10.29.
| Asztali beszélgetések… – Sztehlo Gábor, az embermentő >>>
10.28.
| Grand Café – Nádasdy Ádám A szakállas Neptun című novelláskötetének bemutatója >>>
10.27.
| Ráolvasás 04. – Tóth Kinga Írmag című könyvének bemutatója a Grand Caféban >>>
10.22.
| Szent II. János Pál pápával a metróban >>>
10.10.
| Munkácsy-díjas festőművész több mint 300 alkotása a REÖK-ben >>>
10.15.
| 26. Lengyel filmtavasz – ősszel >>>
10.10.
| Long time no see! – Simkó Beatrix és Jenna Jalonen >>>
10.09.
| Trafó Galéria: Mögöttes hangok zaja >>>
NAPI TANDORI

10.17.
| Swimathon Pécs 2020 >>>
10.15.
| Embertani érdekességek a Határtalan Régészet őszi számában >>>
10.09.
| Sziveri János költőre emlékeztek a Kertész Imre Intézetben >>>
10.05.
| Elhunyt Böndör Pál költő, dramaturg >>>
10.05.
| Gyukics Gábor rangos nemzetközi díja >>>
09.25.
| Bemutatták az első magyarországi dinoszaurusztojást >>>
09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>

Bagdal Zoltán, Cirok Szabó István, Farkas Árpád, Jenei Gyula, Kormányos Ákos, Kukorelly Endre versei

Jan Carson, Karácsonyi Zsolt prózája

Farkas Árpád párbeszéde Ilia Mihállyal (1972)

Zsolt 141, 9-10. (Beszélgetés Csalog Zsolt könyvéről; Soltész Márton tanulmánya; Írások a Csalog-hagyatékból)

SÍKFUTURIZMUS (Hungarofuturizmus Délen)

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Kiűzetés a Paradicsomból
2020.10.11 - tiszatáj

A GYÜMÖLCSKERTÉSZ

Immár valóság Dragomán György pár évvel korábbi jóslata: a teljes Cormac McCarthy-életmű forgatható magyarul. 2018-ban a Jelenkor szerencsésen vette át a még le nem fordított regények jogát a Magvetőtől (miközben néhány újrakiadással is örvendeztetett), így végigkövethető a lassan kilencedik X-be lépő, déli irodalmat keblére ölelő szerző összes stílusfogása, tíz szépirodalmi alkotást számláló pályaképének kivétel nélküli csúcsai.

Fontos ezt leírni, ugyanis az író első regénye, a mindössze 31 éves korában megjelent A gyümölcskertész rögtön szintetizálja azon formajegyeket és tematikai megoldásokat, amelyek McCarthy-t 4 évtizeddel később (Az út regény-diadalmenete, plusz a Nem vénnek való vidék-adaptáció kritikai sikere előtt ritkán hivatkoztak rá) a legnagyobbak közé emelték. Örök, haszontalan vándorlás, színek kavalkádjába, de legtöbbször a sötétség leplébe bugyolált panorámák, rendkívüli, csaknem ősinek tetsző pesszimizmus – az 1965-ös könyv jószerivel előre tisztázott kivonatát nyújtja annak, amivel a szerző foglalkozik majd. Végtelen stagnálásban élnek a regény főkarakterei: az Appalache-írások (Odakint a sötétség, Isten gyermeke) sorát erősítő műben nincs haladás, pusztán a mészköves, saras, fekete ösvénybe zárt, olykor Hold által világított, civilizációtól távol eső vidék. Hiányzik a vadromantika – A gyümölcskertészben minden az enyészeté, Isten mintha soha nem pillantott volna e környékre, vagyis McCarthy debütregénye rögtön adottnak veszi a fejlődés, a haladás eposzian amerikai eszményének illúzióját, innen, vagyis az azonnali passzivitásból jutunk majd el 2006-ban Az út posztapokaliptikus, nyelvet roncsoló, családi köteléket edző senkiföldjéig.

