02.20.
| Kurtág 95: élőben közvetíti a zeneszerző születésnapi koncertjét a Müpa >>>
02.25.
| Duda Éva Társulat: Prizma >>>
02.18.
| Az Erdélyi Magyar Írók Ligája rendezvényei a Magyar Széppróza Napja alkalmából >>>
02.16.
| Homo Ludens Project – Beszélgetés Dr. Beck Zoltánnal, Dr. Kelemen Zoltánnal, Orsós Jánossal >>>
02.15.
| Plakátkiállítás a Visegrádi csoport 30. évfordulója alkalmából >>>
02.15.
| A Magyar Művészeti Akadémia Elfolyó idő c. tárlata a Pesti Vigadóban >>>
02.13.
| Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban >>>
02.11.
| Egy nő filmvetítés ingyenes · Online esemény >>>
02.06.
| Februári új kiállítások, programok, események a Deák17 Galériában >>>
02.06.
| Otthonába költözik a színház! – indulnak a Miskolci Nemzeti Színház online közvetítései >>>
 TiszaLINE Szalon

02.04.
| A Szépírók Társaságának felhívása >>>
12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>

Quan Barry, Báthori Csaba, Becsy András, Csehy Zoltán, Alan Dugan, G. István László, Németh András, Radnai István, Vas Máté versei

Mátyás Győző, Petőcz András prózája

Mítoszok, mesék, testamentumok – Margaret Atwood szövegvilágairól (Benczik Vera, Kérchy Anna, Kovács Fruzsina, Kürtösi Katalin, Martonyi Éva, Sághy Miklós tanulmányai)

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

Emlékezni a romokra
2021.01.18 - tiszatáj

BARTÓK IMRE: JERIKÓ ÉPÜL

Formabontó posztapokaliptikus-poszthumanista trilógiájának sokatmondóan vegyes fogadtatása után Bartók Imre az új keretek között sem hagyja el azokat a törekvéseket és irányvonalakat, amelyek előző köteteit vezették és meghatározták. A Jerikó épül családregény, fejlődésregény, de már összetettségét és merészségét tekintve is érdemes összevetni A Patkány évével kezdődő, nagyszabású, transzgresszív trilógiával – mindkét vállalkozás új olvasói stratégiák alkalmazását követeli a befogadótól.

Az olvasó a szerzővel azonos nevet viselő narrátor szemszögén keresztül nyer betekintést a ’80-as és a ’90-es években felnövő fiú életének meghatározó mozzanataiba. A szöveg lineáris cselekményvezetésre való törekvés nélkül, jeleneteket felvillantva és több módon is szétírja a családregény műfaját, a látszólagos következetlenség és kaotikusság azonban felfedi magát átgondolt narrációpoétikai stratégiaként, miután annak működésmódjára több ponton reflektál kiemelten: „Tehet-e úgy az irodalom, mintha minden a régiben maradt volna, megpróbálhat-e problémamentesen illeszkedni a régi kánonokhoz, vagy ma már szükségszerűen magának is azokon a regisztereken kell megszólalnia, amelyeket a nem irodalmi műfajok oly magabiztosan uralnak? A könyv többek közt erre a kérdésre is kíván választ adni, és nem véletlen, hogy a homogenizált terében, melynek kötőszövetét az emberi lét nyomorúsága alkotja, problémamentesen kerülnek egymás mellé a szociológiai lamentációk, a pornog­ráf leírások, a különféle technikai zsargonok, az erőszak képei és a magaskultúrára vonatkozó ezernyi utalás” (258). A szöveg iróniától sem mentes önreflexív pontjai egészen figyelemre méltóan bontják le a mű, a szerző és az olvasó közötti falakat: „Újra elővettem a regényt, de elmélyült olvasás helyett ezúttal is csak szórakozottan pörgettem a lapokat. Már nem voltam biztos benne, hogy végig tudom olvasni a könyvet” (407). Az elbeszélésben ugyanakkor visszatérő motívumok adnak irányt az elbeszélésnek és a kizökkentések után is visszavezetik a családregény fókuszpontjaira az olvasó figyelmét: ezek többnyire mindenekelőtt az apával, az anyával és vagy más családtagokkal kapcsolatos elbeszéléseket érintő jelenetek, amelyeket a történetek sodrásával sem kifejezetten enyhülő feszültség jellemez. A nagymama temetésének emléke például az édesanya sérült testének közelségével, valamit a koporsó felé rohanó Mária Magdaléna képével kapcsolódik össze egyetlen traumatikus tapasztalattá: „Felébred valami, ami az időn túl rejtőzik, és mostantól néha megszólít, arra biztat, hogy megkeressük. Mert neked ez csak annyit jelent, hogy nem látod többé. Én sem látom többé, de emlékszem a kezére. Ismertem anyám beteg, majd haldokló testét. Emlékszem, ahogy sikoltva fogta meg a már forró ibriket a már sebes kezével” (305). A középpontban a test, traumák, a megismerés és az elfojtás kérdései állnak – ezekbe íródik bele az a masszív intertextus-rengeteg, amely új kontextusokkal járul hozzá a narrátor visszaemlékezéseihez, számtalan értelmezési és asszociációs réteget fektetve arra a folyamatra, amelynek ambivalenciájára a regény a címével is hatásosan reflektál.

