Tiszatájonline | 2021. január 5.

Gajdó Ágnes: Matt

Isten asztalán tökéletesen vasalt kockás abrosz feszült. A gyümölcsöstál mellett tiszta pohár és egy kancsó víz. Valahonnan oda repült egy fáradt legyecske, afféle szomorú szárnyas jószág, akit senki nem szeret, akit mindenki elhajt, vagy egész egyszerűen agyoncsap. Isten asztalánál nem ült épp senki. A munkaebéd véget ért. Az angyalok zaklatottan távoztak, számba véve megannyi feladatukat. A Főnök épp lepihent, gondolván, alszik kicsinykét a délutáni sakkparti előtt […]

Isten asztalán tökéletesen vasalt kockás abrosz feszült. A gyümölcsöstál mellett tiszta pohár és egy kancsó víz. Valahonnan oda repült egy fáradt legyecske, afféle szomorú szárnyas jószág, akit senki nem szeret, akit mindenki elhajt, vagy egész egyszerűen agyoncsap.

Isten asztalánál nem ült épp senki. A munkaebéd véget ért. Az angyalok zaklatottan távoztak, számba véve megannyi feladatukat. A Főnök épp lepihent, gondolván, alszik kicsinykét a délutáni sakkparti előtt.

A valahonnan oda kódorgó legyecske tehát háborítatlanul lézengett, sorra rászállt az almára, áfonyára, szőlőre, őszibarackra. Utóbbit a szíve csücskének tartotta: hamvas, szöszös, gyengéden simogató. Legyecske mindezt nagyon élvezte.

– Vajon békén hagy az Öreg, ha leül játszani? – fontolgatta a legnagyobb tisztelettel, pusztán szeretetből illetve e néven a Teremtőt. – Igazán nem leszek útban, meg sem moccanok, még a zizegéstől, zsongásról, zürrögésről is lemondok, csak hadd pihenjem ki magam e szépségesen szép, s ha nem vigyázunk, hamar rothadásnak induló őszibarackon üldögélve. Most még nagyon finom selymes, akár egy török szultána selyemmel gazdagon borított kispárnája. Csak üldögélek itt, meghúzom magam, csöndesen figyelem a sötét és világos bábuk küzdelmét. Vajon ki lesz az Öreg mai partnere? Ki mer még kiállni ellene?

Ahogy így morfondírozott magában, megjelent az asztalnál egy ősz hajú, ősz szakállú, vékony testalkatú férfi. Sötétkék dzsekije zsebéből cigarettásdoboz kandikált elő. A szeme bársonyosan barnán csillogott, s huncut mosollyal nézett körül. Hóna alatt viseltes sakktábla, a kopottas, sérült figurák szanaszét hevertek a dobozban.

– Ki lehet ez a merész? – töprengett a legyecske, majd ámulva nézte, hogyan gyújt szertartásosan cigarettára az idegen, vigyázva, nehogy a szakálla megpörkölődjön. A füstdarabkák alaposan megcsiklandozták legyecske valamennyi érzékszervét, nem prüszkölt, nem köhintett, nem kapálózott; nagyon vigyázott, hogy el ne árulja ott létét.

Ekkor váratlanul megjelent Isten. – Jaj, ne… az Öreg is hozott sakk-készletet – rezzent össze legyecske, s feszülten figyelte a fejleményeket.

– Nocsak. Hát felkészült? – mordult az idegenre Isten, s végigpásztázta az asztalon szabályosan fölállított, ámde igencsak kopottas táblát, rajta a már-már szedett-vedett, csonka és sérült bábukkal. – Igen, igen – hümmögött. – Mondja csak, miben bízik. Csak nem gondolja, hogy nyerni fog?

A bársonyos barna szemek meg sem rezdültek, a férfi nyugodtan szívta tovább a cigarettáját.

– Készen állok – szólt határozottan –, majd zsebéből egy aprócska medvét húzott elő, s letette az asztalra, közvetlenül a sakktábla mellé.