Jóllehet, az induló regényben még nyomokban fellelhető a barátság, a jóság, a valakihez tartozás ideája, igaz, McCarthy lassan felfedi, végül hiába reménykedünk ezek szárba szökkenésében. Epizódok villannak fel, az író tablóstruktúrájában a figurák egyik napról a másikra tengődnek, rezignáltan hagyják, amint a sors kegyeire bízva jön egy újabb jellegtelen holnap vagy zúdul rájuk egy csapás. Sosem cselekvő, hanem csendes apátiába, tehetetlen szemlélődésbe, netán értelmetlen tettekbe fogódzkodó karakterek élnek Red Branch-ben: A gyümölcskertészben háromszög-reláció jön létre az erdőben csaknem szőrtelen, 14 éves kutyájával élő nyolcvanas öreg, Arthur Ownby, a szeszcsempész Marion Sylder, valamint a 14 éves John Wesley Rattner között. Irányítani nem tudják, voltaképpen nem is kívánják az életüket – a töredékekből álló, négy, semmibe vesző fejezetben tetteiknek irányt adó orientációs pontok révén teszik egyik lábukat a másik elé, miközben láthatatlan metafizikai erők mondanak ítéletet felettük.

Vallási párhuzamokkal sokszor élő szerzőként McCarthy ezúttal az ősbűn természetrajzát kutatja, Ádám és Éva bukását a két világháború között hasznosítja újra – parabolájában az Ember végképp kiesett a felsőbb hatalmak kegyeiből, innen a posványba fulladó életvitelük. Véletlenszerűségekről, helyesebben fatalizmusról regél a könyv: tudjuk, senki nem ússza meg, a főalakokra veszélyt jelentő szimbólumok a kezdettől ott vannak a lapokon, csupán várnunk kell néma semmibe tűnésükig. Összefonódik a figurák sorsa, de A gyümölcskertész szereplői gyakran még ennek sincsenek tudatában: rögtön gyilkosság indítja a dedramatizált, parányi konfliktuscsírákban gyökerező cselekményt. Sylder önvédelemből végez a rá törő Kenneth Ratnerrel, vagyis a kölyök John Wesley apjával, tehát a família szentsége a kezdetektől hamvába hullott – legfeljebb a régi, atavisztikus törvények diktálta, családi vérbosszú marad, ám McCarthy e téren is más irányba viszi a történetet. A fiú ugyanis nemcsak az öreg Ather bácsival, de a bűnöző Sylderrel is barátságot köt – A gyümölcskertész előre kódolt tragédiájában az őszinte odafordulást rögtön fertőzi a bennünk lappangó, még ha csak apró közösségekben is rejtőző kisszerűség.

Típusalakokkal dolgozó regényében McCarthy újfent a bibliai, látomásos allúziók mellett teszi le a voksát: a vén Ownby az utolsó emberként egy rothadó gyümölcsös mellett él reflektálatlanul, a végromlás ellen már nem tehet és nem akar beavatkozni. Próbálja őrizni emberi mivoltát, ennek jegyében, afféle Matula bácsiként ad tanácsokat John Wesley-nek és a környékbeli fiúknak, de már késő. A gyümölcskertészben a földjébe szúrt víztartály, majd a fegyverrel ellenére törő rendőrség, végül az arctalan, papírokat lebegtető, intézményekbe rendelő bürokrácia rideg tárgyszerűséggel veszi el a természet, illetve a benne járó-kelők őshonosságát, ahogy a találkozóhelynek számító kocsma is valamiféle pörölycsapás hatására ég porig és Red Branch lepukkant, üres házait is kegyetlen sorsszerűséggel lepi el a por. Újabb ellentmondás, hogy Sylder, bár jólelkű, John Wesley-t ugyancsak mentorként terelő felnőtt, mint mondja, bűnből kell élnie. Peremgengszterként nem ildomos felsőbbrendű megmentőként tetszelegni és a 28 éves Marion is tudja, amit csinál, az helytelen, így McCarthy mintha az apa-archetípusok fenntarthatatlanságáról, a gyerekeket idejekorán gyökértelenségre ítélő, céltalanul felnövő sarjakról is szomorúan beszélne – a coming-of-age storyk antitéziseként. Fejlődésregényében – akárcsak a Véres délkörök, a Határ-trilógia és Az út ifjai – a gyerekek perspektívátlanul vágnak neki az életnek. Odavész az ártatlanságuk, John Wesley-nek ráadásul igazi apja sincs (pajtásával, Warn Pulliammel csak ideig-óráig lézenghet önfeledten vagy állíthat csapdát hiúzoknak, de utóbbival mintha épp a természet rendjét sértené), aki volt, az önzőn ki akart zsebelni, majd megölni egy kétes jellemű whiskey-kereskedőt. És akik Kenneth Ratner helyébe lépnének, azokat szintén elragadják a sors vaskarmai: a környezet, a karakterrajz, kivált a véletlendramaturgia szinte a Donald Ray Pollock jegyezte Mindig az ördöggel narratíváját idézik.

Így már érthető a laza, széttartó részekből összeálló, kizárólag a figurák reményvesztettsége által egyben tartott anti-cselekmény: A gyümölcskertész Isten háta mögött vegetáló alakjai önmaguk, valamint a környezetük elől sem tudnak menekülni. Eső hullik alá az égből afféle örök büntetésként, hó lepi el az utat, gally mindenütt, szemét borul egy gödörbe, Kenneth Ratner hullája zöld tetemként oszlik Ownby permetezőszeres gödrében, vagyis ismét egymás mellé rendelődik a bibliai pusztulás (tönkrement gyümölcsös) és az ember kíméletlensége (a tetemet Sylder rejtette oda). Aki segíteni próbálna, túlzottan védelmezi a saját ideáit – Ather bácsi ezért nyit tüzet a kormány által a háza mellé telepített fémmonstrumra, így veszélyesnek minősül, míg a csempészt ugyan John Wesley megmenti a vízbe fulladástól, Sylder továbbra is zsiványként próbált érvényesülni, ráadásul a fiú éppen akkor húzza ki a csávából, mikor egy újabb bizniszt készült nyélbe ütni. Nemcsak a külvilág vagy az ismeretlen külvilág fenyegető, az ember is öndestruktív – McCarthy egyetlen kínálkozó alkalmat sem mulaszt tézise bizonyítására, így A gyümölcskertész összetett dilemmákkal operáló karakter, mi több, sorsdrámaként rögtön egy árnyalt, érett látásmódú regényíró képét mutatja.

Zseniális tájleírásai, pőre szereplőjellemzései – a későbbiek fényében – változatlanok, Cormac McCarthy 1965-ben ugyanolyan találó metaforákba csomagolta apokaliptikus nagytotáljait vagy bandukoló alakjait, mint ’73-ban, ’79-ben, a nyolcvanas években vagy a 21. században: egyszerre színpompás és baljós gyehennájában kutyákként személyesednek meg a hegyek, sárga fátyolként emelkedik a köd. A gyümölcskertészt olvasva úgy érezni, McCarthy mindig is birtokában volt az írói eszközeinek és azoknak 40 évig sosem fordított hátat, egyszerűen csak leírta, ami benne maradt, vagy amit közölni szeretett volna a világról – még ha rendszerint lesújtó is a filozófiája.

Szabó G. Ádám

 

Cormac McCarthy: A gyümölcskertész (The Orchard Keeper, 1965)

Fordította: Greskovits Endre

Jelenkor Kiadó

Budapest, 2020

284 oldal, 3499 Ft

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.10.23 - tiszatáj

XAVER BAYER: AZ ÁTLÁTSZÓ KEZEK 
Xaver Bayer első regénye egy egyetemista élet „átfogó orientálatlanság[áról]” ad képet, „a cselekvés következménynélküliségének következményeként”; az Alas­­­­ka­straße a szexualitás és a hatalom összefüggéséről rajzol „radikális és kíméletlen képet”, míg harmadik regényében a „dühös nihilizmus és az undor” már pszichológiailag motiváltan jelenik meg, és az életkedv nélküli fiatalember ábrázolása a stringens elbeszélésnek és a szigorú történetvezetésnek köszönhetően már szinte magával rántja az olvasót a szövegvilágba… – ZSELLÉR ANNA KRITIKÁJA

>>>
2020.10.21 - tiszatáj

A BEFEJEZÉSEN GONDOLKOZOM
Viszonylag gyakran találkozni internetes bejegyzésekben a „pretentious” (nagyigényű) kifejezéssel: a nem ritkán hirtelen felindulásból pötyögő fórumozók többször olyan rendezőkre vagy színészekre aggatják e stigmát, akikből dőlnek a nagy szavak, esetleg affektálva beszélnek, hevesen gesztikulálnak, tehát mini show-val népszerűsítik, fényezik önmagukat, ám érdemleges cselekvést, vagy akár egy emlékezetes darabot ritkán tudnak felmutatni… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.10.20 - tiszatáj

Tisztelt Kiállítók! Festőbarátaim!
Kissé felemás módon a fenyegetettség ellenére mégis ünnepel országos rendezvényeivel a festőtársadalom a magyar Festészet Napján. Immáron hatodik alkalommal gyűltek össze a szegedi festők, Szent Lukács evangélista névnapja alkalmából, akit a festők védőszentjének tartanak… – PATAKI FERENC MEGNYITÓJA

>>>
2020.10.19 - tiszatáj

NÁTYI RÓBERT KISMONOGRÁFIÁJA HÉRICS NÁNDOR MŰVÉSZETÉRŐL
Ha Hérics Nándor munkásságáról a róla szóló kismonográfia képanyaga alapján alkotunk képet, akkor egy szellemes, a pop art kritikai attitűdjéhez közel álló, élvezhető műveket alkotó művész tevékenysége kerekedik ki előttünk. A könyv szerzője, Nátyi Róbert elemzése a munkák tartalmi kérdései mellett arra is rávilágít, hogy milyen műfaji áthatások nyilvánulnak meg az életműben… – IBOS ÉVA ÍRÁSA

>>>
2020.10.18 - tiszatáj

SZARVAS MELINDA: IRODALOMTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK A MAGYAR VAJDASÁGI IRODALOMRÓL 
A név meghatároz, a név előír, a név előfeltételeket, sőt előítéleteket hoz létre, és még Bar­thes szerzőjének halála után fél évszázaddal is elvárási horizontot konstruál meg. Szarvas Melinda tanulmánykötetét olvasva ez a horizont fel-, majd leépül. Átalakul, átíródik, átfogalmazódik. Körvonalai de-, majd rekonstruálódnak. Szabályai pedig érvényesülnek, eltolódnak, elmozdulnak és helyenként felszámolódnak… – ROGINER OSZKÁR KRITIKÁJA

>>>
2020.10.17 - tiszatáj

Fudzsi csúcsára
Kicsiny csiga, mássz, csak mássz,
Hogy önmagad légy.

– M. NAGY MIKLÓS FORDÍTÁSA

>>>
2020.10.16 - tiszatáj

November 10. és 22. között új formát öltve, a virtuális térbe költözik a 17. alkalommal megrendezett VERZIÓ programsorozata, így a fesztivál történetében először országosan elérhetővé válik Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm fesztiválja… – SZÁSZ CSONGOR AJÁNLÓJA

>>>
2020.10.15 - tiszatáj

PETŐCZ ANDRÁS:
A MACSKA VISSZATÉR
A szerző fokozatosan építi fel a mondanivalót, a metamorfózis konkrét és általános értelemben is főszerepet kap a kötetben. Kezdetben a macska feketesége egyrészt a fizikai küllemet jelzi, ugyanakkor kontrasztot képez a tisztaság jelenségével, a tisztálkodás gesztusával is. Mintha a macska állandóan arra törekedne, hogy megszabaduljon feketeségétől, tisztátalanságától, valamiféle általános értelemben vett mocskosságtól… – HÖRCHER ESZTER KRITIKÁJA

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő