Magyar Miklós: Egy megtagadott és egy tökéletes regény

ALBERT CAMUS:
A BOLDOG HALÁL ÉS AZ IDEGEN

1936-ot írunk. Camus huszonhárom éves, és befejezte filozófiai tanulmányait Algírban. Követhetné Sartre példáját filozófiatanárként, ám tüdőbaja ebben megakadályozza. Szenvedélyesen veti bele magát a színházi életbe. Közben ír, az 1937-ben megjelenő Színe és visszáján dolgozik.

Ugyanakkor egyre inkább foglalkoztatja egy regény megírásának gondolata, aminek nyomait a Carnets I lapjain láthatjuk. (Magyarul: Noteszlapok, Budapest, Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1993) Camus már 1936 januárjában jegyzeteket készít művéhez. Megtervezi a fejezetek címét, felvázolja ezek tartalmát.

Regényének címét 1937-ben veti először papírra: La mort heureuse (A boldog halál). A retorikában oximoronnak nevezett stilisztikai gondolatalakzat − a jelző (boldog) és a jelzett szó (halál) egymásnak ellentmondó fogalmak – azonnal megragadja az olvasó figyelmét. (Ugyanilyen oximoron Sartre-nál A tisztességtudó utcalány.)

Két éven át írja, átírja, javítja művét, amit végül abbahagy az 1938-ban megfogant L’Étranger (Az idegen) javára, amely 1942-ben jelenik meg a Gallimard Kiadó gondozásában. A boldog halál (magyar kiadása: A boldog halál Magvető Kiadó, 1984. Ford. Örvös Lajos) csak az író halála után, 1971-ben lát napvilágot. Camus nem volt elégedett művével, ezért nem szánta kiadásra.

Igen megvilágító Camus filozófiatanárához és barátjához, Jean Grenier-hez 1938. június 18-án írt levele, amelyben annak elmarasztaló véleményére válaszol: „Amit ma mond nekem, az színigaz. Ez a könyv nagy fáradtságomba került. Az irodában végzett munka után írtam, naponta néhány órán át. Egy sort sem mutattam meg senkinek, amíg a végére nem értem. Most, hogy már messzebbről nézem, nem kell soká vizsgálgatnom, hogy rájöjjek, nem sikerült úrrá lennem a nehézségeken, nem tudtam jól felmérni őket, és sok helyen nem azt írtam, amit kellett volna, hanem ami jobban tetszett. Úgy kell nekem, és úgy kell az egész témának, mely annyira a szívemhez nőtt (…) Őszintén hisz benne, hogy folytatnom kell az írást? Gyötrődve teszem fel magamnak e kérdést. Jól látja, hogy részemről ez nem szakmai kérdés, nem arról van szó, hogy ilyen vagy olyan előnyöm származik-e belőle. Nekem nincs sok plátói vállalkozásom az életben. De az írás az egyik közülük. Persze azért van annyi tapasztalatom, hogy tudjam, sokkal jobban járok, ha derék polgár maradok, mintha egy félresikerült értelmiségi vagy egy középszerű író volnék.”

Az elmaradt javítások miatt számos felesleges ismétlés, de még helytelen megfogalmazás is maradt a műben. Ugyanakkor megjelenésekor a kritika örömmel üdvözölte egy költői nyelv kialakulásának folyamatát a regényben.

A Boldog halál hősének neve, Mersault egy betű híján ugyanaz, mint Az idegené: Meursault. Tudjuk, hogy Camus nagyon gondosan választotta meg művei szereplőinek a nevét. A Mersault névből nem nehéz kiolvasni Camus két legfőbb éltetőjét és műveinek elsődleges motiválóit: mer (tenger) és soleil (nap). Nem véletlenül nevezik az írót „a nap és a tenger szerelmesének”. A Boldog halál Mersault-jának (mer-soleil) Meursault-ra változtatásával Az idegenben Camus – mint azt többen kimutatták − a meurtre (gyilkosság) tényére utal. Talán nem tűnik belemagyarázásnak, ha úgy vélem, hogy a név első szótagtagja, a „meur”, nem csupán a gyilkosságra, de a „meurtrier”-re (gyilkos) is enged gondolni. És ebben az esetben egyszerre van szó a gyilkos főhősről és a gyilkos napról, amely Meursault szerint az arab megölésének okozója: „Semmi mást nem éreztem, csak a napfény pörölycsapásait a homlokomon, és ezzel egyidejűleg a még mindig felém meredő késről felvillanó éles fénysugarat.” (Az idegen Ádám Péter és Kiss Kornélia fordítása.)

