09.30.
| Grand Café – Ráolvasás 03 – Orcsik Roland: Legalja >>>
09.28.
| Törzsasztal Műhely – I. Támogatói Bazár és kötetbemutató a Jazz Kocsmában >>>
09.17.
| Jazz Kocsma – Berta Ádám A kígyó feje című regényének bemutatója >>>
09.17.
| Grand Café – 2008–2018: Válság és hegemónia Magyarországon >>>
09.14.
| Grand Café – Ráolvasás 02 – Nemes Z. Márió: Barokk Femina >>>
09.11.
| Deák17 – Egy ecsetvonásnyi Észtország és a Grimm testvérek meséi >>>
09.10.
| Molnár T. Eszter új regényének és kollázsainak bemutatója a Grand Caféban >>>
09.09.
| Duda Éva Társulat – „Újra lendületben! ” >>>
09.08.
| Nobel-díjas író monodrámáját mutatják be a Trafóban >>>
NAPI TANDORI

09.07.
| Kossuth Rádió – Nagyok Nátyi Róberttel >>>
09.09.
| A Ludwig Múzeum pályázati felhívása >>>
08.14.
| Ír kortárs költészeti műfordító műhely >>>
08.10.
| Meghalt Bogdán László székelyföldi író, költő, újságíró >>>
07.20.
| Díjakat nyert Bollywood-ban Goztola Kristina új filmje >>>
07.15.
| PesText RESET – az irodalom most is összeköt – Csillagharcos érkezett! >>>
07.14.
| MOME Kreatív Pakk gyerekeknek a nyári szünetre >>>
07.09.
| Art is Business Díj 2020 – Ismét keresik a művészeti és üzleti szféra kiemelkedő együttműködőit >>>
07.03.
| Ők lettek az idei Táblaképfestészeti Biennálé legjobbjai >>>

DISZKÓGLÓRIA – Keresztül-kasul David Bowie életművén

Deczki Sarolta, Fenyvesi Ottó, Horváth Csaba, Lanczkor Gábor, Lengyel Zoltán, Lenkes László, Marton László Távolodó, Marx Laura, Nagy Márta Júlia, Péterfy Bori, Poós Zoltán, Delimir Rešicki, Sopotnik Zoltán, Hannah Sullivan, Szabó Eszter Ágnes, Uhl Gabriella írásai

Havasréti József Najmányi Lászlóról

>>>

Ez ma az én napom lesz! – gondolta magában Karika Marika, az örökmozgó rokkantnyugdíjas, miközben foltos harisnyáját tyúkszemes lábára igyekezett felhúzni. […]

>>>

Bíró úr, kérem…
2020.08.11 - tiszatáj

TISZT ÉS KÉM: A DREYFUS-ÜGY

Kisebb botrányt váltott ki az új Polanski-film francia premierje. Feminista csoportosulások állták el néhány mozi bejáratát, ami miatt az adott helyen műsorra sem kerülhetett a Tiszt és kém, Valentine Monnier színésznő sokadikként vádolta nemi erőszakkal a direktort, plusz az idei Césaron legjobb rendezői díjjal kitüntetett Polanski ellen kirohanással, ironikus tapssal és „Éljen a pedofília!”-kirohanással reagált Adéle Haenel és Céline Sciamma, a Portré a lángoló fiatal lányról sztárja és rendezője. 32 éve, hogy a lengyel-francia szerző megszökött az ítélethirdetés elől, amelyet a 13 éves Samantha Geimer gyalázásáért hoztak volna ellene, így a rendező nemcsak, hogy nem térhet vissza az Egyesült Államokba, az Akadémia is kizárta a soraiból, a #MeToo-mozgalom hatására újra céltáblává vált – miközben szakmai reputációja (a jogilag sokkal kétértelműbb Woody Allennel ellentétben) alig sérült, legutóbbi munkája a francia Oscaron kívül egy velencei zsűrinagydíjat is bezsebelt.

Hosszadalmas magyarázkodásnak, felesleges érdekességek csokrának tűnhet a ténymegállapítások sora, csakhogy ez nem igaz: a XIX. század végén bonyolódó, Émile Zola újságcímoldalon lehozott nyílt levelére (J’accuse) is reflektáló Tiszt és kém mind a 132 perce bevallottan metaforikus történet Roman Polanski több évtizedes hurcoltatásáról. Barátja, Robert Harris brit regényíró (akivel a zseniális Szellemírót hozta tető alá és egy színészsztrájk miatt nem vághatott bele a politikai játszmákat vulkánikitöréssel spékelő Pompeji forgatásába) is úgy nyilatkozott, hogy a kétes renoméjú direktor hányattatását kívánta feldolgozni jó előre, irodalmi kivitelben. Etikai és esztétikai problémákkal zsúfolt darabot látunk: az eredetileg D-nek keresztelt, Alfred Dreyfus koncepciós perét körüljáró historikus eposz rutinból, sőt, gyakran annak árnyékából sem összetákolt akadémikus történelemóra, egy régen ünnepelt, napjainkra fásult 86 éves szerző átlátszó önfelmentése. Sehol egy Iszonyatot vagy egy Kínai negyedet idéző, szürreáliába vagy rejtélyességbe hajló vizuális megoldás, a nyitójelenet hosszú beállítással rögzített tömegjelenetén, esetleg pár áttűnésen kívül Polanski csupán egy ásításra késztető, régimódi tévéfilm színvonalán elmélkedik önmagáról. ’70-es évekbeli kreativitásával, olyan hibátlan period piece-ekkel, irodalmi feldolgozásokkal (Shakespeare, Hardy) a háta mögött, mint a Macbeth és az Egy tiszta nő álmából felébresztve is játszva klasszikust varázsolt volna ebből  a sztoriból, de ezúttal rondán cserbenhagy bennünket. Krimiként ugyanis nyögvenyelős, tárgyalótermi filmként pedig csak nyomokban izgalmas a Tiszt és kém: spionthrillerként legfeljebb felvet néhány izgalmas, erkölcsi dilemmával, sőt, társadalomkritikával flörtölő kérdést, de a film túlságosan száraz és felületes. Egyik cselekményszálról vándorol a másikra, a történetszövésben semmi energia, a soron követkető fordulatok lélektelenül, menetrendszerűen érkeznek, és mivel hiányzik mögülük a karakterológia és így a drámai amplitúdó, legfeljebb lusta legyintéssel esünk túl rajtuk.

 

 

Polanski – aki régen a legkapósabb, sőt, legmodernebb sztárrendezők egyikének minősült – beéri a fantasztikus katonai jelmezekkel, bajuszos karakterei pedig önkéntelen paródiáknak hatnak. Ilyen közegben dönt úgy, bármiféle lélektani megalapozás nélkül A némafilmes sztárja, Jean Dujardin alakította tiszt, Picquart ezredes, hogy régi, hazaárulónak bélyegzett tanítványa, Dreyfus ártatlanul sínylődik a Francia Guyana-i börtönszigeten (vö.: Pillangó), miközben a rendező azt sem érzékelteti, a vádlottra miképpen hat az idegőrlő magány és az elmepusztító bezártság, legfeljebb egy-két szomorú pillantás és viharos panoráma utal az elítélt viszontagságaira. Hirtelen, jószerivel bemondásra kell elhinnünk, min mennek keresztül a figurák – holott a Tiszt és kém rendkívül hálás, összetett témákkal kecsegtet, Polanskinak viszont eszébe sem jut gólra váltani a ziccereket. Fajsúlyos antiszemitizmus-bírálatként beéri a csőcselék egy jelenetre redukált lincselésével és egy közhelyes Kristályéjszaka-vágóképpel, a főhős (merthogy itt a fókusz nem Dreyfusra, hanem az őt felmenteni próbáló ezredesre kerül) bajusza alatt dörmög katonakollégái intézményesült előítéleteiről, óvatosan utalva a Holokausztot megjárt rendező zsidóságára. Szó szerint a vádlott szennyesében turkál az uralkodó osztály, a vezetők belekényelmesednek pozíciójukba, így ok nélkül vethetnek bárkit máglyára, nem foglalkoznak az érvekkel, a perdöntő információk az egyik fülükön bejutnak, a másikon kimennek. Polanski történelmi thrillerje ilyen rangban a napjainkban regnáló jobboldali, demagóg rendszerek pofon törléséről szóló tűpontos vizsgálat is lehetne, a rendező mégis a könnyebb utat választja – kirakatszereplőket, gyakran karikatúrákat lökdös ide-oda, túlnyújtja a grafológiai vizsgálatok, beszélgetések érdektelen epizódjait, ezért suspense, erkölcsi kérdések, pszichológiai ábrázolás helyett tényleg csak a rendező etikátlan könyörgése marad.

