Tiszatájonline | 2020. augusztus 24.

Megvalósult irodalom

Nyáron sem pihen a Törzsasztal Műhely, amely július 29-én és augusztus 5-én is felolvasást tartott a Grand Café mozitermében. A kétrészes, Lyre and Lemonade névre keresztelt eseményen a műhely tagjai Bencsik Krisztina és Molnár H. Magor moderátorok közreműködésével mutatták be szövegeiket… – BORBÍRÓ ALETTA BESZÁMOLÓJA

BESZÁMOLÓ A LYRE AND LEMONADE IRODALMI MINISOROZATRÓL

Nyáron sem pihen a Törzsasztal Műhely, amely július 29-én és augusztus 5-én is felolvasást tartott a Grand Café mozitermében. A kétrészes, Lyre and Lemonade névre keresztelt eseményen a műhely tagjai Bencsik Krisztina és Molnár H. Magor moderátorok közreműködésével mutatták be szövegeiket. 

Aki még nem hallott a műhelyről: a Törzsasztal 2017-ban alakult azzal a céllal, hogy a Jazz Kocsma zenés kötetbemutatóira meghívott szerzőket olyan szöveggondozó munkára invitálja, melynek keretén belül azok tanácsokkal segíthetik a fiatal, helyi írókat. Mint Új Krisztina, a Törzsasztal egyik ötletgazdája elmondta, fontos volt számukra, hogy létrehozzanak egy helyi tömörülést a fővárosi kulturális centralizáció mellett. Működésükre nézve ugyanakkor a tagok már nemcsak a szövegműhelyeken dolgoznak együtt, hanem önálló felolvasásokat is tartanak. Mostani, karantént követő irodalmi minisorozatuk alkalmat adhatott arra is, hogy újraindítsák a vírus miatt lelassult és akadozó közös munkát.

A Lyre and Lemonade minisorozat júliusi eseményén Bencsik Krisztina kérdésein keresztül ismerhettük meg a műhely egyes tagjait – Borbíró Bíborkát, Fodor Barbarát, Tokai Tamást, Várhelyi Adriánt és Zádori Bencét. Az augusztusi folytatásban Molnár H. Magor vette át a moderátor szerepét, ő Kiss Lóránt, László Liza, Új Krisztina, Vajsenbek Péter és Veszprémi Szilveszter tagokkal beszélgetett. A felolvasással egybekötött beszélgetések nemcsak azért jelentettek pozitív élményt nézőként, mert a hosszú szünet, az irodalmi események hiánya után végre Szegeden is elszakadhattunk az online bemutatóktól és a monitor elől, hanem mert a szerzők és szövegek testet, arcot és hangot kaptak. Találó Borbíró Bíborka versének részlete:

A fül, ami meghall, és belénk álmodja magát,

sosem volt elég, feltűnővé kellett válnunk.

A versek és próza mellett a szerzők közelebb engedtek az alkotáshoz való viszonyukhoz is. Zádori Bence például rendszeresen fellép slam poetry rendezvényeken, és az ott használt írástechnikáját a versírásba próbálja átültetni, kísérletezik vele. A szövegein, talán éppen ezért, érezhető némi slames vonás. Mint elmondták, Borbíró Bíborka és Várhelyi Adrián még a hangkeresés, kísérletezés fázisában jár, társuk, Kiss Lóránt számára viszont inkább az jelenti a problémát, hogy a külföldi tanulmányai miatt nincs kapcsolatban a hazai irodalmi élettel napi szinten Mégis, a nézők és társai érzése is az volt, hogy erre rácáfolnak az alkotó lényeglátó hozzászólásai:

Az ember úgy szocializálódik, hogy József Attilával, esetleg Pilinszkyvel véget ér az irodalom, és utána már nincs semmi. Vagy legalábbis nem tudja. Amikor elolvastam az első verset Kovács András Ferenctől, és elkezdtem tájékozódni a kortársabb szerzők kapcsán 16-17 éves koromban, akkor jöttem rá, hogy ez egy most is élő hivatás. Van diskurzusa, és van egy „mesterségbeli iskolája”.

László Liza és Veszprémi Szilveszter egy leendő kötet témájáról is szót ejtettek. László Liza még nem dolgozik konkrétumokkal, de észrevett egy tematikus sűrűsödést az írásaiban.  Egy esetleges első kötet leadása kapcsán úgy fogalmazott, „van egy illúzióm, hogy ha vége lesz, jön egy új korszak, és nem csak az anyámról, az apámról és a testükről fogok írni, vagy arról, ahogy bántak a testükkel.” Veszprémi ezzel szemben, az idei Móricz-ösztöndíj egyik nyertesént szilárdabb elképzeléssel rendelkezik: tervezi a kötetét. „A város áll az egész középpontjában, és annak realizációja jelenik meg minden versben. Igyekszem nagyon más tereket használni. Nem Szegedben, Pécsben vagy Budapestben gondolkozom, hanem egy egymásra olvasott, heterogén várost képzelek el.”

Vajsenbek Péter körülbelül egy éve érezte azt, hogy szeretne kötettel jelentkezni, addig különálló verseket írt. Vajsenbek részt vett a Független Mentorháló programjában – akárcsak László Liza, Kiss Lóránt és Veszprémi Szilveszter –, amelynek keretében mentorával, Orcsik Rolanddal és mentorált társával, Kormányos Ákossal gyakran ültek le megbeszélni és javítani a szövegeket. A közös munka, műhelyezés Vajsenbek számára egyébként is fontos az írás során, meglátása szerint ez a folyamat bizonyos mértékben csoportos foglalkozás, hiszen azzal, hogy ugyanaz – kvázi – a hobbijuk, könnyebben együtt tudnak működni, segíteni egymás fejlődését.

A felolvasók közül Fodor Barbarának és Tokai Tamásnak már jelent meg kötete. Fodoré egy közös munka, Szabó Tiborral ketten jegyzik. Mint elmondta, eredetileg csak az illusztrációs anyag elkészítésében vett volna részt, viszont idővel ez a koncepció átalakult, és a versei is bekerültek a Sors-cserepekbe (Hungarovox, 2019), amely a szerelmi, párkapcsolati témákból merít. A sors, szerelem kérdését tematizálták azok a versek is, amelyek a felolvasás során elhangzottak tőle. Tokai most, a Csöndnaplók című kötete (Új Forrás, 2017) után új dolgok felé nyit, egyre jobban érdekli a képleírás, előkerültek nála a családi albumok. Mint egyik felolvasott versében is tematizálja:

ma már egészen biztos,

hogy hibátlan kép készülne.

A sorozatból nyilvánvalóvá vált, mindannyiuk számára többet jelent a Törzsasztal egy olyan fórumnál, ahol visszajelzést kaphatnak a verseikre. A régi és új tagok is inkább közösségként, barátokként működnek együtt. Ez a kohézió látszódott a beszélgetéseken is: jól ismerik egymás szövegvilágát és tematikus érdeklődését. Mindez pedig bizonyította Vajsenbek felvetését, miszerint az irodalom, bizonyos értelemben, csoportosan is megvalósítható.

Borbíró Aletta

  
  
  
Fotók: Ács Péter (Instagram) és Takács Borisz (Instagram)