Az idegen áldozata egy név nélküli arab, míg A Boldog halálé a gondosan kiválasztott Zagreus nevet viseli. A névvel Camus a görög mítoszokban találkozhatott, hisz kora ifjúságában megismerkedett a görög mitológiával. Vallotta is, hogy a legotthonosabban a görög mítoszokban érzi jól magát. Ezekben Zagreus története több változatban is szerepel. Az egyik szerint Zeusz kígyó alakjában ejti teherbe lányát, Perszephonét. Így születik meg Zagreus, akit a Titánok Zeusz féltékeny feleségének kérésére darabokra tépnek. Szívéből azonban újjá születik Dionüszosz formájában. Egy másik változat szerint Zeusz és Rheia illesztgetik össze Zagreus széttépett darabjait.

De valószínűbb, hogy azoknak van igazuk, akik úgy vélik, hogy a Boldog halál Zagreusának nevét Nietzsche: A tragédia születése avagy görögség és pesszimizmus című könyvéből merítette.

A Boldog halál indítása még semmit sem mutat abból az eredetiségből, amit az Az idegenben láthatunk. A regény első mondatai: „Reggel tíz óra volt. Patrice Mersault egyenletes léptekkel haladt a Zagreus villa felé.” Egy kritikus szellemes megfogalmazása szerint semmi nem hiányzik a könyvből, még a regényekben jól bevált indítás sem: „a márkiné öt órakor ment el otthonról”, amivel Valéry kifigurázta a realista regényt.

A Noteszlapokban írja Camus a Boldog halál témájáról: „a férfi, aki megértette, hogy az élethez gazdagnak kell lenni, szívével-lelkével a pénz hajszolásának szenteli magát, sikerrel jár, él és boldogan hal meg.”

Mersault már az első fejezetben meggyilkolja Zagreust, hogy annak pénzével boldog lehessen. Lelövi közvetlen közelről, azután úgy rendezi el a helyszínt, hogy a bűncselekmény öngyilkosságnak tűnjék: „Átment a fotel másik oldalára, esetlenül megragadta a nyomorék jobb kezét, kezébe nyomta a revolvert, a halánték magasságába emelte, s hagyta, hogy visszahulljon.” Ez eddig egy banális krimibe illő jelenet. Ám Zagreus nem igazán áldozat, hisz maga bátorítja Mersault-t, hogy ölje meg és vegye el pénzét. Ha nem is mondja ki expressis verbis, kifejti elméletét, miszerint egy gyilkosság elfogadható, amennyiben az a boldogság feltétele. Megmutatja Mersault-nak pénzesládáját, a levelet, amelyben leírja, hogy önkezével vetett véget életének, és még egy revolvert is kikészít: „Ekkor Zagreus kinyitotta azt az alacsony kis szekrényt, mely a kandalló mellett állt, egy nagy, megbarnult ládikóra mutatott a kulcsával. A dobozon egy hófehér levél hevert, meg egy nagy, fekete revolver.”

A levélben pedig ez áll: „Csak egy fél ember életének vetek véget. Kérem, ne haragudjanak rám, és merítsenek kis szekrényemből sokkal többet, mint amennyire szükségük lehet, hogy kárpótolja magát mindenki, aki a mai napig szolgálatomra állt. A többletet meg, az a kívánságom, fordítsák a halálraítéltek étrendjének feljavítására. Jól tudom, nem keveset kérek.”