Az elbeszélést tudatfolyamszerűen bekapcsolódó monológok akasztják meg és térítik el újra és újra: a szöveg ezért elsősorban akkor működik, amikor az olvasó felfüggeszti a család‑, apa- vagy anyaregénnyel érkező elvárások legjavát – ez Bartók korábbi narrációpoétikai törekvéseinek (műfajok burjánzása, szétírása) tekintetében nem szokatlan. A monológok között fejezetekbe szervesülő műértelmezésekkel és a szó szoros értelmében vett műelemzésekkel is találkozunk: ezeken a pontokon válik a leginkább tagadhatatlanná, hogy Bartók a családregényt – és talán azt is mondhatjuk, hogy a traumairodalmat – valamint a műfajtól elválaszthatatlan emlékezés komplex mechanizmusait kendőzetlenül használja eszközként a láthatóan megírhatatlan, ugyanakkor mégis fojtott kényszerességgel, túlcsorduló kaotikussággal megíródni próbáló szöveg filozófiai problémáinak megvilágításaira. A főszereplő gyermek- és fiatal felnőtt éveinek elbeszélésébe egy-egy asszociáció vagy lamentálás kapcsán beíródik az Emlékiratok könyve, a többször visszatérő kafkai figura, Odradek, Lars von Trier Antikrisztusának egy-egy jelenete vagy a winckelmanni esztétika emberfogalmának ismertetése – az, hogy szinte valamennyi súlyos jelentésességgel integrálódik a narratívába, a kötet egyik legfigyelemreméltóbb erénye. „A bejáratban kifüggesztett leírás emlékeztet rá, hogy a humanizmusból kiinduló Winckelmann-féle esztétika az emberi alakot nem pusztán esztétikai, hanem ontológiai primátussal is felruházza. Az elképzelés mögött az a morfológiai optimizmus rejlik, amely szerint az embernek van megalkotható képe, és éppen a művészetben” (219). A fejezeteken belüli műfaji sokszínűséget eredményező szöveghelyek mellett a fejezetek között elhelyezett appendixek is szétzilálják a családregény-narratívát: ezek a fiktív és az önéletrajzi (avagy annak látszó) szöveghelyek vegyítésével törik meg a visszaemlékezések folyamát, és lehetetlenítik el egy koherens családregény létrejöttét. Az appendixek és a kötet végén szereplő (a szöveg működését voltaképpen leleplező) interjú bevonásával a valóság és a fikció határai végleg elmosódnak, egyúttal a szöveghelyek formája, hangvétele, stílusa miatt az egy külső, életrajzi pozícióból beemeltnek mutatkozó szövegrészek határozottan elválnak a regénytől – ugyanakkor mégis mindvégig a befogadói tapasztalat szerves momentumai lesznek. A kötetről írott kritikájában Bene Adrián a kettős fikció fogalmával ragadja meg a megmozgatott intertextusok és a szöveg összjátékának tétjét: „Ezen program értelmében a gyerekkori szorongások kafkai valóságként jelennek meg, a későbbi olvasmányélmények, esztétikai, filozófiai tanulmányok általi modifikációjukban.” (Bene Adrián: „Végre van egy másik életem.” – A szolipszista dialógus olvashatósága. Műút, 2018/68., 64–67.)

Nem csak a narrációpoétikai eszközöknek köszönhető, hogy a szöveg helyenként érezhetően hullámzó erősségű: akadnak a kötetben ténylegesen túlírt, hosszúra nyúló szakaszok, amelyekkel még abban az esetben is nehezebben sikerülhet megbirkóznia az olvasónak, ha az említett sajátos olvasási stratégiát a magáévá teszi. Bartók Imre filozófiát tanult, alapos olvasója és egyértelműen kitűnő ismerője a szövegeivel párhuzamba állítható filozófiai-esztétikai-elméleti kérdéseknek. Ebből is fakad, hogy amikor például a Szervek és eksztázis című tárlatról ír a kötetben, Hegelen és Nietzschén át eljutva az ember mint „a még nem rögzített állat” (222) testének problémájához, a szöveg nem egyszerűen stilisztikailag más jellegű, de jóval átgondoltabbnak és erősebbnek is érződik a gyermek-narrátortól származó visszaemlékezések bizonyos részeinél.

A Jerikó épül javára válik, hogy a szerző nem szakít teljes mértékben azzal az irodalmi hagyománnyal, amely a korábbi szövegeit is mozgatta – ez elsősorban a testírás jellegzetességeiben, a toposzok használatában mutatkozik meg. A regény a poszthumanista testelméletek szempontjából megkerülhetetlen A patkány éve, A nyúl éve és A kecske éve címeket viselő trilógia rokona, hiszen ugyancsak a testhatárokat felforgató nyelvi megoldásoktól lesz izgalmas és eleven. „Ekkor még nincsenek mobiltelefonok, hírközlési technikák, semmi nincs, csak egy negyedmázsás, fekete ráktetem reszket a fenyőfa asztalon, ha keresel, ennek a tetemnek a kagylóját veszem föl, ha kereslek, ennek a tetemnek a kagylóján tárcsázom fel a prímszámod. (…) A nők tehervonatok. Ez vagyok én. Kések, de nem önhibámból, és megéri várni rám” (67). Az emlékezés és testi tapasztalatok szöveggé válása elválaszthatatlanul kapcsolódnak a főszereplőt körülvevő környezethez, technológiához, a médiumok és az eszközök jellegzetességeihez. Erről tanúskodik a televízióra és a sugárzott műsorokra történő folyamatos reflexió, és szintén érdekes elbeszélői megoldás az is, amikor a Doom című videojáték kapcsolódik össze emlékekkel, traumákkal, a gyerekkori utazás felidézésével – illetve újabb és újabb szövegekkel. „A feladat, hogy hamvakkal írjunk. Kevésbé elegánsan ürülékkel, mint de Sade, testnedvekkel, akár azzal a hányadékkal, mely az előszobában oly tartósan újrarajzolta a szőnyeg bojthatárait. Még Freud is hivatkozik a saját álmára az ürülék eltakarításáról. Az undort később fontos mitológiai felismerés segít átértelmezni – álmában Augiász istállójában járt” (168).

Bartók Imre kétségkívül sokat vállaló családregényében sűrű, sokrétű klasszikus tudásanyagot mozgat meg, mely a formabontó koncepciókkal és elemekkel még működőképesebbnek mutatkozik, mint az egyébként már irodalmi kísérletként is egészen figyelemreméltó, a kortárs magyar irodalom új tendenciáinak tekintetében megkerülhetetlen poszt­huma­nista biohorror trilógiája. A Jerikó épül szintén nagyon nehéz, helyenként túlírt, helyenként kissé elnagyolt, mégis kihagyhatatlan olvasmány, ami műfaji sokszínűségével, a regiszterek hibrid játékával, a narratív megoldásokból következő feszültséggel való tudatos elbeszélői stratégiákkal megérdemli, hogy a kortárs irodalmi paletta egyik legizgalmasabb darabjaként tekintsünk rá.

Vidosa Eszter

(Megjelent a Tiszatáj 2019. decemberi számában)

 

Jelenkor Kiadó
Budapest, 2018
605 oldal, 4499 Ft

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.03.04 - tiszatáj

MARKÓ BÉLA: AMIT AZ ÖRDÖG JÓVÁHAGY. SZONETTEK
A keresés kényszere – talán ezzel írható le az az erő, ami ott munkál a kötet egésze mögött. Mi lakozik a festékrétegek alatt? Mit rejthet egy sötét folt a vásznon, mit lepleznek a ruhák redői, mit vet ki a partra a tenger? Hol vannak, hová vezetnek az alkotáson hagyott nyomok – legyen szó festményről, épületről, versről, a teremtett világról? Ahogy a szonettek beszélője a festmények vonalaiban, foltjaiban próbál „egy-egy üzenetre lelni” (47), úgy keresi a soráthajlásokban, a szabályos és szabálytalan szonettrészletekben az olvasó is az értelmezés kapaszkodóit… – VARGA BETTI KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.03 - tiszatáj

GYÖRGY PÉTER: FAUSTUS AFRIKÁBAN. SZERZŐDÉS A VALÓSÁGGAL
György Péter Faustus Afrikában című könyvének, mely időben és térben széles kulturális horizonton vizsgálja a művészet és a valóság viszonyát, alapvető tézise, hogy a hatalmi, politikai viszonyok döntően befolyásolják, milyen művészi „szerződések” köthetők a valósággal egy adott korban, és ebből következően ezek a paktumok azt is nagymértékben meghatározzák, hogy miképpen közvetíti, vagy talán helyesebben: hozza létre számunkra a művészet a valóságot… – SÁGHY MIKLÓS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.02 - tiszatáj

