Bertók László: Beleakad ebbe is, abba is

Beleakad ebbe is, abba is, most abba, hogy

miközben a vércukorszint és a koleszterin

(Szkülla és Kharübdisz?) sziklái között

lavíroz (próbál átjutni), s éppen „almanapot”

tart, meg tudja-e tenni gyaloglásban

ugyanazt a távot (ugyanabban a tempóban),

amit tegnap vagy tegnapelőtt megtett,

s először elmosolyodik (na és?!),

aztán meg (mint akit rajtakaptak),

elszégyelli magát, mi lesz vele

(mi történhetett?), ha ahelyett, hogy (mint

régen) észre se venné, vagy leleményesen

(kapásból, rutinból) játszva legyőzné

az efféle pitiáner, mindennapos,

orra előtti akadályokat („szörnyeket”,

„veszedelmeket”), s idejét, erejét, eszét

(tapasztalatát, fantáziáját) a jövőre,

a gyógyulásra, a megérkezésre (Ithakára?)

fordítaná, megszeppenve (berezelve,

ügyetlenül) velük vacakol, viaskodik,

s már-már eszébe se jut emlékezni

a történet döntő fordulataira (Kirkére, az

Alvilág kapujára, egyebekre), vagy

álmodozni az előtte álló kalandokról

(Kalüpszóról?, Nauszikaáról?), eltűnődni

a várható megpróbáltatásokról, amelyekbe

belekeveredhet (belekeveredik?) még?

Miért, hogy máris úgy viselkedik, mintha

nem Szkülla és Kharübdisz szorosában

ügyeskedne, hanem ismeretlen fia,

az Ithaka szigetére vetődött Télegonosz

dárdacsapásai elől ugrándozna?

(Megjelent a Tiszatáj 2005. márciusi számában)

Fotó: bumm.sk