A gyilkosság után Mersault hazamegy: „Odahaza aztán egy sarokba ejtette bőröndjét, s a délután közepéig egyfolytában aludt.” Nyoma sincs itt annak a döbbenetnek, amivel Az idegen hőse felismeri tettének súlyát. Pedig ő „véletlenül”, „a nap miatt” lövi le az arabot, Patrice Mersault viszont szándékos gyilkosságot követ el, ami akkor is gyilkosság, ha azt maga az áldozat sugallta neki. Érdemes megjegyezni, hogy Az idegen első fejezete is a főhős hosszú ideig tartó alvásával fejeződik be. Meursault anyja temetése után gondolja: „legalább tizenkét órát fogok aludni egyhuzamban.”

A következő fejezetben a Meursault-hoz hasonlatosan kishivatalnok, Patrice Mersault-nak a barátaival és az irodában töltött óráiról olvashatunk. Nem lehet véletlen, hogy a Boldog halálban és Az idegenben a második fejezet ugyanúgy végződik; szóról szóra ezt mondja mindkét hős: „un dimanche de tiré.” (Magyarul a Boldog halálban: „Megint csak elment egy vasárnap.” Az idegenben: „Arra gondoltam, ez a vasárnap is ki van pipálva.”)

A harmadik fejezetben Mersault szeretőjével, Marthe-tal találkozik. Itt tudjuk meg, hogy a lány Zagreusnak is a szeretője; az is kiderül, hogy Patrice ugyanúgy gondolkodik a szerelemről, mint Az idegenben Meursault. Marthe kérdésére, hogy szereti-e, Patrice ugyanúgy válaszol, mint Meursault Marie-nak. Azaz nem egészen. Igaz ugyan, hogy mindkettőjük válaszának lényege az, hogy nem szeretik partnerüket. A Boldog halálban: „De hisz a mi korunkban nem szeretet fűzi egymáshoz az embereket, nézzék csak! Tetszünk egymásnak, ez minden. Csak később, amikor megöregszünk, tehetetlenné válunk, akkor tudunk szeretni. A mi korunkban csak hisszük, hogy szeretünk. Hát erről van szó.” (A fordítás nem adja vissza pontosan Patrice szavait. Az eredeti szövegben lévő „on n’aime pas” kifejezésben az ’aimer’ szó nem a szeretetet, hanem a szerelem jelentésben szerepel. Tehát: „nem szerelem fűzi egymáshoz az embereket.”) Az idegenben Marie megkérdezi, hogy szereti-e a férfi: „Ugyanazt válaszoltam, mint a multkor, hogy nekem ez az egész nem jelent semmit, de azt hiszem, nem szeretem.”

Ezek az idézetek is jól mutatják, milyen változáson megy át Patrice Mersault, míg Meursault-vá válik Az idegenben. A Boldog halál hőse szinte filozofikus magyarázatát adja annak, hogy miért nem szereti a lányt. Egy kibúvót keres az általánosítás segítségével. Meursault viszont a maga őszinteségével egyszerűen közli a tényt.

Mersault még ugyancsak a harmadik fejezetben ismét meglátogatja Zagreust. Szerkezetileg ez a látogatás sehogyan sem illik a fejezetbe, és feltehetőleg át is írta volna Camus ezt a részt, amennyiben a regény még életében kiadásra kerül. Persze ez csak egy hipotézis.

A szerkesztés gyengeségére utal az is, hogy a negyedik fejezet egyszerűen folytatja az előző részt. Semmi sem indokolja, hogy új fejezet kezdődjön. Zagreus és Mersault hosszasan beszélgetnek életükről, a boldogság és a pénz összefüggéseiről, és ekkor mutatja meg vendégének Zagreus a pénzesládát, a levelet és a revolvert.

Az ötödik fejezetbe Camus mintegy belegyömöszöli azt a gyerekkori élményét, amikor nagybátyja elüldözi anyja udvarlóját. A fejezet végén újabb szerkesztési ügyetlenséggel a narrátor közli, hogy „Másnap Mersault megölte Zagreust, hazatért, és egész délután aludt.” Valójában itt egy felesleges ismétléssel ugyanazt mondja el, amivel az első fejezet lezárul. Itt tudjuk meg azt is, hogy Mersault felül egy Prágába tartó vonatra, miután szakító levelet ír Marthe-nak.

A második rész első fejezete prágai tartózkodását írja le. Ugyanazt a nyomasztó érzést, amit Camus a valóságban is átélt Prágában, és amit a Szomorú szívvel című esszéjében örökített meg. (Camus is és Mersault is a 34-es szobát kapja a prágai szállodában.)

Egy nagy utazás után Mersault Génuán át visszatér Algírba, ahol boldogan él a „három kis csacsival” a „Világra nyíló Házban”. Ez a történet a regény második részének teljes harmadik fejezetét kitölti. Csakúgy, mint a prágai utazás, ez is az író életéből vett valóságos esemény. 1936-ban a Fichu-házban él Camus barátaival és barátnőivel, közel Algírhoz. Jegyezzük meg, hogy a valóságban Jeanne Sicard és Marguerite Dobrenn bérli a házat.

A harmadik lány Christiane Galindo. A regényben Rose, Claire és Catherine szerepel. Maga a ház neve azonos. „Rose, Claire és Catherine Világra nyíló Háznak hívta ezt a lakot. Oly szabadon állt a vidék felett, mint a ragyogó égboltra függesztett léghajókosár, ahonnét kilátás nyílik a világ színes forgatagára.”

A Világra nyíló Házról szóló fejezet azért is különleges, mert itt − Camus többi regényével ellentétben − több nő is fontos szerepet tölt be.

Az idegenben Meursault-nak egyetlen nővel van kapcsolata, Marie Cardonával. A lánynak nagy szerepe van a regényben, mert Meursault természet- és életszeretetének résztvevője.

A pestisben a nők csekély szerepet töltenek be. A férfiak „Kedvelik természetesen az egyszerű örömöket is, szeretik a nőket, a mozit meg a tengeri fürdőt.” Azonban elsősorban „igyekszenek sok pénzt keresni.”

A bukásban Clamence így vall a nőkkel való kapcsolatáról: „A nőkkel való viszonyom természetes, zavartalan, sőt, ahogy mondani szokás, egyenesen könnyed volt. Nem vittem bele semmi ravaszkodást, csak azt a nyilvánvaló formáját, amit ők hódolatnak tartanak. Szerettem őket, a szó hagyományos értelmében, ami azt jelenti, hogy egyiket sem szerettem.”

Míg a Pestisben és A bukásban a nők epizódszerepet kapnak, a Boldog halálban Mersault mellett főszerephez jutnak. Patrice Mersault egy Marthe nevű nő révén ismeri meg Zagreust. Jóllehet nem igazán szereti Marthe-t, Mersault tudni akarja szeretőinek nevét. „Ígérd meg nekem, hogy elárulod a nevüket. Azokat pedig, akiket nem ismerek, ígérd meg, hogy megmutatod, ha találkozunk velük.” Ám ez nem igazán szerelmi féltés, inkább valamiféle szexuális féltékenység Mersault részéről.

Miután Mersault meggyilkolja Zagreust, közép-európai körútján egy bécsi konzumnővel, Helénnel tölt egy éjszakát. „Ezen az estén, miután megírta levelét, Mersault visszatért a táncos mulatóba, s lefoglalta az egyik konzumnő, Helén estéjét, aki tudott egy kicsit franciául és megértette rossz németségét. Amikor hajnali két órakor otthagyták a mulatót, hazakísérte, lefeküdt vele, ahogy ezt mindenütt előírja a szokás, és reggel pőrén ébredt egy idegen ágyban;”

A negyedik fejezetben Mersault elhagyja a Világra nyíló Házat, és a gyilkosság révén szerzett pénzből néhány kilométerre Tipasa romjaitól, a tenger és a hegy között házat vásárol. Ez a környék szorosan kötődik Camus gyerekkorához. Itt élt anyjával rendkívül rossz körülmények között, de boldogan. Mint a Színe és visszája előszavában írja: „Szűkös viszonyok közt, ám egyfajta érzéki boldogság közepette éltem.” Ennek másutt okát is adja: „Afrikában a tenger és a nap ingyen van.” Mersault feleségül veszi Lucienne-t, aki gondozza betegségében, és mellette van halálakor is.

