01.12.
| Vers l’infini. Konok Tamás életmű-kiállítása (1930–2020) >>>
12.08.
| Figyelem és irgalmasság – Iványi Gábor és Liszkai Tamás >>>
12.07.
| Edda Művek, Prognózis, Ámen és Sziámi albumokkal zárul a Lemezjátszó Classic >>>
12.07
| Egy nő – Művész Távmozi (online premier) >>>
12.03.
| Civilként az állam működési hézagaiban – L. Ritók Nóra előadása >>>
12.01.
| ArteKino 2020 – Nézz egy hónapig ingyen európai fesztiválfilmeket! >>>
11.27.
| A Szépírók Társasága XVI. fesztiválja >>>
11.26.
| Indul az e-Trafó online programsorozat >>>
11.26.
| Asztali beszélgetések… – Tompa Andrea és Szabó B. András disputája >>>
11.25.
| Olasz világsztárral, „operapástétommal” és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora >>>
11.25.
| Sajtó és ideológia a hatvanas években >>>
NAPI TANDORI

12.15.
| Humorban gazdag Ájvonne érkezik a REÖK-be >>>
12.13.
| Trafó – Mi a te ügyed? >>>
12.11.
| Izgalmas kortárs krimi Podmaniczky Szilárd új könyve? >>>
11.18.
| Ezer újkori metszetet tesz digitális közkinccsé az Országos Széchényi Könyvtár >>>
11.13.
| Kürti László és Ross Gillett kapja a Balassi Bálint-emlékkardot >>>
10.30.
| Lemezen adták ki Keith Jarrett legendás müpabeli koncertjét >>>
10.30.
| Hogyan mutatja be egy bevásárlóközpont értékvilágát egy logó? >>>
10.30.
| A művészet, az együttműködés és a kihívásokon felülkerekedő kreativitás ünnepe volt a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál >>>
10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>

Báger Gusztáv, Bob Dylan, Komor Zoltán, Lengyelfalvi Egbert, Nyirán Ferenc, Talabér Miklós, Zalán Tibor versei
William Shakes­peare szonettjei Fazekas Sándor fordításában
Abafáy-Deák Csillag, Csabai László, Hegedűs Imre János prózája
Lengyel András, Marjanucz László, Tverdota György, Zimonyi Zoltán tanulmánya
Nagy József: Mnémosyne

>>>

Mindenkit nagy szeretettel várunk a SZTE JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszék hallgatóinak közös ólomüveg-kiállítására
2020. november 4. 17 óra 
Tiszatáj Szalon (Szeged, Roosevelt tér 10-11.)

>>>

A macska költője – a költő macskája
2020.10.15 - tiszatáj

PETŐCZ ANDRÁS:
A MACSKA VISSZATÉR

Petőcz András tavaly megjelent verseskötetét legendáriumként vagy misztériumjátékként is lehet értelmezni. A macska és a költő kettősét szimbolikus és időtlen körben ábrázolja a szerző.

A szerző fokozatosan építi fel a mondanivalót, a metamorfózis konkrét és általános értelemben is főszerepet kap a kötetben. Kezdetben a macska feketesége egyrészt a fizikai küllemet jelzi (ezzel együtt a szerző utal a babonára is), ugyanakkor kontrasztot képez a tisztaság jelenségével, a tisztálkodás gesztusával is. Mintha a macska állandóan arra törekedne, hogy megszabaduljon feketeségétől, tisztátalanságától, valamiféle általános értelemben vett mocskosságtól. A tisztaság azonban a szellemi, jellembeli tisztaságot, morális tisztaságot, lelki tisztaságot is jelenti.