– Ej, hát kabalával jött? Talán fél tőlem?

– Dehogy. Ő itt Zsebes Medve, vagyis inkább Zsebesmedve. A társam adta, hogy ha nélküle megyek valahová, érezzem, mindig velem van. A zsebemben hordtam évekig, azért kajlák a fülei. Amúgy kezdhetjük a partit! – szólt, majd futó pillantást vetett a kíváncsian bámuló legyecskére, mire az rémülten rezzent össze.

– Sorsoljunk, ki legyen a világos bábukkal – szólt Isten, ügyet sem vetve ellenfele szavaira, majd leült kedvenc karosszékébe, s töltött magának a jéghideg vízből.

– Nem szükséges – közölte szenvtelen arccal a férfi, s megigazította a kicsi plüssmedvét, hogy az éppen felé forduljon, s aprócska szemével jól lásson minden történést. – Én leszek a sötét figurákkal.

Isten asztalánál megállt az idő. Az, hogy valaki a sötét oldalt válassza (sakkban legalábbis), évszázadok óta nem fordult elő. A módfelett kíváncsi legyecske majdnem elárulta magát, ugyanis meglepetésében hatalmasat csuklott, de hála Istennek (micsoda képtelenség), az Öreg nem észlelte, a jó kiállású idegen pedig elnéző mosollyal pillantott rá. Mint aki mindent tud…

Vajon honnan a magabiztosság? Az utolsó füstkígyó, mely az idegen cigarettáját elhagyta, körbetekeredett Isten arca körül, megcsiklandozva némiképp szabálytalan metszésű orrát, majd a csikk rövid élete az asztal alatti mérhetetlen csöndben ért véget. Legyecske összehúzta magát.

– Kezdhetjük? – dörrent az Úr zengzetes hangja.

– Kezdjük! – válaszolta a kék dzsekis egyszerűen, mégis magabiztosan.

Spanyol megnyitás. Pff. Jól ismerte. Az egyik legnépszerűbb a sakkozók körében: e4 e5; Hf3, Hc6; Fb5. Vajon az Egek Ura miért ezzel a gyakori kezdéssel állt elő? A bársonyos barna szemekben kíváncsiság tükröződött. Ugyanakkor hatalmas elszántság is. Felkészült a küzdelemre. Úgy érezte, az élete múlik ezen a partin. S úgy is volt. Eredetileg. Ha nyer, hazamehet. Várják otthon ketten is. Nyernie kell. Nem teheti meg, hogy elszúrja, s örökre itt marad. Persze tán jobb lenne… Itt minden olyan csendes, a füvet is nyírják rendesen, alma, áfonya, szőlő, őszibarack kacsingat rá hívogatón, s távolról mintha az édesanyja nevetését is hallaná.

– Jó itt lenni – kalandozott el a figyelme, s máris bajba került. A táblára nézett, s bizony vesztésre állt. Összeszorult a szíve. Csak azért is megmutatom – gondolta. Nem félt. Ha maradni kell, hát marad, de nem adja könnyen. Otthon szükség lenne rá, jól tudta.

Néhány lépés, s az állás megint kiegyenlített. Legyecske az Öreget figyelte, aki morcosan ráncolta homlokát. Nem úgy alakult a parti, ahogy tervezte.

– Tulajdonképpen mit szeretne? – szólt ellenfeléhez, akit váratlanul ért a kérdés.

– Hazamenni a családomhoz. Szeretni, ölelni, mosolyogni, kertet művelni, rózsákat metszeni, napórát készíteni, olvasni, játszani a lányommal, átadni neki mindazt, amit tudok. Ezt szeretném. Olyan nagy kérés?

– Az – fintorgott az Úr. – Túl késő. Ha előbb szól, tán segíthettem volna. – Odébb tolta a futót, és mattot adott. Legyecske zajtalanul elrepült, otthagyva a hamvas barackot, s bevackolta magát a kék dzseki kapucnijába.