A második rész ötödik és egyben a regény utolsó fejezete a könyv legszebb része. Ebben Camus leírja a beteg, majd haldokló Mersault végső napjait és „boldog halálát”. De megtalálta-e boldogságát? Boldog volt-e halála? Mersault élete volt boldog, ezért hal meg boldogan: „Mert ő betöltötte szerepét, elvégezte az ember egyetlen kötelességét, mely nem más, mint az, hogy egyszerűen boldog legyen.” A regény utolsó mondata is ezt a boldogságot tükrözi: „És mint a kő a kövek közt, szívének minden örömével megtért a mozdulatlan életnek bölcs valóságába.”

Zagreus és Patrice Mersault halálán kívül két halálesetet is találunk a Boldog halálban. Az első Mersault anyjáé. „Édesanyja ötvenhat éves korában halt meg. (…) A végső csapás hirtelen jött és rövid ideig tartott. (…) Mersault-nak abba kellett hagynia tanulmányait, munkát kellett vállalnia. (…) a beteg tíz éven át viselte ezt az életet. (…) Egy nap aztán meghalt. Mersault-t sajnálták a negyedben. Sokat vártak a temetéstől. Emlékeztek rá, mennyire szerette a fiú az anyját. Kérlelték a távoli rokonokat, hogy ne ejtsenek könnyet, mert ez csak növelné Patrice fájdalmát.” (A regényben Mersault anyja betegsége miatt hagyja abba tanulmányait, a valóságban Camus tüdőbaja az ok.)

Míg Patrice Mersault anyjának halála a Boldog halálban epizód jellegű, Meursault-é Az idegenben központi téma lesz. A könyv elején leírt temetés a regény kulcsa és Meursault későbbi sorsának megpecsételője.

A másik haláleset Cardona anyjának halála. A süket, félig néma kádár anyja fényképével a kezében siratja az elhunytat, ám Mersault arra gondol, hogy csak saját magát sajnálja.

A Boldog halál két részből áll: Természetes halál (7-84. oldal) és Tudatos halál (85-230. oldal). (A Boldog halállal ellentétben Az idegen két részének nincs külön címe.) Az idegen egyes szám első személyű elbeszélésével szemben A boldog halál egyes szám harmadik személyben íródott, „mindentudó” elbeszélői módban.

Ez a lényeges különbség és az a tény, hogy Camus egyszerre dolgozott a két regényen, valamennyi kritikust arra a megállapításra készteti, hogy hangsúlyozzák: a Boldog halál nem tekinthető Az idegen előzményének. Ezzel csak részben tudok egyetérteni. A Boldog halál nem előzmény abban az értelemben, ahogyan Sartre-nál a Melancholia Az undor előzménye, azaz nem egy már megírt mű átírása. Ugyanakkor a Boldog halál számos olyan elemet tartalmaz, amit Camus egészében vagy részben beépít Az idegenbe.

Egybevetve a Boldog halál és Az idegen szerkezetét, ha nem is azonosságot, de párhuzamokat fedezhetünk fel. Mindkét regény két részből áll, amelyekben öt-öt fejezet található. Helyesebben Az idegen első részében hat fejezet van, de ez a hatodik írja le magát a gyilkosságot, így az előző öt fejezet mintegy előzményként, míg az utána lévők következményként kezelendők. Mindkét regény halállal kezdődik és fejeződik be. A Boldog halál elején Zagreus erőszakos halála, a végén Mersault halála betegségének következtében; Az idegen az anya halálával kezdődik és a fiú halálával végződik. A gyilkosság viszont a Boldog halálban rögtön a regény kezdetén megtörténik, Az idegenben viszont a mű tengelye lesz. A két regény szerkezetének egybevetése is azt igazolja, hogy míg a Boldog halál egy kezdő író írása, Az idegen tökéletesen megszerkesztett mű.

Elég felütni a regényeket, hogy kitűnjön Az idegen megformálásának tökéletessége: a Boldog halál felesleges részeinek elhagyása, a rendkívül takarékos eszköztár, a hibátlan stílus. Csak azt veszi át Camus a Boldog halálból szinte szóról szóra, ami Meursault életkörülményeinek bemutatásához feltétlenül szükséges. Nézzünk erre egy példát. Mind a Boldog halál, mind Az idegen hőse Belcourt-ban lakik. Lakhelyük annak a lakásnak leírása, amely a valóságban a rue de Lyon 93-as szám alatt volt, és amelybe férjének halála után Camus anyja költözött gyermekeivel. Mindkét regény hőse szobája ablakából szemléli az utca forgatagát. Látják a sétára induló családokat, a matrózruhás gyerekeket, a szülőket. A két regény szövege itt egy-két szótól eltekintve azonos. A legtöbb esetben azonban Camus jelentősen rövidítve, stilizálva vesz át egyes részeket első regényéből. A boldog halálban a hagyományos regény stilisztikai eszközeivel, nagy részletgazdagsággal írja le például Mersault lakását. Az idegenben minden felesleges részlettől megfosztja a lakás bemutatását, csupán a legszükségesebb információkat adja róla.

További példák. Míg a Boldog halálban Mersault irodáját és munkatársait Camus három oldalon át írja le, addig Az idegenben ennyi áll: „Az irodának a tengerre néznek az ablakai, mi pedig előzőleg megálltunk néhány percre az ablak előtt, és csak bámultuk a kikötőt, a perzselő napfényben horgonyzó teherhajókkal.”

Céleste vendéglője mindkét regényben szerepel. Mersault Emmanuellel érkezik a vendéglőbe, és ott hosszasan beszélgetnek a vendéglőssel. A hatoldalas leírás Az idegenben mindössze néhány sorra redukálódik: „Csurgott rólunk a verejték, mire beestünk Céleste-hez. Célest – deres bajusz, nagy hasán kötény – állandóan a vendéglőjében volt, most ott állt a helyiség közepén. Megkérdezte, hogy „azért nagyjából minden rendben van-e.”

Ugyanakkor maga Céleste Az idegenben jóval nagyobb szerepet tölt be, mint a Boldog halálban. Nem csupán ismerőse, de barátja is Meursault-nak. Jelen van amikor Salamano a kutyáját bántalmazza, a tárgyaláson pedig kiáll Meursault mellett, és azt mondja, hogy a barátja.

Az idézett egyezések és eltérések a Boldog halál és Az idegen szövegében nem mikrofilológiai kérdések. Az a tény, hogy Camus esetenként szóról szóra vagy csekély változtatással átvesz részeket Az idegenbe azt jelzi, hogy már első regénye írásakor birtokában van írásművészete olyan elemeinek, amiket később sem tagad meg. Ugyanakkor, mint láttuk, a legtöbb helyen lényeges változtatásokat eszközöl.

A boldog halál erkölcsi, etikai problémája a gyilkosság. Elfogadható-e Mersault életfelfogása, a boldogság elérése gyilkosság árán? Az idegenben az olvasó felmenti Meursault a gyilkosság vádja alól. A Boldog halál elolvasása után nem tudjuk ugyanezzel a katartikus érzéssel becsukni a könyvet.

Úgy gondolom, hogy a fentiekből kitűnik: a Boldog halál nem tartozik ugyan Camus legjobb művei közé, ám megkerülhetetlen azok számára, akik későbbi regényeinek, elsősorban Az idegennek minden látható és rejtett értékét meg akarják ismerni.