BESZÉLGETÉS PÁL SÁNDOR ATTILÁVAL

A Törzsasztal Műhely, kihasználva az utolsó lehetőségek egyikét, november elején tartotta meg az év utolsó személyesen látogatható műhelyét és kötetbemutatóját a Jazz Kocsmában. Az irodalmi sorozat vendége ezúttal Pál Sándor Attila volt, akivel Bíró-Balogh Tamás beszélgetett. A szerzővel az esemény után készítettünk interjút Balladáskönyv című kötetéről.

– A kötet három mottóval kezdődik, mind valamiképpen a múltat, az elmúlást, a korábbi korokat sűríti magába, viszont a kötet verseiben inkább kortárs helyzetek rajzolódnak ki. Milyen viszonyban vannak a mottók a Balladáskönyv szövegeivel?

– A mottók Rakovszky Zsuzsától, Arany Jánostól és idősebb Pál Sándortól származnak, és mindegyik valamiképpen a múltra, az eltűnt időre, az elmúltak valódiságára reflektál. Ha a versekből kirajzolódó történések, eseményfoszlányok kortárs helyzeteknek is tűnhetnek, mindig van bizonyos distancia, meg aztán kérdés az is, „kortárs helyzetnek” minősül-e még egy kilencvenes évekbeli történet? A szövegekben szereplő rekvizitumok szerintem inkább letűnt korokéi, még ha találkozni is velük itt-ott.

Bemégy a nagyszülők házába, és nézegeted a tárgyakat.

– Az első vers A falba épített asszony balladája címet viseli, és utalásaival Kőmíves Kelemen balladáját idézi fel, vagyis az olvasói elvárás népi (vagy a mottó miatt Arany) balladák kortárs megközelítéseként kezdi értelmezni a kötetet. Miért éppen ezt a verset választottad nyitószövegnek? Milyen viszonya van a kötet verseinek a hagyományos balladákhoz?

– A különféle balladáskönyvek, magyar népballadákat összegyűjtő kötetek általában típusonként közlik a szövegeket, variánsokkal együtt; különféle csoportok vannak, és az általam forgatott, ilyen jellegű könyvek szinte kivétel nélkül a falba épített asszony-tematikával nyitottak, a Kőműves Kelemen-ballada szövegváltozatai sorjáztak, így valahogy evidens volt, hogy a saját variánsommal nyissam a kötetet. A kötet versei esetenként megidézik, átírják, szétírják, linkelik a hagyományos balladákat, de nem folyamatosan, és bízom benne, hogy nem erre az egy kulcsra jár a könyv. Nem bírt volna túlságosan nagy téttel, ha fogok egy magyar népballadagyűjteményt és szépen átírogatom a szövegeket.

– A kötet minden versének címében szerepel a ballada szó, viszont néhánynál balladatöredékként jelenik meg. Mi is pontosan a balladatöredék, miben másak ezek a szövegek a balladáidhoz képest?

– Úgy terveztem, hogy ezek a töredékek egyrészt megálljanak önmagukban is (nem függetlenül persze a romantika töredékkultuszától), másrészt az volt az elképzelésem, hogy egy-egy ilyen kis szövegrész, néha pársoros, néha hosszabb egység valójában tényleg töredék, szövegtöredék, ballada-lelet: teljes, imaginárius balladák megmaradt foszlányai, azaz mindegyik mögött felsejlik jó esetben egy egész ballada.

– A doktori képzés során líra antológiák kutatásával foglalkoztál. A tudományos munka hogyan hatott rád akár a Balladáskönyv, akár a korábbi köteteid írása során? Érzed valamilyen hatását a régebbi vagy az új szövegeidben?

– Nem hiszek abban, amikor költő/író-irodalomtörténészek rigorózusan és tüntetően szétválasztják a kétféle érdeklődésüket, nem gondolom, hogy ez így működik, vagy ha igen, az szörnyűségesen disszociatív állapot lehet. Nálam talán mindkettőnek a nem olyan távoli múltban való kutakodáshoz, a kincskereséshez van köze.

Elfeledett költők a szocializmusban, elfeledett történeteink, életeink az elmúlt 50-100 évben: mindkettő terra incognita.

Ugyanakkor közvetlen, szövegszerű hatásokról nem igazán tudok beszámolni, pedig biztos vannak, de nem érdeklem annyira saját magam, hogy ezt számontartsam.

– Min dolgozol most? Gondolkozol esetleg prózában?

– Elbeszéléseken dolgozom jelenleg, jó pár már meg is jelent folyóiratokban.

Borbíró Aletta

  
 
Fotó: Fakan Csaba / Instagram

Címke: Balladáskönyv, Bíró-Balogh Tamás, Borbíró Aletta, interjú, irodalom, Jazz Kocsma, Pál Sándor Attila, Törzsasztal Műhely