Az emberi gondolkodás

A gondolkodásról gondolkodtam.

Az állatok is gondolkodnak, képeket látnak, spekulálnak, képesek problémákat megoldani. Az állati agy funkciója, az élettani folyamatok szabályozása mellett, éppen a gondolkodás, amely a legmagasabb szintű szabályozó folyamat. Amikor az állat felismer egy veszélyes helyzetet és elkerüli, gondolkodás. Amikor fontolgat több lehetőséget és korábbi tapasztalatai alapján egyet kiválaszt és megvalósít, gondolkodás.

Ezek képességei az embernek is. Legtöbbünk képes képeket felidézni és segítségükkel feladatokat megoldani. Ha az olvasó behunyja szemét és elképzel egy utat jelenlegi tartózkodási helyétől valamilyen közelebbi célhoz, fel tudja villantani az útvonal emlékképeit és természetesen végre is tudja hajtani a rövid utazást is az emlékképek vezérlete alatt.

A mindennapi életben ennél sokkal többre is képesek vagyunk, kapunk egy szót mint célt, és megtaláljuk anélkül, hogy képek sokasága vezérelne az úton. Lehet, hogy sohase jártunk arra, nincsenek képeink, mégis. Legyen a szó, a cél Bécs. Nem képek szükségesek az utazáshoz, hanem ismeretek. Tudjuk, hogy vonatok járnak oda, pályaudvart keresünk, pénztárba megyünk, jegyet veszünk, beülünk egy fülkébe, és néhány óra múlva, ha valaki Bécset vagy Viennát kiált, leszállunk, célba érkeztünk.

Az emberi gondolkodás tehát lehetőségeiben, terjedelmében alapvetően különbözik az állatitól, pontosabban meghaladja azt. Az előbbi példában szereplő vonat, pályaudvar, pénztár, jegy olyan szavak, amelyek közösségi eredetűek. Közösségeknek van vonata, pályaudvara, pénze. Az emberi gondolkodás közösségi természetű. Relatíve nagyon kevés konkrét információt tartalmaznak a cél eléréséhez szükséges szavak. Az a fogalom, hogy vonat, irdatlan ismeret, utasítás, történet, szerkezet, energia, működés csúcsán jelenik meg, használatához elegendő tudni, hogy honnan indul, hova megy és hogyan lehet fizetni érte. A modern társadalom elképesztő adattömeg kollektív birtoklására épül, de használni szerény tudású emberek milliói is képesek.

Az emberi közösségek formálódása valószínűleg másfél-két millió éve kezdődött, a legújabb adatok alapján már a Homo erectus is főzött és csoportokban vándorolt, eszközöket, tüzet használt. Állatok ilyesmire nem képesek. Valamelyest együttműködő csoportokat képezhetnek, de az együttműködés csak az élet egy valamilyen fontos aspektusára vonatkozik. Területvédelem, közös vadászat, utódgondozás. Az embernél az együttműködés mindenre, az élet valamennyi területére kiterjed, és ennek az alapja a gondolkodásban történő különös együttműködés.

Az ember képes a gondolatait megosztani társaival és egész élete a megosztás különböző formáira épül. A megosztás eszköze az emberi beszélt nyelv. Amikor húsz-harminc távoli ősnek együttesen kellett egy problémát, táplálékszerzés, védekezés megoldani, gondolatokat cseréltek. Olyan gondolatokat, amelyek a közösség tagjainak elméjében a megoldásról születtek. Mindenki arra törekedett, hogy valamiképpen megértesse a saját megoldását a többiekkel és persze megértse a többiek javaslatait. Eleinte kevés volt a közösen megoldható feladat, már néhány jelzéssel utalni lehetett az egyéni megoldásra. A nyelv kevés szóval indult. Minden szó valamilyen probléma sikeres megoldását jelentette. Minden szó mögött sikeres korábbi megoldások szerepeltek. A jó megoldáshoz vezető szavakat gyakrabban ismételték, a kevésbé jókat nem gyakorolták, elfelejtették, a kifejezetten rosszakat pedig tiltásokkal vették körül. Gondolkodás, viselkedés, néhány szó roppant komplex életmódot hozhat létre. Képzelje el az olvasó, hogy mondjuk otthon főz a családjával, együttműködnek, de csak a legszükségesebb szavakat használják. A tevékenységben a legnagyobb szerepe a tapasztalatnak lesz, a családtagok sokszor főztek már együtt, ismerik az eszközöket, gyakorlatuk van az egyes műveletekben. A szavak csak arra szolgálnak, hogy felidézzenek korábbi tapasztalatokat, aktiváljanak konkrét viselkedési műveleteket és összehangolják a munkát. Kevés szó is elég. Egy élet során a sikeres együttműködés formái rögzülnek, kialakulnak az összetetteb műveleti egységek, nemcsak így lehetne megoldani a feladatot, de mi így szoktuk, ezt a legkönnyebb aktiválni, így jönnek létre a hiedelmek. Olyan viselkedési megoldások, amelyek beváltak már, vagy legalábbis elhisszük, hogy ezek hasznosak. Amikor bonyolódik az együttműködés, egyre több szó áll rendelkezésre a közös műveletek értelmezésére és feltűnik a kreativitás. Az a tulajdonságunk, hogy ismeretekből, mások gondolatainak részeiből új gondolatokat, új megoldásokat vagyunk képesek szerkeszteni, és roppant büszkék vagyunk, hogy csak nekünk jutott eszünkbe ez az ötlet.

Amint nő a közösség, egyre több hiedelem keletkezik, sokszor elfogadunk egy viselkedési módot, amelyet még sohasem próbáltunk ki, de valaki emlékszik, hogy ez bevált, öregeitől hallotta, hogy jó. Ez megint hatalmas ugrást jelent az állati gondolkodáshoz képest, nemcsak a saját és a velünk együttélő társak tapasztalatait tudjuk hasznosítani, hanem az előző generáció hiedelmeit is. Elfogadjuk, mert a közösség mindig tudja, mi a jó megoldás, óriási tárháza van a sikeres eljárásoknak.

A hiedelmek idővel kultúrává állnak össze. Ez azt jelenti, hogy a közösség minden tagja résztvesz egy közös hiedelemkincs birtoklásában, és itt már nemcsak a jó megoldások fontosak, hanem a tilalmak is. Sokféle megoldásról derült ki, hogy tévútra vezet, ezekről tilalmas gondolkodni, mert elvonja az energiát a helyes bevált hiedelmekről. Egy ősi kultúra elegendő szóval és hiedelemmel rendelkezett ahhoz, hogy a számára szükséges erőforrásokat megszerezze, a veszedelmeket elkerülje, felmerülő belső problémáit megoldja. Az is nyilvánvaló, hogy egy-egy ilyen ősi kultúra a maga zárt, kipróbált rendszerével akadálya volt a merész újításoknak, amelyek sokszor végződtek balszerencsésen. A biztos, stabil életet a kultúra már kidolgozott, elfogadott hiedelmei nyújtották, Valamiféle mentális ketrec képződött a biztos hiedelmek védelmére és az újítás esetleges káros hatásának elhárítására. Csak azon szabad gondolkodni, amit a kultúránk már igazolt. Komoly korlát ez.

Amikor a külső környezet nagyobbat változott, sokszor csak azok a közösségek maradtak fenn, amelyek adott esetben engedték az újítók működését és megreformálták hiedelemrendszerüket.

A közösségek a nyelvi gondolkodás révén gyorsan megerősödtek és elszaporodtak, sok izgalmas dolog történt, feltalálták az írást, a vonatot és az atombombát. A modern társadalom is hiedelmeket tárol, folyamatosan gyárt, szelektál, megőriz és eltilt. Legkülönösebb és legmélyebbreható vonása, hogy megoldotta az egyén és a teljes emberi populáció közötti gondolat és hiedelemcserét. A média, az Internet segítségével bárki azonnal közölheti gondolatainak nyelvi kifejtését az egész emberiséggel. Ez természetesen hatástalan, de léteznek csoportok, fórumok, kialakultak megbízhatónak vélt intézmények, amelyek az elképesztő gondolatmennyiségből szelektálnak, rekombinálnak. Gondoljanak a vírusjárvánnyal kapcsolatos hiedelmekre. Jó a maszk, ártalmas a maszk. Veszélyes a vírus, veszélytelen a vírus. Lesz vakcina, nem lesz jó a vakcina. Keresik a gondolatok megvalósíthatóságát, gyakorlati felhasználását. Nemcsak hasznos, építő hiedelmek keletkeznek, hanem ártalmas rosszak, hamisak is. Az ősi közösségekben volt idő a kevés új gondolat megfontolására és gyakori elfelejtésére, esetleg ritka hasznosítására. A mai időkben a feldolgozás az alkotás után kullog, rendkívül lassúnak tűnik. Azt érezzük, hogy mindenki, minden fórum megtévesztő, vagy ostoba manipulációk áldozatai vagyunk, pedig csak a feldolgozás lassú.

Sokan félünk attól, hogy az emberiség belevész téves hiedelmeibe.

Csányi Vilmos