A költő alakja és a szerzői én elkülönül a kötetben, az előbbi a könyv egyik szereplőjeként van jelen, és a macskával együtt párhuzamosan léteznek az ábrázolt világban. A szerzői, azaz a petőczi én itt nincs még jelen. A változatlanság ellenére Petőcznél nyomon követhető az átalakulás mind a költő, mind a macska személyében, mely a szövegközlés mentén kirajzolódik. A macska szemében kezdetben „egykedvű szomorúság” ül (A macska a teraszon), majd „villogó sárga szemekkel” (Képeslap, ismeretlen földről) jelenik meg, végül pedig sötéten izzik (Szigeten, parkban). A macska lénye a halál jelenlétével is asszociálható, individuuma kettősséget, többszörösséget tükröz, mindegyik lényegét egymás után és nem egymás mellé rendelve mutatja be a szerző. Ez a lényegiség a macska titokzatosságát, a fekete bunda selymét, a lágyságot, a feminin vonalakat foglalja magába. Hordozza ugyanakkor az együttlét és a másik lényegét, jelképezi a szemben lévőt, illetve a mellette-lévőt. A halál és meghalás mentén körvonalazódó ontológiai sáv, melyet Petőcz megjelenít, megtartja a szereplőket egy, az életből a semmibe tartó mezsgyén. Ez a mezsgye afféle leállósáv, köztes, álomszerű léttér. A költő benne még ember, még személyiség, de már csak szemlél, figyel, majd vegetál. Még lételeme a versírás, a költészet, de már képtelen valódi fizikai cselekményekre. Elmúlásának egyik alapja a versírás abbamaradása lesz: az a vers készül el, de „létezik-e egyáltalán” (A macskakölyök lábnyomai). A vers nincs, ő maga pedig: „Észre sem veszi, / ahogy elköszön tőle mindaz, ami fontos volt valaha” (A macska a teraszon).

A szerző az elmúláshoz, egzisztenciális vonalhoz egy másik fontos fogalmi egységet köt a lábnyomok ábrázolásával, melyek hol sárosak (A macskakölyök lábnyomai), hol pirosak (A macskakölyök a háztetőkön). Tovább vezetve ezt a gondolatmenetet, ezek a lábnyomok egy ponton már nem a macska nyomai. A háború jelenségére, a pusztulásra utal jelképesen, mely a világ mindenkori tisztátalanságára, az ember embertelen viselkedésére mutat. Többek között közeli párhuzama Somlyó egyik sorának („Háborúk őrjöngtek távol s közel, őskori hüllők mintájára születtek acélból szörnyetegek” – A semmittevőhöz).

Az idő és a macska egyaránt felmászik a költőre. A változatlanság, mozdulatlanság és időtlenség dramaturgiájában Petőcz azt is kifejezi, mintha a világ a költővel együtt megdöbbenne egy pillanatra, és ez okozná mindkettejük megszeppent dermedtségét. Rácsodálkozik valamire valahol. Petőcz érzékletesen ábrázolja, hogy a valaholok és valamelyek mellett a valamik és valakik hogyan testesülnek meg. Ezek a valamik és valakik egy időfolyam vagy kronológia nélküli helyen léteznek, ahol a költő is él, a macska társaságában. Később a macska hiánya annak a valakinek a hiányát is szimbolizálja, aki valaha a költő mellett állt, volt. A jelenléte pedig egy kezdetben tetsző és megnyugtató jelenlét volt, de az eltávolodása, eltűnése megbontja a tér rendjét. A költőt egy ponton túl már maga a halál kíséri a macska képében, például a kietlen kastélyban, de a pálmafák környezetében is (Khatul, a macska). A költő fázik és remeg is a „macskameleg hiányától” (A macska távozása). A hiány és a jelenlét dichotómiája fizikai és lelki pusztulást idéz elő. A visszavárás mozzanata azonban a fizikai és lelki javulást segíti elő, életben tart. A hiányábrázolás a költészet hiányára is vonatkozik. Mintha a költő lelke veszne el a verssel együtt. „Az idő nem / változik. Az idő és a tér, soha… A hiány állandósult. A torokban ott / a fájdalom, ott a kedvetlenség” (Gondolat, mindennap). A fájdalom ugyancsak a fizikai és lelki kapcsolatra vonatkozik, utalhat a sírás fizikai görcsösségére, mely egyszerre jelentkezhet nagyon jó vagy nagyon rossz inger, érzés hatására is. Ez az állandósult fájdalom és szomorúság kíséri a költőt. „Semmilyen / erő nem hozza vissza azt, ami elmúlt” (Gondolat, mindennap).

Az állandóság a költő sajátja („belül minden mozdulatlan” – A macska és a költő). A macska nemcsak a halál, hanem az idő megszemélyesített képe is a költő mellé rendelve, illetve a költő időbeliségével ellentétben: mozog, szavak nélkül kommunikál a költővel, nyújtózik, sétálgat, figyel, majd „örökre elhagyja egykori barátját, a költőt” (A macska és a költő). Figyelme, valamint a szerző által kifejezett kontemplatív magatartás mintha több világ múltjai közül az egyikre vonatkozna, mintha valóban fentről sikerülne mindent belátni: korokat, világokat, melyek emberfelettivé emelik mind a költő, mind a macska lényét. A magasság, a fentről lefelé szemlélés, a vertikális mezőben levés megerősíti a különleges térbeli sík alakulását, mely fizikai kontrasztot képez a valóságos térrel (A költő a magasban). Ez vertikálisan adódik az élet és halál közötti titokzatos mezsgye, a horizontális kiterjedés mellé. A végtelen magasságból lefelé, és a lent, a mélyben kontrasztja mitológiai vagy evangéliumi előrejelzéssel hirdeti a pusztulást: „A költő a magasban ül, karosszékéből nézi, / hogyan is múlik a mindenség körülötte” (A költő a magasban).

Petőcz újabb szimbolikus felvetésében a megtestesített vagy megszemélyesített halál mindig áldozatokra vadászik, mindig lecsapni készül. Petőcz ezen a képen keresztül érdekes metaforát fogalmaz meg: a macskát (ahogyan bizonyos helyeken a saját isteni-emberfeletti létezését, kívülállóságát is illusztrálja), olyan lényként ábrázolja, aki a „patkányra gondol, amelyik elpusztult aznap” (Khatul, a macska). Az áldozatokra vagy áldozatiságra és a pusztító önkényes szerepére utalva a szerző távolabbról a népirtás vagy az általában vett emberölés önkényességére is utal. A gonoszság, a hidegség terjed, mint a macskában is ott lévő tulajdonság, szinte attribútum, de ez alapvetően az ember sajátja is – sugallja a szerző. A költő a pusztulást és pusztítást nem tudja megakadályozni, csak figyel és néz, mi történik a világban, valamint körülötte. A patkányok olyan embereket, áldozatokat is jelképezhetnek, a szerzői szóhasználatból kiindulva, akik éppen a morális értelemben vett rossz hordozói, és a macska afféle jótevőként ezek elpusztítására, kiirtására törekszik. Petőcz érzékelteti: hogyan dönthet bármi vagy bárki mások életéről, sorsáról, helyzetéről, ki az áldozat, mikor és ki által válik azzá, mi az élet és az elmúlás folyamata. A megfigyelés vagy kifigyelés cselekményén keresztül a költő és a macska egymás áldozatává is válhat, ezáltal össze is olvadnak.

A költői kontempláció kapcsán a láss, ne csak nézz elve érvényesül. A költő vak. A szemlélés és figyelés motívuma itt csak látszólagosan kerül egymással ellentmondásba. A vakság elsősorban a nem észrevett gesztusokra, az elmulasztott figyelemre vonatkozik, a kontemplatív és tudati-képzeleti figyelésre és a látásra csak másodsorban. A költő nem vette észre, korábban hol hibázott, és nem veszi észre, most hol vét. Elgyengül, fizikai, szellemi és lelki értelemben is. Gyengülésének utat ad. Nem törekszik megerősödni ebben a helyzetben, rendszerben. Hagyja, hogy a mély, hangtalan kastély vagy a szecessziós kövezetű terem, az egész tér, melyben benne van, beszippantsa. Engedi, hadd legyen ez a tér mozdulatlan és állandó. A tér és (kastélybeli) terem somlyói képet idéz („nézel utána irigyen, mint nagy báli teremben” Somlyó György: A semmittevőhöz). „A költő csak néz, de nem lát semmit” (A macskakölyök a háztetőkön), míg a macskakölyök „a háztetőkről figyeli / a várost, az eget, a végtelen univerzumot” (A macskakölyök a háztetőkön).

Parafrázisai által Petőcz utal Ady Endre és Léda kapcsolatára (Elbocsátó szép üzenet, Párisba beszökött az ősz), és Párizsra. A költő a mindenkori hiányt Léda hiányával asszociálja (Párizsban a macskák): a szerelem, a másik, a lehető legszorosabb lelki és testi kapcsolat hiányával. Sorsát azonban kénytelen elfogadni mind az elmúlás, mind a hiányérzet tekintetében: „és senki nincs, ki veled sorsot cserél” (Párizsi anziksz). A halált hozó macska a testileg, szellemileg és lelkileg elhaló költőt közvetlen módon tartja benne ebben az idő és összefüggések nélküli szférában. A realitás és a más-világ összefolyik, nincs belőle kiút („nem lehet okod visszatérni már” – Párizsi anziksz). A valaki-valami-valahol hármasa (Most minden) még misztikusabbá emeli ezt a szférát, de engedi, hogy teljes virtuális utat járjunk be, például a kastélyban a szimbolika és képiség segítségével.

A léttéren belül Petőcz kiemeli a kastélyt, mint helyszínt, amely kafkai világba vezet el. Ebben az egykor-volt legendajellege körvonalazódik. Többek között a macska szökése a lakásból új távlatokat nyit a megszokott mozdulatlanságban, és ez a kastély zártságát némiképpen feloldja. Pilinszky párhuzama jelenik itt meg (Trapéz és korlát). A költő a magasban ül és szemlélődik, a macska társaságában, az „örökkétartó pillanat” (Pilinszky: Dél) és a macska „vadállati figyelme” (Pilinszky: Dél) mellett. Petőcz a megvénhedt Isten helyett most a megvénhedt költő képét festi meg (Képeslap, ismeretlen földről). A kastély mély, hangtalan, üres zárt tér, de „valamiféle Éden” is (A költő és a kegyelem). „Rejtélyes a Kastély, a falai mögött / fehér és szomorú ruhába öltözött / asszony, aki nincs” (A Kastély falai). A költő létezik ebben a kastélyban, megy, jár-kel, kezében mindig egy darab papír. A macska öntörvényű, de mégis a költő táplálja őt, mintha belőle létezne, belőle élne, kettejük léte egymás függvénye. Egyik a másik nélkül nincs. A kontempláció és a tudatos figyelés gesztusához is odarendelhető a kafkai megoldás: „K. ha a kastélyra nézett, néha úgy érezte, olyasvalakit figyel, aki nyugodtan ül, és maga elé bámul, még csak nem is a gondolataiba merülve… mintha egyedül volna… és mégis észre kell vennie, hogy figyelik… K. sosem látta még ott az élet legcsekélyebb jelét sem” (Kafka: A kastély, 61). Petőcznél a hasonlóság a következőképpen szerepel: „A Kastély, a Kastély. Üres falak. / Hideg szél, zárt ablakokon által… A Kastélyban üres falak. Nedvesség / csorog alá, mintha megsápadt arcokon” (A költő, a macska, valamint annak bundája). Az érzés, a testtelenség, az álomszerűség végül megrendítő képekben vezet el a halálhoz. A Kastélyban „vége mindeneknek” (Az elhagyatott). A fent és a lent váltakozása a költő nyugtalanságát, helykeresését fejezi ki, illetve erősíti ennek az álomszerű dimenziónak a szürreális voltát. Benne minden mozdulatlan és változatlan. Az egyre zártabb térből hermetikusan zárt közeg lesz (Minden mozdulatlan).

A nem-fizikai értelmű öregség és elmúlás szervesen épül fel a csend köré. A csend és a magány elhatalmasodása, végzetessége jelenik meg (Nézed az esőt). Juhász Ferenc Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb című költeményét idézi meg soraival (Magam vagyok… A tér, mint kivilágított óriáskerék forog… Kék, sárga, zöld, piros eső zuhog.). Petőcznél a következőképpen hangzik a magányhoz kapcsolódó egység: „Tompa csend / takarja be a végtelent” (Nézed az esőt). A csendet olykor felváltja a zsongás, de továbbra is társul hozzá a halál. A valamikor, valahol bizonytalanságot, nem egyértelmű teret és időt kifejező szavak mögött ott a halotti, kiüresedett lét, mely az élőket is magával ránthatja (Üzenet a hegytetőről).

A szerző további parafrázisaiban megtalálható a csorgó árok, a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom párhuzama (Radnóti: Nem tudhatom), vagy a „csak maradj magadnak” (Az elhagyatott) kiemelése (Csokonai: A reményhez). Ady stiláris párhuzamaképpen így fogalmaz: „csak merengünk az elveszített kincsen, / s tobzódunk a végtelenített nincsben” (Majd, amikor az uccán), a cím és a kezdeti sorok József Attila Reménytelenül című versét elevenítik fel. A leginkább azonban Somlyó György versrészleteire adott párhuzamait érdemes kiemelni. A kastélyhoz kapcsolódóan: „Mint ódon várkastély zord gót hegyek csucsán, legendás korokat idézve…” – írja Somlyó Apám nyomában 1. című versében. A költészet, olvasás, írás világára általában utal Petőcz, melynek szintén van somlyói alapja (Somlyó György: Könyv nélkül). A költő is „megőszült… és bánatában ősz lett és öreg” (Vörösmarty: Előszó) vagy a „hol a költő” (Somlyó: Láttátok-e?) asszociációk mind a petőczi szférának és benne a költő személyének a gondolati párhuzamai. Továbbá az időt körüljáró petőczi megoldásokra is találni előképet Somlyótól: „hogyha ezer vagy kétezer év ritkás közegéből / néznék vissza – ahogy beledermed e perc az időbe…” (Emlék a jelenről), valamint a macska által belátott tér.

A „valamikor hozzá tartozott valaki, / aki ma már nem tartozik hozzá… nem tudunk semmit… Semmit sem tudhatunk soha” (A megtagadott barátság) Petőcz megerősíti a krisztusi vonalat a megtagadás gesztusán keresztül. Petőcz a kötetben megjeleníti tehát azt a költőt, aki magára hagyott krisztusi alakká változik, akit háromszor tagadtak meg (Somlyó Györgynél a következőképpen áll a sor: „megtagadtál és megtagadtalak ki annyiszor tagadtad meg magad” – Egy marék föld Szabó Lőrinc sírjára 2.). A költő elidegenedés-érzése és magánya egyre erősödik (hasonlóan a szerző Az írógépelt félelem című verséhez). A halál megközelítése egyben az abszolút semmi felé közeledés párhuzama is: „Nem keresünk semmit ott, ahol nincsen semmi” (Találkozás a Kastélyban). A lent és a fent váltakozásához hasonlóan a kiüresedés mellé a szerző mégis odarendeli a reményt, annak a bizonyos valakinek a misztikus jelenlétére várva.

Az isteniség létmódja a mindent-látni (A macskakölyök a háztetőkön) gesztusával egy világhatalmat, világi hatalmat is jelent. Morális értelemben pontos rálátást nyert a világra a szemlélés és ítélkezés mozzanatán keresztül. Istenivé, átlagfelettivé vagy emberfelettivé emelkedett. A mindent-látás cselekménye itt a kontemplációnak, vagy a költői vakságnak mond ellent a verselés szempontjából. A kötet költője erősen, de nem makacsul ragaszkodik ehhez (a szerző által megfogalmazott) létmódhoz, térhez az elidegenedés és elmúlás tudomásul vétele mellett. A macskakölyök „egyre hatalmasabb” (A macskakölyök és a költő), és egyre hatalmasabb entitásként adódik egy istenség is, mint az individuum felett ítélkező. Ezen a ponton a helyzet megfordul, és a szemlélőből szemlélt, ítélkezőből megítéltetett válik. A költő egyre kevesebb idővel rendelkező, gyarló ember marad. A búcsúzás a másiknak, a macskának szól, de jelenti a költő önmagától való eltávolodását is.

Petőcz maga mint szerző, szerzői én, egy ponton eggyé válik az ábrázolt költővel, és ezzel együtt végső félelmét fejezi ki, mintha saját démonaitól akarna megszabadulni, vagy attól a démontól, aki nem más, mint saját maga (Mirabeau-híd: elköszönés). Ez a félelem, a motyogás, kibeszélés gesztusa végső, belső imává alakul. Nincs már jelen sem macska, sem költő, sem Isten, csak egy pszichikai szempontból meghatározott emberi lény, emberi vonásokkal, aki kiüresedésében, magárahagyatottságában imádkozik, és kéri a létező vagy nemlétező istent, szabadítsa meg a gonosztól.

Hörcher Eszter

(Megjelent a Tiszatáj 2019. július–augusztusi számában)

 

Orpheusz Kiadó

Budapest, 2019

88 oldal, 1800 Ft

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2021.01.14 - tiszatáj

MÜLLER DEZSŐ:
ALÁMERÜL ATLANTISZOM
Indulás és érkezés, és ami közte van. Egy tartalmas életmű stációi sorakoznak Müller Dezső legújabb verseskötetében. Ahogy öregszik az ember, gondolatai egyre többször elidőznek a Máté Péter által megénekelt „lázas ifjúság”-nál… – FÁBIÁN TIBOR KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

MAURER DÓRA IXEK 7-1 CÍMŰ TÁRLATA A VINTAGE GALÉRIÁBAN
Új, színpompás tárlatát tekinthetjük meg Maurer Dórának, a magyar avantgárd jeles képviselőjének, alkotójának. A Kossuth-díjas grafikus és festőművész IXEK 7-1 címet viselő munkái újdonsült szériájának, az IXEK 22-nek (2019-2020) válogatott darabjai. Három alapszínben: vörösben, sárgában, kékben „ragyogó” geometrikus alakzatok… – TAKÁTS FÁBIÁN ÍRÁSA

Tovább olvasom >>>
2021.01.13 - tiszatáj

KONOK TAMÁSRA EMLÉKEZTEK A LUDWIG MÚZEUMBAN
z Asztali beszélgetések sorozat és a Ludwig Múzeum közös online rendezvényén a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas festőművészre, Konok Tamásra emlékeztek pályatársai, barátai a művész 91. születésnapján, 2021. január 9-én… – GALAMBOS ÁDÁM BESZÁMOLÓJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.11 - tiszatáj

PIECES OF A WOMAN
Mundruczó régebben sem idegenkedett a melodrámától, ám némi kitérő után forgatott legújabb filmje mintha a zsáner legtisztább párlata lenne, kérdés, milyen végeredménnyel… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.08 - tiszatáj

MÁRTON LÁSZLÓ: KÉT OBELISZK
Márton László legújabb regénye, a Két obeliszk továbbhalad a szerző által már jól kikövezett poétikai úton: a fikcionalitás és a referencialitás dichotómikus rendszerének fel-, illetve megbontását tűzi ki célul. Ami azonban az előző két kötethez, A mi kis köztársaságunkhoz és a Hamis tanúhoz képest változott, az az, hogy ezúttal nem (csak) a magyar történelem egy jelentős eseménye (Vésztői köztársaság, tiszaeszlári vérvád) kerül a Márton-féle fikciós krónika középpontjába, hanem egy nemzeteken átívelő szerelmi történet… – KLAJKÓ DÁNIEL KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.06 - tiszatáj

MÉG EGY KÖRT MINDENKINEK
Zenitjén már túljutott az egyik legünnepeltebb kortárs dán rendező, ettől függetlenül Thomas Vinterberg vígdrámája szoros kezekkel összetartott, potens szerzői teljesítmény, amely mindenképpen a pályakép jobban sikerült darabjai között foglal helyet… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.06 - tiszatáj

INTERJÚ PETŐCZ ANDRÁSSAL AZ IRODALMI TEHETSÉGGONDOZÁSRÓL 
Petőcz András Babérkoszorú-díjas költő beszél irodalmi tehetséggondozásról, a Kodolányi János Egyetemen általa vezetett kreatív írás tanfolyamon végzett munkáról, annak tapasztalatairól… – PÁNCZÉL ANDRÁS INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
2021.01.03 - tiszatáj

ÁFRA JÁNOS: RÍTUS
Útmutató, vizualizáció, meditáció. Efféle benyomást keltenek a Rítus egyes szám második személyben írott versei. Az olvasó részben ennek köszönhetően érezheti: ősi örökség rejtélyeibe vezető beavatástörténet részese. Áfra János harmadik verseskötete egyszerre kezeli komolyan a rituális konstrukciók előírásait, és ébreszt megdöbbenést az abszurdba forduló, de nagyon is ismerős magatartásformákkal szemben… – URBÁN ANDREA KRITIKÁJA

Tovább olvasom >>>
2020.12.30 - tiszatáj

BESZÉLGETÉS MILCHO MANCHEVSKI FILMRENDEZŐVEL
Legtöbben az Eső előtt rendezőjeként ismerjük, ám a macedón direktor az elmúlt közel 30 évben sem tétlenkedett. Miután Velencéből a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánnal távozott, öt újabb munkával jelentkezett: a hazai forgalmazásba is bekerült Árnyékok és Anyák után a Fűzfát is megtekinthették az érdeklődők, igaz, a pandémiára való tekintettel csak a Művész Távmoziban… – SZABÓ G. ÁDÁM INTERJÚJA

Tovább olvasom >>>
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Normal Gergely: KörletellenőrzésJanáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő