sokszínű alkotó volt, és mi teszi igazán különlegessé a hőseit. Hogyan tudott mindig, mindenen röhögni, és mi volt az a légkör, amiben sajátos regényei megszülethettek? Demény esszéje stílusában is hű marad a témához. Nem fekszi meg az olvasó gyomrát, nem fáraszt le, könnyed és szórakoztató. Hogyan máshogy is lehetne Rejtőről beszélni?
Második: Egyszer minden jó lesz? (novella) [Eső]
Egyszer minden jó lesz, hirdeti Petőcz András novellacíme. Az főszereplő azonban a kilencven éves Karolina néni, aki azonban sokkal jobban szeretné, ha Karola mamának szólítanák. Persze nem mondja se az orvosnak, se a postásnak. A főszereplő minden napja ugyanolyan, az emlékek jelene és a novella mostja szinte teljesen összemosódik. A szöveg azonban sokkal több, mint egy szimpatikus idős néni napi rutinja. Számos titka van, amik nem hagyják el az olvasót a novella letétele után sem. Az ismétlődés, a körkörösség motívumai dominálnak, a néni gyakran tér vissza ugyanahhoz a gondolathoz, napjai, sétái változatlan menetrend szerint telnek, mintha a testébe és az időbe is beleragadt volna. Mint aki túl sokáig várt arra, hogy egyszer minden jó lesz.
Első: Domokos Márton: Hotel Phaiak (novella) [Tiszatáj]
A történet egy Görögországban recepciósként dolgozó magyar vendégmunkásról szól. Természetesen utálja a görögöket. Hangosak, ragad a kezük, nem értik őt. De lenne mit érteni? A recepciós egy véletlenül otthagyott könyvet olvas, valószínűleg az Odüsszeiát, de nem érti. Többszáz oldal hosszú, érthetetlen vers a számára. Mi az, hogy phaiákok, mi az, hogy Ithaka? – kérdezi. Ettől függetlenül azért folytatja. “Ezek a görögök.” – olvassuk szinte minden bekezdésben. Odakívánkozik a behelyettesítés: Ezek a magyarok. A szövegből árad a rezignált, ellenségességbe forduló idegenség, az egymás megértésére való törekvés teljes hiánya. Az örök bolyongás az ismeretlenben.
Az Új hang rovatból ezúttal három szöveget emelek ki. Lírai munkák közül Enesy Diána Keringő című versét, amely egészen különleges keveréke zenének, mozgásnak, költészetnek és, ha úgy vesszük, metafizikának. Prózák közül szeretettel ajánlom Kovács Gergely Mindenestül című novelláját. Egy Jancsi és Juliska parafrázisról van szó, ám a csavar az, hogy Jancsi és a boszorkány kapcsolatába látunk bele. Igazán szórakoztató írás a realitás és a groteszk határáról. Végül, de nem utolsó sorban kiemelem Bertók Sugárka novelláját, A törékeny tortát. Érzékeny írás másságról, el nem fogadásról, feltételekhez kötött szeretetről.
