Ale Ildikó festőművész kiállítása

SOMOGYI-KÖNYVTÁR, SZEGED

Ez a művésznő negyedik kiállítás a könyvtárban. „Tájak, városképek, lebegő alakok – nézőpontok sokasága. Légies könnyedség, máskor pattogó dinamika jellemzi Ale Ildikó egyedi festői világát, melynek domináns kifejezőeszköze, technikája az alkotó festői eszköztárában oly jellemző pasztellkréta. A Szegeden élő művésznő 2003 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának, lakóhelyén kívül számos országos és nemzetközi tárlaton mutatkozott már be. Kiállításain rendszerint egy-egy újabb sorozattal jelentkezik. A Somogyi-könyvtárban októberben látható válogatás azonban valami más, valami rendhagyó: egyszerre vannak jelen a korábbi évek és az újabb alkotói törekvések lenyomatai, amelyek közös nevezői az elvágyódás és a hazatalálás, melyek egyaránt jellemzik a több mint két évtizede aktívan alkotó Ale Ildikó képeinek hangulatát.” (Képiró Ágnes, a Tornyai János Múzeum művészettörténésze)

Álom-lap I. (papír, vegyes technika)

A műalkotások az utóbbi 10 évben keletkeztek, különböző alkotóidőszakok termései. Kétféle technikával készültek a művek, papír alapra tisztán pasztellel valamint vegyes technikával, jelen esetben monotípia[1] alapra porpasztell alkalmazásával. A monotípiát elsősorban a kisebb méretű képek felületén alkalmazza az alkotó. Inspiráló számára a technika adta látvány, amely sablonok segítségével keletkezik a felfestékezett üveglapon. A két technika és anyag találkozása, folyamatos továbbfejleszthetősége, vetekedése a mű befejezésének pillanatáig tart. Az itt látható képeken többnyire elvész a monotípia réteg és dominánssá válik a porpasztell felület és -rajzolat. Avatott szem is alig láthatja, észlelheti a kiindulási alapot. Ezt a technikai felfogást négy kép képviseli: az Újrakezdés, az Álom-lap I., A király és az Útkereső.

Tárlatvezetés 2020. 10. 14.

A kiállítás személyesebb hangvételű megismerésére a művésszel való találkozás ad lehetőséget. A tárlatvezetések interaktívak: a látogatók kérdezhetnek, elmondhatják gondolataikat, benyomásaikat, sőt, a művésznő buzdítja is őket erre.[2] Az alkotó kérdésekkel kezdeményez kapcsolatot a képek és a befogadók között, a képekkel való kommunikáció elindítására. Az első csoportos vezetésen egy gyermek és több felnőtt látogató jelent meg, akik mindannyian motiváltak voltak az interaktivitásra, a második alkalommal is aktívak voltak a résztvevők. Míg az első tárlatvezetésen a véleménykifejtésre „csupán” a művésznő szóban feltett kérdéseire adott válaszokban volt lehetőség, a második alkalom egészen máshogy zajlott le. Rövid bevezető (bemutatkozás és a tárlat rövid ismertetése) után mindenki kapott a művész által előzőleg összeállított kérdésekből, melyeket mindenki átgondolhatott a képek előtt sétálva, azokat szemlélve, elemezve, elmélyedve bennük. A kérdésekből kiindulva a látogatók maguk elemezték a műveket, megbeszélték egymással és a művésznővel, hogy kinek mit jelentenek a képek, ki mire asszociál, kinek milyen emlékeket idéznek fel. Az este mindenki számára jó hangulatban telt, a látogatók élményekben, gondolatokban gazdagon térhettek haza, „jó volt így megdolgoztatni az agyat” – jegyezte meg egyikük. [3]

Valahol Itáliában (papír, pasztell, 70×50 cm)

 A kiállítás címe tematikára utalás nélküli, a művész most egyszerűen a nevével hívja az érdeklődőt a tárlat megtekintésére. Hogyan forr egységgé a két sorozatból és sorozatokhoz nem tartozó önálló képekből álló anyag? A válogatásban megmutatkozó összhangteremtő kísérlet megteremtésének okán. A tárlaton szereplő képek között már az első benyomások alkalmával is megtaláljuk a kapcsolatot: a szín- és a formavilág összekötő elemként hat. A színek – barnák, vörösek, zöldek – a természet, a föld, a táj színei, legyen az egy emlék valamely itáliai utazásról (Valahol Itáliában), amely konkrét figuratív tájábrázolást megidéző képben öltött testet, vagy egy benyomás önmagunkon való átszűrése után megszületett belső táj ábrázolása (Tájaim-sorozat). Mindegy, hogy konkrét, létező helyszín, vagy egy emlék lenyomataként bennünk létező lelki táj ábrázolásáról van-e szó: a színek és a formák hasonlóak, hiszen mind ugyanabból a szubjektumból fakad. Ale Ildikó tisztelt főiskolai tanára, a Munkácsy-díjas Tóth Csaba festőművész lírai expresszívnek nevezte a művésznő stílusát, melyben érzékenység és erőteljes kifejezési gesztusok, valamint realitásból absztraktba hajló képteremtő szándék jelenik meg.

Újrakezdés (papír, vegyes, 42×29,7 cm)

A kiállítótér fizikai adottságai miatt a kiállítás két részre oszlik: mindkét falon öt-öt kép látható. Az első kép az Újrakezdés címet viseli. A címekről szólva érdemes megemlíteni, hogy a művésznő csak a képek elkészülte után adott címet több, itt látható alkotásnak. (A sorozatokból kiemelt alkotások kivételt képeznek). Az első képen egy a teljes megsemmisülés határán lévő emberi alakot látunk, aki ebből a tehetetlen állapotból képes felállni és újra mozogni, alkotni, élni. A vitalitást, energikusságot a képnek a többinél élénkebb színvilága is felidézi: itt a sárga, narancssárga, vörös és zöld színek élénkebb, erőteljesebb árnyalataival találkozunk. Több, a figurativitás és az absztrakció határán mozgó kép is van ezen az oldalon: a Valahol Itáliában és a Táj részlet is ilyen, valamint az utolsó a sorban, A király. Az első kettőn épületek körvonalai láthatók, az utolsón pedig egy kétségbeesett (vagy inkább sorsába beletörődő?) emberi alak.

A király (2008, papír vegyes, 42×29,7 cm)

A két falrész között – mintegy saját nyugalmas kikötőjében – klasszikus ívű vitorlás horgonyoz (Útkereső). Benne (mögötte) felsejlenek a múlt és jövő a képei, a már meglátogatott és a jövőben felkeresendő tájak formái.

Útkereső (papír, pasztell)

A kiállítás a Tájaim-sorozat erre az alkalomra kiválasztott darabjaival folytatódik, melyek közül a Tájaim II. egy külföldi tárlaton is szerepelt: 2010-ben az V. Nemzetközi Pasztell Biennálén, Nowy Saczban (Lengyelország). Itt már nincsenek épületek, csak struktúrák, csak utalás van a figurativitásra a képeken. Itt egy út, ki tudja, honnan hová vezet, amott egy híd részlete sejlik, ennek sincs se kezdete, se vége. Ezek a tájak az úton levés, útkeresés állapotát jelenítik meg; többször a messzeségbe vezető utak keresztezik egymást, többszörös választás elé állítva bennünket.

Tájaim II. (papír, pasztell, 65×50 cm)

A formavilágot az ívelt, lekerekített, hullámzó formák határozzák meg. A keret nem zárja le a képet: egy-két kivételtől eltekintve a vonalak a kereten kívülről érkeznek és a kereten túlra mutatnak – a következő kép felé. A művésznő által rendezett kiállítás koncepciója szerint így kapcsolódnak a képek egymáshoz, mozgásban tartva a szemet és a szellemet. Az olvasótér felőli falrészen látható négy hullámzó-mozgó táj közepette a középre helyezett Megérkezés hoz nyugalmat: ez a kép egy önmagába zárt rendszer, itt megpihenhet a szemlélődő.

Megérkezés (papír, vegyes, 42×29,7 cm)

 De továbblépve a Tájaim-sorozat újabb darabjához, a megérkezés előtti állapot folytatódik és vezet át a sorozat utolsó képéhez, ahonnan további belső tájak, gondolatok, élmények felé haladhatunk tovább.

Kocsis Katalin

Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged, 2020. október 1 – november 3.

JEGYZETEK

[1] A monotípiánál a nyomóformára (fémlemez vagy üveglap) készült festményt nyomtatják át papírlapra.

[2]A látogató által kiválasztott időpont az alkotóval egyeztethető az alábbi e-mail címen: [email protected]

[3] Néhány példa a kérdésekre:

1. Ön egy repülőn ül. Melyik kép nézőpontjával egyezik meg az Ön nézőpontja?
2. Van olyan kép a tárlaton, amelyik ellenérzéseket vált ki Önből? Kérem, indokolja válaszát. Melyik kép szereplőjévé szeretne válni?
3. Mutassa meg azt a részletet a képen, amelyik a legjobban vonzza a tekintetét!
4. Válasszon egy olyan képet, amelyikbe szívesen belépne! Válassza ki azt a képet, amelyikből elvenne Ön szerint feleslegesnek vélt részleteket. Mutassa meg, melyek azok a részletek!
5. Hogyan jellemezné az alkotói szabadság megnyilvánulását a Tájaim-sorozat lapjain?
6. Fogalmazzon meg egy rövid ajánlást, amely alapján másokat is ösztönözne a tárlat megtekintésére.