 

 

Szerzői kommentár ritkán áll ilyen károsan, vállalt otrombasággal egy történet szolgálatában. Érett, a problémákra több oldalról közelítő, introspektív-elmélyült számvetésből csinos külsőségekre, egy rémesen jellegtelen nyomozásnarratívára vált Polanski. Ő is pontosan olyan egyoldalú, demagóg fröcsögő lesz, mint azok, akik szerinte a való életben ráhúzták a vizes lepedőt az általa is bevallott kiskorú elleni nemi erőszakért és akiket a Tiszt és kémben a hadseregnek, majd idővel a társadalmi elitnek feleltet meg, míg saját magát jogtalanul bántalmazott kívülrekedtként definiálná. Gázlángol a rendező és felelősséget hárít, hamis narratívát ültet a közönség fejébe, újabb párhuzammal élve Polanski a Kínai negyed passzív J.J. Gitteséből a mozi lelkiismeretlen Noah Crossává züllik, nem szólva arról, hogy az igazi, ártatlan Dreyfus pokoljárása távolról sem hozható összefüggésbe a rendező által elkövetett szexuális bűncselekménnyel, tehát értelmetlen szimbolikusan a felsőosztályt támadni a saját hibánkért. Veszélyes üzenetet közvetít a büntetés elmaradásáról, arról, hogy hatalommal vagy hűséges segítőtársakkal (Picquart virtigli Harris-alteregó) szőnyeg alá söpörhető a legnagyobb gond is, mely Dreyfus felmentésében, vagyis egy, a direktor által hőn áhított ítéletben csúcsosodik ki.

Igaz, a Tiszt és kém epilógja nem rejti véka alá Picquart és Dreyfus ellentmondásos, kisszerűségen, zsidóellenességen nyugvó viszonyát, de akárcsak az előzmények, e mester-tanítvány pengeváltás sem bír súllyal – kizárólag egy zenitjén már régen túl lévő, szánalmasan könyörgő ex-zseni szabadkozása vehető észre benne, akiről egyre kétségesebb, tud-e még a nagy korszakára emlékeztető remekművet alkotni.

Szabó G. Ádám

 

 

 

J’accuse, 2019

Rendező: Roman Polanski

Szereplők: Jean Dujardin, Louis Garrel, Emmanuelle Seigner, Melvil Poupaud, Mathieu Amalric

 

 

 

 

 

 

 

 


Címke: , , , ,
2020.09.23 - tiszatáj

FELKÉSZÜLÉS MEGHATÁROZATLAN IDEIG TARTÓ EGYÜTTLÉTRE 
Leheletfinom, csaknem éteri dimenziókban járó romantikus történetet készített Horvát Lili. A szociodrámai felhangokkal élő Szerdai gyerek után az idei Venice Days-szekcióban landolt Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre zömmel parányi rezdülésekre, definiálhatatlan érzésekre összpontosító, olykor az európai modernizmus vagy posztmodern éra leleményeiből kölcsönző, alig észrevehető hibákkal rendelkező mestermű… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.23 - tiszatáj

INTERJÚ MOLNÁR T. ESZTERREL
Pár héttel ezelőtt, a Grand Caféban mutatták be Szegeden Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című regényét. Három elbeszélő, három Teréz, akik mind három nyelven próbálnak kitörni a hallgatásból és beilleszkedni egy-egy új közegbe. Egy összefont regény, amely szótár is egyben. Kézikönyv a kitörölhetetlen múlt és az üldözött jelen összeegyeztetéséhez… – SZUTORISZ SZABOLCS INTERJÚJA

>>>
2020.09.21 - tiszatáj

Szokatlanul keresztezett, részben helyszíni, részben online kötetbemutatóval zárta a nyarat a Törzsasztal Műhely a Jazz Kocsmában. A szlovákiai Peredről online bejelentkező Mucha Dorkát Bencsik Krisztina kérdezte a közönség előtt Puncs című kötetéről, a felolvasás hangulatát pedig Török Dénes alapozta meg zenéjével. A hibrid, inter- és multimediális bemutató után a szerzőt a Puncsról, új ifjúsági és jelenleg készülő regényéről kérdeztük… – BORBÍRÓ ALETTA INTERJÚJA

>>>
2020.09.20 - tiszatáj

Baka István (Szekszárd, 1948. július 25 – Szeged, 1995. szeptember 20.) költő, műfordító.

>>>
2020.09.18 - tiszatáj

RADU ȚUCULESCU: SZTÁLIN, ÁSÓVAL ELŐRE!
A Sztálin, ásóval előre! cselekménye két szálon fut. Az első főszereplője egy falun élő fiú, Adrian, aki az öt- és tizennégy éves kora között megélt élményeiről számol be. Ezek közül az első Sztálin halálhíréhez kötődik, az utolsó pedig a Ceauşescu hatalomra kerülése előtti évekhez. A naiv gyermeki nézőpont már a bevezető történetekben sem érvényesül maradéktalanul, a beszámolókat időről időre olyan utalások szakítják meg, amelyek az elbeszélteknek retrospektív jelleget kölcsönöznek… – HLAVACSKA ANDRÁS KRITIKÁJA

>>>
2020.09.17 - tiszatáj

RELIC (2020)
Bűntudat és személyes élmények szülték Natalie Erika James nagyjátékfilmes debütjét: japán származású, tradicionális ázsiai házban élő nagymamájának demenciája sarkallta alkotásra, miután hosszú ideig kapcsolatba sem lépett a rokonával és 2013-as találkozásuk idején az idős hölgy már fel sem ismerte őt. A Sundance-en, később VOD-on bemutatott Relic-ben a fájdalom és a tehetetlenség összes árnyalata kíméletlenül ott bujkál, ránk törve akkor is, amikor legkevésbé szeretnénk… – SZABÓ G. ÁDÁM KRITIKÁJA

>>>
2020.09.14 - tiszatáj

BOJÁR IVÁN ANDRÁS BESZÉLGETÉSE TÉREY JÁNOSSAL
Most is azt gondolom, hogy ameddig nekem így nem lesz Trianonhoz közöm, addig nem tudom azt a bizonyos Trianon-színművet megírni, még akkor sem, hogyha Vidnyánszky Attila telefonálna személyesen, és milliókat kínálna föl ‒ erre persze nem fog sor kerülni. Szóval ez az én válaszom arra, hogy a kísérletező művészszínház foglalkozik-e nemzeti sorsproblémákkal. Szerintem igen, ki-ki a maga módján. Valamiért mégis szeretik odaírni, hogy ez akkor most konkrétan ez. Lehet, hogy tényleg az, és ez nekik valószínűleg hasznavehetetlen, ha egy konzervatív játszóhelyre gondolsz. Adja Isten, hogy ne így legyen…

>>>
2020.09.13 - tiszatáj

RÁCZ LAJOS BESZÉLGETÉSE KONRÁD GYÖRGGYEL 
Érdekes kérdés, hogy kit számítunk zsidónak. Hallottam erről egy anekdotát Izraelben, amely szerint mondták Ben-Gúriónnak, aki megalapította Izrael államot, és az első miniszterelnöke is volt, hogy sokan jönnek a Szovjetunióból olyan zsidók, akikről nem lehet tudni, hogy valójában azok-e. Erre azt válaszolta, ha valaki olyan hülye, hogy zsidónak mondja magát, akkor zsidó…

>>>
 
 
 
 
 
 
 
 
Könyvajánló
Janáky Marianna: Paplan alattHódosy Annamária: Biomozi (Ökokritika és populáris film)Mennyek a szederbokorban (A kortárs szlovén irodalom antológiája)Könyvhét - Géczi János: Sziget, este hét és hét tíz között (versciklus, 2015–2017)Könyvhét - Kálnay Adél: Tündérhajszál (Foglalkozz velem!)Könyvhét - Jenei Gyula: Mindig más (az emlékezet versei)Könyvhét - Hogyan legyél mesterlövész? (A kortárs szerb irodalom antológiája)Lanczkor Gábor: Tájsebzett SzínházFried István: Túl jól fest holtan (A soknevű [madár]felügyelő Nat Roid-regényeket ír)Észlelési gyakorlatok (Kortárs horvát költészet és rövidpróza)Seregi Tamás: Művészet és esztétikaTandori Dezső: A szomszéd banánhalZalán Tibor: Revizorr (Gogol-mentőöv a barbár reneszánsz idején)Demény Péter: Portrévázlatok  a magyar irodalombólSzlováknak lenni csodás…kabai lóránt: semmi színPetőcz András: A megvénhedt IstenTandori Dezső: Szellem és félálomTandori Dezső: A Rossz Reménység FokaJász Attila: Fürdőkádból a tengerBíró-Balogh Tamás: TollvonásokBaka István: Műfordítások III.Csiki László: A kaptárOlasz Sándor: Magány és társaság közöttSághy Miklós: A fény retorikájaPéter László: Olvassuk Juhász Gyulát!Fried István: Magyar irodalom(történet)Tandori Dezső: Csodakedd, rémszerdaSándor Iván–Féner Tamás: Hamlet visszanézSzepesi Attila: IstenporKálnay Adél: Hamvadó idő