POÓS ZOLTÁN: ROCK & ROLL ÁRUHÁZ – EZ A DIVAT, 1957–2000
A divat nemcsak az individualitás kifejezésének ad lehetőséget, hanem a közösségi létezésnek is. Ott képes működni, ahol megvalósul a szabadság társadalmi struktúrája és emberi közösségek jönnek létre. Ehhez pedig rugalmas társadalmi és gazdasági feltételek szükségesek. Az ötvenes és hatvanas évek Magyarországára az előbb felsorolt körülmények kevéssé voltak jellemzők. Ugyanakkor a divat igénye volt az egyik legnagyobb ösztönzője a rendszer demokratizálódásának… – HERCEG LILLA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.03.01 - tiszatáj

JIM THOMPSON: 1280 FŐ
Unalmasnak, sőt, ostobának látszó, valójában simulékony, jéghidegen könyörtelen, ravasz gonosztevő: ismerős karaktertípus az oklahomai író több, mint 30 évet felölelő ouvre-jában, Daniel Woodrell (Winter’s Bone) cseppet sem véletlenül jegyzi meg a reprint 2011-es előszavában, hogy Thompson legalább kétszer építette fel ugyanazt a figurát. És valóban, az 1280 fő az 1952-es, gyakran csúcsműként aposztrofált A bennem élő gyilkos […] párdarabja, összekötő motívumuk egy seriffuniformisba bújt pszichopata bomló elméjének mélyanalízisével kecsegtet – nem véletlenül hivatkoznak a skizofréniát, halált, átverést dőlt betűkkel hangsúlyozó szerzőre Stephen Kingtől Jo Nesbóig… SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.28 - tiszatáj

BORSIK MIKLÓS: ÁTOKNAPTÁR
Borsik Miklós Átoknaptár című debütáló munkája ennél jobb időzítéssel nehezen tudott volna megjelenni. Lírájának ismerős és közeli tapasztalatainkat kényelmetlen, groteszk fénytörésekbe állító mozzanatai ugyanis most, 2021 elején olvasva akarva-akaratlanul visszatükröznek valamit a minket körülvevő világ aktuális kizökkentségéből, a bizonytalanság és az abból fakadó feszültségek természetéből. Elég csupán egy kicsit figyelmesebben körülnéznem a magam környezetében, hogy hasonlóképp tűnjön fel előttem is minden, mint Borsik vonaton ülő versbeszélője előtt… – TOKAI TAMÁS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.27 - tiszatáj

BENEDEK MIKLÓS: MIKÖZBEN HALKAN
Pontos képet sosem fest, csupán a precíz körvonalakkal érzékeltet. A lírai alanyok egészen aprónak látszanak ebben a kötetben, míg az őket körbevevő környezet, társas kapcsolatok, primitív viszonyulások hangsúlyossá válnak. A mondatvégi írásjelek (kivételt képez a pont és néhol a kérdőjel) teljes elhagyása sűrített formát eredményez, mégis ennek ellenére minden egyes szabadvers kifejtve, hosszabb szövegfolyamként is megállná a helyét… – WERNER NIKOLETT KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.26 - tiszatáj

LEGÉNDY JÁCINT: FÖLDALATTI OLTÁR
Látványos és sokatmondó a kötet borítója, amelyen a szer­ző félmeztelen, alvó portréja látható kékes derengésben, amely nagyon illeszkedik a tematikához. A sejtelmes portré a kitárulkozás és a zártság aktusaként egyszerre jeleníti meg az underground individuum önmagát felvállaló, kifejező testnyelvét, ugyanakkor a modellnek a nézők felé tanúsított közömbös passzivitását, a nyugalom, a békés önmegadás magatartását. Az oldalmargókon végigfuttatott illusztrációk, amelyek a költő saját kollázsaiból készültek, már önmagukért beszélve idézik meg a ’80-as évek újhullámának hangulatát, mintegy annak oltárképeiként… – HORVÁTH ÉVA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.02.24 - tiszatáj

TÉREY JÁNOS: NAGY TERVEKKEL JÖTTEM ROSMERSHOLMBA
Térey János egész lírai életművét áthatja a nagyság igénye. Már az első kötetekben feltűnő volt a beszélő erőteljes hangja, a megszólalás provokatív élessége, a sokat emlegetett természetes arrogancia. A nagyság itt leginkább a gyengeség (és gyengédség) hiányában, a kíméletlen határozottságban, illetve a nyelvi eredetiségben, elevenségben, pezsgésben érvényesült… – GÖRFÖL BALÁZS KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő